Zsidó téma tuti téma?

Írta: Ayhan Gökhan - Rovat: Kultúra-Művészetek

Hogy jelent meg zsidó téma, karakter, vagy karakterek a művében? Miért tartotta fontosnak a témát, vagy, hogy zsidó karaktert szerepeltessen? Milyen szerepet töltenek be könyveiben e karakterek, ha a téma nem közvetlenül érinti a zsidóságot, mi a dramaturgiai jelentősége figurájuknak, illetve zsidóságuknak a művekben? Miben látja e figurák sajátosságait, és hogyan próbálta érzékeltetni? – kérdeztünk írókat. Ezúttal Ménes Attila válaszol.

11-menes-attilaHa az embert gyakran foglalkoztatja egy olyan szenzitív kérdés, mint a kisebbségek helyzete, akkor feltételezhetően érintett a dologban. Tapasztalataim szerint így van ez a női- és gyermekjogok, a szexuális másság, vagy a roma érdekvédelem területén szorgoskodó aktivisták esetében is.

Az én érintettségem a zsidó tematikával kapcsolatban viszont eléggé légies. Mondhatni voajörként állok kívül. Debrecenben születtem, az ottani kisebbik gettó határán, és itt, az óvárosi Nyugati utcában nőttem fel. Házunk, amit nagyszüleim 1956-ban vásároltak, korábban szintén zsidó család tulajdona volt. Ha csavarogni indultam, rendszerint útba ejtettem a közeli Kápolna- és Pásti utcákat, ahol a zsinagógák állnak. Különös, szép, hallgatag, rejtélyes épületek, ritka arrafelé a mozgás, forgalom is alig. Errefelé bandáztunk osztálytársammal, Vencsellei Pistával, ő is a környéken, a Bajcsy Zsilinszky utcán lakott, ami szintén az egykori gettó területén fekszik. Vencsi egy alkalommal elhívott, hogy látogassuk meg egy barátját, s mielőtt becsengettünk volna, titokzatoskodó képpel a fülembe súgta, hogy ezek, ahova megyünk, zsidók. Nem tudtam, mit jelent a szó. Azt hiszem, ekkor, kilenc évesen találkoztam először a kifejezéssel. Egy tágas kertben játszottunk hárman, volt ott egy halom oltatlan mész, azt köpködtük, néztük, hogy sistereg. A kisfiú édesapja tollkereskedő volt, de a „tollas zsidó” kifejezéssel csak jóval később találkoztam.

Aztán valahogy egyre többször hallottam a zsidókról. Például, egy ízben nagyanyám arról mesélt, hogy ’44-ben, mikor a deportálások zajlottak, a menetet látva sokan gúnyolódtak és nevettek, de ő és nagyapám megkönnyezték a szerencsétlen embereket. Fűszer-csemege üzletük volt a Debrecen-környéki tanyavilágban, Látóképen, s a konkurens üzlet tulajdonosa izraelita volt, mégis sajnálták, tisztességes, jószívű kereskedőnek nevezték. Többet nem hallottak felőle. Megjegyzem, nagyapám 1938-ban csendőrnek jelentkezett, de szerencsére alkalmatlannak minősítették – borzongva gondolok rá, ha másként esik, talán ő hajtotta volna azt a transzportot a halálba vezető úton.

