Szombat előfizetés 2017

“Figuratív horror vacuiban szenvedek”

Írta: Szarka Zsuzsanna - Rovat: Képzőművészet, Kultúra-Művészetek

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Zvolszky Zita képzőművésszel beszélget Szarka Zsuzsa

10 - Zvolszky Zita egy festményével

Zvolszky Zita egy festményével

Életműved a figuratívtól az absztraktig, a grafikától a hideg színekkel festett táblaképekig ível. Művészetedet meghatározzák az expresszionista tradíciók, Szalay Lajost és Kondor Bélát tartod mesterednek. Mikor váltotta fel nálad a grafikai eszközöket az ecset?

Mindig az ember érdekelt. A figura. Soha nem a háttér, sem a tér, sem a  tárgyak. Ha meg is jelennek utóbbiak képeimen, csak mint színpadon a szükséges kellékek, díszletfoszlányok, melyek a történet megértésében segítenek. Kompozíciós szerepük legalább ilyen fontos. Egy-, két-, esetleg háromalakos kompozíciók izgattak kezdetek óta. Mindegyik szituáció a dráma anyanyelvén beszél. Egy figura a rajzlapon: magány, egyedüllét, elhagyatottság, kirekesztés, felejtés, hiány, veszteség, kiszolgáltatottság… Két alak a vásznon: a kompozíció feszültsége máris nagyobb, a történet lehet tragikus, de melodramatikus is. Lehet lírai, erotikus vagy egzisztencialista színezetű. Három szereplő a papíron: nálam ez már tömegjelenet, igen magas feszültségi szinttel a kompozíciót és a narratívát tekintve is. Mindhárom esetben a kép felületét szélekig betöltik a rajzolt, festett alakok: figuratív horror vacui-ban szenvedek.
Kezdetben volt a tus és a papír. Kis túlzással: művészinas bibliám Szalay Lajos Genezise volt. Ámulatba ejtett az a klasszikus formákat végsőkig torzító modernitás, ami sugárzott vonalhálóin át. Rimbaud szerint „Modernnek kell lenni mindenestül.”Alkotás közben az őszinteség és hitelesség legalább annyira fontos, mint az ihletett állapot. Ha utóbbi épp nincs, Ancsel Évát szabadon idézve: ” A festő tud festeni. A nagy festő tud nem festeni, amikor nem tud festeni.” Ha egy grafikus ecsetre váltja a tollat, nem kerülheti meg Kondor Bélát. Ahogy Szalay példakép volt a vonalak világában, úgy Kondor megmutatta, hogyan lehetek festő úgy, hogy közben vérbeli grafikus maradok. Ő sem született kolorista volt, hanem grafikus festő, mint én. Az tetszett festményeiben (Késes angyal, Darázskirály), hogy a rajz erejét megőrizte és megteremtette a vonalak, s valőrök, kontúrok, s színfoltok színpompás szimbiózisát.

A nagyképző második évfolyamában kezdtem festeni Chagall-os olajképeimet: Kezdetben volt; Gósen-földi történet; A város felett; La notte; Igazak álma. Ezek voltak a tanulóvásznak.

Pszichológia szakra is jártál. Milyen volt kapcsolatod Popper Péterrel, aki New York-i bemutatódhoz („Kiállítás az imaginatív önanalízis jegyében”) írt ajánlójában szenvedélyes, megszállott festőnek nevezett?

