Szombat előfizetés 2017

Maleczki Yakov: Pírem

Írta: Maleczki Yakov - Rovat: Irodalom, Kultúra-Művészetek

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

“…hiába ültem a teli vörösboros üveggel a kanapén, sehogy sem sikerült kellőképpen lerészegednem.”

Purimot ünneplő zsidók a Mea Sarim negyedben (Képeink illusztrációk)

Píremre[1] Kádis meghívott a családjához enni. Ez a nagy vendéglátó lakoma minden családnál az esti őrjöngés előtt, amit minden hászidesz[2] és közösség  maga rendez, és ahol számtalan tántorgó és borszagú vendég megfordul.

Az évben a Pírem – ez volt a második Píremem Erec Jiszróelben[3] – éppen Kádis édesapjának az első jórcájtjára[4] esett. Tulajdonképpen Kádis özvegy édesanyja nevében hívott meg.

Előre számítottam egyfajta nyomasztó hangulatra, de Kádis miatt úgy éreztem, mégis ott kell lennem. Talán szüksége lesz rám…

Felkészültem otthon, a Magyar házakban.[5] Kis rompalota-szobámban Toldojsz Áron[6] svíeszi[7] zenéjét bömböltettem, és közben felöltöttem a tükör előtt a Meir Jojszeftől kapott csíkos kaftánt és kellékeit.[8] Szinte remegtem az érzéstől, amikor bekötöttem mindkét övet és körbecsavartam derekamon a széles fehér, évezredes hagyományú gártlit.[9] Fejemre helyeztem a Pínitől kapott kissé ócska strájmlit.[10] És lám, máris kész csíkos[11] bócher[12] lettem. Mélyen belélegeztem a kaftán jellegzetes illatát, ami semmivel sem hasonlítható össze. Mit láttam a tükörben: magas, délceg ifjú reb árálách bóchert. Világosbarna pajesz, kissé vöröses szakáll, jóképű, keskeny és fehér askenáz arc. A hegek még látszanak kissé. Táncoltam a képzeletbeli vityepszki tisen.[13] Pár lakótársam – szintén Pestről – megállapította, hogy eredeti Toldojsz Áronosként festek, és érdeklődtek, hogy talán végleg felvettem-e a csíkos jelmezt… kellemetlen kérdésre kellemetlen nemmel feleltem.[14] De a büszkeség bennem tombolt. Egyszer Joszele a szefárd pékségből visszafelé jövet megkérdezte, hogy miért nem járok úgy, mint minden vityepszki bócher. Örültem a vityepszkiségemre utaló szavaknak, de szomorúan azt kellett felelnem, hogy Simen és Kádis tanácsára csak az esküvőm után fogok „becsíkulni”. Nem hiányzik Meá Seárim[15] konzervatív szellemének a megvetése, mondván: „hé, ez a bócher most jött Magyarországról, és máris azt képzeli, hogy a Toldojsz Áronhoz tartozik!”

Szóval elindultam. Vártam a furcsálló, vagy az elismerő tekinteteket, amint végigsétáltam az ódon gettóvár, a Magyar házak jeruzsálemi kőkockákból épült sikátorain. Természetesen mindenki álarcokban és vicces vagy annak szánt jelmezekben flangált az utcán. „Fel sem tűnök” – gondoltam magamban.

Aztán összefutottam Kádis unokaöccsével, egy tizenhat év körüli toldojszos sráccal, aki egy ideig rajtam lógott, és elismerő megjegyzést tett a szerelésemre. Azt mondta, szinte meg sem ismert. Mosolyogva léptem ki a Magyar házakból, és Bét Jiszráel felé vettem az irányt. Ez Kádis „szülőnegyede”, egykori szefárd bevándorlók által lakott sikátoros városrész, ma szépen újítják fel Jeruzsálem ősi-hitech stílusában, a környék lakosság terén átbillent az askenáz többség irányába, rengeteg csíkos kaftános otthona. Végighaladtam az angolul részegen poénkodó, nyúl-és oroszlánjelmezes emberek mellett, mígnem odaértem Kádisékhoz. Kaftánomat igazgatva felsétáltam a lépcsősoron. Az ajtó nyitva, bentről nagy buli hallatszik. A férfi részleg az erkélyen tobzódott, a nők talán a konyhában beszélgettek. Belém rögződött rutinnal a perifériámba kerülő nőkre  rá sem nézve jutottam a balkonra, ami Szikeszkor[16] sátorként üzemel félrecsúsztatható lapos plexitetejével. Bent hosszú asztal rengeteg kajával, és kajamaradékkal, és talán még több nyitott száraz vörösboros üveggel. A testvérek és sógorok az asztal körül fetrengtek, némelyiken jelképes jelmez.

