Szombat előfizetés 2017

“Kétszáz évig kiadhatatlan”

Írta: Soproni András - Rovat: Kultúra-Művészetek

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Vaszilij Grosszman élete és sorsa

 

Egy bergyicsevi zsidó család sarja a bolsevik pártszellemen és a szocreál irodalom művelésén keresztül eljut a huszadik századi háborús orosz nagyregényig, melyben a sztálingrádi csata történelmi fordulópontját centrumba állítva rávilágít a fasizmus és a bolsevizmus mély hasonlóságára.

 *

Így foglalható össze egyetlen mondatban Vaszilij Grosszman (1905–1964) pályája, melynek legkiemelkedőbb darabja a napokban jelent meg magyar nyelven, az Európa Kiadó gondozásában.

A bergyicsevi emlékeken alapuló első írását (1934) elismeréssel fogadta Gorkij, Babel és Bulgakov is. Sztyepan Kolcsugin című nagyregényét, amely az oroszországi forradalom történetével foglalkozik a kor szellemében és stílusában, az ötvenes években Németh László fordításában ismerhette meg a magyar közönség. A mű a Sztálin-díj küszöbéig jutott, de állítólag maga a Vezér húzta ki a listából.

A háború kitörésekor Grosszmant, tekintettel tüdőbajára, nem sorozták be, ehelyett haditudósító lett, és bejárta a honvédő küzdelem legfontosabb helyszíneit, köztük a sztálingrádi frontot. Még 1942-ben az elsők között vállalkozott a háborús élmények szépirodalmi feldolgozására. De az igazi nagyepikai megörökítés az a dilógia, amelynek második fele az Élet és sors. Az első, az 1952-ben folyóiratban publikált Az igaz ügyért tisztes minőségű, dea szocreál kánonja szerint íródott munka, és nem véletlen, hogy a nyugat-európai kiadók – akinek példáját az Európa is követte – csak a második részt adták ki, amely, bár tartalmaz halvány utalásokat az első részre, önmagában is hiányérzet nélkül olvasható.

A második rész, az Élet és sors, történetileg a Sztálin halálát követő időszak, az úgy nevezett „olvadás” terméke, szubjektíve pedig minden bizonnyal a lelkifurdalásé és vezeklésé. Az átélteken túl alighanem ez tette a szerző rendszerkritikáját olyan élessé, hogy a legmagasabb szintű „illetékes elvtársak” kétszáz évig kiadhatatlannak tartották, példányait, de még a használt írógépszalagokat is elkobozták. A könyv végül 1980-ban, a dologban járatos másként gondolkodók közreműködésével került ki mikrofilmen Nyugatra, ahol végre megjelent, előbb oroszul, majd több nyugati nyelven, és világsiker lett.

A könyvet Grosszman az édesanyjának, Jekatyerina Szaveljevna Grosszmannak ajánlotta, és alighanem itt is tetten érhető a lelkifurdalás: az író anyja a megszállt területeken rekedt, és a németek zsidóként elpusztították – akárcsak főhőse, a fizikus Strum édesanyját.

A másfélszáz szereplős mű vállaltan az orosz nagyregény receptjét, az „extenzív totalitás” eszményét követi, a szerteágazó cselekmény helyszínei kiterjednek a laboratóriumoktól a német és szovjet lágerekig, a frontoktól a falusi kunyhókig, a fővárostól a sztyeppéig. Ugyancsak a hagyományt követi Grosszman, amikor a történetet filozófiai elmélkedésekkel egészíti ki, részint úgy, hogy ezeket szereplői szájába adja, részint úgy, hogy – gyakran költői emelkedettségű – eszmefuttatásokban fogalmazza meg. Ezek a regény címében megjelenő két fogalom körül forognak: az író számára az élet a személyiség szabadságát jelenti, a sors pedig függését a külső erőktől. „A sors vezeti az embert, de az ember azért megy, mert menni akar, és szabadságában                                                                       áll, hogy ne akarjon.”

Címkék:2012-11

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Megjelent a Szombat decemberi száma

Temető romokban

Az alábbi felvételeket októberben készítette Szedő Iván...

Close