Kalmár Tibor: A Salamon

Írta: Kalmár Tibor - Rovat: Kultúra-Művészetek

A Magyar Humor Napja Karinthy Frigyes születésnapja: június 25. Emléket állítunk a klasszikus pesti humornak, amelynek a legjelesebb írói: Heltai Jenő, Molnár Ferenc, Királyhegyi Pál, Kishont Ferenc, Örkény István és Hollywood filmvígjátékainak magyar megteremtői: Lengyel Menyhért, László Miklós, Görög László, Lőrincz Miklós, Vadnay László. Műveik feledhetetlen tolmácsolói között olyan zsenik voltak, mint Kabos Gyula, Salamon Béla, Latabár Kálmán, Kellér Dezső, Alfonzó és Hofi Géza. A humor napja egyben tisztelgés a túlélés humora művelői előtt.Salamon Béla épp 50 éve halt meg.

9 - Salamon Béla 1962-ben a Vidám Színpadon Madaras Vilma (balra) és Járai Katalin között

Salamon Béla 1962-ben a Vidám Színpadon Madaras Vilma (balra) és Járai Katalin között

Köztudott, hogy akinek csak a vezetéknevét említik, az azt jelenti, hogy ez a név már fogalom. Keresztneve nélkül is mindenki tudja, kiről van szó. A „Salamon” hosszú évtizedeken át volt a magyar kabaré legnépszerűbb alakja.

A művészettel először a cirkuszban találkozott méghozzá egy emberevő személyében. Akkor arra kérte a papáját, hogy vigye el innen, mert attól félt, hogy az a fekete ember megeszi. Erre azt mondta a papája: „ugyan már neki csak be van festve arca ő színész kisfiam.” Akkor hallotta ezt a szót először.

9 - Kabos Gyula a Dunaparti randevú című filmben 1936-ban

Kabos Gyula a Dunaparti randevú című filmben 1936-ban

Iskoláit a Wesselényi utcai izraelita polgáriban végezte, és egy majomképű fiút ültettek mellé, aki gúnyolta a neve miatt. Közölte vele, hogy ezzel a Saly névvel nem fogja sokra vinni az életben. Azt a fiút viszont Kann Gyulának hívtak, akiből később Kabos Gyula, Salyból pedig Salamon lett.

Iskolái elvégzése után a családi tanács mészárosnak szánta, de amikor megtudta, hogy azok hajnalban kelnek, elment ettől a kedve. Megjegyezte, hogy: „Hajnali háromkor valahogy le tudok feküdni, de felkelni nem.”

Későbbi éveiben egy Lusztig nevű textilkereskedőnél tanonckodott, és úgy került a Nemzeti Színház közelébe. A cégétől valami csomagot vitt a Nemzetibe Csillag Teréz színésznőnek. Csak az öltöző ajtónyílásának kis résén keresztül adhatta be a pakkot, de a kiáramló parfüm illatától úgy érezte magát, mint egy részeg a pálinkától. Ez csak fokozódott, amikor odasettenkedett a kulisszák mögé, és egy kis lyukon keresztül beleshetett a színpadra. Ott állt előadás végéig.

Egy ismerős család állandóan kapacitálta, hogy menjen el velük a Szabók Szakegyesületébe, ahol műkedvelő előadást szoktak rendezni, aztán a társaság egyik hölgytagja megjegyezte: „Maga olyan kedves bolond, hogy magán biztosan sokat fognak nevetni.” A hölgy kiváló jósnak bizonyult, mert Salamon Bélán valóban sokat lehetett nevetni, de nemcsak ott a Színkörben, hanem mindenhol, ahol csak szerepelt: színházban, filmen, hazai és külföldi vendégszereplései alkalmával.