Fehér kipás gyermekek hada,[17] mint kis koboldok száguldoztak az asztal körül. Kisebb meglepetésként ért, hogy a szomszéd szatmári bócherek is jelen voltak, lényegében ők csinálták a hangulatot. Megvetés érzése. Idegenek. Kádis sehol. Beléptemre a rokonság heves mosoly – és „Foglalj helyet”, „Ettél már?”, „De jól nézel ki!” viharban fogadott. Zelig, Kádis legidősebb testvére kedvesen megkérdezte, hogy ittam-e már. „Igen, kösz, de még józan vagyok” –feleltem, mire vörösboros palackot nyomott a kezembe. „Biztos édes bort ittál” – hangzott a válasz, „abból nem lehet annyit inni. Tessék, itt van száraz!” Zelig érdekes figura. Számomra a legszimpatikusabb Kádis jó pár testvére közül. Nem emberi értékek szempontjából. Tetszik a figurája. Úgy fest, mint – lehávdil[18] – egy hatalmas, magas és nagydarab asszír hadvezér. Szigorú arcvonásait nagy és göndör hollófekete szakáll keretezi, füleit két hosszú, fekete csíkként takarja pajesza. Dob a Toldojsz Áron tis imázsán, a rebbe óriási asztalát három oldalról körülölelő fémlépcsőkön hullámzó strájmlis csíktenger harcias képén.

És nem utolsó a megítélésében számomra, hogy szimpatikus vagyok neki, habár Kádis egész rokonsága kedves. Még ismertem Kádisék édesapját, amíg élt. Kedves, de nagyon határozott, hatvanas éveiben járó bácsi volt. Látványosan repedt SZTK szemüvegével böngészte a Talmud sorait a Magyar Házak Kszav Szojfer nevű  kojleljében,[19] ahol én is tanultam pár másik magyar sráccal egy ideig Ráv Lefkovicstól. A hely leginkább egy antik talmudiskolára emlékeztetett, a boltíves ablakok méteres vastagságú falakon keresztül engedték be a száraz mediterrán napsugarakat. A kissé tépett függönyök állandóan lobogtak a széltől. Az ódon fapadokban vénséges vén, bölcs kinézetű, és sokszor vicces öregemberek vitatkoztak hevesen a Gemóre[20] szavain. Távolról tengerzúgásra emlékeztetett a zsivajuk.

Kádis papája azután, hogy befejezte a tanulást, minden záráskor elkérte a tagoktól a tartalmuktól megfosztott kávémaradványos üvegpoharakat, majd hozzáértően mosta el őket forró vízzel a bejárat melletti csapnál. Mindig volt egy-két jó szava a megbecsült „magyar bócherekhez”. Néha Vityepszkbe is benézett, kis jelképes pénzt gyűjteni. Szinte biztos, hogy mások nevében tette.[21] Smíl Ájzik Számet azon kevesek egyike volt Jeruzsálemben, de Izrael államában egyáltalán, akinek nem voltak adósságai. Szojferként[22] dolgozott. Fillérre kiszámolva, mégis jól éltek, sikerrel nevelte és házasította ki gyermekeit. Mégis egy kis srácot és egy bóchert hagyott magukra anyjukkal. Kádis számára ő volt a példakép. Talán ő az egyetlen a talán tíz fiú közül, aki igazán hasonlít rá. Általam tudta meg Kádis, hogy bár igen régi nemzedékről, mégis apai ágon magyar származású. Az édesapja éppen vityepszki villámlátogatáson volt, és egy beszélgetésen, ami rólam szólt, derült ki véletlenül Kádis számra, harminckét évesen tudta meg, hogy Sátoraljaújhelyről származnak. Addig csak annyit tudott, hogy mindenki jeruzsálemi a családban. Na, ennyit a néhai papáról.

