Klára virágos ruhája

Írta: Shiri Zsuzsa - Rovat: Kultúra-Művészetek

Részlet Shiri Zsuzsa a könyvhétre megjelent regényéből

Minerva Shiri Zsuzsa Klára virágos ruhájaNem adom, hagyj békén. Nekem adta az orosz, nem adom. Ne vedd el, Szofi, mit csinálsz?! Jó, megígérem, nem eszem meg, csak még egy falatot. Nem érted, hogy csak még egy falatot kérek? Olyan vagy, mint egy kápó! Nem is értem, miért nem belőled csináltak kápót, kiválóan megfeleltél volna nekik. De igenis komolyan gondolom! Dehogy gondoltam komolyan, csak vicceltem, drága Szofi. Csak még egy pici falatot kérek, és soha nem mondok, nem is gondolok Rólad ilyet! Miért vagy fösvény, nem éheztünk eleget? Nem érdekel, hogy Te sem eszel többet, az a Te bajod, szenvedj érte Te, de engem miért kínozol? Ezt a „csak a Te javadat akarom” szöveget már eleget hallottam a Magdától, soha nem gondoltam, hogy Te is idáig fogsz süllyedni! Hülyének nézel?

Nem akartalak átverni, csak megnéztem benne van-e még a hús a dobozban. Ne mondd, hogy szeretsz, anyám helyett anyám, ezt mondta a Magda is, amikor lefogott a kápónak, meg amikor ütött! Nem haraptalak meg, csak beakadt a fogam, kérlek, szépen kérlek, ha odaadod magadtól, nem bántalak többé, esküszöm. Csak egy pici falatot kérek. Látod, tudsz normálisan is viselkedni, dehogy adom vissza. Az enyém. Ha nem engeded el a kezem, kiabálok, idehívom az oroszokat. Miért csavarod ki, engedd már el a kezem, visszaadom, látod? Nem vagyok erőszakos, Te vagy az oka mindennek, miért vetted el a konzervjeimet! Nem kéne bőgnöd, alig vérzik a kezed és mindet visszaadtam. Jól van, bocsánatot kérek. Látod, még én kérek bocsánatot, amikor Te veszed el tőlem. Ők azért hánynak, mert gyengék, nem bírja a gyomruk, de én erős vagyok, vasból van a gyomrom, kutya bajom. Nyugodtan ehetnék még, ha nem lennél ilyen spórolós meg irigy, mert én kaptam tőlük, és most nem neked sikerült. Nem is olyan zsíros, az oroszok is ezt eszik. Jól van, lefekszem, de azt ne hidd, hogy valaha megbocsájtom Neked, hogy elvetted az ételemet.

Klára a másik oldalára fordult, fészkelődött az ágyban, véletlenül majdnem kitépte az infúzió csövét. Juvál megfogta a karját, hogy megállítsa és megnyugtassa. Klára ránézett egy pillanatra, eszébe jutott, hol van, majd gyorsan visszaaludt. Éber, morfiumos álmában lánya tanárnőjének egy régi levelét szorongatta a kezében.

Doritnak el kell jutnia Londonba a mesterkurzusra, a zongoratanárnője szerint olyan Isten áldotta tehetség, hogy száz évben, ha egy ilyen akad. Ennek a pénzmizériának már sose lesz vége. Londonban fizetni kell a tanfolyamért, a szállásért. És az utazás sem két fillér. Nem is meri kérni szegény, de nagyon szeretné, látom rajta. És láthatna világot is, egy tizennégy éves lánynak ez csodálatos élmény lenne. Miféle anya lennék, ha hagynám, hogy kárba vesszen a tehetsége? Szegény Mosikám sehogy sem tud pénzt szerezni, csak elkeseredne, ha elmesélném neki a helyzetet, az meg mire jó. Én meg hiába rejtegetem ezt a beiratkozási lapot, attól nem lesz befizetve a tandíj.

A tengerparti szállodák tele vannak gazdag amerikaiakkal, meg kell szerezni a pénzt Doritnak. Tíz évet simán letagadhatok, tegnap is mondta az igazgatónő. De el kell mennem hajat festetni. Anya is korán őszülhetett, csak a kendői meg a kalapjai takarhatták. Dús gesztenyebarna haja van, mondogatta anyuka, maga is szégyellte, hogy mennyire büszke rám, főleg amikor már megfordultak utánam a szőlősi férfiak.

