A nagy füzet – Szeptember 19-én mutatják be Szász János új filmjét

Írta: Budapest Film/Szombat - Rovat: Kultúra-Művészetek

ikrek

fotó: Budapest film

A film a második világháború idején egy határszéli faluban a nagymamájuknál nevelkedő és a könyörtelen világban túlélni igyekvő ikerpár megrázó története. A gyerekeknek egyedül kell megtanulniuk mindent, ami a túléléshez szükséges. Magányosan, éhezve és fázva vezetik naplójukat a nagy füzetbe. Följegyzik, mit láttak, mit hallottak, mit tettek, mit tanultak. Ugyan életben maradnak, de szívük megkeményedik, testük megedződik. A nagy füzet posztmodern háborúellenes dráma, nagyhatású parabola arról, milyen pusztító hatással van a háború a gyermeki pszichére.

“Nekem nem kell tőletek a gyümölcs, a hal, meg a tej. Azt lopni is tudom. Én azt akarom, hogy szeressetek. Senki se szeret. Még az anyám se. De én se szeretek senkit. Se az anyámat, se titeket. Gyűlöllek benneteket.”

Szász János (Woyzeck, Witman fiúk, Ópium) filmje a Kossuth-díjas magyar származású svájci írónő, Agota Kristof közel negyven nyelven megjelent világhírű kultuszregényéből készült, és a Karlovy Vary-ban a Nemzetközi Filmfesztivál versenyfilmjeként debütált. A nagy füzet (Le Grand Cahier) a fesztiválon elnyerte a Kristály Glóbusz díjat és az Europa Cinemas díját. A Magyar Filmunió közleménye kiemelte, hogy először kapta magyar játékfilm a fődíjat a közép-európai régió legnagyobb és egyetlen A-kategóriás filmszemléjének 1946-ig visszanyúló történetében.  A fesztivál fődíja mellett A nagy füzet elnyerte a közel 1200 mozit tömörítő Europa Cinemas hálózat díját, az Europa Cinemas Label-t is Karlovy Varyban.

A filmet Oscar díjra nevezi a magyar jelölő bizottság.

Szász János legújabb filmjének főszereplői egy, a forgatáskor tizenhárom éves ikerpár, Gyémánt László és András amatőrszínészek lenyűgöző alakítást nyújtanak.

A nagy füzet c. film illusztris, nemzetközi szereplőgárdát vonultat fel. A kilencedik nap és A bukás című német filmekből ismert Ulrich Matthes mellett a dán Ulrich Thomsen (Születésnap, Ádám almái, Testvéred feleségét, Egy jobb világ, Ópium), Andorai Péter, Derzsi János, Bognár Gyöngyvér, Kovács Lajos és Tóth Orsi is szerepel Szász János új filmjében. A nagymama szerepében a Jászai Mari-díjas és Kossuth- díjas, Nemzet Színésze címmel kitüntetett Molnár Piroska látható. A filmet az Oscar-díjas osztrák operatőr Christian Berger fényképezte, akinek kiváló munkásságát Michael Haneke rendezéseiből ismeri a közönség.

A filmet ebben az évben a következő filmfesztiválokon mutatják be:  Torontó, Haifa , London,  Hamburg, Drezda, Lipcse, Berlin, Párizs, Thesszaloniki, Los Angeles, San Francisco.

A Szombat interjúja Szász Jánossal itt olvasható.

41400001

Részlet a filmből. Molnár Piroska, Gyémánt László, Gyémánt András (Fotó: Budapest film)

A nagy füzet magyar-német-osztrák-francia koprodukcióban készül. Teljes költségvetése 953 millió forint, ebből 423 millió forint a magyar rész, amiből a Magyar Nemzeti Filmalap 180 millió forintot, a kulturális államtitkárság 100 milló forintot biztosított. A filmet az Intuit Pictures és a Hunnia Filmstúdió koprodukcióban gyártotta, az Amour Fou és a Dolce Vita Films közreműködésével; a Magyar Filmalap Zrt., a Mitteldeutsche Medienförderung, a Medienbord Berlin Brandenburg, az Eurimages, a Deutscher Filmförderfonds, a MEDIA Programme, a Wiener Filmfund, a CNC, és a FISA támogatásával. Szász János filmjét magyar mozikban szeptember 19-én mutatják be a Budapest Film Kft. forgalmazásában.

Címkék:A nagy füzet, Szász János

[popup][/popup]