Fojtogató szeretet

Írta: Gera Judit - Rovat: Kultúra-Művészetek

Interjú Arnon Grunberggel

Hollandia egyik legjelentősebb írója, Arnon Grunberg (41) Tirza című regénye magyar kiadásának alkalmából járt Budapesten. Ellátogatott az ELTE Néderlandisztika Tanszékére is, ahol hallgatók és oktatók társaságában kérdezte Gera Judit, a tanszék vezetője.

Arnon Grunberg

A Tirza az ötödik regényed magyar fordításban. Mindet egykori hallgatónk, Wekerle Szabolcs fordította, akire igen büszkék vagyunk.

Nemrég részt vettem egy műfordítói konferencián, ahol a Tirza spanyol, német és francia fordítói beszéltek a fordítói élményeikről. Többek között a „klootzak” (seggfej) szó különböző fordítói megoldásairól is heves vita alakult ki. A fordítás gyakran pszichologizálás, minden kultúrában másképp káromkodnak például. Az egyik fordító helyesen jegyezte meg, hogy a lefordított Tirza 95%-ban Grunberg, de 5%-ban a fordító. A magyar Tirza is 5%-ban Szabolcs.

Hogyan született meg a Tirza ötlete?

Eredetileg novella formájában írtam meg, s benne volt a regény majdnem minden motívuma. Amikor megjelent, úgy éreztem, a történet még nincs kész. A fő motívum, az apa-leány kapcsolat intuitív folyamat eredményeként született, hiszen nekem nincs gyerekem. De erre nincs is szükség egy irodalmi mű megírásához.  Egy gyilkosság is szerepelt a novellában, majd később a regényben, s én gyilkos sem vagyok. Mindenesetre az egészet az indította el, hogy 2004-ben egy ismerősöm gyakorlatilag New York-i lakásomban szülte meg a gyermekét. Az újszülöttel eltöltött idő során éreztem meg valamit abból, mekkora felelősséggel jár egy gyerek, egyáltalán, hogy mit jelent a szülő-gyerek kapcsolat.

A regény rengeteg pozitív dologról szól – a szeretetről, a hűségről például –, de mindezeket a fonákjukról mutatod meg.

A dolgokat minden oldalukról megmutatom. A főhős, Hofmeester gyakorlatilag elég abban a törekvésében, hogy jót tegyen, s ez abban mutatkozik meg, hogy borzasztó magas követelményeket állít a lánya elé, amelyeknek a lány képtelen megfelelni. Ezért aztán Tirza megbetegszik. A szeretet destruktív formát ölt Hofmeesternél, gyakran fojtogatóvá válik, ez esetben konkrétan is halálhoz vezet.

tirza1

Ez a helyzet már Hofmeesterrel kapcsolatban is előáll. Tőle is sokat vártak el annak idején.

Igen, az egész szülőről gyerekre száll, folytatódik. Hofmeestertől sokat vártak el, mégis felesleges embernek érzi magát. Nemcsak amiatt, mert a munkahelyén már nem számítanak rá, hanem mint apa és mint férj is feleslegessé válik. Elidegenedik a társadalomtól, amelyből szerinte kiveszett az ambíció, amely nem akar többé invesztálni semmibe. Egy helyen meg is fogalmazza ezt Hofmeester: szerinte nem ő beteg, hanem a társadalom.

Én Hofmeester szüleire gondoltam. Ők azt várták el Hofmeestertől, hogy könyvkiadó váljon belőle, s ennek az elvárásnak nem tudott megfelelni. Hofmeester pedig a lánya elé állítja ugyanazokat a magas követelményeket, amiknek Tirza sem tud megfelelni. S Tirza lassan hasonlítani kezd az apjára.

Igen, ez a két ember totálisan egymásra van utalva. A család többi tagja eltűnik az életükből és ők magukra maradnak. És az is igaz, hogy az ember minél öregebb, annál jobban hasonlítani kezd a szüleire.

A felesleges embert emlegetted. Erről az orosz irodalom jut eszembe, mely a regényben is központi szerepet játszik. Hofmeester Tolsztojt és Dosztojevszkijt olvas fel a kamasz lányának. Mi a szerepe az orosz irodalomnak a regényben és mennyire tudatosan „használod” Tolsztojt és Dosztojevszkijt? 

