Musicalben dolgozzák fel a sanghaji zsidó menekültek történetét

Írta: MTI - Rovat: Kultúra-Művészetek, Történelem

A második világháborút Sanghajban átvészelő zsidók életét felidéző musicalt mutatnak be Kínában a háború befejezésének 70. évfordulója alkalmából – számoltak be a darab producerei a sajtó képviselőinek kedden.

Shanghai 3

A zsidó iskola növendékei Sanghajban, 1941-ben. (Fotók: United States Holocaust Memorial Museum.)

A kínai és izraeli szereplőket felvonultató mű egy szerelmi történetet dolgoz fel egy zsidó férfi és egy sanghaji nő között, miközben bemutatja azt a közeli, baráti viszonyt, amely a háború idején a betelepült zsidók és a sanghaji polgárok kapcsolatát jellemezte.

Girls_of_the_Shanghai_Ghetto

Zsidó kislány kínai barátnőivel

Sanghaj, a kelet-kínai kikötőváros 1933 és 1941 között körülbelül 20 ezer európai zsidónak nyújtott menedéket. A város japán megszállása idején, 1943-ban a város északi kerületében különítették el őket.

Shanghai 2

140: Kántor és kórus énekel a zsinagóga felavatásakor

A vészkorszakot túlélő zsidó közösségnek ma egy múzeum állít emléket, amelynek része az egykori zsinagóga is. Állandó kiállításán korabeli fotók, tárgyak, iratok, visszaemlékezések és dokumentumfilmek segítségével mutatják be, hogyan éltek a zsidók Kínában, egy számukra furcsa és idegen világban.

E történelmi fejezetnek emléket állító musical ötlete két évvel ezelőtt vetődött fel. Azóta a darabban fellépő művészek Nagy-Britanniában és Izraelben is jártak, történelmi dokumentumokat kutattak és szakértőkkel konzultáltak annak érdekében, hogy az általuk megeleveníteni szándékozott történet részleteiben is mind hitelesebb legyen – mondta el Hszü Csün rendező a Hszinhua hírügynökségnek.

Shanghai 4

Ausztriai zsidó menekültek érkeznek Sanghajba 1938 június 4-én.

A háború és a szerelem témáinak feldolgozásával egyidejűleg a musical jól ötvözi a keleti és a nyugati kultúrát – állapította meg a Sanghaji Színházakadémia volt vezetője, Zsung Kuang-zsun.

Mint fogalmazott, a szeptember 3-án Sanghajban bemutatandó darab üzenete egyszerre mutatja be az emberiség békességre törekvését, valamint a szeretetet és a gondoskodást, amelyek átlépik a nemzeti és kulturális határokat.

Shanghai

Tanítónő kisgyerekekkel az egyik iskolában

 

[popup][/popup]