Tizedelés

“Előfordul, valamelyik musszos azon sopánkodik, lehetne téli ruházatuk, ha már idevezényelték őket a messzi Oroszországba. Az ilyen bomlasztó, demoralizáló, defetista duma méltó büntetése a tizedelés.” Bárdos Pál elbeszélését a Holokauszt emléknapján közöljük.

Halott munkaszolgálatos. Forrás: http://www.tankonyvtar.hu/%5B/caption%5D

Állítólag ilyen büntetési forma nem szerepel a hadsereg Szolgálati Szabályzatában. A Don partján sínylődő munkaszolgálatosok sok büntetéstől szenvedtek. Kevés volt talán a negyven fokos fagy, a hatalmas emelések, cipelés, csákánnyal ásás. Olykor az aknaszedés sajátos formája, futás az aknamezőn, vagy ugyan ez boronát húzva maguk után, hogy bizonyosan ne maradjon egyetlen akna se a földben.  Aknaszedő se csak lábatlanul, esetleg egészen kis darabokban a környék fáira felkenődve. A legnépszerűbb büntetési forma a kikötés. Gúzsba kötve óra, két óra hosszat, vagy akármeddig. Aki elájult, azzal megismertették a fagyban hideg vízzel leöntés gyönyöreit. Attól szoborrá lehetett fagyni a szarmata síkság dermesztő hidegében. Volt ezen felül, ami nem létezett, a tizedelés. Valaki leejtett egy lőszeres ládát. Pedig csak méteres hóban kellett volna a lövészárokhoz cipelnie. Vagy hazaárulásból nem lett kész estére a másfél méteres csapda a tankok ellen, amin azok átbukdácsoltak valahogy, viszont a csákány beletörött a fagyott talajba. Eltörni a csákányt a hazaárulásnál nagyobb bűn, mert egy van belőle.  Pótolhatatlan. Előfordul, valamelyik musszos azon sopánkodik, lehetne téli ruházatuk, ha már idevezényelték őket a messzi Oroszországba. Az ilyen bomlasztó, demoralizáló, defetista duma méltó büntetése a tizedelés. Sorba állítják a századot. A könnyű ezred, könnyű zászlóalj mintájára mondhatnánk a könnyű századot, hisz az állomány fele elesett, megfagyott, kivégezték. Tehát áll ott a század maradéka vacogva, remegve, köztük elfúj a dermesztő szél. Hajukon már nem olvad a hó, mert hajuk nem őriz meleget, fülük ég, készül letörni, hisz küldtek ugyan nekik a hozzátartozók fülvédőt, de egy ellenséges csapat közelsége miatt fel kellett gyújtani a raktárt, amiben felejtették őket, s így talán még férfiasabb a próbatétel, amit naplopó zsidók megjavítására rendszeresítettek. Állnak ott, harapja őket a fagy, a bizonytalanság, mi lesz velük, mit akarnak tőlük, mit eszeltek ki már megint a kárukra, s a maguk mulattatására, ha már ide kényszerültek keretlegénynek, büntetőszázad parancsnoknak, ebbe a fehér pokolba. Kinél kezdik? Jön a szolgálatvezető, és számol. Egy kettő, három…  A tízedikhez érve: kilépni, mondja. Számol tovább. Megint tíz. Kilépni. Lehetne esdekelni, sírni, könyörögni, lehet tudni, mire megy a játék. De nem érdemes. A tizedelést a vezérezredes rendelte el, bár erre nem szól a hatásköre, nincs ilyen a szabályzatban, amelynek oly nagy ismerője, s hajdan a katonai akadémián bizonyára azt tanította, ilyen barbár munkát a magyar hadseregben el se szabad képzelni. Utóbb vezérezredes urat dicsfénybe foglalják, hős, és tette, amit tehetett, a tizedeléseket elfelejtik, ugyan kérem, csak munkaszolgálatosok, meg kell érteni, ilyen volt a korszellem… et cetera, et cetera. Most még ott áll a század, minden tízedik engedelmesen kilép. Mit lehet tudni. Állítólag egyszer, valahol megkönyörültek. Hát, ha ijesztgetés. Nem gondolják komolyan. Különben se jó magukra felhívni a figyelmet, csak eltűnni a tízedikek közt, hát, ha a véletlen segít megmenekülni.

Aztán történik, ami történni szokott. Jön a százados, rövid beszédet mond, láthatják, emberek, hová vezet a szabályok áthágása, a szolgálatsértés. Tanuljanak belőle. Aztán a szolgálatvezető kigombolja a pisztolytáskát, Sömá Jiszroél, morogja maga elé valaki, kuss legyen, ordít a szolgálattevő és a hozzá legközelebbit tarkón lövi. Aztán a többieket is, szakszerűen töltve újra a fegyverét. Oszolj. Mondja a századparancsnok, aztán hozzáteszi, oszoljanak, emberek. A szolgálatvezető bakancsával megrugdalja a földön fekvőket, vörös a vér a fehér havon, az egyik hullába belelő, fejét csóválja, arra gondol, hát mit ki nem bír egy ilyen zsidó, hét élete van, mint a macskának. A század elszéled, a holtakat lassan betakarja a hulldogáló hó. Nem szabad eltemetni őket, ha ott fagynak jéggé ahová zuhantak, annak nagyobb az elrettentő hatása.

Szegény apám. Hányadik lehettél?