Szombat előfizetés 2017

Teleki tér – delikatesz

Írta: Rubin Eszter - Rovat: Irodalom, Kultúra-Művészetek

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Péntek éjszakánként a Teleki téren nem lehetett aludni a lónyerítéstől. Hajnali hattól a Karácsony Sándor utcától a Lujza utcáig télen-nyáron álltak végig a lovas kocsik, hozták az árut. Kistarcsa mellől, Soroksár környékéről érkeztek a bolgárkertészek, mérleget a szekér elé tették, mázsálták a friss árut.

12 - Rubin-Eszter1

Rubin Eszter

Paprikások a középső út mentén, csak pirospaprikát kínáltak, négy vagy öt standon. Következő soron a tejtermékesek, hátul a fűszeresek. A hússzék szép kőépülete kirítt a libás, csirkés, baromfis piaci sátrak közül. Azután a gyümölcsösök, középen Kohn néni hatalmas pultjával, legvégén a virágos standok álltak.

Kocka, vagyis Kocsis Sanyi, a focista édesanyja zöldséget árult, apja a piac éjjeliőre volt. Záráskor elpakoltak a zöldségesek, meglocsolták a megmaradt árut. Jött Sanyi, két legjobb barátjával, Gyurival és Jenővel fejeltek esténként a piac közepén. Nagy, tágas hely volt, középen lámpával. Hazafelé a Mátyás téren is leálltak focizni az ottani cigánygyerekekkel, mindegy volt, csak labda legyen. Kocka tizenhétévesen már a Fradi igazolt játékosa volt, később ötszörös magyar bajnok, háromszoros gólkirály. Az Aranycsapat legendás csatárát – aki a Teleki téri piacon rúgta a rongylabdát – a világ száz legjobb labdarúgója közé is beválasztották, mielőtt az ötvenedik születésnapja előtt, tisztázatlan körülmények között kiesett egy barcelonai kórház negyedik emeletéről.

De akkoriban, a harmincas évek elején, délutánonként még a Lujza utcában focizott, Gyuri szüleinek kerékpárboltja előtt. Kinevezték kapunak az autófeljárót, sréhen szemben a másik feljáróval, vég nélkül rúgták a labdát, minden percet kihasználtak, amikor nem jött autó, vagy lovas kocsi.

Nagy élet folyt a téren, több részből állt a piac. Ószeresek adták-vették a használt cikkeket, elnyűtt, megviselt, elhordott tárgyakat keltettek új életre. Ha meg kellett javítani, helyrepofozták, megfelelő haszonnal tovább adták. Lehetett bármi, felújított asztal, újrakárpitozott szék, toldozott lábos, foltozott cipő, mindennek akadt gazdája. Jókora standon alul-fölül garmadával lógtak a ruhák, hosszú bottal akasztották le a vidékről érkező vevőknek, akik esküvőre kerestek öltönyt, ünneplő ruhát. Uram, ez magára tökéletesen passzol – fogta össze hátul a kereskedő a két számmal nagyobb zakót. Így ment az üzlet.

Rengeteg bolt volt a téren. Molnár néni csemegeboltja, amit unokatestvérével, Dániel nénivel közösen vezetett – egymás melletti lakásban laktak az üzlet fölött a Teleki tér 7-ben. Mellette drogéria, a tulajdonos saját keverésű, virágillatú kölnivízével, amit kimérve árult cirádás kis üvegekben. Az Izsák patika gyönyörű mahagóni fiókjaival, és Fürst néni festék kereskedése. Weisz bácsi papírboltja a Teleki tér 10-ben, rögtön a kapu mellett. Tanítás után a gyerekek zsákbamacskát vehettek nála, hol egy radír, máskor lehúzós matrica volt a titkos csomagban. ’32-ben a második osztályos Schwarcz Henrik, barátjával Grün Tomival felvásárolta az írószerkészletet, attól fogva töltőtollat, piros, kék tintát csak tőlük lehetett venni. Jókora árréssel dolgozott a két ifjú üzletember, hamar behívatták szüleiket az iskolába. Végighallgatták a tanár beszámolóját, fiaik milyen rossz fát tettek a tűzre, bólogattak közben a szülők szorgalmasan. Henrik lefordította nekik jiddisre, amit jónak látott, ők az osztály büszkeségei, nagyon jól tanulnak, szüleik pedig mondjanak köszönetet a tanár úrnak, amiért ilyen sokat foglalkozik velük. Végül kis híján kicsapták őket a zsidó iskolából, de nagyobb baj nem lett belőle.

