„Szabálytalan szeretek lenni”

Írta: Muraközi Zsóka - Rovat: Film, Kultúra-Művészetek

Kern Andrással beszélget Muraközi Zsóka

Kern András újra mozifilmet rendezett Gondolj rám címmel. A férfi főszerepben maga Kern, partnere ismét Eszenyi Enikő. A filmet  jövő héten, 2016. január 21-én mutatják be. Ennek kapcsán beszélgettünk a színésszel, aki mindig is inkább filmrendező akart lenni.

Kern András (fotó: Czirják Pál)

18 év után rendezett újra filmet. Miért várt ennyit?

Mert én színész vagyok, nem filmrendező. Az ember a színészet miatt elkanyarodik mindenféle irányba. Tavaly májusban harminckétszer léptem fel egy hónapban, mint húsz vagy harminc éves koromban. Azt hiszem, egyszer volt egy üres nap.

Akkor megfordítanám a kérdést: mégis miért rendez filmet?

Mert van bennem egy olyan izé, hogy kell filmet csinálni. Mindig inkább filmrendező szerettem volna lenni, és csak véletlenül lettem színész. Nehéz elmondani anélkül, hogy fellengzősen hangozzék, de vannak olyan érzések, gondolatok, amik belülről feszítik az embert, és azt kívánják, hogy abból film legyen. Nem minden játszható ki magamból színészként, időnként írok valami kabarétréfát vagy dalszöveget, vagy éneklek, vagy lemezt csinálunk, koncertet adunk. Mindenfélét csinálok, olyan típus vagyok. Időnként vannak filmek. Öt évvel ezelőtt kérdeztem Vámos Miklóst, hogy „nincs egy jó történeted, ami nekem való?” Azt mondta, „de van”. Elolvastam ezt a novellát, és nagyon tetszett nekem, mert kellőképpen bizarr. És bár rövid novella, elbír egy filmforgatókönyvnyi történetet. Borzasztó lassan megy a filmcsinálás, megírni, pályázni, felkészülni, pénzt szerezni rá… Maga az előkészítés, forgatás, vágás, hang-utómunka rettentően élvezetes volt. A körülötte lévő időigényes adminisztráció meg a fölösleges várakozások – nem annyira.

Mi volt a legemlékezetesebb a forgatáson?

Az egész. Biztos történetet kéne mesélni, de én nem tudok. Azt hiszi mindenki, de nem tudok. Szépen leforgattuk ezt a filmet, sietve. A vágás során meg őrület, mi mindent lehet változtatni, és mindez engem borzasztóan érdekel, mert én mindig is ezt akartam csinálni. A miniszter félrelépet a Koltai Robival ketten rendeztük, de rendeztem én tévéfilmet, fiatal koromban amatőr filmet, meg félig amatőr félig tévéfilmet – szóval 10-12 alkalommal volt módom moziszerűt rendezni. Ilyenkor mindig rájövök, hogy nekem ezt kellett volna csinálni. Amikor színészosztályba felvételiztem, ott ragadtam a színészet nevű mesterségnél, bele is szerettem, nem mentem át filmrendezőszakra. Pedig az volt a tervem, hogy átmegyek 22 éves koromban, de akkor disszidált Herskó János, aki a filmes tanszék vezetője volt, és akitől talán lehetett volna engedélyt szerezni erre. Így tanult filmes nem vagyok, csak onnan tudom, hogyan kell filmet csinálni, hogy rengeteg filmet nézek, meg szinkronizáltam, játszottam, és olyankor mindig figyelek.

Gondolj ram_eszenyi_eniko_kern_andras_foto_gal_berenike

Eszenyi Enikő és Kern András a filmben (fotó: Gál Bereniké)

A feleség szerepét Eszenyi Enikőre írta, ha jól tudom.

Igen, ő olyan „nekem való” színésznő, mi értjük egymás nyelvét. Harminc éve ismerjük egymást. Minden mozdulatát tudom (na jó, azért meglep néha), és azt hiszem, tudom, mi áll jól neki, hogy kell őt filmen működtetni. Jó volt vele, mindig jó. Néha ő rendez engem színházban, akkor mindig azt kéri, hogy olyan sok legyen minden: nagy mozdulatok, erős gondolat-kifejezés, erős gesztusok. Ő maga is hajlamos nagyot, sokat csinálni a dolgokból. Én pedig szerettem volna, ha kicsi minden, hisz a kamera annyira közel van. Ez persze a legegyszerűbb része a színészinstruálásnak, de mi tulajdonképpen színházi színészek vagyunk, mikor filmezünk, mindig meg kell újra szoknunk. Ritkábban fordul elő filmezés az életünkben, mint kéne, sajnos…

A többi szereplővel milyen volt a munka?

Isteni volt mindenki. Tudom, kivel szeretek dolgozni, kiben mi van, mi való nekem, milyen alkat kell ahhoz, hogy értse az én humoromat, ritmusomat, gondolkodásmódomat. Kivéve, amikor kisebb nehézségek adódnak. Például ha nem találod azt az alkatot, aki kéne. Elekes Emma, egy marosvásárhelyi idős hölgy, aki az anyámat játssza, például soha életében nem filmezett, és húsz éve nem játszik semmit, pedig nagy színházi sztár volt Erdélyben. Most otthon ül nyugdíjasként, és valahogy megtaláltuk őt. Ő picit nehezen tanul szöveget, segíteni kellett neki ebben,meg a filmes koncentrálásban. Szakmai dolog, hogy valaki értse, hol van a gép, mikor van felvétel, hova kell éppen nézni, jó bonyolult dolog. A színészek, akik filmeztek már, ezt tudják, csak ő nem tudta nagyon. Aztán istenien játszott!

