Mendelssohn a tetőn

Írta: Jiří Weil - Rovat: Kultúra-Művészetek

Részlet Jiří Weil: Mendelssohn a tetőn c. könyvéből

Julius Schlesinger SS-hivatalnok azt a parancsot kapja feljebbvalóitól, hogy távolíttassa el a Rudolfinum mellvédjéről a Mendelssohn nevezetű zsidó zeneszerző szobrát még az esti, nagyszabású protokollkoncert előtt. Igen ám, de a felirat nélküli impozáns szobrok közül vajon melyik lehet Mendelssohné? Minthogy sejtelme sem volt róla, azt az utasítást adja embereinek, hogy a legnagyobb orrú szobrot hozzák le. De sajnos ez nem más, mint Richard Wagner szobra…

park_MENDELSON_vedo:25mm

A Zentralamt vezetője becsukta a dossziét, és visszatette a kisszekrénybe. Belenézett a következő feljegyzésbe. Igen, igen, mulatságos eset, a Waffen SS játszadozott kicsit, és beletenyerelt az ő hatáskörébe. Az asztalon egy telefonjelentés feküdt, a beosztottja vette át. A jelentés a Hitközség elöljárójától származott. A zsidó hitközségbe berontott a Waffen SS Rottenführere, agyba-főbe verte a portást, majd kényszerítette, hogy az elöljáró hivatalába vezesse, ahol azt követelte, hogy adjanak mellé egy tanult zsidót, állítólag a városházán van rá szükség, azonosítania kell egy szobrot a Német Művészetek Házán. A Hitközség elöljárója doktor Rabinovičot bocsátotta a rendelkezésére, a Rottenführer megígérte, hogy nem esik bántódása. Hogy a Rottenführer mit értett „tanult zsidón”, arról az elöljárónak nem volt pontos elképzelése, bizonyára a Waffen SS parancsnokságán kapta ezt az utasítást. Egy további jelentésből kiderült, hogy doktor Rabinovič valóban visszatért, de rossz egészségi állapotban, és közölte, hogy nem tudta azonosítani a szobrot.

Tulajdonképpen mit képzelnek ott a Waffen SS-nél meg a városházán? Nincs joguk beleavatkozni a kompetenciájába, a zsidók kizárólag őalá tartoznak. Ha nem parancsol nekik megálljt, hamarosan részt követelnek a zsákmányból, vagy fogják magukat, és saját szakállukra kobozgatnak el ezt-azt. De ez itt nem Lengyelország, itt a Waffen SS-nek nincs akkora hatalma. Meg aztán a városban székel a birodalmi helytartó, aki nem tűri az efféle rendetlenséget, majd ő móresre tanítja őket, akármilyen rangban vannak is.

Várjunk csak! A birodalmi helytartó – nyilvánvalóan tőle indult ki ez az egész. Hiszen ő is ott volt a Német Művészetek Házának megnyitóján, hallotta Heydrich beszédét, aztán valaki, talán Geschke a Gestapótól azt magyarázta, hogy a birodalmi helytartó roppantul felháborodott, amikor a mellvéden megpillantotta a zsidó zeneszerző, Mendelssohn szobrát. Aha, és azok a fajankók ott a városházán nem tudták, mitévők legyenek, és a Waffen SS-ez fordultak segítségért. Miért pont a Waffen SS-hez, miért nem a Gestapóhoz vagy az ő hivatalához, hát ez világos, féltek, hogy Heydrich tudomást szerez a dologról. Viszont akkor ez nem komoly ügy, csak amolyan apró hülyeség, majd közvetlenül a parancsnokkal intézi el a dolgot, másokat nem fog belekeverni, de azért jól befűt majd a Waffen SS-nek, alaposan a körmükre koppint. És az is örvendetes, hogy az a „tanult zsidó” nem azonosította a szobrot. Hogyan is azonosíthatta volna, amikor talmudista, akinek halvány fogalma sincs az afféle világi dolgokról, mint a zene. Az pedig, hogy megverték, egyáltalán nem baj, pár pofonba nem hal bele.

A naptárban utolsóként egy személyes bejegyzés állt: születésnapi ajándék a mamának. A Zentralamt vezetője egy pillanatra elábrándozott. Megjelent előtte a fehér hajú hölgynek, az egyetemi professzor özvegyének a képe. Kis családi házban lakik, az egyik egyetemi városkában, féltő gonddal vigyáz az apa könyvtárára, bár soha nem jutna eszébe, hogy levegyen a polcról egy könyvet, naponta letörölgeti a port az íróasztalról és a karosszékről, mintha az öregúr bármely pillanatban hazatérhetne. Egyetlen cselédnek sem engedi meg, hogy hozzányúljon azokhoz a tárgyakhoz, amelyeket valaha férje keze érintett. Naponta néhányszor felnéz a kandalló felett nagy, aranyozott keretben függő arcképére. De ugyanígy rendben tartja az ő játékait és iskolai füzeteit is, néha előveszi őket a szekrényből, és ellágyulva nézegeti. Az öreg hölgy már csak emlékeinek él, és a fia az egyetlen reménysége. Jobban is megy sora, mint a többieknek a birodalomban, a várost még nem érte gaz bombatámadás, és nélkülöznie sem kell, mert a fia hetente küld élelmiszercsomagot a Protektorátusból. Sokat törte a fejét, mivel is lephetné meg, de aztán eszébe jutott, hogy a mamája nagyon szereti a régi meisseni porcelánt, a lakásban mindenütt meisseni porcelánfigurák vannak, a vitrinekben, a konzolokon, a fehérneműs komódokon. Legyen az övé a legszebb darab az elkobzott zsidó vagyonból! Bizonyára akad ilyen a raktárban, egyik-másik gazdag zsidónak jó ízlése volt.

Jiří Weil: Mendelssohn a tetőn. Park Kiadó, 2013. 300 oldal 3500 forint.

[popup][/popup]