Legyek kicsit világosabb mostantól, az fiatalít. Nem lehet finnyáskodni, Doritból híres művész lesz, bejárja a világot és sikeres lesz. Dorit nem csak tehetséges, de életrevaló és ügyes is, a Pirike, anya húga volt ilyen. Akármihez kezd, arannyá válik a kezében, csak ne lenne annyira lusta mozdulni is. De talán kinövi a kamaszkorral együtt.

kerem_shiri

Shiri Zsuzsa, a könyv szerzője

Még mindig rám jön a ruha. Éljen a szakszervezet, bár szép kis szabadnap lesz a szállodasoron. Laza smink, nem, lehet erősebb is, ma a bordó rúzst kell bevetni. Így tupírozva nem látszik, hogy kicsit lenőtt a festék, pirosító, enyhe árnyék a szem fölé, nem lesz gond, a férfiak még mindig ragadnak rám, mint a legyek. Mire Dorit hazajön a zongoraórájáról, már össze is csapok valami ebédet, lehet, hogy előtte a postára is sikerül beugranom, feladom a beiratkozási pénzt, meglepetés lesz a szülinapjára az utazás. „Tedd szét a lábad, ha életben akarsz maradni”, ahogy a Magda mondta. Ha Mosikám kérdezné a beiratkozást, azt felelném, hogy a kosztpénzből csíptem le. Mintha abból le lehetne csípni bármit is. De mindent bevesz szegény, és úgyse kérdezi meg.

Ha választhatnék, az a másik fiatalabb, szemüveges jobb lenne, de hát ez a pocakos kopasz integet… Na, ez jól megizzadt már kora reggel, milyen szaga lesz estére. De hál’ Isten, addigra már messze járok. Mit bámul a recepciós? Örüljön, hogy szép emlékekhez segítem a vendégeket. Az kizárt, hogy a gyereke az osztályomba járjon, ha az egyik tanítványom apukája lenne, arra emlékeznék. A dolgozatjavítások idővel teljesen rövidlátóvá teszik az embert. Mégis el kellett volna hozni magammal a szemüvegem, csak hogy alaposabban megnézzem. Úristen, ez a bagószag, de fogat mégse mosathatok vele.

Micsoda kilátás van ebből a szobából Tel Avivra! Az egész fal szekrény, ez otthon is jól jönne. Ugye beakaszthatom a ruhám? Lezuhanyozok, az egész csak egy pillanat lesz, rendben? Beadná a szappant? Köszönöm, persze jöjjön maga is, igazán kellemes a langyos víz! Ezt inkább folytassuk az ágyban, mégiscsak kényelmesebb. De előtte fizetni kellene… Na, most már kezdhetjük is.

Semmiség az egész, meg sem érzem, itt se vagyok. Nem tudom, mit csinálnak olyan nagy ügyet ebből, egy vérvétel sokkal rosszabb. Vagyis másképp rossz, de az is csak egy pillanat, és már túl is van rajta az ember. Behunyt szemmel kívül vagyok, talán ez nem is az én testem, jaj de fúj a szél, kicsit fázom is, de hiába, át kell mennem a Jenőkéért a mamához, haza kell hozni vacsorára, ma semmiképp sem alhat ott, még ha sír, akkor sem, mert nincs hely, estére vendégeket várnak, az Elzi néniék jönnek Munkácsról. Direkt húzatja magát, de miért rám haragszik, nem miattam kell elhozni, holnap addig játszhat a szomszéd Dezsőkével, ameddig csak akar.

Nem szorítom a kezed, de ne húzasd magad! Mindjárt otthon leszünk, anyu gombócot csinál vacsorára, mit nyafogsz, örülj, hogy hazaviszlek. Nem igaz, az anyué legalább olyan finom, mint a mamáé, tőle tanulta, hogy lenne rosszabb?

Ennyi pakolászás, pornyelés és keresgélés után megérdemlek egy kávét. Igazit, a kotyogósból. Megint szétégette a gumiját, hol tartja az újakat? Most már azt is kereshetem. Vajon miért akarja azt a régi ruhát? Miért nem mindegy neki, ott a kórházban? Kizárt, hogy divatos lenne, valami régi ócskaság, talán már meg is ették a molyok. Szégyen bevinni egy ilyen tiszta helyre. Ha meglesz, gyorsan kimosom, kivasalom, mielőtt odaadom. Honnan szerezhette, miért olyan fontos neki? Vagy kapta valakitől? De kitől? Apa szegény soha nem tanulta meg az ajándékozást, nem értette, mire való az egész, a kibucban(6) nem volt szokás, az ilyesmit mindig anya intézte nagylelkűen. Mégis tőle kapta volna? De mikor? És miért nem láttam rajta soha? Muszáj kideríteni, míg nem késő…

 

támogatás