Kismama sárga csillaggal – Egy fiatalasszony naplója a német megszállástól 1945 júliusáig

Írta: Huhák Heléna, Szécsényi András, Szívós Erika - Rovat: Kultúra-Művészetek, Történelem

Egy budapesti fiatalasszony 1944-ben, a német megszálláskor terhessége ötödik hónapjában jár második gyermekével. Miután férjét munkaszolgálatra viszik, családfővé avanzsál, és egyre kiszolgáltatottabb helyzetbe kerül. Naplója – melyet a megszállástól 1945 júliusáig vezet -, egy kismama hőstörténete: tanúi lehetünk küzdelmének, elszántságának, mellyel a legzordabb körülmények közepette sem adja fel. Cselekedeteit egyetlen cél vezérli: mindenáron életet adni második gyermekének, és megvédeni őt, amennyire csak lehet. 

A naplóból képet kapunk a zsidóellenes rendeletek fogadtatásáról, a csillagos házakról, a bujkálásról, a szabadulásról, valamint az azt követő állapotokról is. A naplót kísérő tanulmány, mely három történész munkája (Huhák Heléna, Szécsényi András, Szívós Erika), a történeti-politikai kontextust mutatja be, és számot ad a szöveg keletkezésének körülményeiről.

VI. 12.

Születésnapom van ma. Úgy határoztam, hogy jó napot szerzek magamnak. A délelőtt jól is ment, levelet kaptam Jánostól, teli volt bizakodással, optimizmussal, és ebből rám is ragadt valami, de mikor elolvastam az újságban, hogy hétfőre kihozzák a zsidók lakásrendeletét, vége lett mindennek. Először nem akartam vele törődni, de jönnek a szomszédok, ismerősök, és mindenki csak erről beszél. Mindenki csak rosszat tud mondani. Állítólag lesznek zsidóházak, és abban minden család kap egy szobát. Ezeket a Zsidó Tanács fogja kiutalni. De az emberek már arról is beszélnek, hogyha így össze leszünk gyűjtve, innen is elvisznek. Vigasztalom magam, talán nem lesz olyan rettenetes. Nekem Gáborral elég lesz egy szoba. Ha itt kapnám a kerületben, még üzletbe is járhatnék. Biztatom az embereket, meglátják, kifogjuk azt is bírni, most már nem tarthat sokáig. De jobb velük nem beszélni, mert mindenki csak sír, nem akarják tovább bírni, és én nem vagyok most elég erős ahhoz, hogy másokat vigasztaljak.

kismama_jpegMa megint jól jött az üzlet, mert ott mindenről megfeledkeztem, így dolgozom magam, de most nem bánom, mert gyorsan múlik az idő és én időt akarok nyerni.

Ilonka benn volt ma nálam, ő is aggaszt, azt mondja, nincs kedve az egészet végigcsinálni, nem érdemes küzdeni. Azt mondja, ő nem megy semmiféle zsidó házba.

Az offenzíva gyorsabb, de nekünk mégis nagyon lassan halad. Pedig most minden reménységünk ebben van. Úgy lessük a híreket, szeretnénk valahol angol rádiót hallgatni, de ma sajnos csak sok emberen keresztül jönnek hírek hozzánk.[1] Ha elképzelem, hány embernek kell a fronton ezért az offenzíváért meghalni, nincs örömöm benne. Nem tudom elhinni, hogy pont mi meneküljünk meg, hogy épp mi miattunk történjen.

B. dr. üzent értem, akar velem beszélni, akar valamit segíteni nekem, mi lehet az?

Most már semmi segítségem nincs. A vicéné, aki eddig legalább attól kímélt meg, hogy felhozta a jeget, így nem kellett annyit cipelnem, azt üzente, hogy nem segít semmi pénzért, nem hagyja magát miattam internáltatni.

Kaptam egy pár gyerekholmit kölcsön, kezdetnek elég lesz. Pelenkát még kell vennem, habár azt hiszem, a szalvétákat fogom inkább elhasználni, mert most az felesleges holmi, pelenkát meg nem lehet kapni. Úgy csinálnak az emberek, mintha megesett leány lennék. Mindenki, mikor meglátja rajtam, hogy állapotos vagyok, sajnálkozik vagy veszekszik velem. Maga is jókor csinálja, azt mondják. Nagyon dühös vagyok érte.

