Szombat előfizetés 2017

Konferencia a 120 éves Rabbiképző Intézetről

Írta: Kuik Györgyi - Rovat: Archívum, Hagyomány, Kultúra-Művészetek, Történelem

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Intelmemet vegyétek szívesebben, mint az ezüstöt, legyen a tudás kí­vánatosabb az aranynál.

(Péld. 8. 10.)

A tavaly január elején megren­dezett irodalmi szimpózium után, amelyet a Szombattal Karöltve rendezett a Yahalom Zsidó Szabadegyetem szeptember 8- 10. között immáron mint az Országos Rabbiképző Intézet Művelődéstörténeti Kutatócsoportja több mint harminc elő­adóval, háromnapos konferencián em­lékezett meg az Országos Rabbiképző Intézet 120 éves évfordulójáról. A be­vezetők után, amelyet Feldmájer Pé­ter, Schweitzer József, Schőner Alf­réd és Lichtmann Tamás tartott, meg­kezdődött az ülés.

Schweitzer József a II. József halá­la és a német megszállás között eltelt időszak hivatalos magyarországi zsidó politikáját mutatta be, amelyet minden­kor az állami vezetés iránt megnyilvá­nuló teljes lojalitás jellemzett. Ez, az asszimiláció útjára lépő, polgárosodás­nak indult zsidóság modem ismeretek­re kívánt szert tenni, és ezt követelte meg rabbijaitól is, miközben a rabbik döntő többsége továbbra is rendkívül fontosnak ítélte a tradíciók megtartását, és kíméletlenül felléptek az újítók ellen. A neológja, hasonlóan az orto­dox irányzathoz nem ismert pardont, a vallási törvényeket, ugyanakkor a tudo­mány szabadságát is elengedhetetlen­nek tartották a két irányzat hívei.

Hanák Péter azt vizsgálta, milyen kü­lönleges tudományos, kulturális, művé­szeti helyet foglalt el a zsidóság az Oszt­rák-Magyar Monarchiában, illetve a közép-kelet-európai zsidók életében milyen jelentősséggel bírt a császárváros: Bécs. Áttekintette a XIX. század közepétől a Monarchia összeomlásáig e területen a zsidó népesség arányszámait, a változá­sok okait, a migrációs hullámok kiinduló- és célpontjait. Szót ejtett az Oroszország­ból Bécsbe érkező, mélyen vallásos zsi­dó diákok és az ott élő Wagnerért, Nietzschéért rajongó hittársaik között lezajlott találkozásról, amely egyvelegből szüle­tett meg 1882-ben a bécsi zsidó diákok egyesülete. Említésre került az új zsidó identitást megfogalmazó, és annak meg­teremtésére törekvő Martin Buber neve, és Arthur Schnitzleré, akinek esetében már egzisztenciális problémává nőtte ki magát a zsidókérdés.

Menachem Meron bevezetőjében rö­viden felvázolta Moses Mendelssohn tö­rekvéseit, azaz a zsidóság nyelvi, kultu­rális és szellemi beillesztését a gazda­nép nemzeti életébe. Bemutatta a né­met területek ortodox kontra reformer küzdelmeit, és azokat a konferenciá­kat, törekvéseket, amelyeknek célja a hagyomány és a modem törekvések összeegyeztetése volt. E polémiák vé­geredményeképpen nyitotta meg kapu­it a boroszlói rabbiszeminárium 1854 augusztusában. A továbbiakban a bu­dapesti rabbiképző megalapítását is­mertette az előadó, majd személyes élmények végtelen sorával tette szemlé­letesebbé a rabbiképző belső életét a hallgatóközönség számára.

A túlélés a zsidóság központi problé­mája a Jeruzsálemi Szentély lerombo­lása óta. A jesiváknak óriási szerepe volt/van a zsidóság fenntartásában – fejtette ki Domán István. Már a babiló­niai diaszpórában is voltak jesivák. Eu­rópában a Vili. században Spanyolor­szágban és Itáliában létesültek ilyen in­tézmények, míg Magyarországon az el­ső rövid életű kezdeményezés Po­zsonyban volt 1480-85 között, állandó jesiva a XVIII. században jött létre. Megemlékezett az iskolaalapító Jom Tov Littmannról, illetve Schreiber Mó­zesről is, aki mind a jesiva vezetésé­ben, mind pedagógiai módszereit te­kintve jelentős reformokat vitt véghez. Mindezeket az iskolák belső életének, a tanulási szisztémának kimerítő, ala­pos leírása követte.