Alighogy letelepedtem egy kopottas és friss borfoltos kanapéra az asztal mellett, és váltottam pár szót a társasággal és a gyerekekkel, Kádis betoppant, jó részegen. Mosolygott, de többé-kevésbé uralkodott önmagán. Mint mindig. Köszöntött, szívből jövő tekintettel, amivel nem sokakat ajándékoz meg. Megjött, az erősítés, gondoltam, a bátyám megérkezett. Kezemet megfogva felhúzott a kanapéról, és könnyes szemmel átkarolt.  Szégyen érzete. De ugye, borban az igazság![23] Az érzelmeken nehezen lehet ittas állapotban uralkodni. De én hiába ültem a teli vörösboros üveggel a kanapén, sehogy sem sikerült kellőképpen lerészegednem. Természetes korlátaimnak tudtam be a dolgot. Igyekszem vigyázni magamra. Közben jöttek új vendégek, az amerikaiak mentek, végül egyedül maradtam Kádis „szűk családi körével”. Hogy miért az idézőjel? Nem egyszer hallottam a barátaimtól, hogy egy ilyen ortodox zsidó nagycsaládban, amibe akár tíz-tizenöt gyerek is születik, a testvéri és egyéb rokoni kapcsolatok kevésbé jelentősek. Számukra a közösség, és a barátok az igazán fontosak, a testvérek kiházasodásuk után viszonylag távol maradnak egymástól. Ezt mindig nehéz volt megértenem, tekintve az én gyerekkoromat. Számomra az erős érzelmi összeköttetésre mindig a „testvér” szó volt a legtalálóbb, és ezt ők sohasem értették. Kádis kifejtette, hogy számukra ugyanezt a „barát” kifejezés fedi.

A bócher öccs feltántorgott, és keresztülbotolva pár emberen mindegyiktől megkérdezte – tőlem is – hogy ugye nem látszik rajta, hogy részeg. Hiszen a Toldojsz Ávrohom Jichokban, az ő közösségében a bóchereknek tilos inni. Még Píremkor is. Elmosolyodva nemmel feleltem. Tudom, hogy képes lesz uralkodni magán. Nem fogják észrevenni rajta. Édesapja halála után a csak hászideszhez való tartozás tartotta benne a lelket. Ez a legfontosabb dolog számára. Végül Kádis Zeliggel, a mamával és talán egy másik testvérrel maradt az asztalnál. Kádis miatt én sem mentem el, ugye Vityepszkbe siethettem volna, a nagy őrjöngésbe, de éreztem, hogy a bátyámnak szüksége lehet majd rám. Kádis elkezdett valamilyen történetet mesélni a társaságnak, de amint sejtettem, hamar az édesapjukra terelte a szót. Beszélt és beszélt, mígnem szemei könnybe lábadtak. Mindenki némán meredt rá. A halk, síró gyászbeszéd átment szemrehányásba. „Apa! Miért? Miért hagyták itt bennünket?!” Dülöngélt előre-hátra, ahogy az imádkozásnál szokás, patakként csorogtak könnyei vörösre sírt mogyoróbarna szemeiből. Az édesanya odasietett szégyenlősen, és saját könnyeivel is küszködve próbálta csitítani a fiát. – Chanike[24] családi gyertyagyújtásán telefonon zokogtak egymásnak talán egy óra hosszáig. Anya és fia. Persze Kádisnak a saját családjánál volt a helye, mégis őrá számíthatott csak igazán az édesanyjuk. Ezt úgy tűnt, hogy csak nekem mesélte el…– Ez talán még rátett egy lapáttal „Nem, anya, jól vagyok! Hagyjál!”  – és folytatta a szíve legmélyebb bugyraiból feltörő fájdalma által diktált gyászbeszédet. A monológ végén vonyítva az asztalra rogyott. Nagyon megrázott, együtt sírtam vele végig. A testvérei könnyek nélkül néztek ki a fejükből némán. Igazából boldog voltam, hogy együtt érezhettem vele. A kapcsolatunkra jellemzően ami neki örömet okoz, az nekem is, ami neki fáj, az nekem is. Ugyanígy az ő részéről. Ez számomra egy mély emberi kapcsolat.

