Leteszik a lantot

Írta: MTI/Szombat - Rovat: Kultúra-Művészetek

Nem ír többet Kertész Imre és Philip Roth.

Mind a ketten így nyilatkoztak nemrég.

kertesz-imre

Kertész Imre

lezárta irodalmi munkásságát, nem kíván többet írni. A Berlinben élő Nobel-díjas magyar író erről a Der Spiegel című német hetilapnak nyilatkozott abból az alkalomból, hogy csütörtökön Berlinben megnyitják a Kertész Imre-archívumot.

A Berlini Művészeti Akadémián a Kertész-életmű mintegy 35 ezer oldalnyi anyagából állítottak össze archívumot, amit november 15-én nyitnak meg a tudományos kutatások előtt.

A 83 éves magyar író a német hírmagazinnak elmondta: nagy öröm és nagy megkönnyebbülés számára, hogy elkészült az archívum, hiszen “jó kezekbe került” az életműve. Arra a kérdésre, hogy miért Németországban helyezte el iratanyagát, elmondta: “Úgy érzem, itt jobban megértenek, mint a hazámban, Magyarországon. Ott a legnagyobb jóakarattal sem lehetne úgy megőrizni az anyagot, mint Berlinben, ahol évek óta élek”. Megjegyezte, a sors útjai kifürkészhetetlenek, túlélte Auschwitzot, most pedig Németországban “mentik meg” munkásságát.

Azzal kapcsolatban, hogy Parkinson-kór betegsége mellett tud-e még írni, elmondta: a betegség megnehezíti az írást, de nem ez a probléma. “Nem szeretnék már írni. Az életmű, amely oly szorosan kötődik a holokauszthoz, számomra lezárult. Ha sikerült, ha nem” – mondta Kertész Imre.

Az archívumban őrzik egyebek mellett a Sorstalanság, A kudarc, a Kaddis a meg nem született gyermekért és a K. dosszié című kötetek, valamint számos esszé és beszéd kéziratát, továbbá az író 1961 óta vezetett naplóit, illetve 1988 óta keletkezett levelezését. Az anyag egy része még 2001-ben került a Berlini Művészeti Akadémiához, ezt időközben mikrofilmre vették és digitalizálták. Az anyag egy jóval nagyobb részét pedig 2011-ben vette át az intézmény. A naplókból a tervek szerint a Rowohlt kiadónál jelenik meg kötet.

Csütörtökön az archívum megnyitása alkalmából felolvasóestet tartanak a német főváros központjában, a Brandenburgi kapu tőszomszédságában álló akadémiai székházban, és kéziratokat és más dokumentumokat felvonultató kiállítást nyitnak meg, a tervek szerint a szerző jelenlétében. Kertész Imre ezzel kapcsolatban elmondta: nagyon reméli, hogy el tud menni az eseményre, de ez a betegségétől függ. “Az egész életem egy kaland” – mondta a magyar író.

roth
Philip Roth

“Az elkövetkező tíz évben nem áll szándékomban írni. Nyíltan fogalmazva: abbahagytam. A Nemesis volt az utolsó könyvem” – fogalmazott a világhírű író egy francia magazinnak.

A visszavonulásáról szóló híreket már kiadója is megerősítette, azzal kapcsolatban pedig, hogy nem ír több könyvet, a Philip Roth úgy fogalmazott: nem hiszi, hogy egy új regény változtatna azon, amit eddig letett az asztalra, de magában hordozhatná a bukás lehetőségét.

A 79 éves amerikai író a Les Inrockuptibles című francia magazinnak jó pár hete adott interjújában közölte, hogy nem ír több regényt, a hírt azonban csak a napokban kapta fel a világsajtó. “Az elkövetkező tíz évben nem áll szándékomban írni. Nyíltan fogalmazva: abbahagytam. A Nemesis volt az utolsó könyvem” – fogalmazott a világhírű szerző. A Nemesis 2010-ben jelent meg.

Roth amerikai kiadója, Houghton Mifflin a Salon.com internetes magazinnak megerősítette a váratlan bejelentést. “Azt mondta, igaz a hír” – idézte az írót a kiadó szóvivője, Lori Glazer.

A szerző a francia magazinnak elmondta, nem érzi már azt a megszállottságot, amelyet korábban.

Egy kötethez azonban még kedve van, segíteni fogja annak a Blake Baileynek a munkáját, aki életrajzát írja. “Több ezer oldalnyi anyagot adtam át neki, ezek a memoárjaim, de jelenlegi formájukban még nem kiadhatók” – részletezte Philip Roth.

Az 1933-as születésű írót évek óta az irodalmi Nobel-díj esélyesei között emlegetik. Zsidó családból származik, New York közelében született. Könyvei elsősorban a zsidó kispolgári életet mutatják be az Egyesült Államokban. Regényeivel kétszer elnyerte a National Book Awardot, 1998-ban Pulitzer-díjat kapott, de elismerései között a PEN/Faulkner-díj is szerepel.

[popup][/popup]