Szombat előfizetés 2017

„Ha látomásod támad, fejtsd meg!”

Írta: Várnai Pál - Rovat: Kultúra-Művészetek

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Berkovits Györggyel beszélget Várnai Pál

Mintegy 1200 oldalas, két kötetből álló V. és Ú. című regényén Berkovits György 18 évig dolgozott. Az első könyv címe Díszcserje (kis)asszony, a másodiké Jelzőművész. A kritikák történelmi, társadalmi, szerelmi, lélektani, család- vagy tudatregényről írtak.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Berkovits György (fotók: Tóth Csilla)

– Az emlékezés könyve ez, illetve azt is mondhatnám, hogy a múltról való gondolkodásé, amely a jelenig tart, sőt a jelen bizonyos értelmű feldolgozása is megtörténik a regényben. Ez a két súlyos kötet sokszereplős, rengeteg témát tartalmazó, átfogó regény. Cselekménye felöleli a XX. század elejétől a XXI. század fordulójáig tartó hihetetlenül változatos korszakot. A regény ideje a hetvenes, a nyolcvanas és a kilencvenes évek, tehát a diktatúra húsz éve és a demokrácia tíz éve, miközben minduntalan visszatekint a múltra. A két fő alak egy házaspár, történetük nagy szerelmi történet; az első kötet a feleség könyve, Virágh Emmáé, aki író, a második a férjé, Újhely Gyuláé, aki társadalomkutató. Vezetéknevük kezdőbetűi adják a címet. Köréjük rajzolom fel szüleiket és nagyszüleiket, nagynénjeiket, nagybácsijaikat, barátaikat és barátnőiket, nemkülönben kollégáikat, stb. Felrajzolom gyerekkoruktól kezdve pályájukat, amely rengeteg konfliktussal terhelt, megidézek szerkesztőséget, főiskolai tanszéket, filmstúdiót, több szociológiai kutatóműhelyt; sőt kommunikációs és internetes céget is.

– A V. és Ú. mindent felölelő témáival szerintem a kor enciklopédiájának is tekinthető.

– Olyan regényt akartam írni, amelyben a különböző korszakok ideológiai és politikai színképe, persze egyéni sorsokon keresztül, ha nem is a teljes, de bizonyos spektrumában feltárul. De ez csak az egyik aspektus. Talán még inkább koncentráltam az emberi kapcsolatok hihetetlenül gazdag hálójára, a már említett szerelemre, a családi kötelékek zegzugaira, a szülő-gyerek viszonyra, a barátság sokféleségére. A főszereplőknek hívószavaik vannak, Emma például „boldog és imádja az életet”, holott rettentő sok boldogtalanság éri; Gyula meg állandóan „belső békére” törekszik, talán éppen azért, mert kevés része van ebben, ilyenkor pedig „elvágyódik”. Emma hol mélységesen szorong, azt gondolja, követik az utcán; hol úgy véli, hasonmása van, aki veszélyes rá nézve; hol meg árnyakkal, képzelt árnyakkal viaskodik. Gyula a tekinteteket vizslatja minduntalan, azokból próbál olvasni; hol bizonyos látomása támad; máskor meg menedéket keres. És ne felejtsük el, hogy Emma író, novellákat és regényt ír, és nem véletlenül ír egy „ábrándjait el nem vesztett leányról”, vagy „a vörös tintával levelezőkről, kiket címzettjük, egy bátor asszony leleplez”. Tulajdonképpen magáról ír, illetve egy olyan nőről, aki szeretne lenni. Gyula szociológiai tanulmányok szerzője, két nagy témában merül el: a „megfosztottak és elesettek”, majd később a „korszakváltozások, új kezdetek” témájában. Ez sem véletlen, hisz az utóbbiban jellemezni tudja az átmenetet a diktatúrából a demokráciába. Műveiket nem akarják kiadni, végül is megjelennek, nagy küzdelmek árán, amelyeket elmesélek. Felfestem Emma és Gyula kalandjait az összes munkahelyükön, ahonnan ismételten kirúgják őket. Körülöttük, rajtuk kívül mindenki változott, mikor beköszöntött a demokrácia. Le is írom, hogy a környezetükben ki hogyan változott, ki milyen karriert futott be. Nekik, Emmának és Gyulának nem kellett változniuk.

Berkovits György Díszcserje (kis)asszony címlap– Amikor egy interjúban megkérdezték Öntől, hogy kulcsregényt írt-e, tagadólag válaszolt.

– Egyáltalán nem kulcsregény, bár nem kevesen azt méricskélték, vajon melyik ismert újságíró, filmrendező, esztéta, szociológus, vagy politikus, stb. figurájába bújtattam némely szereplőmet, de büszke voltam, hogy senkire sem lehetett ráismerni. Szerintem egy kulcsregény amatőr munka.

