Szombat előfizetés 2017

Mit lehet tenni, ha semmit nem lehet tenni?

Írta: Szunyogh Szabolcs - Rovat: Kultúra-Művészetek, Történelem

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Laczó Ferenc: „Magyar zsidó gondolkodás a Horthy-korban” alcímmel megjelent könyve azokat a reakciókat veszi számba, amelyekkel a hazai zsidó közvélemény a polgárosult nyugatias kultúrát elutasító, elzárkózó, múltba néző, autark rendszer által teremtett környezetben létezni próbált.

A könyv a Horthy-kor magyar zsidó értelmiségi kiadványaiból kiindulva (az IMIT-évkönyvekről, az Ararát-évkönyvről vagy a Libanon című magyar zsidó folyóiratról van például szó), végiglistázza a lehetséges magatartásokat.

13 - Laczo-konyv-boritoEgyrészt természetesen megjelent a zsidó apológia. Ez irodalomtörténetileg értékes formájában nem a rezsim politikai apológiáját jelenti, hanem annak hangsúlyozgatását, hogy a nagy magyar költők és írók milyen tisztelettel viszonyultak a zsidósághoz és milyen sokat merítettek a zsidó kultúrából. Az IMIT, az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat Évkönyve közli Heller Bernát tanulmányát „Arany János viszonya a legendához és az agádához” címmel. Pollák Miksa és Mohácsi Jenő Madách Imrét elemzik, Kardos Albert pedig azt írja Csokonai Vitéz Mihályról, hogy ő a zsidó próféták közül való: „az ószövetségi nagy tanítómestereknek egy kései, de nem méltatlan tanítványa”.

Ez az apológia olykor túllép azon, hogy a nagy magyar írók műveiben a zsidóság vagy a Biblia iránti rokonszenvre keressen (és találjon) bizonyítékokat, hanem megjelenik a Horthy-rendszer elfogadása melletti érvelés is. „E téren Fényes Mór 1939-es írása, A zsidóság erkölcstana ment legtovább, mely e sok száz halálos áldozattal járó zsidóellenes erőszakot is magában foglaló eseményeket (t.i. a Tanácsköztársaságot követő ellenforradalmat) nemcsak legitimálni próbálta, de egyenesen a magyar zsidó történelmi hagyományokba kívánta integrálni.”

Az apológia egyre nyilvánvalóbb kudarca után a másik lehetséges hozzáállás a tudatos tartózkodás volt, amely természetesen kellett volna, hogy összekapcsolódjon a cionista vágyakkal, illúziókkal és a Palesztina iránti felfokozódott érdeklődéssel. A magyar cionizmus történetének bemutatása érthetően nem fért bele ennek a könyvnek a keretei közé, de azt érzékelteti a mű, hogy a cionizmus, mint erős alternatíva, erős magyar gyökerei ellenére (Herzl Tivadar, Max Nordau) nem létezett, a magyar zsidóság számára a két világháború között. Az alija jelentéktelen maradt. A „hazafiatlanság és a vallástalanság vádjával” egyszerre sújtott cionistákkal szemben a magyarországi zsidó establishment ellenszenve csak a náci veszély erősödésekor kezdett el oldódni.

Az igazodni vágyás, az egyre kevesebb reménnyel kecsegtető – s ebben az időben már az önfeladás kényszerét (mint mi már tudjuk: hiábavalóan) elővételező – asszimiláció igenlése vagy elutasítása, a kettős identitás kérdése a kor vitáinak fókuszában áll. Csakúgy, mint a „zsidó sebekkel és bűnökkel” (Pap Károly ) való szembenézés, illetve az „ideje volna a magunkba szállásnak” (Komlós Aladár) a talán az antiszemita írókkal folytatott polémiában belépőjegynek, önhitelesítésnek szánt megpendítése. Laczó Ferenc könyve drámaian dokumentálja, miként zajlik, örvénylik a zsidóságon belül a vita a befelé fordulás körül, ahogy a „többségi magyar társadalom” egyre antiszemitábbá válik. Ez a befelé fordulás az önvád és az önerősítés végletei között vergődik.

„A magyar zsidó gondolkodás történetét akár együttműködési ajánlatok egymásutánjaként is értelmezhetjük – írja Laczó. – Eszerint kezdetben volt a hűséges, alkalmazkodó, a magyarság számára jelentős hasznot hozó és a modern kultúrájához sajátos hozzájárulásokat tevő zsidóság idealizált képe… A Horthy-korban a felvilágosult, de a zsidósághoz is hű neológ elitek együttműködési ajánlataira egyre elutasítóbb válaszok érkeztek. A fokozódó antiszemitizmus a magyar zsidó összeegyeztetési kísérleteket először marginalizálni próbálta, majd fokozatosan ellehetetlenítette.”

