Egyiptomi parancsok – Izraeli törvények

Írta: Szunyogh Szabolcs - Rovat: Kultúra-Művészetek

Politikai teológia Izraelben

(Jan Assmann: Uralom és üdvösség. Politikai teológiai az ókori Egyiptomban, Izraelben és Európában. Atlantisz, 2008. 340 oldal, 3595 ft.)

12 - Assmann_borito

Egész pontosan az ókori Izraelben (és Egyiptomban és Európában): ez az alcíme Jan Assmann heidelbergi professzor könyvének. A szerző az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb visszhangot kiváltó kultúraelméletének a kidolgozója. Ennek megfelelően tudományos, néha kicsit nehezen olvasható a szöveg. A professzor ugyanis egymásra vetíti a teológia és a politika fogalomkörét, s egyiket a másikban elemzi. Legalább ilyen izgalmas (számomra, bevallom, sokkal izgalmasabb) azonban az az „izraeli modell”, amelyet az egyiptológus kutató a kultúrantropológiai eszmefuttatásának mintegy melléktermékeként feltár és bemutat.

A választott nép fogalmával kapcsolatos elemzést ajánlom a modell egyik példájának. Ha másért nem, ezért megéri elolvasni Assmann könyvét, mert okfejtése briliáns. Egy rövid recenzióban természetesen csak leegyszerűsítve lehet idézni, de a lényege körülbelül a következő: Egyiptomban a hierarchizált lét volt a természetes, az alattvalói tudat határozta meg a közgondolkodást, és jelentős mértékben ez biztosította a társadalmi békét s ennek következtében a jólétet. Fel sem merült, hogy megkérdőjelezze bárki az alá-fölérendeltség isteni eredetét. Ha lázadtak, egyik vagy másik uralkodó ellen lázadtak, a konkrét személy ellen lázadtak és nem a fáraó, mint intézmény ellen. Nyilvánvaló volt, mint a levegő, természetes és elfogadott, hogy a fáraó köztünk az égi világ képviselője, az ő parancsait (nem törvényeit! Ez fontos! Egyiptomban nincsenek törvények) az isteni hatalom hitelesíti. A fáraó utasításait azért kell végrehajtani, mert őrajta keresztül kommunikál velünk, emberekkel a fölöttünk álló égi szféra, magyarul: a fáraó az istenség kiválasztottja. Ez volt a természetes, az elfogadott, a magától értetődő az ókori Egyiptomban (és a többi keleti birodalomban is).

Izraelben azonban másképp gondolkodtak. Izraelben az Úr szövetségese nem az uralkodó vagy a főpap volt, hanem maga a nép. Ez nem pusztán fikció, ez az élet, a való időben való élet ténye: ez az oka például annak, hogy Egyiptommal ellentétben Izraelben vannak törvények. Amelyek kötelezőek magára az uralkodóra is. A fáraó utasításait a karnaki oszlopcsarnokban a falra vésték, azon az egy helyen hozzáférhetőek voltak a papság számára. Izraelben viszont mindenki számára hozzáférhetővé tették a törvényeket a szent iratok, mert a szent iratok nemcsak részletesen ismertették a törvényeket, nemcsak hogy nem titkolták azokat, vagy nemhogy nem próbálták meg a hozzáférők körét egy szűk elitre korlátozni, hanem parancsolatba adták, ma így mondanánk: a jogi ismeretterjesztést. Azt írja elő a Tóra: „olvasd és tanuld a törvényeket éjjel és nappal”. Mert az ókori Izraelben nem a király volt az Isten kiválasztottja, hanem maga a nép. Az izraeli modell a társadalmi együttműködést nem az alattvalóság-tudatra, hanem az emberi önállóság tudatára építette.

 

 

Címkék:2014-05

[popup][/popup]