A budapesti zsidó sportegyesületek születése

Írta: Szegedi Péter - Rovat: Kultúra-Művészetek, Történelem

125 éves születésnapját ünnepli az MTK. Ennek alkalmából idézzük az MTK, a VAC és a többi zsidó sportklub születését.

VAC futballklub

A VAC futballklub 1920 körül.

A magyar sport, s főként a labdarúgást ismerők körében alighanem konszenzus uralkodik abban, hogy Magyarországon az MTK szorosan kötődik a budapesti zsidósághoz. Az antiszemiták ezt magától értetődőnek tekintik, aminek a lelátókon évtizedek óta hangot is adnak: már az 1910-es évek elejéről vannak olyan forrásaink, melyek említést tesznek az MTK mérkőzésein felhangzó antiszemita rigmusokról. De úgy gondolom, mások is, viszonyuljanak akár semlegesen, akár szimpátiával a klub iránt, olyan klubként tekintenek az MTK-ra, melynek van, vagy legalábbis egykor volt valamilyen nehezen körvonalazható kapcsolata a zsidósággal. Ám az MTK és a fővárosi zsidóság kapcsolata ennél jóval bonyolultabb, hiszen a klub sosem hangoztatta zsidó kötődését. Annak érdekében, hogy ezt a kapcsolatot bemutathassuk, először meg kell határoznunk, mi mindent jelent(het) a „zsidó klub” kifejezés.

A sportegyesületeket zsidósághoz való kapcsolatuk – társadalmi beágyazottság, deklarált háttér, jelentéstartalom – szerint három csoportba sorolhatjuk. Az első esetben egy klubnak sok zsidó tagja (vezetője, sportolója, stb.) lehet, de sem a klubhoz tartozók, sem a szélesebb közvélemény nem tekint „zsidóként” az egyesületre. A második esetben a klub önmaga deklarálja zsidó voltát, míg a harmadikban a szimpatizánsok és akár a sporttársadalom tekintélyes hányada is kvázi zsidóként kezeli a sportegyesületet, függetlenül mind a vezetőség/tagság szándékától, mind a klub zsidósághoz fűződő tényleges kapcsolatától.

Szakma-specifikus és kerületi egyesületek

Önmagában az a tény, hogy egy sportklubnak sok zsidó vezetője, sportolója, szimpatizánsa – vagyis társadalmi beágyazottsága szerint zsidó kötődése – volt, még nem jelentette azt, hogy „zsidó klub”-nak tekintették. Magyarországon a sport propagálói, terjesztői, művelői, a 19. század utolsó harmadától a nagyvárosi (kis)polgárok és az ipari, főként nagyipari munkások voltak. Az első csoportban eleve magas volt a zsidók aránya, így nem csoda, hogy bizonyos szakma-specifikus sportegyesületek, mint az Ékszerész, vagy az ország minden nagyobb városában működő kereskedő sportklubok társadalmi bázisát nagyrészt zsidó polgárok adták. Ugyanez elmondható sok szociáldemokrata kötődésű munkás egyesületről, így a legismertebbről, a Munkás Testedző Egyesületről is.

A szakmai háttér mellett sokszor a lokális háttér is valósággal determinálta egyes klubok társadalmi beágyazottságát. A Terézvárosi TC-nek vagy az Erzsébetvárosi SC-nek nyilván sok vezetője és sportolója volt zsidó származású. Ám ettől még nem tekinthetők „zsidó egyesület”-nek, annak ellenére sem, hogy épp ez a két egyesület látványosan kötődött a zsidósághoz. Az 1902-ben Fővárosi TC-ként alakult TTC-nek elnöke volt Vázsonyi Vilmos, majd Vázsonyi János, a választmányi névsorban pedig feltűnt a cionista mozgalom egyik fontos szereplője, Dömény Lajos. Ráadásul az ő személye köti össze a TTC-t és az ESC-t. Ugyanis az általa alapított cionista VAC ifjúsági klubja, a „kis-VAC” 1922-ben fuzionált a Remény SC-vel, az új klub 1923-ban vette fel az Erzsébetvárosi SC nevet.