Scheiber Sándorra emlékezett vissza özvegye, Scheiber Sándorné. A csalá­di életükbe nyújtott betekintés nyomán szinte filmként pergett le a közönség előtt kettejük története. Hídvégi Máté a lenyűgözően hatalmas és értékes, 1600 publikációt tartalmazó pályamű­vet vizsgálta. Scheiber zsinagógában tartott beszédeit modern midrásoknak tartják, hasonlóan felbecsülhetetlen ér­tékű a magyar irodalomtörténetben, a folklorisztikában és még számos tudo­mányterületen végzett munkássága – hangsúlyozta az előadó.

Babits Antal előadása a több mint 400 címleírást tartalmazó Scheiber Sán­dor által szerkesztett Maimonidész bib­liográfiát mutatta be. Röviden számba vette a középkori zsidó filozófia e nagy­ságának életét, majd bemutatta azokat a magyar rabbikat és tudósokat, akik az elmúlt 120 évben foglalkoztak Maimonidésszel. Így megemlítette Klein Mórt, aki Rambam fordítója és biográfusa volt; Schleier Mártont, aki a lélekván­dorlás problémakörét vizsgálta Maimo- nidésszel összefüggésben; Grünwald Il­lést, akinek témája az az arab vallásböl­cselet volt, amely oly nagy hatást gyako­rolt Rambam filozófiájára; Vajda Béla kutatásait valamint Neumann Ede és Eisler Mátyás Bloch Mózes-emlékkönyvben megjelent dolgozatait. Ezt követő­en az előadó hosszabban méltatta He­vesi Simon munkásságát.

Kármán György előadásának tárgya a hagyományos zenei liturgia volt. Meg­állapította, hogy az nélkülözi az ősi hangzóanyag-emlékeket; beszélt a kö­zépkori dallamok gyűjtéséről, dallamle­jegyzésekről; a befogadó nép – a grego­rián, a népzene, a minnesängerek, az arab világ zenéje és a zsidó zene, lejnolás kölcsönhatásáról, arról, mint gazda­gították egymás dallamvilágát a közép­kor folyamán, illetve hogyan váltotta fel a felvilágosodás korában a mind judaisztikailag, mind zeneileg műveletlen kántorénekes-kántorokat egy kiválóan képzett, professzionális zenésznemze­dék (Sulzter, Levandovszky, Friedmann).

Simon Róbert a következő kérdés­köröket emelte ki: a múlt század utolsó harmadában kibontakozó két nagy tu­dományos blokk: a nemzeti, illetve az egyetemes tudományos témákkal fog­lalkozóké közül az utóbbiak mindin­kább a perifériára szorultak, pedig lát­niuk kellett, hogy a jelentős teljesítmé­nyek a periférián artikulálódnak, és nem a passzívabb, konzervatív köz­pontban. Vizsgálta: lehetséges-e a szer­vetlen sokféleségből szerves egység?

Két nagy Tóra-magyarázó volt a kö­zépkorban, Rasi és a sokoldalú polihisz­tor Nachmanidész. Ez utóbbi életpályá­ját mutatta be Cvi Moskovits előadásá­ban. Nachmanidész jártas volt az orvos- tudományokban, az anatómiában (a tisztátalan állatok húsának fogyasztása nyomán fellépő élettani hatásokat vizs­gálta), végzett pszichológiai (sírás, ösz­tönök), történeti, geográfiai kutatásokat és a paleográfia úttörőjének is tartják. Mindezen diszciplínákat felhasználva készítette bibliakommentárjait.

Rózsa Huba történeti, forrás értékű írásiként vizsgálta a Bibliát – kiemelten a Józsua, a Bírák, Sámuel és a Királyok könyvét. A bibliai történetírás vallásos, ezért a történetek a szövetséghez való hűség alapján értékelik a cselekménye­ket, személyeket, és így nem is mindig objektív, ám a hellenisztikus korig ez az egyetlen átfogó, folyamatos történe­tírás. A könyvek az i.e. 1250-562 kö­zött eltelt időszakot ölelik fel, és mint az előadó rámutatott, a történeti mun­ka lényege a számadás, az okulás, az oknyomozás. A továbbiakban a szóbeli és írásbeli források műfajairól, jellem­zőikről, történeti felfogásukról beszélt az előadó.