Ezen a ponton meg kell említeni, hogy több szempontú megközelítésmódjában, polifonikus szemléletében, a modern tudományosság szemléletével harmonizáló stílusában és eszközhasználatában szinte kultúraszemlélet-megújító eredményeket elérő, rendkívül színvonalas és meggyőző tanulmány csak érzékelteti a Horthy-rendszer felelősségét a zsidóság helyzetén messze túlmutató, az egész magyar társadalmat zsákutcába sodró modernizáció-ellenességben. Úgy elemzi a kor zsidó reflexióit, hogy azokat a társadalmi paradigmarendszer-szintű változásokat, amelyek ezeket a reflexiókat kiváltották, mintegy tudottnak tételezve nem elemzi. Mintegy mentegeti a zsidóságot azért, hogy a tevékenységét önmagára fókuszálta. Kétségtelen: Laczó is tudja, ezért nem a zsidóság a felelős: „E közegben a magyar zsidó gondolkodók jelentős része idővel a szorosabb belső zsidó együttműködést kezdte el pártolni. Amit szabadon választva alighanem a magyar nemzet érdekében tettek volna, azt kényszerhelyzetben a zsidó közösség védelmében kellett megcselekedniük”. Laczó afelől nem hagy kétséget, hogy a zsidóság önmagába záródó, olykor önmarcangoló attitűdjéért a Horthy-rendszer politikai antiszemitizmusa a felelős, és érthető is, ha egy, a kor zsidó reflexióit elemző munka a rezsim sajátosságai közül elsősorban annak antiszemitizmusát emeli ki. De nem felejthetjük el, hogy a dualizmus idején kibontakozó nyugatos kultúra, modernizáció az ebben a folyamatban katalizátor szerepet játszó zsidóságot értékelte, míg a két világháború közötti, múltba forduló, az érdemi nyugatos modernizációt leállító rendszer megfosztotta a társadalmi értékétől a zsidóságot: nevezetesen éppen attól, hogy ezt a közhasznú, elsőszámú nemzeti érdeknek felfogható polgárosodást segítse, gyorsítsa, erősítse. Az a politika, amelyik a demokratizálódás helyett egy autark rendszer kiépítésének útját választja, expressis verbis kifejtett antiszemitizmus nélkül is veszélyezteti a zsidóságot.

Laczó Ferenc őszintén ajánlható, nagyon alapos kötetének a címe („Felvilágosult vallás és modern katasztrófa közt”) tragikus dimenziót ad ennek a folyamatnak. Ahogy haladunk előre a korabeli kiadványok idézeteinek sorát olvasva, a tragédia előrevetülő árnyéka egyre szívszorítóbb. Én személy szerint úgy éreztem magam, mint gyerekkoromban a bábszínházban, amikor megláttam, hogy az egyik díszlet-fa mögül elősompolyog egy farkas-báb: akkor, gyerekként bekiabáltam, hogy: vigyázzatok!

Most már annak a kornak a szereplőit nem figyelmeztethetjük, nem kiálthatunk nekik. De történetükből tanulhatunk.

Laczó Ferenc: Felvilágosult vallás és modern katasztrófa közt. Magyar zsidó gondolkodás a Horthy-korban. Osiris kiadó, 2014. 300 oldal, 2.480 forint

 

Kapcsolódó cikkek:

Részlet a könyvből

“Helyi kollaboránsok nélkül a holokausztra, ilyen formában, nem került volna sor” – Dan Stone-nal, a Londoni egyetem történészprofesszorával, holokausztkutatóval beszélget Laczó Ferenc

 

Címkék:2015-05

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Izrael: rabbik gyűjtőakciója a leégett tabgai Kenyérszaporítás bazilikáért

  Alon Goshen-Gottstein izraeli rabbi kezdeményezésére, az általa alapított Jeruzsálemi Elijah Vallásközi Intézet gyűjtést szervezett a tabgai  Kenyérszaporítás bazilika újjáépítésére....

Nem biztos, hogy a kongresszus elfogadja az iráni megállapodást

Charles Schumer New York-i demokrata szenátor bejelentette, hogy ellenezni fogja az iráni nukleáris program kongresszusi jóváhagyását, ami megroppantotta a paktum...

Close