Hatalmas bútorbolt állt az iskola mellett, és egy bőrüzlet a szomszéd házban. Másik oldalon, a Dobozi utca felől, a Velkei edénybolt várta a háziasszonyokat nehéz öntöttvas serpenyőkkel, zománcozott piros lábosokkal és a zárt vitrinben aranyszélű porcelán étkészlettel. Szemben a kis földszintes házban, a cipőbolt tulajdonosa a háború alatt is gondot fordított rá, hogy beszerezze a népszerű Bata cipőket. A Kun utca 12-ben volt a mozi, a kis piszkos. A Kun utca és Teleki tér sarkán ruhakereskedés, háztartási alkalmazottaknak való kötényekkel és egyszerűbb munkaruhákkal.

Három nagy pékség volt a környéken. Spiegel, Gottlieb, és egy házzal arrébb a Róna. Spiegelnél lehetett tököt süttetni, valahogy jobb íze volt, mint az otthoninak. Gottlieb készítette a legjobb barheszt, hozzá vitték a népek a sóletet is péntekenként. Amikor kisült az összes barhesz, kipucolták a kemencét, betették a sóletet, mindegyik fedő alá spárga került, rajta a sólet tulajdonosának neve. Szombat délben jöttek a lábosokért, de a gondos felcímkézés ellenére is előfordult, hogy rácsodálkoztak a sábeszi asztalnál, hogyan került csülök a glattkóser füstölt libacomb helyére.

Nagyvilági hely volt a Lissauer kávéház, a csokornyakkendős pincérek indiánert és kávéfánkot szolgáltak fel a kapucíner mellé, s elegáns fémtálcákon tették a vendég elé a cechet. Miután a snájdig Lissauer Gyula az egészet elkártyázta, örökösei kénytelenek voltak beérni egy-egy kis ezüst utánzatú tálcával. Jó kávét ezután Mariska néni kávékimérésében lehetett inni a piac sarkán, gyerekeknek ugyanott málnaszörp. Grósz bácsi kocsmájába nem túl szerencsés módon négy lépcső vezetett fel, kifelé jövet rendre leestek az összeakadó lábú, ittas vendégek. A mellette levő csemege üzletben kiváló pácolt hagymás ruszlit árultak, de a többi portéka váltig nyakukon maradt. Mintha rontás lett volna rajtuk, pedig jó volt a sonka, remek lekvárokat kínáltak, tízféle kekszből lehetett válogatni, mégsem kellett senkinek. Mindenki a szemközti delikateszbe járt.

Weinstock Éva fűszerüzlete a földszintes ház utcára néző nagy, világos helyiségében nyílt meg a harmincas évek elején. Éva a háztulajdonostól bérelte a helyiséget, berendezte szépen, falak három oldalon bepolcozva, csinos parafadugós barna üvegekben tartotta a fűszereket, nehogy fényt kapjanak. Eleinte tartós élelmiszereket árult, többféle mustárt, fűszert, aszalt gyümölcsöt, gyarmatárut. Szerettek odajárni az emberek, minden ajtónyitásnál egzotikus illat terjengett a bolt előtt. Persze nemcsak az illat miatt jártak a fűszerüzletbe a környék lakói, kereskedői, piaci rakodómunkások. Éva a következő évben bevezette a reggelit, később uzsonnát is készített, végül a vacsorát is tőle vitték a tér lakói. Két kis asztal elfért a boltban, aki ebédidőben jött, le is tudott ülni.

