Széder; Titok
Fenákel Judit két novellája
Széder
Szállingóznak a vendégek. Jönnek Berettyóújfaluból, Pestről, jönnek Battonyáról. Csupa rokon, némelyik szegről-végről, nekem nem is kell számon tartani, ki kinek a harmad unokatestvére. Nálunk alszik Latzkó nagyapa, Laci bácsi, Rózsi néni Gyuri bácsival és Ágival. Nem tudom, kinek hol ágyaznak, de valahogy mindenki elfér. A kihúzható ebédlő asztalon terítünk, ott annyi hely van, mind a két könyökünket feltehetjük a teríték mellé. Persze nem tesszük, mert anyu szerint illetlenség.
A zsidók kivonulását ünnepeljük Egyiptomból. Fölmondjuk a hosszú, bonyolult történetet a Hagadából, még hozzá héberül. De még előtte megtisztítjuk a házat mindentől, ami kovászos, mert őseink a kivonulás idején csak kovásztalant ettek. Mellesleg a kovásztalan kenyeret, a maceszt nagyon szeretjük, reggelire azt aprítjuk a tejes kávéba. Az edényeket is kicseréljük, elővesszük a húsvéti bögréket, a húsvéti tányérokat, a húsvéti lábasokat, a hétköznapi edényeket anyuék eldugdossák valahova, ez az edény csere önmagában is nagyon izgalmas. Az én húsvéti bögrém piros színű, fehér pöttyök vannak rajta, sokkal jobban szeretem, mint a hétköznapi fehér porcelán csészéket.
A férfiak ez alatt vitatkoznak. Azon, hogy a széder tálra valókat milyen sorrendben kell elhelyezni a tálon. Előbb jön a keserűfű és utána a hrajszesz vagy fordítva? Nagyapa vitatkozik a leghangosabban, ő már annyi szédert megélt, joga van dönteni a sorrend dolgában. A nők pakolnak és melegítenek és mosogatnak és tálalnak, nekik nincs idejük ideológiai vitákat folytatni, a terméketlen gondolatok cseréjét a férfiakra osztotta az Örökkévaló. Ha nem hangoskodhatnának, nem is éreznék magukat olyan fontosnak.
Pedig nemsokára kiderül milyen fontosak. Életbevágóan fontosak. Amikor hozza a postás a munkaszolgálatos behívót, és soha többet nem látjuk őket. De erre széder este még nem gondolunk. Én csak arra gondolok, bele ne süljek a mánistánóba, és pontosan felsoroljam, miben különbözik ez a nap a többitől. Meg az ajándékra gondolok, amit azért kapok, mert ügyesen megtaláltam a szalvétába bújtatott maceszt. Arról álmodni se merek, hogy ezüst pecsétgyűrű lesz az ajándék, amibe még a nevemet is bele vésette apu.
Két nap múlva a vendégek szétszélednek, az ebédlőt újra besötétítjük, a húsvéti edények visszavándorolnak a kamra szekrénybe. Megérkezik apu behívója, de ez még nem AZ a behívó, innen még elengedik két nap szabadságra, és anyu is meglátogathatja. Itt még együtt van a legjobb barátjával, Gartner Sanyi bácsival. Mind a ketten szürke düftin nadrágot viselnek ugyanolyan lemberdzseket és karszalagot. Apu megöleli anyut, így örökíti meg őket az utolsó közös fénykép. Még mosolyognak, bíznak a jövőben. Két hét múlva újra jövünk. Arról nem tud anyu, ők ketten már megfogadták egymásnak, aki túléli a háborút, segíti és magához veszi a másik családját. Mert az nem lehet, hogy mind a ketten túléljék.
Titok
– És nekem mikor lesz biciklim?
Anyut váratlanul éri a kérdés
– Már öt gyereknek van az osztályban
– Neked nem lesz
– De miért nem? – nyűgösködöm, mint egy igazi elkényeztetett kislány,
– Apuét is be kellett szolgáltatni
Anyu hangjában érzem a türelmetlenséget.
– Mi az, hogy beszolgáltatni?
– Be kellett vinni a községházára.
– Pedig az a miénk. Apunak igazolványa van róla.
– Akkor is. Hoztak egy ú j rendeletet. Zsidónak nem lehet biciklije. A kisbíró kidobolta.
– És rádiója se?
– Rádiója se. Azt is be kellett szolgáltatni.
– De hát miért anyu?
Anyu legyint, dühösen megrántja a vállát.
– Ne beszélj erről senkinek.
– És Tímár néni se ad tejet a zsidóknak. Erre is van rendelet?
– Erre nincs. Tímár néni magánszorgalomból nem ad tejet a zsidóknak.
– Inkább kiönti?
– Ez már az ő dolga. Muszáj erről beszélgetni?
– Azt is tudom – mondom még ravaszul – hogy az órákra is van rendelet.
– Milyen órákra?
– Apu karórájára. Mert azt is be kellett vinni a községházára.
– Honnan veszed?
– Hallottam, mikor erről sugdolóztatok apuval.
Anyu leguggol előttem, kezét a vállamra teszi.
– Aput valaki följelentette. Azt találta ki, hogy apu órájában adó-vevő készülék van, azon hallgatja a híreket, és titkos üzeneteket küld nem tudom hova.
– Az én apukám?
– És ezért elvették az óráját. Erről senkinek egy szót se.
– A legjobb barátnőmnek se?
– Ha már olyan nagylány vagy, hogy kihallgatod a felnőttek beszélgetését, akkor tudjál titkot tartani. Megértetted?
Bólintok. Az egészből nem értek semmit, de tudok titkot tartani.
Címkék:2016-03