VI. 16.

Fáradt vagyok testestől-lelkestől. Nagyon nehéz 2 napom volt. Fekszem a rekamién, és hagyom, hogy Gábor rakjon ki mindent a szekrényekből, mert én képtelen vagyok rá.

Mégiscsak el kell innen mennem. Utolsó percig abban reménykedtem, hogy a mi házunkat is kijelölik csillagos háznak, de nem. Hogy hová mehetünk, azt még nem lehet tudni. Tegnap beszéltem Nellivel, ha nem találunk közelebb ebben a kerületben egy megfelelő szobát, akkor hozzámegyek, mert azt a házat már kijelölték. Vele szívesen laknék együtt, de az a ház és a környezet nagyon rossz hatással van rám. Pálmáékkal szeretnék együtt lakni mindenképpen.

Félek ezektől a napoktól, a csomagolástól, a dolgok elhelyezésétől, a sok megrázkódtatástól. Pedig megfogadtam, hogy nagyon fogok vigyázni magamra. Egy testileg és lelkileg egészséges gyereket akarok a világra hozni. Ezt akármilyen eszközökkel is meg fogom tartani.

Tegnap nagyon felizgatott, amikor megtudtam, hogy Győzőék kisfia párnapos korában meghalt. Beszéltem ma arról, hogy az idők hozzák az életképtelen gyereket. Talán én is hiába viselem végig. Rettenetes volna. De biztatom magam, nem lehet, mert én annyira kívánom azt a gyereket, hogy még a legrosszabb helyzetben sem gondolnám, hogy jobb lenne most nélküle, hogy az én akarásom elég kell legyen arra, hogy valami jót, szépet hozzak a világra.

Ezzel a hangulattal mentem el B. dr.-ékhoz. Hivatott, gondolom, valami fontosat akar. Őt már nem találtam otthon, de a felesége is el tudta mondani, mi az a fontos.

Nagyon rossz hírek vannak biztos helyről a deportálásunkról,[2] ezért indíttassam meg azonnal a szülést, hogy eddigre, mire rám kerül a sor, én már egészséges legyek. De hiszen csak a 8-dik hónap elején vagyok. Nem lesz ez a gyerekre nézve veszélyes? Kérdem. De igen, mondja, számolni kell azzal, hogy a gyerek nem marad meg, de most nem az a fontos, hanem csak én, ezért egy későbbi szülés, valahol út közben, korház, orvos nélkül, mindkettőnkre nézve katasztrofális lehet.

Zokogtam, Nem teszem meg. Én mindenáron akarom ezt a gyereket, nem ölöm meg. Ha megtenném, ez azt jelentené, hogy feladtam a reményt, és ekkor az én életemet sem akarom menteni. Elmenőben is csak sírtam az egész úton. Nem tudtam könnyeimet megállítani. Úgy éreztem, most jön az a bizonyos legrosszabb, amiről mindig gondoltam, hogy még meg kell élnem. Elmentem onnan Görög dr.-hoz és elmondtam neki, hogy mit kívánnak tőlem. Görög dr., mikor meglátta kétségbeesésemet, mindjárt azt mondta, ő nem ajánlja, amit B., nem látja semmi értelmét. Nem tudja ő sem garantálni, hogy megmaradunk. De ha nem, akkor úgyis mindegy, hogy gyerekkel vagy anélkül, ha pedig átvészeljük, akkor minek elsietni a dolgot.

Egy kicsit megnyugodva jöttem el tőle, csak beszélnem nem szabad róla, mert megint felizgatom magam.

Ma nem is voltam az üzletben. Az elmenéshez akartam készülni. Voltam a Nagy kárpitosnál, megígérte, hogy elviteti az úriszobát. Remélem, sikerül ezt a szobabútort megmenteni, nem mintha ez lenne most a legfontosabb dolgom, most erre nem lesz gondom.

Rendelet van a biciklibeszolgáltatásról,[3] elég a bajom, a dolgom, most még ezután is szaladgáljak. Plakátot mentem keresni, hogy tudjam, mit, hogyan csináljak. Elmentem még Á.-hoz is. Kíváncsi voltam rá, hogy van.

Alig vonszoltam magam Anyukáékhoz. Ők Bauerékkal készülnek együtt menni lakni egy lakásba a Vilmos császár úton.[4] Anyuka folyton csak sír, velünk szeretne lakni, de Apuka azt akarja, hogy Nellivel vagy Pálmánál legyek, hogy ha szükség lenne rá, tudjanak nekem segíteni. Anyuka nem tudna segítségemre lenni. Jó volna legalább velük egy házban lakni.

