Szombat előfizetés 2017

Gantner Ádám: A szobapincér

Írta: Gantner Ádám - Rovat: Kultúra-Művészetek

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

A történet főhőse Giorgio, a negyvenes éveit taposó, munkájába belefáradt szobapincér. Körülötte sorra tűnnek fel közvetlen munkatársai: a tolvaj felszolgálók, a cselédsorba taszított szobalányok, a homofób, antiszemita szakácsok, a hazai munkaerőt mélyen lenéző nyugati management, és a hotel vonzáskörének járulékos elemei: a prostituáltak és futtatóik.

Részlet a regényből

Gantner Ádám portré

Gantner Ádám

– Az első, étteremben töltött napodon nem véletlenül bibsiztelek le és vettelek a szárnyaim alá – így Ákos úr vallomása.

Giorgionak az első napok, hetek, hónapok elteltével is kitűnt Ákos úr magányossága és elszigetelődése a nálánál jóval eltérőbb küllemű, vörös nyakú, fekete harcsabajuszt viselő, egyvégtében panaszkodó, kicsinyes felszolgálók közül.

Ákos úr ugyan aktív szereplőként közreműködött a legtöbb mókában, a tanulók ellen irányuló szívatásban és a kollektíven űzött okosságban – lopás –, amit együtt hajtottak végre a felszolgálók és a pultosok cinkos egyetértésben és hallgatólagos megállapodásban a zsidó tulaj ellenében, de mégis kitűnt a soraikból.

Ákos úr magánéletéről nem sokat tudni. Megnősült, majd elvált, majd újra nősült, utódot nem hagyott, egyetemet végzett, de nem diplomázott, nyelveket beszélt, de az országhatárt nem lépte át, gyakran motyogott félhangosan magában, rendre verses strófákban válaszolt a neki szegett kérdésekre, klasszikusokat idézett a vendégek előtt, rendszerint és sokat káromkodott ízesen, valamicske köze volt Zsuzsi nénihez, és a péntek estéit rendre otthon töltötte. Sántaságának körülményeiről sem szólt sokat, múltját homály fedte, jelenét titkolta, jövőjéről terveket nem kovácsolt. Némi titokzatosság, vagy talán csak állandó szomorúság lengte körül, cinkos félmosoly, némi keserűséggel vegyítve bujkált örökösen a szája szegletében, és felborzolt, feldühített macska módjára ugrásra készen állt a személye ellen irányuló össztűzszerűen érkező sértésekre.

– Ha ezek egy bibsigyereket kapnak maguknak tanulónak, széjjelszednek! Ezért is léptem elsőre, hogy az én tanulóm legyél! Elébük mentem! – Ákos úr kényszerű vallomása mélyen megdöbbentették Giorgiot.

Kíváncsian, de egyben értetlenkedve vette az arcát szemügyre az otthoni fürdőszoba tükörben és próbált az állítólagos bibsi vonásainak utánajárni Giorgio. Jó idő elteltével feladva önnön beazonosítását, egy ízben anyját is kérdőre vonta, hogy valóban bibsinek látszik-e, mivel bibsi kinézettel riogatja őt a gyakorlati főnöke, és vajon melyek azok a jellegzetes bibsi vonások, karakterjegyek, amik netán fellelhetőek az ő arcán is? Apja ígéretéhez híven, miszerint többet nem mutatkozik kisebbik fia iskolájának a környékén, kikerülve az oktatási intézményt, a családi haverhoz fordult felvilágosításért, hogy miféle gyakorlati helyet szerzett, ahol bizony az első munkanapján menthetetlenül lezsidózzák a fiát?

Giorgio a későbbiekben a harcsabajszú felszolgálók óriási röhögése közepette, és jól irányzott elszólásaikból tudta meg, hogy miért zárkózott be oly hosszú időre Ákos úr és Kovács úr az irodába, és üvöltöztek egymással a személyzet füle hallatára. A harcsabajuszúak fennhangon fogadásokat kötöttek, hogy Ákos úr vajon bántódás nélkül hagyja el az irodát, esetleg elbocsájtják, vagy csak levonnak a heti borravalójából, megbélyegzés, esetleg fajgyalázás címen. De Ákos úrnak nem esett bántódása. Sőt! Mintha össze is ölelkezett volna Ákos úr a csörtéjüket követően Kovács úrral.

– Ezeknek a fajtája úgy összetart, mint kézen az ujjak.

Morgolódtak és szentségeltek az ingük megbontásával a szőrös mellkasukat látni hagyó, és mellkasokon himbálózó egyen ezüstkeresztet viselő harcsabajuszúak Ákos úr és Kovács úr irányába.

Gantner Ádám borítóEttől, a Giorgio számára szerencsétlen végkifejletű incidenstől fogva a harcsabajuszos kollégák gonoszkodó tréfáinak középpontjába óhatatlanul is Giorgio került az elkövetkező három esztendőben.