A szakma-specifikus vagy a pesti belső kerületi sportegyesületek nem definiálták önmagukat zsidó klubként, s többnyire a „sportközvélemény” sem tette ezt, bár a vidéki kereskedő klubok esetén, továbbá bizonyos politikai helyzetekben a fővárosban is volt erre példa. A húszas évek elejének antiszemita sajtója – s kétségtelen, hogy a szurkolók egy csoportja is – „zsidó egyesületként” tekintett e klubokra, hiszen a futballpályákon zajló szimbolikus küzdelmek tétjeit – politikai megfontolásból – zsidó-keresztény, sőt, zsidó-magyar szembenállásként értelmezték. Ráadásul extrém helyzetekben, például a harmincas-negyvenes évek fordulóján, a sportegyesületek árjásítása idején a szélsőjobboldali sajtó olyan klubokat is pellengérre állított, melyeket korábban nem, vagy nagyon kevesen kapcsoltak a zsidósághoz (például Kispest, III. ker. TVE, Újpest). Ez viszont még nem jelenti azt, hogy e klubokhoz kötődő sportemberek, vagy akár a sporttársadalom nagyobb része zsidóként tekintett volna ezekre az egyesületükre.

Sportolók Dávid-csillagos mezben

Néhány sportegyesület azonban egyértelműen deklarálta zsidósághoz való viszonyát. A századfordulón a cionista mozgalom égisze alatt a Muskel-Judentum eszméjét hirdető Max Nordau úgy vélte, hogy a zsidók az elnyomás, a gettóba zártság miatt gyengék, félszegek, amin a sport segítségével lehet változtatni. Az 1914 előtt – főként Közép-Európában – alapított közel száz cionista sportklub tagjai általában kék-fehér, Dávid-csillagos mezt viseltek, egyesületüknek legtöbbször a zsidó múltat idéző (Makkabi, Hasmonea, Bar Kochba), vagy büszkeséget, bátorságot sugárzó (Hakoah, Hagibor), héber nevet adtak. A ritka kivételekhez tartozott a magyar nevű budapesti cionista sportklub, az 1906-ban alapított Vívó és Atlétikai Club (VAC).

A századfordulón a magyarországi cionistáknak nem volt könnyű dolguk, hiszen egy olyan, az asszimiláció iránt mélyen elkötelezett közegben igyekeztek híveket toborozni, amely sokszor ellenségesen viszonyult a mozgalomhoz. (Egy 1934-es, a magyarországi cionizmus múltját bemutató cikk szerint: „amikor megkezdtük munkánkat, a magyar zsidóság még csak »izraelita« volt, a »zsidó« név a zsidóságon belül is szégyennévnek számított, mi szereztük vissza öntudattal és őszinte hitvallással a zsidóság számára a zsidó név becsületét”).

Ilyen körülmények között, 1903-ban alapították meg egyetemisták a Makkabeát, melyhez hamarosan csatlakozott Dömény Lajos joghallgató is. A VAC alapítását bemutató cikk szerint az a zsidó, aki akkoriban „egy sportklubba lépett, annak pláne le kellett vetni minden, úgynevezett zsidó tulajdonságot”. Ez bántotta Döményt, ezért akart zsidó, sőt zsidó nevű sportegyesületet alapítani. A Makkabea keretében eredetileg Zsidó Torna Clubot akartak alapítani, de az alapszabályt a hatóság nem fogadta el, hiszen a név felekezeti jellegre utalt (1914-ben felekezeti jellege miatt nem vette fel a labdarúgó szövetség a Ceire Cion egyesületben alakult pozsonyi Makkabit, ugyanakkor az sem véletlen, hogy keresztény sportklubok sem születtek a századfordulón). Az alapítók ezért arra törekedtek, hogy semleges név mellett megóvják a klub zsidó jellegét. Így választották a VAC-ot, mivel „a kezdőbetűk, ügyes összetétel mellett mogendovidot adnak”.

