Szombat előfizetés 2017

Mezei Márk: Pészach. Reggel

Írta: Mezei Márk - Rovat: Irodalom, Kultúra-Művészetek

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Az első reggel mindig fejfájással kezdődik. A generációkon át hurcolt alkoholista génjeim miatt széder este szinte soha nem tudok megállni a kötelező négy pohár bornál. Rendre azon kapom magam, hogy jön az ötödik, a hatodik, aztán egy az életre, egy pedig a búcsúzásra, míg aztán végül lényegében sikerül magamtól is megszabadulni.

A széder este az egyiptomi kivonulás megemlékezése. Az enyém néha az öntudatomból való kivonulásé. Hogy úgy mondjam, én vagyok az Úr és kiviszlek téged a tiszta öntudat nehéz munkája alól és megszabadítlak téged a józanság szolgálatától, és megmentlek téged kinyújtott karral és nagy büntető ítéletek által. És népemmé fogadlak téged s Isteneddé lészek néked és megtudod, hogy én vagyok a te Urad és Istened, aki kihoztalak téged az alkoholmentes napok nehéz munkái alól.

A konyhára ilyenkor már rá sem lehet ismerni. Mindent elfednek a viaszosvászon terítőből vágott és széles ragasztószalagokkal összefércelt lapok. A vászon átható műanyag szaga minden évben ugyanolyan, csak a mintája változik. Pészach szag.

Selyembivaly reggel. Hányinger, enyhe remegés, izzadás, bűntudat. Emlékeim szerint a nagyapám gyakorlatilag halálra itta magát. Én meg itt ülök a zsíros fénnyel csillogó, műanyag terítős asztal mellett, és azon csodálkozom, hogy ezt az estét is túléltem. Az lenne az igazi pészachi csoda, ha egyszer csak a májam válna ketté.

Ülök és várok. Hallgatom a kezemen maradt órám ketyegését. Késik a sütő oldalán mutatott időhöz képest. Pedig Schaffhausen. Ennyit a svejci pontosságról. Összesöpröm az asztalon maradt maceszmorzsákat és megnyálazott ujjammal lenyalom a terítőre száradt lekvárcseppeket. Az asztalon még ott van Élijáhu pohara a tegnap kitöltött borral. Megigyam? Egyáltalán meg szabad azt inni? Nézem a pohárban sötétlő folyadékot és érzem az alkohol hívogató szagát. Jó bor, chilei merlot. Így, t-vel kimondva. Nézem az üveget, az van ráírva, Alfasi. Na, Alfaszikám, szellemeskedem magamban, akkor most meg lehet téged inni vagy sem? Hezitálok. Felállok, hogy megnézzem, van-e erről szó a Kicur Sulchan Aruchban, de nem találok semmit. Visszaülök és várok. Hallgatom az óra halk ketyegését, aztán úgy döntök, mégiscsak bennem lesz a legjobb helyen az a pár korty bor, nem a mosogatóban. Nem sok, egy húzásra lehajtom. Kicsit megszédülök, de ülve nem olyan zavaró. Pár perc múlva aztán egy kicsit égni kezd a gyomrom. Vidéken azt mondanák, hogy ilyenkor vagy többet kell inni, vagy kevesebbet. Mindegy, elmúlik. Úgy döntök, megvárom, amíg enyhül a savas marás és csak utána fogok elmosogatni. Ahogy ülök a kényelmetlen konyhai széken, Petri jut az eszembe. Mint mosatlan száj íze, itt az ünnep. Elmosogatok, aztán egy kicsit még visszafekszem aludni.

Negyven felett már jelentős tapasztalatom van, hogy milyen széderek közül lehet válogatni. Először is ott vannak az úgynevezett közösségi széderek. Ezekre leginkább azok mennek, akik jó esetben lusták, rosszabb esetben annyira ostobák, hogy maguknak sem tudnak tartani egyet. Itt legalább valaki pár ezer forintért lenyomja nekik az egészet. Ezeken általában nem lehet mást csinálni, mint unatkozni, meg a nőket bámulni, mert hallani azt nem lehet soha semmit. Vagy marad a mellettünk ülővel való kényszeredett beszélgetés. Az est leggyakoribb kérdése a mit is mondott a rabbi, mit kell most csinálni? Vagy, hogy hol is tartunk a szövegben? Az egyetlen szórakoztató dolog a fonetikusan átírt szöveget a dallamtól jóval elmaradva harcsamód tátogó szájakat nézni. Jut eszembe’, próbálta már valaki ezeket a sorokat így leírva, anélkül kiolvasni hangosan, hogy el ne röhögte volna magát?

Aztán vannak ugye a „nyúljunk bátran a hagyományokhoz” típusú, jópofáskodó megoldások. Ezek általános jellemzője a teljes tudatlanság és a fájdalmas elhülyülés, gumimacival, csokinyúllal és pho levessel. Itt mindig akad egy bohóc (vö: vakok között a félszemű), aki legalább a héber szöveget fel tudja, hol több, hol kevesebb sikerrel olvasni (az arámi részek értelemszerűen ugrandóak – sem olvasni, sem érteni nem lehet azokat, ne is húzzuk hát velük a beszélgetéssel is tölthető drága időt!) Az ilyen helyeken a tudást és a hagyományt a rosszul értelmezett hippiség, az esetlen kulturális sokszínűség, és persze a görcsös jópofaság igyekszik izzadságszagú erőlködéssel pótolni.