Szegény Olga, még ő sem tudja, hogy mit csináljon, mindannyian úgy tele vagyunk a saját dolgunkkal, hogy nem tudunk egymásnak segíteni. Most pakolni akartam, de inkább lefeküdtem. Elegem van ebből a mai napból. De a gondolatokat nem tudom magamtól elkergetni. Hogyan csináljam meg a költözködést? Hova mennek Anyukáék, Pálmáék, Olgáék? Mi lesz a gyerekkel? Meddig kell még szenvednünk az emberek gyűlölete miatt?

Majd arra is gondolok, mi lenne, ha mégse költözködnék, ha eltűnnék valahol hamis papírokkal, ahol nem ismernek. De szeretném ezt valakivel megbeszélni, de nincs senkim. Kovácsné ajánl hamis papírokat, csak érte kellene menni. Vértessel is kellene beszélnem, talán jó volna már náluk most elbújni. Auerhoz is el kellene mennem, neki nagy összeköttetései vannak külfölddel, talán ő is tudna rajtam segíteni. Mindenhez akarat és idő kellene. Akaratom nincs, mert nem akarom családomat elhagyni. Az időt meg sajnálom, mert már annyi hiábavaló időt töltöttem el. Az emberek közönyösek vagy gyűlölködők. Még a bajban lévők is ellenségesek. A kitért haragszik a nem kitértre. A vallásos a nem vallásosra.

VI. 16.

Megint két nagyon nehéz nap. Félek, mi jöhet még? Még rosszabb is lehet, azt hogyan fogom kibírni? Ma csak a lakásügyben szaladgáltam. Olyan keserves és fárasztó volt, hogy a végén beleuntam, és most a Nelliékhez megyünk Pálmával együtt lakni. Délelőtt légó alatt tudtuk meg, hogy kinn vannak a plakátok a csillagos házak címeivel. Végigrohantam a belváros összes kijelölt házait. Kértem, könyörögtem, pénzt ígértem, lakásomat ajánlottam fel helyette, de sehol sem sikerült. Szerettem volna Pálmáékkal egy kis kétszobás lakást. Keresztények, akiknek ki kell menni a csillagos házakból, nincsenek időhöz kötve, mint mi, ezért még ráértek, de főleg a legtöbb abban reménykedik, hogy még visszavonják a kijelölést, mert senkinek sem tetszik egy megjelölt házban lakni, vagy pedig hurcolkodni. A legtöbb ház lakói fellebbeztek ellene. Én ugyan cserélhettem volna,[5] de úgy, hogy az egész lakásomat adom át, de Liliéket nem tehetem ki, őket meg nem akarták elfogadni. Volt olyan, aki még ebbe is belement, de olyan hatalmas összeget kért, hogy én nem fogadtam el. Gyönyörű, Duna-parti lakásomért kaptam volna 2 sötét, udvari lukat. Elkeserítő volt az a látvány a kijelölt házak előtt. Emberek tömegei mindenütt. Az a sok-sok nő, akinek a férje nincs itthon, harcoltak egyedül családjukért, és könyörögtek egy-egy szobáért. Két óra lett, mire hazaértem, de mert nem volt semmi ennivalóm, átmentem Anyukáékhoz ebédelni és pihenni. Anyuka sírva fogadott. Pálma Miklóskája volt itt, azonnal menjünk ki hozzájuk, mert Pálma nagyon rosszul van. Azt hittem, hogy összeesem a fáradtságtól, de le sem ültem, hanem rohantam tovább Budára Pálmához. Szegény, ő is nagyon szívére vette a lakásügyet, orvosságot és vizes borogatást kapott, majd egy kicsit megnyugodott. Azt mondta, nem biztos, hogy átjöhetnek Budáról Pestre lakni, külön engedély kell hozzá.

Átviszem őt Anyukáékhoz, és máris rohanok tovább a Kass Ivor utcába,[6] itt van még egy ígéretem lakásra, talán ez fog sikerülni, és megkapom. De ez a lakó is még gondolkozik, hétfőre akar választ adni, addigra nekem már késő. Nem is merek már tovább utánajárni, ha nem biztos, hogy Budáról át lehet jönni Pestre lakni. Inkább Nellihez megyek, mint hogy idegenekkel kerüljek össze, félek, hogy ha sokat gondolkozom, még az ő lakásáról is lecsúszhatok. Visszamentem Anyukáékhoz, ahol végre lepihentem. Apuka elment Nellivel a Zsidó Tanácshoz a lakásba jelentéseket megcsinálni. Pálmának orvosi bizonyítvány kell, hogy beteg, akkor átköltözködhet.