vac cimer

A klub tehát egy olyan eszme propagálására született, amelyet a zsidó társadalom többsége elutasított, s ez alapjaiban határozta meg támogatottságukat. Így nem meglepő, hogy a VAC és a hitközség viszonya állandóan feszült volt, még akkor is, amikor a klub kvázi hitközségi irányítás alá került. Szemléletes példa erre, amikor 1921-ben a klub és a Pesti Izraelita Hitközség elnöke, Székely Ferenc megjegyezte: „A VAC-nak célja a zsidó tömegsport és zsidó önérzet felemelése, és a VAC életébe semmi más célt bevinni nem lehet. (…) A tagok nagy része, sőt alapító része a zsidóság egy oly pártjához tartozik, amely az ő álláspontjától messze távol áll”.

A VAC aranykora, mint a legtöbb cionista klubé, a húszas évek első felére tehető, legalábbis ami a leginkább reflektorfénybe kerülő sportágat, a labdarúgást illeti. Ugyan nagy tömegek nem látogatták – többnyire a Lóversenytéren megrendezett – mérkőzéseit, de néhány évig így is stabil tagjai voltak az élvonalnak. Nem értek el olyan sikereket, mint a nemzetközi hírnevet szerzett Makkabi Brno, vagy az első osztrák profi bajnokságot megnyerő Hakoah Wien, de 1921 és 1926 között, amikor a magyar labdarúgás a világ élmezőnyébe tartozott, egy ötödik helyezést sikerült elérniük. Ugyanakkor a VAC-nak jelentős, ezerfős tagsága és több száz sportolója volt, s több sportágban is komoly sikereket ért el. Legismertebb sportolói a más klubszínekben olimpia bajnokságot nyert Keleti Ágnes és Kabos Endre voltak, de több vízi- és kézilabdázója, tornásza és asztaliteniszezője is a sportág magyar, sőt nemzetközi élvonalába tartozott.

 

Zsidó MTK?

Joggal vetődhet fel a kérdés: miért nem a VAC lett „a” zsidó sportegyesület? Ez részben annak köszönhető, hogy a századfordulótól a magyar sportéletet a labdarúgás dominálta, s egy olyan sportegyesülettel nehezen tudtak szélesebb társadalmi csoportok azonosulni, amelynek nem volt tartós sikereket elérő labdarúgó-szakosztálya. Másrészt a választ megkaphatjuk abból a beszédből is, amit a VAC 1920-as közgyűlésén (a zsidók ellen elkövetett pogromszerű atrocitások idején!) Beregi Benjámin alapító elmondott: „A VAC fellépésével megszűnt az az anomália, hogy valamely sportegyletet tagjai miatt zsidónak mondjanak lekicsinylésből vagy gúnyból, mert íme előállt a Vívó és Atlétikai Club és azt mondta, vállalom a zsidó nevet, sőt nemcsak vállalom, hanem tágult tüdővel kiáltom oda a magyar társadalomnak: aki zsidó erőt és zsidó csapatot akar látni, idenézzen reánk, akik semmiből, csupán a szívből és egy szimbólumból valódi erőforrást teremtettünk.”

A magyar, különösen pedig a pesti zsidóság, a Kiegyezés után az asszimiláció útját választotta, többségük számára ez a már-már harcias zsidó mentalitás, nem beszélve a Dávid-csillag demonstratív viseléséről, valamiféle értelmetlen, sőt őrült hóbortnak tűnhetett, amivel képtelen volt azonosulni. Harmadrészt pedig, a fővárosi zsidók sport iránt fogékony része már korábban választott magának klubot.