Évi ilyenkor húsos pitét szolgált fel, majonézes krumplisalátával. Gyorsan ettek, nem maradtak soká, a Teleki téren mindennél fontosabb volt az üzlet, bekaptak valamit, és siettek dolgukra a déli vendégek.

A Lujza utca, Dobozi utca, Teleki tér, Népszínház utca, Szerdahelyi utca övezte körzet lakói mind Weinstock Évi főztjéért rajongtak. Kora hajnalban kiment a piacra, zöldséges standok előtt végigsétált, köszönt, mindenkinek jutott egy mosoly. Meg-megállt, megszagolta a friss illatú paradicsomot, kezébe vett egy különös formájú zöldpaprikát. Megihlették a zöldségek, minden héten kitalált valami újítást a delikateszben. Különös érzéke volt az ízekhez, reggelire szendvicseket készített, salátát csinált, nyáron uborkát kovászolt. Fokhagymát adott hozzá, kevés hegyes paprikát, kaprot bőven, tetejére kétkilós kovászos kenyeret vágott ketté. Nagy szemű sót oldott forralt vízben, azzal öntötte fel a hordókat. Enyhén csípős volt az uborkája, tökéletesen érett és roppanó, rajongtak érte a környékbeliek.

Tőle vitték a vacsorát is az egész napos munka után megfáradt piacozók, felvágott-félét, jégbehűtött dinnyét, kenyeret. Mindig friss áru volt, ennek gyorsan híre ment. Híresen finom szendvicseiért bolondultak a népek. Nagy kerek parasztkenyérből ferdén vágott szeleteket, gyönyörűen feldíszítette. Csillagcsöves habzsákból nyomta kenyérre a körözött rózsákat, tetejére uborkából vágott mértani formákat. A dekorációhoz való zöldségfélét mindig az erre bejáratott Lissauer-féle tálcácskára készítette, ami férje révén került a háztartásba. Innen már csak villámsebes mozdulatokkal kellett szétosztani a szendvicseken.

Tótoktól vett friss juhtúrót a piacon, vajjal és szegedi pirospaprikával keverte ki. Mustárt adott hozzá, egészen finomra aprított hagymát, ajókát, kapribogyót, és a titkos hozzávalót, egy meglehetős kanálnyi sört. Máskor hajszálvékony szeletekre vágott sajtot kent meg körözöttel, feltekerte, piros és zöldpaprikából szelt hozzá karikákat, elrendezte az ízletes tekercsekkel együtt a frissen köpült vajjal megkent kenyéren.

Felvágottat legyezőszerűen hajtogatta, saját készítésű tormakrémet rejtett a belsejébe. Ömlött a könnye, míg reszelte a tormát, de ragaszkodott hozzá, hogy mindent maga csináljon. Ha beteg volt, akkor is egyedül cipelte haza a kosarakat a piacról, nem hagyta, hogy segítsenek neki. A tormát reszelt almával keverte, hogy elvegye az erejét, tejszínt, kevés borecetet, apróra metélt snidlinget adott hozzá. Ez volt az egyik specialitása, ami különleges, egyedi ízt kölcsönzött a szendvicseinek. Kósersággal nem sokat törődött, csupán az érdekelte, hogy a legkiválóbb alapanyagokat szerezze be. Csakis friss hozzávalókkal dolgozott, kizárólag megbízható, kipróbált helyekről szerezte be az árut. Hogy milyen halból készült a sonka, nem kérdezte senki, sokan a kósert tartó zsidók közül is Évihez jártak titokban, nem lehetett ellenállni a főztjének. Olyan zsidó nem volt, aki nem kapott nála enni.

Nyáron jégbehűtött dinnyét adott nagy szeletekre vágva, télen fahéjas forró csokoládéval, rumos teával várta a vásárlókat. Kistányéron kínálta a fogvájóra tűzött, kaprival töltött ringlit. Hajnalonta betértek a cigányzenészek pár darab sózott haltekercsért, azután mentek át a kocsmába inni rá egy sört. Grósz bácsi már hajnali ötkor kinyitott, folyt a pletykaparti a kocsmában végeláthatatlan.