A művészdiploma után elsők közt kaptam meg a Barcsay-díjat. A dolgos, pezsgő diákéletet felváltotta az alkotói lét műtermi csendje, melyet évente-kétévente rendre megtört az önálló kiállítások rendezése. Idővel kevésnek bizonyult ez a fajta ritka közönségkapcsolat, a jó hangulatú megnyitók, örömteli találkozások barátokkal, ismerősökkel, s munkáim iránt érdeklődő ismeretlenekkel. Kialakítottam egy napi ritmust: reggel tenisz, nappal műtermi munka zenehallgatással vagy olvasással, este színház. A színházba járást kiállítás-megnyitók, előadások, kulturális programok váltogatták. Egy ilyen alkalommal találkoztam először Popper Péterrel a Bálint Házban. Előadásai telt házzal mentek, könnyed eleganciával, humorral, derűvel adta át hallgatóságának kultúr- és vallástörténeti, pszichológiai tudását, megfűszerezve saját és irodalmi élményeivel. Édeskés orgánuma sajátos charme-ot kölcsönzött a mindig feketében, ajkán Buddha-mosollyal járó mágusnak. Fegyelmezett modell volt. Néhány tanulmányrajz után megszülettek az Ősbizalom (1998), a Séta délután (1998) és a Szabadnapos próbabábu (1998) c. olajképek. Egy év telt el közepes, krónikus Popper-függőségben – ahol előadott, ott voltam. Egy zárt pszichológiai szemináriumára is elhívott vendéghallgatóként az Izabella utcai tanszékre. Ott a faliújság felvételit hirdetett az ELTE pszichológia szakára. Nem tudtam nem észrevenni, de tudtam: el vagyok veszve. Nappalira jelentkeztem – felvettek… én pedig a Popper-kurzust az indexembe,  professzionális elhivatottsággal. Búcsút intettem könnyű lélekbúvár ruhámnak, agyonhasznált békatalpaimnak és büszkén bebújtam nehéz lélekbúvár szkafanderembe, hogy egyetemnyi időre alászálljak e csodálatos, fiatal tudomány ismerethalmazának tengerébe. Négy évig tartott. Az ezredfordulón szárazföldre léptem és egy új, szabadabb szárnyalás vette kezdetét, mely egészen New York-ig repített. Bojár Gábor – húsz éve gyűjtőm és barátom – kezdeményezésére és a New York-i Magyar Kulturális Központ meghívására 2004 tavaszán kiállíthattam képeimet a Manhattan-i Clara Aich Galériában. A sikeres, tengerentúli kiállítást címlapos cikk követte a Premier Magazinban és más sajtóorgánumok is hírt adtak róla. Robert Halasz-szal – New York-i galériásommal és barátommal – abban maradtunk, hogy a közeljövőben egy nagyobb kiállítást rendezünk a Nagy Almában. (Big Apple – New York közkeletű neve – a szerk.)

A Rabbiképzőn művelődéstörténetet tanultál. 1997-ben szerepeltél a Zsidó Múzeum Diaszpóra (és) Művészet c. kiállításán. Képeid jelképek, csupasz gerincű figuráid elmúlásról, fájdalomról, férfi és nő viszonyáról szóló jelenések. Popper szerint „Az ember drámai lény”. A vászon is dráma. Nálad mintha megmutatná, milyen élni és meghalni…

Régóta érdekel a hebraisztika: az irodalom, a vallástörténet, a zsidó kultúra. A héber betűk önmagukban állva is gyönyörködtetnek szép, ecsetvonásszerű rajzolatukkal. Kvadrát írás, egyszerű négyzetbe foglalt jelrendszer, mégis mozgékony, eleven szépséget sugároz, mint egy művészi kalligráfia. Az irodalmi élmények meghatározták személyiségemet. Bernard Malamud: A mesterember; A segéd. André Schwarz-Bart: Igazak ivadéka – huszonöt évesen ötrészes, nagyméretű tusrajz-sorozatot készítettem a Lévy család történetéről, amely York városában kezdődött a XII. században és Auschwitzban fejeződött be a XX. század közepén Ernie Lévy mártírhalálával. Mendele Mojhér Szforim: Sánta Fiske (zsidó koldusregény), Sólem Aléchem: A kisemberek városa; Tóbiás, a tejesember. Isaac Bashevis Singer: A rabszolga; A sátán Gorajban; A lublini mágus. Graves: Héber mítoszok. Scheiber Sándor: Folklór és tárgytörténet I-II. Isaac Babel: A lovashadsereg és egyéb elbeszélések. Martin Buber: Én és Te (…).

Képeim három kategóriába sorolhatók laza átfedésekkel: drámai-filozofikus-metafizikus, lírai-erotikus és abszurd-groteszk. Mindegyik megközelítés jelen van az összes technikában: olajkép, pasztell, krétarajz, vegyes technika és tusgrafika. Sajtógrafikus életszakaszomban a fekete-fehér illusztrációkat szerették a lapok, a tusrajzok 1980-tól a rendszerváltásig jelentek meg a Népszabadság, az Új Tükör, a Rakéta Regényújság, a Kincses Kalendárium, a Magyar Ifjúság hasábjain. Volt irodalom – volt mit illusztrálni. 1991-től a magyar Playboy foglalkoztatott, igényes nyomdatechnikával színes pasztelljeim, grafikáim teljes oldalpár méretben érvényesültek. Utóbbi években a Premier Magazin közölte rajzaimat.

A kontrasztok, a végletek drámaisága fekete-fehérben erőteljesebb. Tusgrafikáimon a témaválasztás ezt fokozza: Elhagyott szekér (1988), Nyomorúság (1986), A zseni (1989), Zuhanás (1988), Marionettek I-II-III. (1984). Szolzsenyicin, Varlam Salamov, Borisz Paszternak műveihez készült illusztrációim, a Gulag, Kolimai elbeszélések, Doktor Zsivágo – a legérzékenyebben megrajzolt lapjaim. Az elmúlás, a fájdalom és szenvedés a festményeken is átszűrődik, a színek alig ellensúlyozzák a tragikumot: Egyedül (1998), Holt lelkek (1991), Kiégett (1997), Végjáték (1997), A túlélő (1998), A mulandóság lovagja (1991, Pszichoszekció (1991), Holdárnyékban (1998).