Az identitás általános problémakör, amelyet személyes és szociális aspek­tusból vizsgálunk – hangzott el Erős Ferenc előadásában. Csak bizonyos helyzetekben és összefüggésben merül fel az identitás kérdése, összekapcsoló­dást teremtve ilyenkor az egyén által magával hozott tudás és az aktuális helyzet között, mert személyes azono­sulás csak külső közvetítés segítségé­vel, szociális azonosuláson keresztül mehet végbe, fia a csoportazonosulását nem képes az egyén beleépíteni a sze­mélyiségébe, titkok, rejtett érzelmek keletkeznek, amelyek vágyak és tilal­mak szövevényes konfliktusát eredmé­nyezik és szorongást szülnek. Ez a csapdahelyzet, labirintus az, amellyel az embernek meg kell birkóznia. A to­vábbiakban különböző kísérletekről, terápiás irányzatokról számolt be, ame­lyek e konfliktusok megoldásában nyújtanak segítséget.

Schőner Alfréd a szemléltető okta­tás egyik úttörője, Grósz Mór, zsidó ta­nító életét és pályáját elevenítette fel, a fia által hátrahagyott napló alapján. A kiskunhalasi pedagógus újítások soka­ságát vezette be: tantervet készített, amelyben a zsidó tárgyakat mintaszerű­en egyeztette össze a többi kötelező tantárggyal, nématérképet, olvasótáb­lát szerkesztett, bevezette a leckefüze­tet. De – mint az előadó rámutatott – te­vékenységének csúcsa a bibliai sátor és frigyláda volt, mint szemléltetőesz­köz kivitelezése, amely az 1871-es lon­doni és az 1873-as bécsi világkiállítást megjárva Magyarországon csak hosszú kalandos út után talált otthonra.

Már 2000 évvel ezelőtt intézményes hitoktatás folyt a héderekben, jesivákban. A zsidó közösségben a zsinagóga és a temető mellett az iskola létesítése volt a legfontosabb feladat – mondotta Felkai László. A II. József reformjai­nak nyomán világi jellegű iskolák is ala­kultak, amelyek a hagyományból táplál­koztak, de már nem csak vallási tárgya­kat oktattak. Helytől és időtől függően eltérő szerepet kapott a vallásoktatás a nevelésben, így 1868-ban az állami tanterv nagy szabadságot biztosított a felekezeteknek a módszerek kiválasz­tásában. A napjainkig tartó visszatekin­tés után az előadó ama észrevételnek adott hangot, hogy ma inkább judaisztikai ismeretek oktatása folyik egyes is­kolákban, semmint vallásos nevelés.

Gábor György előadásának első ré­szében az antik zsidó és görög herme­neutika párhuzamait mutatta be. Ezt követően beszélt arról, hogy a zsidóság szempontjából elsőrendű a hagyomány hiánytalan, szószerinti átadása, továbbörökítése, a folytonosság megőrzése. Amellett, hogy minden bölcs hozzáte­szi saját korának értelmezését, a Tórát tanulmányozó zsidó nép újra felteszi a kérdéseit, s így kapcsolatot tart a ha­gyománnyal, mint spirituális nép, és mind tér, mind időbeli határokat figyel­men kívül hagyva a kezdetektől magáé­nak tudja a világ összes kérdését és el­lenvetését. A minden tudást birtokló, halhatatlan lelken keresztül az egyén részesül az isteni szellemből, amely kapcsolatot teremt az egyes halandók között, s így a tanulás folyamán egy spi­rituális közösség tagjává avatja őket.