A sok biztatás után erőt vett magán és megkereste Steinhardt Géza igazgatót a Trocadero mulatóban, aki csodák-csodájára kisegítő színésznek alkalmazta. Először egy detektívet alakított olyan sikeresen, hogy attól kezdve állandóan detektívszerepeket osztottak rá. Később Gyárfás Dezső ajánlására bekerült a Fővárosi Orfeumba, de napközben megtartotta kereskedősegédi állását. Itt Szőke Szakáll a premier előtt megbetegedett és Salamon Béla ugrott be helyette. Ez alapozta meg a karrierjét.

Fordulatot jelentett Salamon pályáján Bárdos Artúr, a Belvárosi Színház híres igazgatója, aki megnézte valamelyik szerepében és üzent érte, hogy keresse fel. Mint kiderült, Kabos Gyula visszaadott egy szerepet, és azt szánták neki. Boldogan ment haza a szöveggel, hogy elkezdje tanulni, de kicsit megdöbbent azon, amit az első oldalon olvasott: „Aki ezt a szerepet eljátssza helyettem, az dögöljön meg! Kabos Gyula.” Béla bácsi nem bírta ezt a terhet viselni és felkereste Kabost, aki hosszas könyörgés után visszavonta az átkot. De ennek ellenére nem sok örömet okoztak neki a próbák, mindig komoly fejfájással ment haza, végül visszaadta a szerepet, mert az egyik próba szünetében leszerződött az Apolló Kabaréhoz.

Casablanca (1942)werkfotó Gerõ Jenõ vagy Szõke Szakáll (Budapest, 1884. február 2. – Los Angeles, 1955. február 12.) magyar kabarészerzõ és színész, aki Magyarország után Ausztriában, Németországban, majd az Amerikai Egyesült Államokban folytatta pályáját.

Szőke Szakáll – már Hollywoodban

Béla bácsi pályája a továbbiakban egyenes ívben ment fölfelé. Sokat köszönhetett Szőke Szakállnak, aki megírta örökbecsű bohózatát, a Vonósnégyest. Ezzel olyan sikert aratott, hogy már az első szériában 186-szor került előadásra, majd több mint 80 éven keresztül elnyűhetetlen darabja maradt a magyar kabarévilágának. Amikor Szőke Szakállt leszerződtették Hollywoodba, közjegyző előtt testi-lelki jó barátjára, Salamonra testálta a Vonósnégyes összes jogát, és persze az ezzel járó szerzői honoráriumot is. Salamon Bélát jó sorsa összehozta Roboz Aladárral, akivel megalapították a Terézkörúti Színpadot, ahová Nagy Endrét is megnyerték, akivel társigazgatott. Később otthagyta a Terézkörúti Színpad igazgatói székét és a Jókai téri Komédia Orfeum direktora lett. Igazgatói működésének azt a részét, ami színészei gázsijával kapcsolatos, jól jellemzi az alábbi történet: orvosi parancsra néhány napig kénytelen volt az ágyat őrizni. Betegsége miatt egyik szerepét Komlós Vilmos vette át, aki meg is látogatta a betegágyánál.

Béluskám – mondta baráti hangon – örömmel látom, hogy szépen erősödsz. Mint tudod, próba nélkül ugrottam be a szerepeidbe és ezzel megmentettem a színházat. Remélem, hogy ezért a teljesítményemért felemeled a fizetésemet.

Emelni – nyögte Salamon elhaló hangon – ahhoz én még gyenge vagyok.