A pasztellrajzok könnyedsége, hamvassága nemcsak átmenet a rajzból a festés felé, de kéz a kézben jár, lebeg a lírával és erotikával: Csillagszerelem (1991), Érintés (1990), Ölelés I-II. (1988). Ami igaz az életben, igaz a műteremben is: így győzi le az élet, a szerelem az elmúlást, a fájdalmat, a sötétséget. Hol az életösztön, hol a halálösztön kerekedik felül az alkotói lét bipoláris szublimációjában. A nonfiguratív, absztrakt képek e két véglet közötti érzelmi egyensúly talaján születnek a játék, a zene, a ritmus, a hangulat, a színek és formák öntörvényű, mozgó-rezgő kaleidoszkópjában.

Képeiden riadt tekintetű alakok-árnyalakok, holokauszt-túlélők, sorsüldözött figurák is láthatóak. Lágerszótár c. rézkarc-sorozatod a Képzőművészeti Egyetem sokszorosító grafika szakán készítetted 1985-86-ban. (1994-ben Szekszárdon a Holocaust c. tárlaton díjat nyert.) 2008-ban az Amerikai Alapítványi Iskolában volt látható. A nyolc rézkarc a Jad Vasem, a Magyar Zsidó Múzeum és magángyűjtők tulajdona). Mit jelentett számodra Oliver Lustig könyve?

Ahogy elmélyültem a zsidó kultúrában – főleg irodalmi élményekben, filmekben, zenében (a kántorkoncert nem maradhatott ki) – egy idő után kikerülhetetlen volt a holokauszt. Kb. négy éven át KZ-Lager szemüvegen néztem a világot: lágerben elterjedt szavakat használtam önkéntelenül. Ha egy túl sovány embert láttam: Häftling volt vagy Musulman. Ha összegyűltünk néhányan: Appell-re megyek (Platz nélkül). Ha felejthető elemózsia került elém, Dörrgemüse (főzelék szárított zöldségekből) névre hallgatott. Lágerszótárt használtam: Oliver Lustig, az egykori 112398-as számú Häftling (fogoly) Lágerszótárát (1984-ben jelent meg a Dacia kiadónál). Ez a könyv adta a végső lökést fiatalkori főművemhez, a nyolcrészes Lágerszótár c. rézkarc-sorozathoz. Akár illusztrációk is lehettek volna, de: „Lehet-e festeni, verset írni Auschwitz után?” – kérdi Adorno.

Új vásznaid készülnek… A Holokauszt Emléknapján sorozatod első két diptichonját állítottad ki a Siklósi Várban: a Holokauszt I., Szelekció és Holokauszt II., Fürdő c. meleg színekkel festett, felkavaró, nyugtalanító olajképeket.

A Lágerszótár nyolc lapja nem maradhatott bennem. Lustig leltárszerű, szikár tényekre szorítkozó, épp ezért húsba vágó, megrendítő narratívája az utolsó csepp volt, hogy megörökítsem a XX. századi pokol abszurditását, az emberiség elleni megbocsáthatatlan, elévülhetetlen, borzalmas bűnt, a szisztematikus, cinikus népirtást. A 2014-es Holokauszt Emlékév felébresztette bennem az emlékezés kreatív kényszerét. Amit harminc éve rézlemezekbe karcoltam feketén-fehéren, most színes vásznakon mesélem el fiainknak, s lányainknak örök mementóként. Hogy soha többé. Soha többé! Következő önálló tárlatom Csillagpor címmel új olajképekből álló holokauszt emlékkiállítás lesz Budapesten.

Engedje meg magának a hagyományos újságolvasás kényelmét!

Fizessen elő a Szombat folyóiratra 2017-ben is!

Előfizetőink közt értékes ajándékokat sorsolunk ki:

szombat_20c.indd

Digitálisan is olvashatod a Szombatot vagy előfizethetsz 10 lapszámára itt.

 

Banki adatok:
Név: Magyar Zsidó Kulturális Egyesület Szombat
belföldi utalás esetén: OTP 11709002-20066703
külföldről történő utalás esetén:
IBAN: HU45 1170 9002 2006 6703 0000 0000 BIC(SWIFT) OTPVHUHB



Címkék:2016-03

Elhunyt Angelika Schrobsdorff német zsidó írónő

Berlin: Élete 89. évében elhunyt Angelika Schrobsdorff zsidó származású német író, Claude Lanzmann, a Shoah rendezőjének volt felesége. Egyik legnagyobb...

Iszlám Franciaországban – Manuel Valls bekeményít?

A francia kormány és a 41 legbefolyásosabb franciaországi muszlim vezető szerint is közös erőfeszítésekre van szükség annak érdekében, hogy népszerűsítsék...

Close