Zelig rám nézett bortól ittas, vad tekintetével. Úgy tűnt, meghatotta az együttérzésem. Megfogta a kezem. „Gyere velem a Toldojsz Áronba!” – kérte. Jólesően megdöbbentő szavak, hiszen ez Zelig szájából ez valahol azt jelentette, hogy „Gyere, te is légy Toldojsz Áronos! Beviszlek a hászideszbe.” Hisz ez a közösség nagyon zárt, belterjes hászid tömörülés mind a hétszáz családjával.

Válaszként elsírtam magam. „Köszönöm… nem. Vityepszkbe megyek Kádissal. Tudod, nekem csak Vityepszk van…” mondtam büszkén, ömlő könnyeimmel küszködve. Ő némán bólintott, és zavart mosollyal elfordult tőlem. Többet nem hívott oda soha.

Kádis felemelte a fejét az asztalon nyugvó karjairól. Szarul nézett ki. Megyünk? – kérdezte. Ezzel röviden elköszönve mindenkitől, pici gyerekeit összeszedve elindultunk Vityepszk felé. Az utca spontán, jókedvű kacagásoktól volt hangos. Mindenféle állatnak öltözött emberek, és egyéb állatfajták hülyéskedtek. Petárdák pukkantak élesen.

Próbáltam együtt tartani Kádis hét kíváncsi piciny gyerekét, védeni az utca forgatagától. Kisfia, Ávrohom Jichok megkérdezte: „Apu a sílbe[25] megyünk?” Válaszként boldogan síró „igen”-t kapott. „Nézd!’ – fordult felém – „egész gyerekkoromban a Toldojsz Áron volt számomra a „síl”. Aki nem a sílből volt, nem volt ember. Kiléptem a Toldojsz Áronból, megalapítottuk Vityepszket. Ávrohom Jichok számára már Vityepszk a síl.
Kádis karját a vállamra vettem, és együtt sírva ballagtunk a nevetések ölelésében Vityepszk felé…[26]

[1] Ivrit kiejtéssel Purim, hászid jiddis kiejtésben Píremnek hangzik.

[2] Hászid közösség, élén rebbe áll.

[3] Erec Jiszróel, Erec Jiszrúájl: Izrael földje. Az anticionista ortodox zsidók így nevezik a Szentföldet, elnevezését függetlenítve bárnilyen aktuális politikai formációtól.

[4] Jiddisül jórcájt = halálozási évforduló.

[5] Meá Seárim az Óvároshoz közel eső szélén található az Ingerise hájzer, azaz Magyar házak, melyet 1881-ben hozott létre a Sojmráj HáChojmojsz alapítvány az Osztrák-Magyar Monarchia magyar részéről Palesztínába vándorló ortodox zsidók számára. A negyed háromszög alakú lakótelep, falakkal körbezárva. Számos zsinagóga és mikve található itt. Lakói a mai napig elsősorban magyarországi zsidók leszármazottai, közülük az idősebbek gyakran értenek – bár nem szívesen beszélnek – magyarul.

[6] Toldojsz Áron magyar eredetű hászid közösség neve. Főépülete a Magyar házak szélén található. Napjaink egyik leghírhedtebb ortodox közössége, ez részben vallásos mértékkel nézve is szigorú szabályaiknak, részben a szekuláris Izraeli állammal szemben vállalt konfliktusaiknak köszönhető.

[7] Ivrit kiejtéssel Sávuot. A nagy hászid közösségek minden évben kiadják ünnepi zenei felvételeiket.

[8] A Toldojsz Áron, Toldojsz Ávróhom Jichok, valamint Vityepszk – összefoglaló néven reb árálákh – férfi tagjai csíkos kaftánban járnak. A hétköznapi viselet kék-sárga, az ünnepi viselet arany-kék csíkos. A fekete ruhát hordó ortodoxokat a szekulárisok pingvineknek csúfolják, míg a reb árálákhokat zebráknak. Ez az öltözet nagyon speciális, boltban nem árulják, a család nőtagjai varrják a férfiakra, munka közben kabbalisztikus szempontokat figyelembe véve. Az öltözet története hosszű időre nyúlik vissza, nagyon hasonló a jemeni zsidók csíkos viseletéhez, és hasonlóságot mutat egyfajta, Szíriában elterjedt hagyományos arab viselettel is. Érdemes megjegyezni, hogy ezt a csíkos kaftánt nem lehet csak úgy felvenni. Az esetek túlnyomó többségében csak azok hordhatják, akinek már a szülei is így öltöztek. Píremkor azonban bárki bármit felvehet anélkül, hogy nevetség tárgyává válna.