Lichtmann Tamás előadása ugyan­csak nemzedékek kapcsolatáról szólt, de egy másfajta aspektusból: a század- forduló apáinak és fiainak egyre kiéle­ződő harcát és elmérgesedő viszonyát vizsgálta, amelyet kiválóan szimbolizált Fóliák Miksa és Pap Károly kapcsolata. A konzervatív polgári értékek ellen lá­zadó fiúk, nem mindig találtak új érté­keket az „ósdiak” helyére, ezért nem egyszer mizantróp magányos farkas­ként, tébolyultként vagy „sikeres” öngyilkosként végezték be sorsukat. Ilyen önmagától elidegenedett figura volt Pap Károly és Franz Kafka is. nemcsak a biográfiai adatok, de a két pálya is kí­sérteties hasonlóságot mutat egyes pontokon. E párhuzamokat emelte ki az előadó.

Török Petra Kiss Arnold: A fehér szekfű című az Egyenlőség hasábjain 1917-24 között folytatásokban megje­lent regénye segítségével kalauzolt a Rabbiképző Intézet 1884-94 közötti idő­szakába. A regény hőse, az Intézet egye­temi hallgatója: Makkai Emil, aki később meglehetősen kacskaringós életpályát futott be. A regényben megelevenednek Makkai évfolyamtársai, a tanári kar, megismerhető a cilinderes rabbijelölt urak szociális helyzete, az orfeum-versikéket firkáló bócher botrányai.

Szükség volna egy adattárra, egy könyvre, amely keretbe foglalja a Rab­biképző tudományos eredményeit – kezdte beszámolóját Voigt Vilmos. A mesekutatás, a folklorisztika fellegvára volt a Rabbiképző, mindig nagy becs­ben tartották a zsidó folkloristákat, me­sekutatókat (Munkácsi Bernát, Bacher Vilmos, Blau Lajos, Lőw Immánuel, Goldziher Ignác stb.). Múlhatatlan érde­meket szereztek a néprajz minden terü­letén, terepmunkákat végeztek a világ számos pontján, de mintha megfeled­keztek volna saját gyökereikről. Az elő­adás arra hívta fel a figyelmet, hogy többek kezdeményezése ellenére még ma sincs magyarországi zsidó mese­gyűjtés.

Gantner Brigitta a német területe­ken élő zsidók és nem zsidók felvilágosodás kori törekvéseit, tevékenységét, viszonyát ismertette. Az 1822-ben in­dult Wissenschaft des Judentums moz­galmat, alapítását, nevesebb képviselő­it mutatta be. A szerveződés céljai közt egy új embereszmény kimunkálása állt a középpontban, egy olyan zsidó, aki a vallásosság mellett világi tudományok­ban is jártas. A továbbiakban felvázolta a breslaui rabbiszeminárium történe­tét, ahol virágzott a Wissenschaft des Judentums.

Schmelzer Imre kapcsolódva az elő­ző előadáshoz méltatta a Wissenschaft des Judentums jelentőségét a zsidóság összkultúrájában. Az újszerű rabbi ide­ája azonban egyesekből nagy ellenál­lást váltott ki, mert úgy gondolták, nem lesz képes a talmudi gondolkodás pri­mátusát szem előtt tartani. És jól gon­dolták – vélte az előadó. Polemizált Gantner Brigittával, a magyarországi vi­szonyokról elmondta, hogy a rabbinikus, talmudikus diszciplínák a perifériára kerültek, és helyette csupán zsidó liturgiával, történelemmel és irodalom­mal foglalkoznak a hazai zsidók.

A harmadik nap reggelén elsőként Pinhas Artzi előadását olvasták fel, amely az ókori akkád nyelvű Amamai Ékiratos Levéltár dokumentumai (a nemzetközi diplomáciai levelezés, a birodalmi levelezés) és a nemzetközi kul­túra leletei segítségével bepillantást nyújtott az egyiptomi-kánaáni biroda­lom és vazallusaik kapcsolatába i.e. 1370-90 közötti. Bemutatta a nemzet­közi erőviszonyokat, a fáraó-hű álla­mok („igazak”) és a velük szembehe­lyezkedő „gonoszok” csatározásait Erec-Jiszrael területén.

Hajnal Piroska előadásában kísérle­tet tett arra, hogy kapcsolatot találjon a különböző Bibliát követő írásos emlé­kek és a Genezis kígyó alakjainak leírá­sa között. Megvizsgálta, hogy eme figu­rákhoz milyen külső és belső jegyleírá­sok tartoznak, a bűnbeesés után mi­lyen változások mentek végbe rajtuk, és milyen büntetést róttak ki rájuk. Ezen jegyleírások nyelvi hátteréről, ere­detéről is szót ejtett gazdag adattárral alátámasztva mondandóját.

