A lélek rejtett szövedéke

Pszichoanalitikus gondolatok az álomról

 

Amikor az ember alszik, idegen világban jár. Olyan világban, amelynek törvényei különböznek az éber valóság törvényszerűségeitől. Ez a világ – ennek megfelelően – sokszor félelmetes. A zsidó életvitel praktikus szabályainak rövid foglalata, a Kicur sulchán áruch, azt írja, hogy amikor az ember alszik, akkor az isteni lélek eltávozik belőle, és a tisztátalanság szelleme szállja meg a testét. Bálint Endre: A földöntúli gyász színe megnevezhetetlenÉbredéskor ez a szellem elhagyja a testet, de az ujjakon ott marad belőle valamennyi – ezért ébredés után a napot kézleöntéssel kell kezdeni. Nem meglepő, hiszen „az alvás a halál hatvanad része,” márpedig a halállal történt érintkezés után is – például a zsidó temetőt elhagyva – ugyanennek a rituális előírásnak kell eleget tenni. Nem tárgya az írásnak, de fontos tudatosítani, hogy esetünkben a tisztátalanság archaikus, rituális fogalom, nem jelent hétköznapi értelemben vett koszt vagy leértékelést, hanem inkább valamiféle összeférhetetlenséget.

Az alvás tisztátalansága származhat külső tapasztalatból: az alvó látványa sokszor hasonló a halottéhoz. Amikor alszik valaki, megesik, hogy egy pillanatra csendben figyeljük, vajon lélegzik-e még? De megesik az is, hogy az alvó olyan tapasztalatokat él meg alvás közben, amelyek saját értékrendjébe nem beilleszthetők – tehát tisztátalanok. Látványos jele lehet ennek a tapasztalatnak a magömlés. Nem véletlen, hogy az orvosi szaknyelvben, latinul pollutio-nak (tisztátalanság) hívják. Erre gondolva már nem annyira meglepő az a kijelentés, hogy a tisztátalanság szelleme ébredés után az ujjakban lakozik.

A 20. század nyitányaként megjelentetett Álomfejtés című könyvében Sigmund Freud ennek az idegen világnak, a halál hatvanad részének a felderítésére tesz tudományosan megalapozott kísérletet. Elsősorban irodalmi tapasztalatok, hétköznapi és terápiás megfigyelések, valamint introspekció és szisztematikus spekuláció segítségével igyekszik igazolni azt az ősi tapasztalatot, hogy az álom üzenetet hordoz, azaz olyan, „mint egy olvasatlan levél”. Megfejtésére a szabad asszociáció módszerét javasolja, melynek során az álmot külön egységekre bontjuk, és az egységeket egymás után figyelmünk középpontjába állítva szabadon hagyjuk fantáziánkat sodródni. Jól tesszük, ha ebben a folyamatban egy szakavatott segítőt is bevonunk – a pszichoanalitikust –, aki jelenlétével, kérdéseivel és összekapcsolásaival segíti a folyamatot.

Freud: Álomfejtés
Az álomfejtéshez tehát az álmodó asszociációi elengedhetetlenül szükségesek. Ebben különbözik a freudi álomfejtési technika a mechanikusan alkalmazható álom-szótárak, álmoskönyvek technikájától. Bár egyes képek elterjedtségüknél és beszédességüknél fogva könnyen szimbólummá, azaz egy adott kultúrkörhöz tartozó emberek számára azonos érzelmi üzenetet hordozó sűrítménnyé válhatnak. Ezek értelmezéséhez a nyelv és a kultúra belső ismeretére, nem az egyéni, hanem a kulturális asszociációs mező feltérképezésére van szükség. Például: „Bár Kápárá azt mondta Rabinak: Azt álmodtam, hogy leesett az orrom. Így válaszolt: A harag eltávozott belőled.” Ebben az esetben a szimbólum megfejtése azon alapul, hogy abban az összetett héber szóban, melyet Rabi a haragra használ, az „orr” szó is szerepel. Más szimbólumok kultúrától függetlenül egyetemesnek tűnnek. Például: „Különféle fém[szerszám] jó jelnek számít az álomban, kivéve a kapát, a csákányt és a fejszét, ha ezek [utóbbiak] a nyelükkel együtt látszanak.” Nehéz nem kihallani a sorok közül a potenciális fegyvertől, azaz az agressziótól való félelmet. Ha sikerülne a mondást történelmi kontextusba helyezni, konkrétabbat is mondhatnánk: Talán attól kell félni, hogy a békés lakosok egyszer csak fegyverré alakítják szerszámaikat, és bajt hoznak magukra és másokra? Talán a levert Bar Kochba szabadságharc maradványa ez a mondás? A konkretizáláshoz azonban az álmodó asszociációira, de legalábbis több adatra lenne szükség.