Munkahelyük ellenséges hangulatától, és a rájuk rótt ízléstelen kimenetelű tréfálkozásoktól eltekintve Ákos úr és tanítványa gyakran mókáztak és nevetgéltek, és az idő múlásával mélyebb diskurzusokba is bocsátkoztak. Ákos úr útmutatásának megfelelően, Giorgioban letisztultak a mélyebb összefüggések és azok helyükön való kezelése. A kimaradt, hasznos gimnáziumi évek alatt felgyülemlett tudást Ákos úr szabadegyeteme pótolta számára. Észben tartotta mentora legsürgetőbb tanácsát, amit a későbbiekben mind gyakrabban olvastak a fejére mások.

– Egy jó képességű zsidó fiú ne elégedjen meg a felszolgáló szakmával. Csak nem kívánod életed végéig cipelni a tányérokat, és mások előtt hajbókolni? Továbbtanulni soha nem késő! – mantraként hajtogatta Ákos úr a tanulmányok kiszélesítésével összefüggő intelmeit, gyakran hozta fel önmaga sanyarú helyzetét az éttermen és a magánéletén belül, sajátságos, üldözött vadhoz hasonló értelmezésében.

– Nézz meg engem! Őszülő halántékkal, diplomával a zsebemben, igaz rengeteg rossz döntés hozadékaként, az empatikusnak a legkevésbé sem nevezhető goj kollégáim kedvét és jóindulatát kell, hogy elnyerjem a saját életben maradásom érdekében. Én vagyok az ő házi zsidajuk. Kovács úrral nyilván nem mernek újat húzni, hiszen mégis csak ők a főnökük. De amit neki címeznek, az rajtam csattan!

– Én már megszoktam, de neked nem kellene követned engem a sorban.

– Ha rosszkedvük kerekedik? Bohóckodom nekik egy sort. Enyhén raccsolva antiszemita vicceket mesélek. De várjál csak! Ha tudnád, mi a kedvencük?! Látnod kellene, miként derül fel az arcuk valahányszor csak rájátszva a sántításomra, magam után húzva a rossz lábamat szolgálok fel a placcon. A kedvenc számuk. Hasukat csapkodják a nevettükben, és miközben vörösben játszik az arcuk a röhögéstől, némi emberi vonást vélek felfedezni rajtuk, talán el is lágyulnak egy pillanatra, és ezekben a percekben magam is elhiszem, hogy közéjük tartozom, és némileg talán fontos is vagyok a számukra.

– Utat a sánta zsidónak! Utaaaaaat aaaaaaaaaaaaa zsidóóóóóóónaaaak! – kiabálok feléjük, direkt hosszan, kántálva, magamra és a lábamra bökve a placcról kifele jövet poénzárásként, tányérokkal megrakodva a leszedő irányába.

– Tudod, magamtól sokkal jobban esik a saját magam lezsidózása, mint a kollégáktól a hátam mögött, összesúgva, nevetgélve azzal a fél sunyi mosollyal a pofájukon. Ezért is járok mindig előttük egy gondolattal.

– A te apád valami nagymenő orvos góré, ugye? – folytatta rendületlenül és kíméletlenül Ákos úr.

– El tudod te azt képzelni, hogy a doktor apád kollégái vagy talán a műtősfiúk jóindulatát szüntelen bohóckodással nyeri el, hogy a kórházban komplett idiótát csinál magából felnőtt ember létére?

– Látszik, hogy nem ismeri az öregemet! – szúrta volna közbe Giorgio, de inkább mélyen hallgatott. Az első napján már megégette magát a szükségtelen szájalással, nem bocsátkozott felesleges vitába, főleg Ákos úrral nem. Higgyen, amit akar az apámról, elég, hogy én ismerem őt.

– Nem mindegy, hogy az ember hol zsidó, a legkevésbé sem zsidó származású kollégái szoros gyűrűjében. Csakis megfelelő tudással, amit kizárólag tanulás útján érhetsz el, leszel képes kitörni az éttermi placcok fojtogató rabságából. – így Ákos úr elbocsájtó, szép üzenete.

(Gantner Ádám: A szobapincér, Publikon Kiadó, 224 oldal, 2790 forint)

Címkék:2015-11

  • pufika

    Nem gondoltam, hogy meg fog botránkoztatni manapság valami, de amit a regényben írnaK, és ha igaz, akkor az nagyon kemény…

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Zsidó olimpia előbb lesz Budapesten, mint olimpiai játékok

A zsidó olimpiaként is ismert Maccabi Játékok európai változatának Budapest lenne a házigazdája – jelentette be Lázár János a Kormányinfón....

„Átéltem a családon belüli hallgatást” – Interjú Fullajtár Andreával

„Anyu nekem azt mesélte, hogy ő annyira szorongott mindattól, amin az ő anyja keresztül ment, hogy nem nagyon kérdezgette. Én...

Close