Meir Weisz előadását Schweitzer Jó­zsef olvasta fel. Témája a 133. zsoltár volt. A szerző szándéka szerint egy szö­vegközpontú értelmezést (close reading) kívánt közreadni, amely csak a rendelkezésre álló szövegváltozatot vizsgálta függetlenül a további lehetsé­ges variációktól. Néhány zsoltárkom­mentár ismertetése után az előadás bibliai példákkal gazdagon fűszerezve adta meg a zsoltár egy lehetséges szö­vegmagyarázatát.

Előadása előtt modernkori Jeremiás­ként izzó hangvételű prédikációt tartott Neumann Ernő, temesvári főrabbi. Számon kérte a magyarországi zsidóság vallási és világi vezetőinek, valamint a Rabbiképző növendékeinek és a Peda­gógián hallgatóinak távolmaradását: – Nem terheli-e bűn azt a rabbit, aki nincs itt, noha az a hivatása, hogy fel­vértezze a népét, akinek az a feladata, hogy folytassa a küzdelmet a métely el­len, azért, hogy az emberiség rátaláljon végre küldetésére és méltó legyen az isteni teremtésre.

Előadásában az 1700-as évek elejé­től a Holocaustig nyújtott történelmi át­tekintést a temesvári zsidó hit- és kö­zösségi életről, azokról az erőfeszíté­sekről, amelyeket az intézmények kiépítése végett tettek a közösség elöljá­rói. A XIX. sz. második felében kezdték meg működésüket karitatív szerveze­tek. Ekkor már több iskola, sőt főiskola működik a városban, és 1865-ben megnyitotta kapuit az új 3000 férőhe­lyes mór stílusú zsinagóga. Egészen az 1920-30-as évekig gyarapodott a város, gyarapodott a temesvári zsidók közös­sége.

Tiszta, „kíméletlen” logikával meste­rien felépített előadást tartott a refor­mátus tudós-teológus, Karasszon Ist­ván. Kiindulópontjául választotta az Észter-könyvének radikálisan eltérő ke­resztyén és zsidó írásmagyarázatait, amely abból adódik, hogy a könyv egyes részeiben olyan magatartásmin­tákat javasol a diaszpórabeli zsidók­nak, ami nem egyeztethető össze a ke­resztyén világlátással. A továbbiakban a műfaji meghatározhat(atlan)ság kér­dését boncolgatva azt az általánosan elfogadott tételt igyekezett cáfolni, mi­szerint az Eszter-könyve a Purim törté­netének leírása, és Eszter a mese hőse. Az – hipotézise szerint – Mordecháj, aki zsidó identitását megőrző, de más or­szágban is sikeres, komoly karriert be­futó ember, s mint ilyen, alkalmas arra, hogy magatartásmodellként szolgáljon.

Közhelyszámba megy, hogy a keleti udvarokban imádták a rejtvényeket, és gazdagon megjutalmazták mind a rejt­vény kiagyalóját, mind megfejtőjét. Az Ószövetség rejtvényeivel foglalkozott Jólesz László sziporkázó előadása, amely egy Magyarországon kevéssé mű­velt tudományterületet mutatott be. Fel­dolgozott ismert és kevésbé közismert bibliai rejtvényeket (Salamon, Dániel), szó volt a Biblia olyan részeiről, amelye­ket nem szokás ebbe a kategóriába so­rolni (Jákob áldása, Ézsaiás egyes éne­kei), illetve megemlítette azokat a meg­hökkentő, politikai aktualitással bíró prófétai enigmákat, amelyekből hiány­zott az igazi rejtvény játékossága.

Remete László hosszabb történelmi kitekintőjében elmondta, hogy a II. vi­lágháborúig a párizsi és az amszterda­mi mellett a budapesti volt Európa leg­nagyobb zsidó bibliotékája. A rabbi­képző és a könyvtár megalapítása, amelyben oroszlánrésze volt Kaufmann Dávidnak. Az 1848/49-es forradalom után a zsidókra kirótt hadisarc vissza­szolgáltatásának volt köszönhető. Az I. világháborúig nagyarányú fejlesztések jellemezték a könyvtárat, a II. világhá­ború viszont mérhetetlen pusztítást végzett. Az ezt követő időszakban ha­nyatlásnak indult az intézmény, csupán az 1980-as évek hoztak változást. Vé­gezetül a könyvtár feladatairól, beosz­tásáról, használatáról és külföldi kap­csolatairól értekezett az előadó.