– Azt is nyilatkozta, hogy radikális regényt akart írni. Ez sikerült. Emma is, de különösen Gyula magatartása, megnyilvánulásai provokatívak, polgárpukkasztóak. Szeretik sokkolni a környezetüket, rámutatva ezzel a közeg képmutatására, hamisságára. Gyula, a provokátor, szívesen bohóckodik is, Dosztojevszkij hőseire emlékeztetően, szinte keresi a kellemetlen helyzeteket, de nem marad el tőle Emma sem. Ráadásul a regény nyelve nagyon áttételes és eltávolító, gyakran az abszurdot súroló ironikus hang jellemzi.

6 - V es U kotet 2 resz– Ez így van. A társadalomkutató Gyula például a hetvenes években névtelen leveleket ír a diktatúra főembereinek, a legfőbb ügyésznek, a titkosszolgálat vezetőjének, a főbírónak, az országgyűlés elnökének, sőt a miniszterelnöknek és a párt első emberének, tehát Kádárnak is. Ezekben a levelekben jellemezni igyekeztem a Kádár-rendszert, tudniillik Gyula tényszerűen megírja, milyen jelenségek háborítják fel. Ráadásul a címzettek jellemzésére is súlyt fektet, eléggé gúnyosan, no és bűntettekkel is megvádolja őket. Később, a kilencvenes években aztán Gyula provokációjának egyik kifejezési módja az utánzás lesz: mintegy kifigurázva utánozza a kialakulófélben lévő demokrácia bizonyos jellegzetes alakjait, a milliárdost, a celebet, egy tudóst, és természetesen a politikust, de egy munkanélkülit és hajléktalant is, ideiglenesen felvéve azok gúnyáját, viselkedését, modorát, miközben életútjuk, amelyik mindig érdekes, feltárul.

– A regényt még inkább radikalizálja, hogy az egyik fejezet jellegzetes zsidó problémákat vet fel.

– A Szombat olvasóit nyilván ez a fejezet érdekelheti különösen. Gyula parókát csináltat, torzonborz szakállal, hosszú pajesszal, és amikor nem bír magával, felveszi, vagyis ortodox zsidó külsőt ölt, és így szembesíti a saját zsidóságát a közeggel, szembesíti magát legjobb barátjával, aztán egy evangélikus lelkésszel, a megszokott társaságával, egy zsidózó fiatalemberrel, bemutatva, hogyan viszonyulnak a zsidósághoz. Sőt tovább megy, álcájában kiosztja a Dohány utcai zsinagóga közönségét is, magát a rabbit is, szemükre hányja, hogy mint túlélők, köznapian viselkednek, nem úgy, ahogy túlélőknek illene, különlegesen, erkölcstől áthatva. OLYMPUS DIGITAL CAMERAUgyanezt teszi a zsidó kárpótlási hivatalban, amikor hajmeresztő iróniával hozza elő a holokauszt több millió áldozatát, mondván, nincsenek eltemetve rendesen, és hozzáteszi, persze nemcsak a testet, hanem a lelket és a szellemet is el kellene temetni, és ezt is elmulasztottuk. Meg kell jegyezni, siker koronázza azt a törekvését, hogy ne ismerjék fel. Fontos és visszatérő kulcsszava ennek a résznek, hogy „ha látomásod támad, fejtsd meg”. A látomás, Gyula látomása, nem más, mint egy éber álom, amelyben hirtelen visszaemlékszik három és fél éves korára, mikor egy hátára kötözött bilivel él szinte szimbiózisban, mert elhurcolják munkatáborba, és anyja úgy véli, hogy egy úri gyerek nem csinálhat az út szélére, hisz bili nélkül oda csinálna, ugyanis nem éri fel a latrinát. Mikor felrémlik a hátára kötözött bili Gyula emlékezetében, akkor ölti fel álcáját, az ortodox zsidó külsőt, és akkor, nem bírva magával, provokál. Részletesen leírom Gyula nagymamájának szinte leírhatatlan auschwitzi megpróbáltatásait is, de nemcsak ezt a haláltábort és a pusztítás, az ölés módjait ábrázolom, hanem egy élő személyen, egy jellegzetes figurán, egy jellemen keresztül jelenítem meg, amely jellem Auschwitzban is megmarad annak, aki különben volt. Auschwitzot így senki sem ábrázolta még szerintem, legalábbis nem tudok róla. Kitérek Gyula szüleinek kifosztására, gettóba hurcolására, a korabeli magyar közeg aljas viselkedésére, apjának munkaszolgálatos szenvedéseire, a keretlegények kegyetlenkedéseire is..:

