Szombat előfizetés 2017

Harari, a vallás és a kognitív diszkomfort

Írta: Balázs Gábor - Rovat: Kultúra-Művészetek, Technika - tudomány, Történelem

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

A kognitív diszkomfort érzését például olyankor tapasztaljuk, ha szembesülünk vele, hogy a megszokott és szinte magától értetődően igaznak tekintett meggyőződéseink valójában saját magunk és környezetünk lelki és főleg fizikai békéjének fenntartása érdekében elfogadott, kevéssé megalapozott, meglehetősen valószínűtlen történetek.

Yuval Noah Harari (grafika: The Times)

Yuval Noah Harari az úgynevezett „Tedocracy”, azaz a világot körülutazó és jelentős összegekért közérthető és szellemes előadásokat tartó értelmiségi felső tízezer új izraeli csillagának könyvei[1] vádolhatóak azzal, hogy retorikájuk néhol kissé szenzációhajhász és a túlzott leegyszerűsítéseket sem mindig sikerül elkerülniük, de az semmiképpen nem mondható róluk, hogy ne kérdőjeleznék meg a nyugati társadalom alapvető meggyőződéseit. Harari kérdésfelvetései közül a vallásértelmezést fogom kiemelni, melynek dicséretére szól, hogy részrehajlás nélkül, egyaránt kognitív diszkomfortot okoz a vallásos és a szekuláris humanista olvasónak.

Harari szerint a homo sapiens nevű majomfajtát elsősorban az különbözteti meg a többi állattól, hogy az utóbbiak csak a fizikai-biológiai valóságban élnek, míg

az ember képes létrehozni egy képzelt valóságot is.

A valóság e dimenziójához tartoznak például általánosításokon nyugvó fogalmaink, erkölcsi értékeink és minden, aminek nincs megfelelője a fizikai valóságban. A homo sapiens a képzelt valóság segítségével képes fajának nagyszámú, ismeretlen egyedével együttműködni, és ennek köszönhetően emelkedett a tápláléklánc csúcsára. Az ismeretlenekkel való együttműködéshez elsősorban bizalom szükségeltetik. A bizalom és a képzelet együttes működését Harari a pénzen keresztül mutatja be. Jelenlegi ismereteink szerint az emberen kívül egyetlen állat sem képes arra, hogy egy tápláló és kívánatos élelmiszert elcseréljen egy ehetetlen, praktikus célokra használhatatlan színes papírdarabra, és azt gondolja, hogy ezzel jó üzletet csinált. A pénz kizárólag az emberi képzeletnek köszönheti az értékét, és ha megrendül az emberek belé vetett bizalma, akkor ez az érték pillanatok alatt válik semmivé.

Harari képzelt valóság elmélete különösen érdekessé válik, amikor ezt az „emberi normáknak és értékeknek egy ember feletti rendbe vetett hitre alapuló” rendszereként definiált vallásokra alkalmazza. E definíció szerint tehát ahhoz, hogy vallásról beszélhessünk nem szükséges, hogy az adott rendszer feltételezze Isten létét, elég elfogadnia egy olyan rend létezését, amely nem emberi ötlet vagy megegyezés eredménye, és feltételeznie kell, hogy ez az emberfeletti – de nem szükségszerűen természetfeletti – rend kötelezővé teszi mindenki számára bizonyos normák betartását és bizonyos értékek elfogadását. Harari definíciója szerint

a modern kor ideológiái humanista vallások.

Hitük szerint a homo sapiens egyedi jelleggel bír, alapvetően különbözik minden más állattól, és épp ezért az ember java a legfőbb jó, amely e jónak az előmozdítása érvényes erkölcsi igazolásként szolgál a többi állatnak való károkozásra.

A klasszikus monoteista vallások és a modern humanista ideológiák egy kategóriába sorolásával Harari egyformán kényelmetlen helyzetbe hozta ezek híveit. Emberfeletti rend feltételezésének elfogadásán nyugszik az ateista kommunizmus, amely hisz az emberi közmegegyezéstől függetlenül is igaz történelmi szükségszerűségben, csakúgy, mint a liberalizmus, mely hisz az elidegeníthetetlen emberi jogokban, amelyeket semmilyen konszenzus nem érvényteleníthet. Egy elegáns fordulattal Harari a nácizmust is a humanista vallások közé sorolja, hiszen ez is az ember jólétét tekinti az evolúció „céljának”, sőt meglehetősen következetesen – a következetesség (ami Harari szerint a középszerű elmék hazai pályája) persze semmit nem mond egy eszme igazságtartalmáról – továbbgondolja az emberi faj fejlődésének tanítását és úgy véli, hogy az embert egyfelől meg kell védeni a degenerálódástól, másfelől segíteni kell az emberfelettivé válásban.