Éva férje taxisofőr volt, de legtöbbször állás nélkül. Édesanyja, Sára masamódként dolgozott a bolt fölötti lakásban kialakított műhelyben, feljártak hozzá az asszonyok. Széles vevőköre volt, tizenkét gyermeke mellett egész életében varrta a kalapokat Sára nagymama. Értett a szőnyegszövéshez is, kötött, horgolt, lámpaernyőt készített, mindent megcsinált, amire kereslet volt. A családban a nők keresték a pénzt. Éva apja, Weinstock Salamon, lépcső melletti székén ült naphosszat a bolt hátsó részében. Ha hiány volt valamiből, és lánya megkérte, besegített a beszerzésben, elment vajért, sajtért. Más egyebet soha nem dolgozott. Hátizsákban hozta haza a felvágott-féléket a Balettintézet mögötti Nagy és Eichner hentesüzletből, majd azonnal visszaült kedves székébe, belemerült az újságba. Éva iparengedélyét ’38-ban sem vonták vissza, talán túl kis hal volt, valahogy megfeledkeztek róla. Enni adott az embereknek – ez a fajta tevékenység hivatalosan nem is létezett. Az árubeszerezés már nehezebb ügy volt, de a keresztény szomszédok egy ideig tudtak segíteni.

Végül persze be kellett zárni a boltot. Éva aznap látogatta meg vidéken munkaszolgálatos férjét, amikor át kellett volna költözni a csillagos házba. Nem mondott le a látogatásról, a költözés ügyében hiába kért halasztást, felmentés helyett egy Auschwitzba tartó női transzportba került.

A mindenki megetető Weinstock Éva szülei, Salamon nagypapa és Sára nagymama éhen haltak a gettóban. De a gyerekek, Éva kilenc és tizenegy éves lánya kézen fogva hazasétált a gettó felszabadulása után. Szüleiket a Teleki téren várták, épségben haza is érkeztek mindketten.

A háború után megnyílt a piac, mindenki levitte, amije volt. Bambis és egyéb üres üvegekkel rakták tele a pultokat, nem volt más. Próbálták újrakezdeni, elindítani a Teleki tér korábbi megszokott nyüzsgő életét. A régi, megbecsült kereskedők vasárnaponként lementek vidékre, őstermelőktől hozták a zöldséget, gyümölcsöt, tojást. Hamar megszigorították azonban a szabályokat, utasításba adták, mit lehet árulni. Gyakran szállták meg rendőrök a piacot, igazoltattak, bevitték az embereket, véget akartak vetni a feketézésnek. Ez a piac halálát jelentette.

Éva újra megnyitotta a delikateszt, gyerekei biciklivel járták a tejboltokat, öt dekás adagonként szedték össze a vajat a szendvicshez. Nemigen lehetett árut kapni, de Weinstock Évi a semmiből is kihozta, amit lehetett. 1950-ben egy napra letartóztatták, olyan péktől vásárolt – szólt a vád – akitől nem lett volna szabad. Ezután bezárta a boltot. Nem államosították, ő szüntette meg az árusítást. Nem kínálhatott már semmit. Egész addigi életét betöltötte, hogy jóllakassa a környékbelieket, ám úgy tűnt, annak a világnak mindörökre vége. Nem tudott többé enni adni az embereknek.

Címkék:2015-09

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Elutasítja az Iszlám Államot az arabok többsége

Összesen 12 országban 18 300 ember véleményét kérdezték meg. Az IS legnagyobb elutasítottságát azokban az államokban mutatták ki, amelyekben a...

Izrael: egy napon belül négy terrorista támadás

December 24-én eddig három terrorista támadást követtek el, tegnap pedig Jeruzsálemben két izraelit gyilkoltak meg késelő palesztinok. A mai nap...

Close