Hannah Rotschild: Pannonica. A rebellis bárónő

Írta: Hannah Rotschild - Rovat: Kultúra-Művészetek, Történelem

A gyönyörű, talpraesett, magyar származású Pannonica Rothschild bárónőnek látszólag megvolt mindene: gyerekek, sármos férj, vagyon. Mégis, amikor meghallja a legendás dzsessz-zenész, Thelonious Monk egyik dalát, a zene megigézi őt; elhagyja a férjét, és elindul, hogy megkeresse a férfit. Nica New Yorkba utazik, ahol az arisztokrácia kitagadja, a zenésztársadalom viszont tárt karokkal fogadja. Nyitható tetejű Bentley-je megszokott látvány lesz a klubok előtt, Nica pedig odabent Bibliának álcázott laposüvegéből kortyolgatja a whiskyt. Pletykák sora kering róla a lapok hasábjain, azonban rossz hírneve akkor pecsételődik meg véglegesen, amikor lakásában holtan találják a kábítószerfüggő szaxofonista, Charlie Parkert.

A regényes életrajz végigkíséri Nicát különleges és izgalmas életútján az impozáns szülői háztól az afrikai csatamezőkig, a holokauszt árnyékából a New York-i jazzélet vérpezsdítő világáig.

hannah_rothschild fotó Clara Molden

Hannah Rothschild, a könyv szerzője (fotó: Clara Molden)

A náci rezsim már a kezdetektől a bűnös zsidóság leghírhedtebb megtestesítőjeként mutogatott a Rothschild családra. A The House of Rothschildra válaszul Goebbels is megrendelt egy Die Rothschilds című filmet, amely a famíliát tette felelőssé a világ gondjaiért. Goebbels naplójából kiderül, hosszasan egyeztetett a film készítőivel, „gyakran késő éjszakába nyúlóan”, mert feltett szándéka volt, hogy „tökéletes propagandafilmet” készítsen. A film azonban olyan zavarosra sikerült, az üzenete pedig annyira bárgyú volt, hogy a közönség összezavarodott, és nemigen tudta eldönteni, pontosan ki „a rosszfiú”. Goebbels újravágta a filmet, amely mai napig fennmaradt, mint „különlegesség”, mint a szörnyű előítélet különleges mementója.

Die_Rothschilds_Aktien_auf_Waterloo

A propagandafilm plakátja.

A Rothschildok helyzetét súlyosbította, hogy a család már nem volt olyan összetartó, mint korábban, és már nem létezett egységes családi stratégia, aminek következtében a családtagok, akik korábban olyan sokra vitték az összefogásnak köszönhetően, kezdtek eltávolodni egymástól. Amióta száz évvel ezelőtt elhagyták Frankfurtot, a fivérek és leszármazottaik új országokban találtak otthonra; már nemcsak a rokonaiknak, hanem a honfitársaiknak is hűséggel tartoztak. Victornak és a testvéreinek nem jelentett gondot, hogy zsidók, és egyben brit állampolgárok, sok közéleti szereplő viszont vagy-vagy alapon kezelte a vallási és nemzeti hovatartozás kérdését. A brit Rothschildok több mint egymillió fontot teremtettek elő, hogy segítsék a német zsidóságot, de az egyik rokon felhívta a figyelmüket, hogy veszélybe sodorhatják a „brit állampolgárságukat, ha túl aktív szerepet vállalnak a világméretű zsidó megmozdulásokban”.

Szinte sehol nem akadtak olyanok, akik egyetértettek volna abban, a világ melyik szeglete szolgálhatna biztonságos menedékként a zsidó menekülteknek. A nácik, legalábbis a kezdetekben, azt az elképzelést részesítették előnyben, hogy minden zsidót telepítsenek Madagaszkárra. A zsidó szervezetek azon igyekeztek, hogy segélyalapokat hozzanak létre, és földterületeket vásároltak Brazíliában, Kenyában és Rhodesiában. A Rothschild család egyes tagjai heves kampányt folytattak, és azt követelték, hogy nemzetközi összefogással állítsák meg Hitlert, míg mások tapintatosabb megközelítést javasoltak. Franciaországban Robert de Rothschild segélyalapot hozott létre, hogy segítse a németek által megszállt Európából érkező és a határokon beözönlő menekültáradatot, közben azonban azt javasolta, hogy „a külföldiek a lehető leggyorsabban tanulják meg, hogyan tudnak asszimilálódni… Ha pedig nem tetszik nekik nálunk, legjobb, ha távoznak.”