– A zsidókérdésről kiváló esszéket is írt korábban, Spiró György szerint az Ön esszéit tanítani kellene. Az Egy modern amodern című esszékötetében, ha jól emlékszem, azt írja, „…azt szeretnék, ha a zsidók ugyan ki volnának irtva, de ezt ne kelljen elismerni.” Ennél jobban nem lehetne leírni egy bizonyos hozzáállást. Feltűnt nekem, hogy az általam ismert kritikák egyáltalán nem említették a regény zsidó vonatkozásait, a holokauszt ábrázolását, pedig ezek szerves részei a regénynek.

Egy_modern_amodern– Az én megközelítésem, azt hiszem, nem szokványos. Azt írom az egyik esszémben, hogy „…nem sikerült az asszimiláció, hála istennek, ha sikerült volna, akkor én nem volnék én”. Majd tovább: „… ezt a másságot el kell fogadnom jelnek, az el nem felejtés nyelvének, el kell fogadnom, mint eredetként virító, stigmaként beszélő jelet és nyelvet.” A regény már említett, zsidó problematikával foglalkozó fejezetében Gyula nem az identitását keresi, mert az számára szilárd, hanem a maga zsidó voltát szembesíti a közeggel, hogyan reagál a közeg az álcájában elkövetett provokációjára. Végre már ő provokálja a közeget, és nem a közeg provokálja őt, ez újdonság, a regényírásban is újdonság. Provokációjának lényege, hogy felhívja a figyelmet arra, őt ki akarták irtani, csak a zsidósága miatt, és kíváncsi, mi erre a reakció. És meg kell állapítania, hogy a reagálás hol értetlen, hol visszautasító, hol közömbös, hol vállveregető, hol feledékeny, hol rácsodálkozó, még a zsidó közegben is, nincs tanulság, nincs részvét, nincs bocsánatkérés, nincs önvizsgálat, tulajdonképpen semmi érdemi nincs, ott tartunk, mintha a Soá nem is lett volna, ott tartunk, hogy nyugodtan megismétlődhetne.

– Mi a tapasztalata regényének fogadtatásáról?

– Závada Pál szívesen mutatta be, neki feltűnt. Azonban a kritikusok, és ezáltal az irodalmi közvélemény mérvadó része nem igen vett róla tudomást. Bár a Népszabadságban és az Élet és Irodalomban megjelent kritikák pozitívan értékelték, ámde elemi iskolás színvonalon. Elhűlve olvastam, miket mernek közölni szerkesztők. No persze, nem szeretném megbántani azokat, akik dicsértek, de azért megírhatták volna, mi van a regényben. Elfogulatlan, előítéletektől mentes kritikus egyéniség nincs, talán egy-kettő, azok sem mindig hozzák a formájukat; és ez elképesztő. Azt gondolom, hogy nem is a regényt nézték, hanem a szerzőt. Érezhető volt a lapok tanácstalansága. Ha ezt a regényt X. Y. írta volna, hát… Hosszabb ideig nem forgott a nevem, mert ezen a regényen dolgoztam. Nem vettem részt a ma divatos nagyüzemi irodalmi termelésben. Ennek megfelelően viszonyultak hozzám és a regényemhez. Különben hadd tegyem még hozzá, hogy fülembe jutott, miszerint két ilyen vastag kötetet nem szeretnek elolvasni, akiknek el kellene. Nem érnek rá, túl megterhelő, stb., kinek van erre ideje. A szellemi leépülés eléggé súlyos. Szóval a regényre nem irányult megfelelő figyelem, annak ellenére, hogy némely orgánum, például a 168 Óra felismerte értékeit, a Klubrádió és az ATV is szépen viszonyult hozzá, ám ez nem volt elég ahhoz, hogy áttörjön, az irodalmi folyóiratok nem vettek tudomást róla. A fészbukon olvasható részleteit azonban rengetegen lájkolják. Érdekes viszont, hogy a holokauszt év rendezvénysorozatában szóba sem került a könyvem, holott egy terjedelmes fejezet foglalkozik ezzel a tárggyal.

Címkék:2014-10

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Koppenhága: lövöldözés a zsinagógánál

Miután nem sikerült agyonlőnie a Mohameden élcelődő karikaturistát, a zsinagógára nyitott tüzet a merénylő.

Mindenkire lőnek, aki Mohamed prófétát rajzolja

A szombati koppenhágai rendezvény címe "Művészet, istenkáromlás és véleményszabadság", volt, fő vendége pedig Lars Vilks volt, az a svéd karikaturista volt,...

Close