És persze végül ott vannak a kedvenceim: a családi széderek, szépen, viccelődve, kicsit zavarodottan és feszélyezetten, de mégiscsak valamiféle tiszteletreméltó igyekezettel és méltósággal megtartva. Ha tehetem, csak ilyenre megyek már – részben a baráti hangulat, részben pedig a meg-megcsúszás pillanataiban tapasztalható megbocsájtó kegyes szeretet miatt (fáradt szegény, keményen dolgozik egész évben, had’ aludjon egy kicsit.)

Persze végső soron minden mindegy, a micva az micva mindenhol. Megy előre a nap, ezért kötelességszerűen nekiállok kicsomagolni a maradék pészachi edényeket, tányérokat, eszcájgot. Ez jó időbe telik, mert ilyenkor mindig elolvasom a tányérok elválasztásául szolgáló újságok cikkeit. Tapasztalatom szerint az Élet és Irodalom a legpraktikusabb erre, mert ennek a legjobbak a méretei – félbehajtva a legnagyobb tányérok sem koccannak össze. Dél lesz, mire végzek vele.

Ekkor eszembe jut, hogy talán imádkozni is meg kellene már. Újabb halachikus kérdés: kicsit benyomva neki lehet-e állni ennek, vagy sem. Már oda se megyek a könyvespolchoz levenni a szakirodalmat. Lehet, hogy kellene csinálni egy kelet-európai értelmiségnek szóló responsa gyűjteményt ezekből a kérdésekből.

Szeretek reggel imádkozni. Feltölt, megtisztít, rendezi a gondolataimat. Egy mentális sziget-kör. Most azonban azon jár az agyam, hogy vajon mikor vezették be azt, hogy az interneten is eladhatom, egy soha nem látott rabbinak a homécomat egy időzóna választós weboldalon? Meg, hogy mióta kapható pészachi kóser glutén mentes tészta, organikus pészachi cukor, vagy szintén kóser le pészach koleszterin és zsírszegény müzli a gyerekeknek? Már letekerem és elpakolom a tfilinemet, amikor eszembe jut, hogy csak pontosan azt nem csináltam, amiért elkezdtem az egészet: nem számoltam ómert.

Nem szeretem, és nem tartom sokra azokat az intellektuális hókuszpókusz haggada-magyarázatokat, amikor a szöveg keletkezését boncolgatják. Kit érdekel, hogy mikor kanonizálták, vagy, hogy melyik szövegváltozat mikor szület(het)ett. Minden magyarázat csak azt szolgálhatja, hogy mindenki újra átélhesse a szolgaság kínját, a kivonulás nehézségeit, a tíz csapás csodáját és univerzális fájdalmát. A többi hamisság, félrevezetés, porhintés.

Krumplihámozás közben aztán azon gondolkodom, hogy vajon lehet-e olyan valid vagy legalább érdekes magyarázatot adni a szövegre, ami fontos lehetne ma Magyarországon? Van-e bármi, amit Mózestől, a zsidóság első számú vezetőjétől megtanulhatunk? „És lőn azokban a napokban, Mózes megnőtt, kiment testvéreihez és látta szenvedésüket” (Ex. 2/11). Ha van valami, akkor talán most ez az egy mondat lehet az ünnep legfontosabb üzenete. Ma mindegy, hogy ki szenved, zsidó vagy nem zsidó, nem mehetünk el szó nélkül a szenvedés, nélkülözés, szegénység mellett. Mózest az (is) tette vezetővé, hogy átérezte mások szenvedését és felemelte ez ellen a hangját. Adja magát a párhuzam: százezrek dolgoznak most közmunkás rabszolgaként, sok százezer gyermek éhezik, milliók élnek masszívan a szegénységi küszöb alatt, maradtak az „út szélén”, csúsznak le, depriválódnak a sok százmilliárd forintért épülő modern piramisok, a felesleges és értelmetlen futballstadionok árnyékában. Mózest az tette naggyá, hogy megvédte a gyengét az erős (állam) ellen. Nem tudom, hol van ez a hang most.

Egy biztos. A pészach nekem mindig a megszabadulás ünnepe volt. Ritka kegyelmi pillanat, amikor újragondolhatom magam, miközben egy pillanatra mindig összecsap a tenger a hátam mögött. De hosszú még az ünnep, én meg már megint, szokás szerint, ügyetlenül mértem fel a bevásárlást. Sokkal kevesebb maceszt és tejet vettem, mint amennyi kellene.

(2015)

Címkék:2016-04

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Eltemették Kertész Imrét

A Fiumei úti nemzeti sírkertben helyezték végső nyugalomra a Nobel-díjas írót. 

Körkérdés a zsidó civil szervezetekhez – Maccabi VAC

Zsidó civilszervezetekhez fordultunk, hogy osszák meg a nyilvánossággal idei terveiket. A Maccabi VAC Hungary-től Kőszegi Judit válaszolt.

Close