Az egyik lehetséges alternatívát azok a telepek jelentették, amelyeket az egyik francia Rothschild, Edmond hozott létre Palesztinában, 1882-ben. A cionista mozgalom egyik legjelentősebb támogatójaként Edmond 50 millió dollárnál nagyobb összegért több mint 50 ezer hektár földet vásárolt, támogatta az iparosítást és a gazdasági fejlődést Palesztinában. De ez a terület sem volt elég nagy ahhoz, hogy otthont adjon a náci rezsim által fenyegetett zsidók millióinak, ráadásul Edmond előre látta, hogy a terve további problémákat vet fel. 1934-ben a Népszövetségnek írt levelében előrelátóan kijelenti, „a küzdelem, amelyet azért folytatunk, hogy véget vessünk a Bolygó Zsidó vándorlásának, nem végződhet azzal, hogy közben megteremtjük a Bolygó Arabot”. A brit kormány ugyanebben az időben „ijesztően komplikáltnak” nevezte a palesztinkérdést.

Charles Rotschild2

Charles Rotschild angol bankár (a képen) és Rozsika Edle von Wertheimstein magyar bárónő házasságából született Miriam, Elizabeth (Liberty), Victor és Pannonica (Nica)

A Rothschild család tagjai közül többen is attól tartottak, hogy a zsidó állam megalapításával csak egy újabb zsidó gettó jönne létre, egy újabb börtön, ahová be lehetne zárni őket. Victor saját, ellentmondásos érzései egyértelműen kiderülnek abból a beszédből, amelyet a Pathé News közvetített 1938-ban:

Mi, a brit zsidóság mindent megteszünk annak érdekében, hogy megvédjük ezt az országot – harcolni fogunk, ahogyan minden jó állampolgárnak ez a kötelessége.

Emberbaráti érzéseink ellenére valószínűleg mindnyájan egyetértünk abban, hogy bizonyos szempontból elfogadhatatlan, ha menekültek tolakodnak be hazánkba, még ha csak rövid időre is. Bár másképp, de maguk a menekültek is osztoznak ebben az érzésben. El sem tudok képzelni megalázóbbat egy embernek, mint hogy hirtelen egy idegen országba kell távoznia, olyan helyre, amelynek nem ismeri a szokásait, nem ismeri a nyelvét, ahol még az ételek is mások, ahol ő maga nem kívánatos személy, és éreznie, hogy morálisan és anyagilag is mások jóakaratától függ.

Szomorúan kaptam kézhez a sok-sok megrendítő gyereklevelet, a tudósításokat és a megfigyelők személyes beszámolóit – nehezen tudom elképzelni, hogy valaha is ugyanaz a gondtalan, boldog tudós leszek, aki voltam, mielőtt ez az egész elkezdődött.

A beszéde kettős üzenetet hordozott. Victort csak néhány generáció választotta el attól, hogy őt is menekültként kezeljék. Anyja és a nagyanyja bevándorlók voltak, Victor azonban angolnak tartotta magát. Azt is tudta ugyanakkor, hogy felelősséggel tartozik a nemzetközi zsidóságért, akik a Rothschildoktól reméltek pénzügyi és politikai támogatást. Bár Németországból egyre elkeseredettebb beszámolók érkeztek, a válaszlépés egyáltalán nem volt kézenfekvő. A Képviselőház legtöbb tagja a megbékülést szorgalmazta, míg a Lordok Házában sokan tevékenyen is támogatták a németeket. Az Archibald Ramsay által 1939-ben alapított Jobboldali Klub (Right Club) azt tekintette feladatának, hogy „harcoljon a szervezett zsidóság ellen és leleplezze a tevékenységüket”. A Klub azt tűzte ki „elsődleges céljául”, hogy „megtisztítsa a konzervatív pártot a zsidó befolyástól”. A tagok közt ott volt Lord Redesdale, Westminster hercege és Wellington ötödik hercege, és sok más előkelőség, akik közül régebben többen is a Rothschildoknál vendégeskedtek, és akik szemlátomást nem láttak semmi ellentmondást abban, hogy élvezték a család vendégszeretetét, ugyanakkor ellenséges érzelmeket tápláltak a zsidókkal szemben. A Nicával egykorú Unity Mitford Németországba költözött, hogy Adolf Hitler közelében lehessen, míg Unity sógora, Oswald Mosley megalapította a Brit Fasiszta Uniót. Mialatt sokan az antiszemitizmus enyhébb válfajainak hódoltak, a feketeingesek azzal vádolták a Rothschildokat, hogy a köznép „véréből és verejtékéből” sajtolják ki maguknak a nyereséget. Mivel a brit felső osztály elszigetelt, belterjes életet élt, Victor a Lordok Házának szűk padsoraiban és az összejöveteleken is ugyanazon emberek rokonait látta, akik egykor a Harrow udvarán az apját üldözték, és akik közül néhányan most azt szerették volna, ha Lord Rothschild távozik a közéletből. Pedig a Rothschild család tagjai szenvedélyesen hazafiak voltak, hálával adóztak Angliának, és az életüket és a vagyonukat is kockáztatták a háború alatt.