A modern magyar sportélet az 1860-as években született, az első egyesületek a német eredetű, nem a versenyekre, hanem bemutatókra koncentráló, Jahn-féle tornát preferálták, így a sportág elterjesztésében úttörő szerepet játszó Nemzeti Torna Egylet (NTE) is. A más sportágaktól elzárkózó NTE mellett 1875-ben alapították meg a versenyzésre összpontosító angol atlétika művelésére a Magyar Atlétikai Clubot (MAC), amely azonban „társadalmilag” zárt volt: az ötven éves fennállására kiadott könyv szerzője is elismeri, hogy a MAC-ba kizárólag érettségizett keresztények léphettek be. Néhány éven belül a MAC működése formálissá vált, az új sportágak iránt érdeklődő NTE-tornászok pedig sportolási lehetőség nélkül maradtak. 1885-ben egy, a birkózással és súlyemeléssel foglalkozni kívánó csoport kivált az NTE-ből, s megalapította a BTC-t. Pár évvel később egy másik csoport atletizálni szeretett volna, ezért versenyt rendeztek, melyet az NTE nevében hirdettek meg. A szervezőt a klub kizárással fenyegette meg, erre válaszul 1888. november 9-én tíz sportember megalapította a Magyar Testgyakorlók Körét, az MTK-t.

Az MTK bajnokságot nyert futballcsapata – 1904.

Év végéig még 21-en csatlakoztak az MTK-hoz, a névsort ismerjük – s bár ezt egyértelműen alátámasztó forrásaink nincsenek – a tagok zöme nagy valószínűséggel zsidó származású lehetett. Első elnöküknek azonban egy ismert, de keresztény sportembert, a MAC-ban korábban fontos tisztségeket betöltő Vermes Lajost választották meg. Az alapvetően polgári jellegű klub nem is hangsúlyozta, hogy felekezetileg elkötelezett lenne, céljuk az atlétika megújítása, más sportágak felkarolása, a demokratikus, osztálykorlátoktól mentes, nyitott működés volt.

Az MTK-nak azonban konkrét, definiálható társadalmi bázisa nem volt, vélhetően a futball megjelenésével vált olyan társadalmi jelentéstartalmak hordozójává, melyek a pesti zsidósághoz kapcsolták. A futballpályákon megjelenő társadalmi hátterű rivalizálás, a szimbolikus küzdelmekként értelmezett mérkőzések a labdarúgást mintegy kiemelték a sportszférából azáltal, hogy különféle, sokszor egymással rivalizáló társadalmi csoportoknak teremtettek azonosulási lehetőséget. Ráadásul, miután Brüll Alfrédet 1905-ben elnökké választották, a futballcsapat egyre jobb eredményeket ért el, s a tízes évektől a magyar bajnokság rendre két klub között dőlt el. A lelátókon évről-évre látványosan növekvő számban megjelenő nézők között így némileg leegyszerűsítve az lett a kérdés, hogy az MTK vagy az FTC sikeréért szorít-e egy drukker. Úgy vélem, az MTK ekkor vált kvázi „zsidó klubbá”. Nem véletlen, hogy a Tribün 1912-ben már így összegezte a két nagy klub versengését: „Másutt is versengenek az egyesületek egymással, de ez a versengés csak a sportra vonatkozik, nálunk személyre megy és társadalmi úton is megnyilvánul. Ennek élénk illusztrációja az a harc, mely az MTK és az FTC között folyik lángoló gyűlölséggel. A felek csak vallási alapon küzdenek egymással és a lelkekbe igyekeznek goalokat rúgni.”

Brüll Alfréd

Brüll Alfréd

A tabu

Az MTK-t túlnyomórészt zsidók alapították, egy ismert zsidó nagykereskedő volt az elnökük, s már a nevük is lehetőséget teremtett az önmagát magyar zsidónak vallók körében, hogy azonosuljanak a klubbal. A nem városrészre utaló, az asszimilálódott zsidóság számára kiválóan csengő Magyar jelző tökéletesen alkalmas volt erre. S ugyan a Magyar az alapításkor még nem is kelthetett feltűnést (hiszen ez szerepel a MAC nevében is, az „anyaegyesület”, az NTE nevében pedig a Nemzeti), ám a 19. század végén, amikor a német torna és az angol atlétika hívei domináltak a sportéletben, és sorra alakultak a torna egyletek, majd atlétikai clubok, példa nélküli volt, hogy egy klub olyan magyaros csengésű neveket válasszon, mint a Testgyakorlók és a Köre. Ezek után nem is csoda, hogy amikor 1926-ban bevezették a profi bajnokságot, az MTK hivatásos labdarúgó szakosztálya a Hungária nevet vette fel.