Gondolj ram_szilasi_blanka_kern_andras_foto_gal_berenike

A főhős lányát játszó Szilasi Blanka Kern Andrással (fotó: Gál Bereniké)

A filmben a figurája hangsúlyozottan zsidó, és a főhősnek a lányával való kapcsolatában is fontos elemmé válik az a történet, hogy hogyan menekült meg a nagymama a nyilasok elől. Úgy érzi, hogy a fiatalokban van valamiféle nyitottság, érzékenység a téma iránt?

Én rettentő nehezen teszek elvi kinyilatkoztatásokat. Gondoltam, az szép jelenet a film végén, ha elmesélek neki a saját anyámról egy történetet – mert ez az én anyámmal esett meg pont így, ahogy ott elmesélem. És a filmbéli lányomra persze, hogy hat. Hogy a mai fiatalok általában nyitottak-e erre, gőzöm sincs. Talán igen.

A film orvos-közegben játszódik, de felső középosztálybeliben. Nem szeretett volna némi társadalomkritikát becsempészni a filmbe?

Ez nem egy társadalmi film, ez egy magánéleti film. Azt is elmondom szívesen, bár nem biztos, hogy nagyon pozitívan hangzik: nem vagyok közéleti ember, én „magánéleti ember” vagyok. Amikor hozzá kell szólni, mi legyen a menekültekkel, mi legyen a magyar egészségüggyel, az oktatásüggyel, mondjuk, ülök a Heti Hetesben, néha nagy erőfeszítéssel találok ki valami okosat. Viszont aki nincs a televízióban, azt senki nem ismeri. Ezren néznek egy estét a Vígszínházban, a Pesti Színházban csak ötszázan, tehát körülbelül ezerszer kell játszani A kellékest, hogy annyian lássák, mint egy Heti Hetest. Persze eltúlzom ezt a magánéletiséget, hisz hallom, tudom, hogy mi történik, de nem tudom megmondani, mi legyen a magyar egészségüggyel. Adjanak több pénzt neki! De nem adnak. Mindig is inkább a pszichológiai dolgok érdekeltek. És azért tetszett nekem ez a történet, mert kifejezetten egy ember magántörténete. Különös, atipikus történet, ilyet nem szoktak csinálni egy betegség kapcsán, ezért jó.

Elégedett a filmmel? Olyan, amilyet szeretett volna?

Kicsit talán lehetne humorosabb, de a téma valahogy nem engedte. Van benne egy csomó irónia, meg önirónia, meg talán rám jellemző hangvétel, így nem sötét vagy szentimentális. Mindig azt mondták, hogy legyen humorosabb, mert akkor többen nézik meg. Magyar vígjátékra bemennek az emberek, magyar nem vígjátékra nem mennek be az emberek. Nem tudom, így van-e. Ha igen, elég sajnálatos. Egyáltalán nem tudjuk, mi lesz ezzel a filmmel, fogalma nincs senkinek. Nem úgy van, mint régen: egy kicsit ki lehetett számítani, hogy mi az, aminek sikere lesz. Most meg azt mondják, ahhoz, hogy egy magyar filmre bemenjenek, vagy rettenetesen nagy díjakat kell nyerni külföldön és nagyon művészinek kell lenni, mint a Saul fia, vagy halálosan röhögtetni kell az embereket. Mi egyiket sem akartuk, egyiket sem volt tervünk megcélozni. Épeszűen szórakoztatni akarjuk a közönséget, hozzászólás ez a világhoz, mi is van velünk, hogyan élünk.

Be fog ülni vetítésekre, hogy a közönség reakcióját megtapasztalja?

Biztosan, kíváncsi vagyok. De ahogy elnézem a mai mozi nézési szokásokat. Ha teltházat akarok látni, a bemutatóra kell elmennem, hogy halljam, hogyan reagálnak. Reménykedem, hogy sok emberhez eljut a film. Az én fiatalságom úgy telt el, hogy az emberek moziba mentek, és minden mozi tele volt. De változik a világ.

Vissza szokta magát nézni? Ha belefut valami olyanba, amiben Ön játszik, azt megnézi vagy szándékosan elkapcsol?

Néha megnézem, néha nem. Amit már sokszor láttam, azt nem nézem. Ha valami olyat látok, amit már el is felejtettem vagy nagyon rég láttam, akkor azt megnézem. Nincsen szabály. Egyáltalán nem szeretem a szabályokat. Szeretek egy kicsit szabálytalanul élni. Szeretek szabálytalan helyen megállni, szeretek egy kicsit gyorsabban menni, szeretek hülyeségeket válaszolni közérteseknek, rendőröknek, undok patikusoknak. Szabálytalan szeretek lenni, mert egész életemben szabályok között élek. Bemegyek hatra, hétkor már játszom – aszerint, hogy két hónappal előtte mit mondtak a próbán: menjél oda, mondd azt a mondatot így, visszafordulva, nagyon hangosan, a másikat halkan és mélyen és szomorúan, aztán másnap tízre gyere megint próbálni! És ez olyan sok szabály, hogy a magánéletemben szeretnék szabad és szabálytalan lenni.

És valamilyen szerepálom, amit mindenképp eljátszana a közeljövőben?

A szerepálom nem szokott sikerülni. De most fogok olyat játszani, amit szerettem volna: Shylockot A velencei kalmárból – a gonosz(?) zsidót…

 

Kapcsolódó cikk:

„Ezt otthon ne próbálják ki” – Kern András újra filmet rendez

„Kimondatlanul, hangulatában, kisugárzásában…” – Interjú Kern Andrással

Címkék:2016-02, Kern András

[popup][/popup]