Ezt a gondot végre leráztam. Most a másik, hogy tudjuk 12 személy holmiját abban a kis lakásban elhelyezni? Szeretnénk minél több holmit magunkkal vinni, mert azt reméljük, ami nálunk van, azt sikerült megmenteni. Amit nem tudok elhelyezni, azt itt kell hagyni. Milyen nehéz munka vár rám, milyen szükségem volna segítségre, de nem tudok senkitől semmit sem várni, még akik tudnának, azok is most elfordulnak tőlem. Ha János itthon lenne, most mindent ő csinálna helyettem.

Tegnap nagy ijedtségben volt részem. Este át voltam. J.-éknél. Itt hallottam, hogy Ella üzent a Zsidó Tanácstól, ne menjen senki ki az utcára. Négyezer csendőr jött felvidékről, és házról házra járnak, az embereket igazoltatják és elhurcolják.[7] Féltem éjjel elaludni, mindig csak a csendőrökre gondoltam, mikor hajnal felé nagy lármát hallok az utcáról. Azt hiszem, most vége, itt vannak, már szedik össze az embereket, félve nézek ki az ablakon, hát látom, hogy a bombázott csarnok helyett ide költözködtek a piaci árusok.

Hányszor kell még ilyen félelmet kiállnom?

 

Huhák Heléna – Szécsényi András – Szívós Erika (szerk.): Kismama sárga csillaggal – Egy fiatalasszony naplója a német megszállástól 1945 júliusáig, Jaffa Kiadó, 2015. 250 oldal, 3150 forint

 

[1] A március 19-én meghozott és április 2-án életbe lépett 1.310/1944. M. E. sz. rendelet szerint „külföldi rádióállomás közvetítésének hallgatása tilos. A tilalom kiterjed a zenei műsorszámokra is.” Ezt később a 858/1944. B. M. sz. rendelettel módosították, megengedve a katonai szövetséges államok rádióadásainak hallgatását. Tervbe vett tevékenységük tehát bűncselekménynek számított, amelyet két-hat hónap elzárással, súlyosabb esetben internálással sújtottak. Magyarországi Rendeletek Tára, 1944. I. kötet, I. m, 264–265.; 298.

[2] E fogalom korabeli használata – legalábbis az áldozati csoport részéről – igencsak ritka, és ennélfogva felveti ez erős forráskritikai attitűd szükségességét, vajon utólagos megfogalmazásról van-e szó.

[3] A pontos rendelet nem ismert. Lévai Jenő újságíró, a holokauszt első hazai „krónikása” említi. Lévai Jenő: Fekete könyv a magyar zsidóság szenvedéseiről. Officina, Budapest, 1946., 308.

[4] Ma: Bajcsy-Zsilinszky út az V. és a VI. kerület határán.

[5] A csillagos házba költözés mögött többnyire csereügyletek húzódtak meg: a csillagviselésre kötelezett személy nem csillagosnak minősülő lakását elcserélte a csillagviselésre nem kötelezett tulajdonos csillagosnak minősített házában lévő lakására. A lakhelyváltoztatást a Zsidó Tanács Lakáshivatalának kellett bejelenteni. Jellemző módon a kiszolgáltatott zsidó lakók sokszor kénytelenek voltak kisebb és értéktelenebb lakásokra cserélni otthonaikat.

[6] Helyesen: Kaas Ivor utca. Jelenleg: V. Nyáry Pál utca.

[7] A szerzőnek ez a megjegyzése minden bizonnyal utólagos – és pontatlan – betoldás. Feltehetően az ún. csendőrpuccsra utalt. A Baky László belügyminisztériumi államtitkár által kitervelt puccsal akarták a deportálások folytatásában június végére elbizonytalanodó Horthyt eltávolítani, és egy szélsőjobboldali kormány hatalomra segítésével a zsidók Auschwitz–Birkenauba történő kiszállítását – Budapestet is beleértve – teljessé tenni. A puccskísérlet során (június utolsó napjaiban és július elején) Baky és Ferenczy László csendőr alezredes parancsára valóban több ezer csendőrt vezényeltek fel Budapestre, de ezt a kormányzónak a hozzá hű honvédegységek bevonásával sikerült leszerelni. Braham (1997): 838–840.

[popup][/popup]