Nem tudom, mi okozhatta, hogy kamasz koromban kiélesedett bennem ez a téma. Talán, hogy a családom apai, dzsentroid ágán egészen máshogy álltak ehhez a kérdéshez. Ott inkább a fintorgás, elejtett gúnyos, homályos megjegyzések, elharapott, fullánkos félmondatok hangzottak el a beszélgetések során. Hogy na, például ez és ez a színész, vagy állami vezető, stb. is az. Keletkezett bennem valami erős kíváncsiság, feszültség, értetlenség a dologgal kapcsolatban. Kábé 1978-ban járunk. Mindennél erősebb bennem a különbözésre való késztetés. Zöld ballonkabát, bokáig beszűkített farmergatya, szimatszatyor, függönykarika a fülben, Ricse-Ricse-Beatrice, szóval a csöves szubkultúra. Anyámtól kizsaroltam egy olcsó ezüst pecsétgyűrűt, s ebbe varrótűvel hatágú csillagot karcoltam, elég bénára sikeredett. Így, provokatívan kapaszkodtam a villamoson, buszon, hadd lássam, ki mer velem kötekedni. Nem nagyon mertek. Legjobb barátom a főiskolán Bacskai Sanyi, aki később több gyönyörű szociográfiát is írt a magyar zsidóságról. Egymást erősítette a témához való vonzalmunk, Sólem Aléchem és Mendele Mojhér Szforim könyveit cserélgettük. Debrecenben nem sok zsidó maradt, viszont Pestre költözésem után jó néhánnyal megismerkedtem. Ezek az emberek, számomra különös módon, szinte a beszélgetéseink első percében elárulták, hogy azok. Ilyenkor mindig láttam a szemükben valamit. Találgattam magamban, mi ez a valami, szomorúság, büszkeség, vagy talán a reakciómra kíváncsiak? Mégis, azt hiszem, leginkább fáradtság volt, ahogy szinte kényszeresen, vallomásszerűen kinyilvánították előttem eredetüket. Miért mindjárt az elején kellett megtenniük ezt a tájékoztatást? Hogy tisztába jöhessenek velem? Hogy tudjam, kivel állok szemben?

11 - Ménes Egy délután Noémivel borítóA zsidó tematikának dolgozataimban nem lehet fontos dramaturgiai funkciója, mert ehhez Malamudnak, Singernek, Wallantnak kéne lennem, ami nem vagyok. Első regényemben (Egy délután Noémivel) a címszereplő lány zsidó, de ez nem mindjárt derül ki róla, csak a könyv felénél, akkor is a másik főszereplő szülei idiotisztikus antiszemita nézeteinek taglalásakor. Megjegyzem, Noémi ügyvéd apja a történetben eléggé negatív figura (a szélsőjobb napilap recenzense erre a körülményre nem tért ki). A zsidó származás írásaimban csupán mellékkörülmény, ezek a szereplők nem beszélnek vallásukról, családi veszteségeikről, tragédiákról; Noémi csak úgy zsidó van, és kész. Első novelláskötetemben, egy apokaliptikus novellában két atyafi beszélget, s egyikük ezt mondja: „Megint nagyon viszik a zsidókat, szegényeket.” Mire a másik: „Had vigyék! Vigyék el mindegyiket!” (Persze a diaszpórát lehetetlen megsemmisíteni, én inkább egy, az Izrael államát érő termonukleáris Holokauszttól félek.) Hidegdauer című regényemben egyszerű sztereotípiaként jelenik meg a kifejezés; a regénybeli nagyapa szemműtétre vár, és annak örül, hogy egy zsidó professzorasszony operálja majd, hiszen „…a zsidók a legjobb szemorvosok.” A többek között Tar Sándor ügynökmúltjáról szóló, jelenleg a Katona József Színházban bemutatóra váró darabomban is csak mellékesen kerül elő a téma, a kommunista elhárítás tartótisztjei részéről tapasztalható zsidógyűlölet illusztrációjaként.

S hogy közvetlen kötődés hiányában miért tartom szükségesnek a zsidók szerepeltetését írásaimban? Nehéz felelni, de azt hiszem, a „zsidó” mégis valamivel több, mint egyszerű ornamens, díszítő elem. A téma megjelenése magasabb energiaszintre emeli a környező szövegterületet, önmagán túlmutató jelentőséggel gazdagítja azt. Ez nem lehet másként, mivel számomra a zsidó mindig is fenség, Észak-fok, titok, (ismerős) idegenség, (nem) lidérces messze fény marad.

Címkék:2015-04, Ménes Attila

[popup][/popup]