Tudatosan választottam ezeket a szerzőket. Hofmeester azt akarja, hogy lánya igazi, komoly irodalommal ismerkedjen meg. Ez összefügg a Tirzával szemben állított magas követelményeivel.

A regényben elkövetnek egy gyilkosságot. Miért kerül sor erre?

Hofmeester mindent elveszít az életében, ami fontos számára. Először nagyobbik lányát kapja rajta, ahogy szeretkezik az albérlővel. Ibi később külföldre költözik, elmenekül a családi tűzfészek, de elsősorban apja elől. Később Hofmeester másik, a szívéhez közelebb álló leányát, Tirzát is rajtakapja egy hasonló helyzetben. A felesége elhagyta, visszatér ugyan hozzá, de a házasságuk nem jön rendbe. Ezért amikor a lányára és annak barátjára emeli a piszkavasat, nincs többé visszaút, ölnie kell. És azután elmegy Namíbiába, ahol Kaisa, a namíbiai kilenc éves kislány jelenti számára a menekülést, a megmentést, a katarzist.

Ezt hogy érted?

A regény egyik fő témája a felelősség és az elköteleződés. Hofmeester felelősséget érez a 9 éves namíbiai gyerekprostituáltért. Azon kívül mintegy meggyónja a gyereknek a bűnét. Ugyanakkor Kaisa akadályozza meg, hogy meghaljon a sivatagban, így közvetve neki köszönhető, hogy Hofmeester visszamegy Hollandiába és szembenéz bűnével. Kaisa érteti meg vele, hogy vissza kell mennie.

Még visszatérnék egy pillanatra Hofmeester szüleihez. Csak érintőlegesen és nagyon röviden esik szó róluk a regényben. Annyit tudunk, hogy áttértek, izoláltan élnek a társadalomtól és az apa egyszer megvert egy zsidót az utcán. Én mint olvasó, úgy töltöm ki a szülők körüli információhiányt, hogy szerintem Holocaust-túlélők, akik gyermeküknek Hofmeesternek soha nem beszéltek élményeikről. A gyerek Hofmeester csak beszélgetésfoszlányokból, elejtett szavakból sejthetett meg valamit. Akárcsak az olvasó Hofmeester szörnyű tettéről. Az olvasó így pozíciójánál fogva maga is olyan, mintha túlélők gyermeke lenne. A leselkedő harmadik szerepébe kényszerül, akárcsak Hofmeester.

Érdekes gondolat. Logikusnak tűnik. A regényben egyéb politikai konnotációk is vannak, például a bűnbakképzés, ahogy Hofmeester Tirza marokkói barátjában, Choukriban Mohamed Attát (a 2001-es New York-i merénylet egyik elkövetőjét – A szerk.) látja, azaz a bűnbakot a gazdasági válságért és persze azért, hogy megfosztja őt imádott lányától. Hofmeester valójában rasszista, iszlamofób.

Roland Barthes Világoskamra című művében arról a fájdalmas tapasztalatról ír, melyeket egyes családi fotók nézegetése közben él át és ezt punctumnak nevezi. Ez valami apró részlet, mely számára a fényképet különösen fontossá, és a fényképen látható már nem élő emberek miatt fájdalmassá teszi. Én mint olvasó regényeidben – különösen a Fantomfájdalomra és a Tirzára gondolok – szintén egy ilyen punctumot tapasztalok meg. Ezt mindannyiszor a Holocaustra történő rejtett utalások váltják ki. Ezekben a regényeidben úgy „használod” a Holocaustot, ahogy az előbb már körülírtam: érintőlegesen, utalásszerűen, ez azonban annál gyötrelmesebb a gyerekeknek.  Az ilyen szülők gyermekei, s így a te regényeid olvasói egy olyan ki nem mondott traumával konfrontálódnak, mely titokzatos és érthetetlen marad. Hogyan látod a zsidóságot, mi a személyes kapcsolatod a zsidósággal?

Ez nagyon bonyolult kérdés. A zsidóságról alkotott általános képemet nem tudom függetleníteni a zsidósághoz fűződő személyes viszonyomtól. Nem vagyok vallásos. A zsidóságra képtelen vagyok a szüleim történetétől függetlenítve gondolni, ugyanakkor iszonyodom attól, hogy a Holocaustot valamiféle valláspótlékként lássuk.

 

Az interjú a Szombat 2012 nyári számában jelent meg.

támogatás
Pop up banner
[popup][/popup]