A tágabb környezet azonban kvázi zsidóként azonosítsa az egyesületet, noha a klub sosem hangsúlyozta, hogy bármilyen kapcsolata lenne a fővárosi zsidósággal. A korabeli forrásokban alig van erre utalás, a ritka kivételek közé tartozik, amikor az első világháború alatt a futballklubok is súlyos harcokat vívtak a zöld asztal mellett (még arra is volt példa, hogy az FTC és az MTK kölcsönösen kizárta egymást a bajnokságból).  Egy klubvacsorán Brüll elnök rituális vérvádnak nevezte a klub ellen felhozott vádakat. Arról sincsenek forrásaink, hogy a szurkolók akár csak egy-egy bekiabálással a klub kvázi zsidó hátterére utaltak volna, sőt: 1921-ben a Magyarság arról számolt be, hogy egy MTK–VAC találkozón a vendégdrukkerek közül felhangzó Előre Izrael! biztatásra az MTK-szektor válasza Rajta magyarok! volt. (A történet az antiszemita lap elfogultsága miatt megkérdőjelezhető hitelességű, de mindenképpen jelzésértékű.) A klub nyíltan vállalt és hirdetett filozófiája a nyitottság és modernitás képviselete volt, az 1913-ban megjelent, első MTK-történeti könyv szavaival: „működése szakadatlan láncolata az újért való harcnak, a sport terrénuma tágításának”. De, nem csupán a sporttal kapcsolatban találkozunk ilyen törekvésekkel. A modernitás pártolásaként értelmezhető, hogy 1912-ben az MTK jótékonysági mérkőzést rendezett a Budapesten tartott nemzetközi feminista kongresszus javára.

Az öndefiníció kérdése azonban sokszor megoldhatatlannak tűnő nehézségeket is okozott. 1940-41-ben az egyesületet ellehetetlenítették, feloszlatták, az 1948-ban kiadott jubileumi kötetnek valamiképp tehát meg kellett volna magyarázni a klub és a zsidóság sajátos kapcsolatát. Nem tette meg, ehelyett egy alternatív valóságot hozott létre. A zsidó szót látványosan kerülték a kötet szerzői, az MTK feloszlatását a klub baloldali-munkásmozgalmi gyökereivel magyarázták (melynek élén egy „nagytőkés” állt – tehetnénk hozzá): „A német imperializmus szolgái a belpolitikai életben is diktatúrát teremtettek, s a diktatórikus elveket következetesen megvalósították a sportban is. Ez az irányzat természetszerűleg elsősorban a leginkább baloldali Hungáriát támadta egyre erősödő terrorjával.”

MTK-pálya

Az MTK-pálya a 30-as években.

A zsidó háttérre utaló jelentéstartalmak később egészen bizarr formában öltöttek testet. A sport szocialista átalakításakor az egyesületeket bázisszervekhez (minisztériumok, szakszervezetekhez, gyárakhoz, stb.) irányították, az MTK először a textilipari szakszervezethez, majd az Államvédelmi Hatósághoz tartozott. Elgondolkodtató, vajon a futballpublikum milyen társadalmi bázist vélt a textilipar és az ÁVH mögött…

Szembeötlő, hogy a klub részéről a rendszerváltás óta lényegesen több olyan utalással találkozunk, amely egyértelműen jelzi az MTK viszonyát a zsidó közösséghez. Olyan esetre például 1990 előtt sosem volt példa, ami néhány éve előfordult, hogy az MTK a jom kippur ünnepre hivatkozva kérje egy mérkőzése elhalasztását. Úgy vélem, noha az MTK sosem volt deklaráltan zsidó klub, sportolói, szurkolói összetételét is heterogenitás jellemezte, azonban zsidósághoz fűződő kapcsolata sokáig egyfajta tabu volt, egyúttal lenyomata az asszimiláció sajátosságainak.

Kapcsolódó cikk: Orbán milliárdokkal segíti ki az MTK-t.

Címkék:2013-05, MTK, VAC, zsidó sportkulb

[popup][/popup]