[9] Jiddisül gártl, eredetileg német Gürtel, öv. Nem a nadrágot tartó övre használják, hanem a kaftánt megkötő övre, ami a test felső részét az alsó résztől elválasztani hivatott. Gártlit a hászidok imádkozáshoz szoktak felvenni, a reb árálákh ünnepi öltözet része az állandóan viselt, széles, fehér alapú, mintás öv.

[10] Strájml, kelet-európábai származású ortodox zsidók által viselt szőrméből készített fejfedő. Manapság elsősorban hászidok hordják, ünnepi alkalmakkor.

[11] Csíkos = csíkos kaftánt viselő, tehát reb árálákh.

[12] Bócher, héber eredetű jiddis. Jelentése: fiú. 13 év fölött, azonban esküvő előtti életszakaszban.

[13] Jiddisטיש  szó, a német Tisch-ből ered. Eredeti jelentése: asztal. Arra az asztalra utal, ami körül a régi hászidok a rebbével együtt fogyasztották a sábeszi (péntek esti) esti lakomát (szíde). A mai hászid udvarokban a családok már nem étkeznek ténylegesen együtt a rebbével, a tis jelképes közösségi eseménnyé vált.

[14] A csíkos viselet felöltése alapesetben házassággal indokolható.

[15]מאה שערים jelentése: száz kapu, az elnevezés a Tóra szövegéből való (Gen. 26:12), Jeruzsálem jelentős lakónegyede. 1874-ben kezdett épülni, az Óvároson kívül épített városrészek közül az ötödikként. Azóta a negyed kinőtte eredeti határait, és nevét egyre inkább a jeruzsálemi ortodox zsidók lakta, egyre kiterjedtebb környezettel azonosítják. Érdekesség, hogy a korabeli építészetre valóban jellemzők a boltíves kapuk, és az épületek felső szintjeire az utca fölött ívelő lépcsősorokon lehet feljutni, mindez vizuálisan is összecseng a Száz kapu elnevezéssel.

 

[16] Ivrit kiejtéssel Szukot ünnepe.

[17] A reb árálákh szintén kabbalisztikus szempontok alapján horgolt fehér, pomponos kipában járnak. Hagyományos elnevezése: jármilke.

[18] „Elválasztásképp”. Ha zsidót nemzsidóhoz hasonlítunk, ezt szokás mondani.

[19] Héber כולל a szó eredetileg közösséget jelent. Újabban házas ortodox férfiak „munkahelye”, ahol rendszeres tanulásért fizetést kapnak. Tanulmányok alatt természetesen a zsidó hagyomány értendő, főként Talmud tanulásról van szó, ami a hagyomány szerint párban, chávríszé-ben történik.

[20] A Talmud része, a Misne arámi nyelvű magyarázata.

[21] Erkölcsi magasságnak számít, ha valaki másnak gyújt pénzt, így megkíméli őt a kéregetés szégyenétől.

[22] Hivatásos tóraíró. Egyéb, pergamenre írt szent szövegek írásával is foglalkozik, pl. tfilin, mezüze, kszibe, stb.

[23] Eruvin 65a

[24] Hanukka, ivrit kiejtéssel Chánuká

[25] Jiddis síl = zsinagóga (eredetileg német Schule)

[26] Megjegyzések. A jiddis és egyéb idegen eredetű szavakat fonetikusan, magyar kiejtésük szerint írtam, tekintet nélkül a hivatalos átírás szabályaira, mindezt a könnyebb olvashatóság céljából tettem. A héber szavakat a jiddis dialektusomnak megfelelő áskenáz kiejtésben írom át.

Címkék:2016-03

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Izraelben megkezdődött a Purim

Jelmezes iskolai vigadással, felvonulásokkal és utcabálokkal kezdődött pénteken Izraelben a purimi ünneplés, amellyel az ókori perzsa uralom alatt élő zsidók megmenekülésére...

Igaz történetek zsidó orvosokról

Bűnbánat W. nem csak régi és elkötelezett párttag volt, hanem kiváló tudós és orvos is, ráadásul meglehetősen – hogy is...

Close