1930-ban a Múlt és Jövő hasábjain megjelent egy cikk Neumann Ede tollá­ból a rabbik és a hitközség rendezet­len viszonyáról. Az 1880-as évektől a II. világháborúig a korabeli dokumen­tumokkal illusztrálva a rabbiknak a kö­zösség életében betöltött helyéről és szerepéről lefolytatott vitákat vázolta fel Schweitzer Gábor. Ismertette, hogy a korábban szellemi, morális és politikai primátust élvező személyisé­get ebben az időben megpróbálták a templom falai közé visszaszorítani. A polgári öntudatot nyert zsidók politi­kai, gazdasági és társadalmi felemelke­désével párhuzamosan hogyan rende­ződtek át a hatalmi viszonyok, hogyan harcolt jogaiért a rabbikar, milyen erő­feszítéseket tett a fenti tendenciák megakadályozására.

Hegedűs Gyöngyi a középkorban evidenciának minősülő filozófiai prob­lémát tárgyalt: hogyan egyeztethető össze a racionális és a misztikus világ. Mindezt Szádja Gáon a Hittételek és lekedések, illetve a Széfer Jecira című műveinek tükrében, a két könyv ellen­tétes teremtéstörténetét összehasonlít­va vizsgálta az előadónő. A tapasztalás­ra épülő bizonyítási rendszer és a misz­tikus világlátás két világ, amely két va­lóságot eredményez. De létezhet-e két valóság egyszerre? – tette fel a kérdést. Hisz ugyanazt a tárgyat másként látjuk szabad szemmel és a mikroszkóp len­cséje alatt. E dilemma segít megérte­nünk Szádját és azt, hogy a racionális és misztikus kategóriák sokkal flexibili­sebbek, mint ahogy azokat egyes filo­zófiatörténetek bemutatják.

Radnóti Zoltán rabbinövendék nagy vehemenciával megtartott előadása az Országos Rabbiképző Intézet falain be­lül 1878 és a II. világháború között szerveződő diáktömörüléseket mutatta be. Az alsó tanfolyam első diákkörét 1878-ban Bánóczi József alapította, amely Bacher Vilmos nevét vette fel. Céljai közt szerepelt, olyan témák fel­vetése a szaküléseken, amelyekről nem esett szó a szemináriumban. A fel­sősök önképzőkörében retorikai tanul­mányokat folytattak, felolvasásokat tar­tottak, emellett részt vettek a napi kulturális, politikai rendezvényeken. A rabbinövendékek mély nemzeti öntu­dattól vezérelve vettek részt az I. világ­háborúban, s annak befejeztével újra indult az egyleti élet.

Moshe Carmilly előadása újfent Schweitzer professzor tolmácsolásá­ban került a hallgatóság elé. Történelmi szükségszerűség hozta létre mind a bo­roszlói, mind a budapesti rabbiképző intézetet. A talmudi tudás mellett a filo­zófiának is fontos szerepe volt már Maimonidésznél, a XIX. században pedig más tudományos ismeretek is szüksé­gesnek látszottak Szó került a tanító­képző megalapításáról, – amelyben je­lentős szerepe volt Leopold Zunznak -, s a reformer Abraham Geigerről, aki megelégedett volna valamely német egyetemen egy zsidó filozófiai fakultás felállításával. Végül a boroszlói és a pesti rabbiképzők alapításának történetét tárgyalta a professzor, kiemelve azoknak a rabbiknak a nevét, akik mindkét intézményben és országban fenntartották a zsidó szellemet.

 

Címkék:1997-11

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Hírek

...ÉS A JOINTNÁL A Joint Distribution Committe (JDC) vizsgálóbizottságot állít fel, hogy kiderítse: mi lett azokkal a pénzekkel, amelyek a...

Alvó számlák – Izraelben

A holocaust áldozatainak svájci bankokban a mai napig „őr­zött” letétei, bankszámlái, ha nem is a jéghegy csúcsát, de an­nak csupán...

Close