Karády Viktor: Hagyományőrzés és modernizáció, a zsidó polgárosodás útjai

Írta: Szombat - Rovat: Kultúra-Művészetek

Előadássorozat a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület és a Szombat folyóirat szervezésében. 

 

Szabad Zsidó Tanház

 

 

 tanhaz_lila.JPG

A Szabad Zsidó Tanház programjában a zsidóság kultúrájának, történelmének és vallásának alapkérdései mellett kiemelten szerepelnek korunk problémái, melyekre megpróbálunk a zsidóság kultúrájából merített, korszerű válaszokat adni.

 

Karády Viktor: Hagyományőrzés és modernizáció, a zsidó polgárosodás útjai címmel tart előadást és utána beszélgetést a témáról.

karádyviktor.jpgKarády Viktor, Született: Budapest, 1936. december 16.Történelmi szociológus, egyetemi tanár és a francia CNRS emeritusz kutatási igazgatója. A budapesti Középeurópai Egyetem (CEU) Történelmi Tanszékén tanít.
Az MTA külső tagja.

Kutatásai elsősorban összehasonlító társadalomtörténeti jellegűek s kiterjednek az európai zsidóság modernizációjának, az egyetemi és más elitképzési intézmények fejlődésének valamint a közép-európai társadalmak szerkezeti átalakulásának kérdéseire.

Nemrég indította el az Európai Kutatási Tanács anyagi támogatásával kelet-középEurópa eddig méreteiben legnagyobb (három éves) társadalomtörténelmi kutatását a diplomás értelmiség sorsáról a Kárpát-medencében és a Balti államokban a tragikus 20. század első felében.

 

Időpont: 2009. február 25 . szerda, 18:00 óra
Helyszín: Bálint Ház
Pontos cím: Budapest VI. ker. Révay u. 16.
Belépődíj 600 forint
További információ

[popup][/popup]