Az álomfejtések során kirajzolódó kép azt mutatja, hogy az álom üzenete valóban összeférhetetlen – a hagyomány nyelvén tisztátalan –, mégpedig azért, mert alapjait ősi, felnőtt énünk számára elfogadhatatlan, és ezért elfeledésre ítélt – pszichoanalitikus nyelven: elfojtott – vágyak szolgáltatják. „Az embernek [álmában] csak azt mutatják meg, amire gondolni szokott…” – mármint nem tudatosan, hanem tudattalanul, azaz „szívének gondolataiban.” Ezek a tudattalan gondolatok, vágyak élednek fel az alvás által létrejött helyzetben, amikor is a külvilág ingerei nincsenek jelen, hogy eltereljék róluk a figyelmünket. Felélednek hát, és fel is ébresztenék az alvót, ha a lélek, különböző mechanizmusok segítségével nem titkosítaná az üzenetet. A zavaró vágy így kódolt formában juthat kifejezésre – ezért kell megfejteni. Néha azonban még így is túl erős, és ekkor a kód sem tudja az alvót megvédeni: rémálomból riadunk fel ilyenkor.

Az álom tehát véd, és ezzel együtt gyógyít. Általánosan ismert volt ez az ókorban, erre utalhat a Bibliában is megtalálható chlm gyök két eltérő jelentéstartománya: álmodni egyrészt, egészségesnek, erősnek lenni másrészt. A modern pszichoanalízis Freud álomra vonatkozó felismeréseit kiegészítve feltételezi, hogy az álom folyamata nemcsak az alvás során játszik szerepet, ébren is folyamatosan álmodunk, csak a külvilág ingerei többé-kevésbé elvonják erről a figyelmünket. A lélek mélyén folyamatosan álomképek termelődnek, és az álmodás a légzéshez hasonlatosan járul hozzá a szervezet egészséges működéséhez. Hagyjuk csak egy pillanatra, hogy figyelmünk a külvilágról befelé terelődjön: hamarosan jönnek a képek! Ez a folyamatos álommunka hozza létre a lelki működés alapelemeit. Ezáltal válnak feldolgozható érzésekké és gondolatokká a bennünket érő külső és belső ingerek. Az álommunka zavara a szimbolizáció zavarát jelenti, súlyos lelki problémáknak – személyiségzavaroknak, pszichózisoknak – lehet kiindulópontja.

Az álom tehát nemcsak régi, elfojtott dolgokat jelenthet, hanem aktuális történések, érzelmileg jelentős – azaz többnyire kapcsolati – helyzeteknek is lehet leképeződése. „Rabbi Benáá: Huszonnégy álomfejtő élt Jeruzsálemben. Egyszer álmot láttam és mindegyiket felkerestem, és mindegyik máshogy fejtette meg, de mindegyik [magyarázata] valóra vált, bizonyítva a mondást: Minden álom az [álomfejtő] szája után megy.” Az álomfejtés pszichoanalitikus technikája is alkalmazza a fenti mondásban megnyilvánuló ismeretet. Terápiás helyzetben, amikor a páciens álmot mesél, akkor nemcsak az ahhoz kapcsolódó asszociációkra érdemes figyelni, hanem azon is érdemes elgondolkodni, hogy mit üzenhet a páciens az álommal az analitikusnak, miként szólhat az álom kettejük kapcsolatáról.

Jákob álma. Szarajevói haggada
„…az alvás a halál hatvanad része.” Hogy mi a halál, azt nem tudjuk. Az álom azonban megközelíthető, ha foglalkozunk vele. Királyi út lehet tudattalan világunkba, éber életünk is gazdagodhat általa.