Victor Miriam Liberty and Nica Rothschild circa 1923.

Victor, Miriam, Liberty és Nica Rothschild 1923 körül.

Amikor a konzervatív kormány 1938 szeptemberében aláírta a müncheni egyezményt, a Parlament alig tanúsított ellenállást. Chamberlain kabinetjéből mindössze néhányan nyújtották be a lemondásukat, az egyikük a Rothschild család barátja, Duff Cooper volt. „Azt mondod, szerinted ezernél is több támogató levelet fogok kapni” – írta Duff Victornak a lemondását követően. „Valójában máris több mint ezret kaptam, és majdnem ugyanannyi táviratot, ami azt mutatja, hogy bár egyedül voltam a kabinetben, nem vagyok teljesen egyedül az országban”. A két férfi ezután is tartotta a kapcsolatot, és folyamatosan levelezett az 1930-as években, többnyire azt tárgyalták, milyen megoldást találhatnának a náci problémára.

Rotschild_Pannonica 300dpi

A könyv borítója.

Victort gyakran hibáztatják, hogy túl keveset tett a zsidóságért, pedig mindvégig próbálta rávenni a fásult Parlamentet, hogy hozzák nyilvánosságra a zsidók németországi helyzetét. Beszédeket mondott, csekkeket írt alá, és a megmaradt műalkotásokból is eladott néhányat, többek közt Joshua Reynold The Braddyll Family (A Braddyll család) című festményét, hogy támogatni tudja a zsidó menekülteket. 1939-ben az USA-ba repült, hogy Roosevelt elnök, Cordell Hull külügyi államtitkár, illetve a pénzügyminiszter, ifj. Henry Morgenthau elé terjessze a zsidók ügyét. J. Edgar Hoover, az FBI akkori vezetője is meghívta Lord Rothschildot, hogy vitassák meg a kémiai hadviselés lehetőségét. Washingtoni tartózkodása alatt Victor többször is meglátogatta Teddy Wilsont New York-i lakásán, és újabb zongoraleckéket vett a tanártól.

1938-ban a hivatalos szervek bezárták a Rothschild bank osztrák fiókját, igazgatóját, Louis de Rothschild bárót pedig elfogták és egy évre bebörtönözték. Csak azután engedték szabadon, miután a fivére, Albert óriási összeget fizetett, hogy kiváltsa a fogságból. Sem Hitlernek, sem a hivatalnokainak nem voltak aggályai azzal kapcsolatban, hogy cserébe a megfelelő váltságdíjért szabadon engedjenek zsidókat, vagy kisajátítsák és a gyűjteményük részévé tegyék a tulajdonukban lévő műalkotásokat. A németországi és az ausztriai Rothschildoktól felbecsülhetetlen értékű remekműveket koboztak el, mialatt Adolf Eichmann elfoglalta a Prinz Eugenstrassén álló Rothschild-palotát, ahol létrehozta a hírhedt, „Zentralstelle für jüdische Auswanderung” nevű intézményt (Zsidó Kivándorlási Központ), amelynek az volt a „célja”, hogy „megszervezze” az osztrák zsidók emigrációját. A zsidók elméletben megvásárolhatták a szabadságukat és elmenekülhettek Ausztriából, a gyakorlatban azonban még azután is, hogy eleget tettek a nácik követeléseinek, sokan csak a koncentrációs táborba szóló jegyet kaptak, ahonnan sohasem volt visszatérés.

Hannah Rotschild: Pannonica. A rebellis bárónő, fordította: Vereckei Andrea, Helikon Kiadó, 2014. 360 oldal, 3490 forint.

[popup][/popup]