Futballszenvedélye már tanonckorában elkezdődött, amikor csomagot vitt valakinek és megkapta az első borravalóját, amiből nyomban futball-labdát vett és megalapította a ligetben a Remény Futball Klubot. Meg is választatta magát kapitánynak. Legtöbbször a városligeti pályán játszottak, ha volt szabad pálya. Ha nem volt, a csősznek kellett adni egy szivart és rögtön lett pálya. A kapufa egy-egy kabát volt. A kapusnak veszélyes volt kifutni a kapuból, mert mire visszaért, előfordult, hogy lába kelt a „kapufának”. Évtizedek alatt ez a szenvedély nem csillapodott, igaz az MTK csapatához igazolt át, ha nem is kapitányként, csak egyszerű drukkerként. Nem is helytálló az „egyszerű” szó, mert Béla bácsi megszállott szurkoló volt. Előbb bocsátotta meg azt, ha valaki az alakítását szólja le, mint csapatának kedvenceit. Arról nem is beszélve, hogy minden MTK meccsen ott volt, s olyankor vendégszereplést sem vállalt, de ha színházában mégis játszania kellett, zsebrádiójával a kezében fülhallgatón keresztül hallgatta a meccsközvetítést. Hosszú pályája során nem gratuláltak annyit színészi alakításaihoz, mint amikor bajnok lett az MTK. (A laikusok számára: 33 év után újra MTK néven nyert bajnokságot, mert korábban, mint Hungária, Textiles, Bástya, Vörös Lobogó volt első a tabellán.)

1939-ben leparancsolják a színpadról. Legendává lett az a történet, amikor a Pozsonyi úti védett-házban, a feltett kezű lakókat a nyilasok az udvarra terelik, és az egyik alig húsz év körüli ifjú Árpádsávos karszalaggal a karján, géppisztollyal hadonászva rákiabál:

– Salamon, maga hány éves?

Mire a megalázott, felemelt kezű komikus:

– Jövő hónapban leszek hatvan. Tessék mondani nyilas úr, leszek én hatvan?

A felszabadulás után élte második virágkorát, mindenhol kapkodtak utána: Royal Revü, Kamara Varieté, Népvarieté, végül a Vidám Színpadon lelt végső otthonra, ahol nemcsak a színpadon, de a társalgóban is megcsillantotta humorát. Amikor például egy epizódszínész, aki egyben szakszervezeti bizalmi is volt, odament Salamon Bélához és megkérte:” Béla bácsi el van maradva néhány hónapi tagdíjjal, kérem, vegye meg a bélyegeket, mert munkaversenyben vagyok.” Salamon válasza így hangzott: „Tudja mit? Legyen a második!”

Amikor az ötvenes évek elején leszerződött a Vidám Színpadhoz, Fejér István igazgatónak az az ötlete támad, hogy a régen nem játszott Vonósnégyest kellene elővenni. Elkezdődtek vele a tárgyalások. Béla bácsi hallani sem akart a bohózat bemutatásról mondván, hogy ez az ő nyári turnédarabja, és ha esetleg a rádió és a televízió is közvetíteni fogja, akkor ő ezt már nem játszhatja, és ez neki nagy anyagi vesztesség. „Nincs az a pénz, amiért odaadnám” – mondta.

El is mondta a kollégáknak, hogy nincs az a pénz, amiért odaadná a darabot. Azonban egy hét sem telt el és a társulat legnagyobb csodálkozására ez állt a próbatáblán: „Olvasópróba a Vonósnégyesből.” Körülvették az éppen akkor érkező Salamont és Komlós Vili így fordult hozzá: „Te Béla egy héttel ezelőtt kijelentetted, hogy nincs az a pénz, amiért odaadnád a Vonósnégyest a színháznak. Mire Béla bácsi halálos komolyan csak ennyit mondott: „No, de ha van az a pénz!”

A nyolcvanadik születésnapján, amikor is az előadás végén, a színpadon a közönség előtt nagy ünnepséget rendeztünk tiszteletére. Salamon Béla meghatottan köszönte meg a gratulációkat, majd így szólt a nagyérdeműhez:

Kis unokám, Juditka, délutánonként lent szokott játszani pajtásaival az udvaron. Amikor már eljön az este, édesanyja leszól érte: „Juditkám, késő van, abba kell már hagyni a játékot!” Judit rendszerint így válaszol: „édes anyukám, hadd játsszak még egy kicsit, úgy szeretek játszani.” Nekem is ez a kérésem: igaz, este van, későre jár már az idő, de úgy szeretek játszani, hadd játsszak még egy kicsit”.

Címkék:2015-06

[popup][/popup]