Harari gondolatmenete két szempontból is kényelmetlen kérdéseket vet fel. Egyfelől meglepően közel kerül egymáshoz egy olyan, sokak által egyértelműen a „jó oldal” szimbólumának tekintett ideológia, mint a liberalizmus, illetve a modern kor mumusa, a nácizmus. Másfelől, ha Hararinak igaza van, akkor a modern ideológiák kialakulása nem a tudomány és a józan ész győzelmét bizonyítják, hanem az embernek azt a lenyűgöző képességét, hogy képes folyamatosan „újracsomagolni” az előző korok eszméit, azok lényegének megváltoztatása nélkül. Nehéz lenne például amellett érvelni, hogy lényeges különbség van a liberalizmus hite – hogy minden egyén szabad és „természetes” jogokkal rendelkezik –, illetve a zsidó-keresztény hagyomány azon tanítása között, miszerint az ember a többi teremtmény feletti hatalomgyakorláshoz való jogát, valamint egyéni értékét annak köszönheti, hogy csak ő kapta Istentől a lelkét.

Harari mindkét vallás tanításának helytelen voltát az evolúció elméletével bizonyítja: ha az ember valóban évmilliók alatt, apró változások során alakult olyanná, amilyennek ma ismerjük, akkor

lehetetlennek tűnik kiválasztani egy pillanatot, amikor Isten az emberbe lelket lehelt.

Hasonlóképpen lehetetlennek tűnik rámutatni arra, hogy mikor és mitől lenne az emberben valami olyan – a humanisták által adottnak vélt – különleges eszencia, amelynek köszönhetően indokolt lenne a homo sapienst a többi állattól alapvetően különböző lényként kezelni. Ha azonban e különlegesség nem létezik, akkor miért lenne erkölcsi szempontból indokolt az érdekeit automatikusan a többi élőlény érdekei elé helyezni?

Ezek a következtetések egyaránt kellemetlenül érintik a vallásos és a nem vallásos nyugati embert, hiszen a lélekkel együtt értelmetlenné válnak a szabad akarat és az individuum fogalmai is. Az in-dividuum szó jelentése oszthatatlanság, és remekül jelzi az egyedinek tartott emberi egyén legfőbb jellemzőjét: rendelkezik autentikus, szabad és egyéni választásokra képes belső lényeggel. A biológia, az agykutatás és a pszichológia legújabb eredményei közül sok egyre inkább azt teszi valószínűvé, hogy minden organizmus értelmezhető egy komplex algoritmusként, és így az emberek nem in-dividuumok, hanem „dividuum-ok”, azaz számos – egyetlen közös hang nélküli – algoritmus összességei, amelyeket meghatároznak a gének és a környezeti hatások. Ezeknek a bio-algoritmusoknak a választásai lehetnek determinisztikusak vagy véletlenszerűek, de

semmiképpen nem következnek egy autentikus, „belső én” szabad választásaiból.

Mivel a teljes politikai, erkölcsi és jogi rendszerünk az autonóm individuumok hipotetikus létébe vetett hiten alapszik, Harari joggal kérdezi, hogy vajon meddig lehet fenntartani a természettudományi és a humán- illetve társadalomtudományi tanszékek közötti képzelt falat.

Harari gondolatmenetének eddigi állításait dekonstruktivistának tarthatjuk, amelyek lebontják a szabad és autentikus énről alkotott – teista vagy humanista – vallásos reményt, de van egy „konstruktív” hipotézise is (amely azonban a humanizmus szempontjából cseppet sem reménykeltő). Elméletileg semmi ok nincs rá, hogy idővel ne lehessen kidolgozni olyan, legalábbis részben nem-szerves algoritmust, amely jobban fogja ismerni saját magunkat, mint az agyunk szerves algoritmusa. Ez az új algoritmus életünk minden területén – beleértve a politikát, a szerelmet és akár a halál kérdését is – képes lehet rá, hogy saját agyunknál előnyösebb döntéseket hozzon számunkra. A mesterséges intelligenciák és a szerves organizmusok vegyítéséből létrejöhet egy új lény, a „homo Deus”, amely a sapiensnél fizikai és intellektuális értelemben is sokkal jobb képességek birtokában lesz. Magától értetődik a kérdés: mi szükség lesz viszont akkor a homo sapiens életben tartására? Egyelőre legalábbis úgy tűnik, hogy a válasz: semmi. Optimizmusra legfeljebb az ad okot, hogy az emberiség (rövid) történetét olvasgatva úgy érezhetjük, a homo sapiens eltűnésével nem fogja nagy kár érni a világot.

[1] Sapiens: Az emberiség rövid története (Animus Kiadó, 2015).

Homo Deus: A Brief History of Tomorrow (Harvil Secker, London, 2015). (Állítólag már készül a magyar fordítás, ami az első könyvből ítélve nem lesz rossz, de várhatóak ismét kapitális hibák, hiszen a Sapiensben például sikerült a „The Flood”-ot özönvíz helyett áradatnak fordítani.)

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Az elbeszélő és elbeszélés

A túlélők története, arcképe és környezete Hermann Ildi tolmácsolásában. „Kétfajta túlélőt ismertem a deportáltak vagy gettóba zártak között: olyat, aki...

Német díjat nyert az 1945 című film

A kritikai zsűri a legjobb játékfilmes rendezés díját ítélte az 1945-öt rendező Török Ferencnek a Berlin-Brandenburgi Zsidó Filmfesztiválon. A Gershon...

Close