Szombat előfizetés 2017

Esztergályos Károly: Szigorúan retusált portrék

Írta: Esztergályos Károly - Rovat: Irodalom, Kultúra-Művészetek

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Regényrészlet

Ghitta Carell

Ghitta Carell portréja. (Fotó: Elio Luxardo)

1951

Amikor egy komor tekintetű férfi felkereste az Olasz Kommunista Párt vezetőségéből és megkérdezte, hajlandó-e Magyarországra utazni és ott a szokott tarifájáért lefényképezni egy magas rangú magyar államférfit, gondolkozás nélkül nemet mondott. A szokott tarifa kétszereséért, mondta kis szünet után a férfi, különrepülővel oda vissza, természetesen a mi költségünkre. Nemet mondott és ugyanabban a pillanatban megjelent előtte Anna zöld szeme, széles pofacsontja, erős fehér fogú nevetése, kerek melle, formás feneke. Hülyeség, gondolta, eltelt húsz év. Még aznap visszajöhet, mondta a férfi, félreértve a hallgatását. Egyetlen rokonom van Budapesten, vele szeretnék találkozni. Nem lesz probléma. Nem tudok róla semmit. Csak a leánykori nevét. Nem lesz probléma. Azt se tudom, él-e. Ha él, mondta a férfi. Persze. Gondolkodom. Meddig? Holnapig. Visszajövök, mondta a férfi. Aztán visszajött, másnap és Ghitta igent mondott. Rettenetes mennyi dolog kavargott benne. Harminc éve nem volt Magyarországon. Hazudott, senki rokona nem élt már ott. Sehol sem éltek. Nem tudta, mi történt velük. Pontosan tudta mi történt velük. Magyar csendőrök kísérték végig őket a kisváros utcáján, ahol éltek, a vasútállomásig, ahonnan a vonat Auschwitzba repítette őket. Ahol a vonat füstjével elkeveredve az égbe szálltak. Ghitta nem akart Magyarországgal találkozni. Hízelgett a hiúságának, hogy a magyar hatalmasság vele akarja lefényképeztetni magát. Nem egy Duce, nem a Pápa, nem is Király, de mégis. Egy közmondás jutott eszébe még a gyerekkorából: szegény ember vízzel főz. Aztán egy másik: olcsó húsnak híg a leve. Ezt a másodikat elhessegette. De az a rég eltemetett vágy, ahogy Annát nézte, ahogy az ostiai tengerparton a víztől elnehezült és a testére tapadó fehér frottír fürdőruhában kijött a vízből, megállt a vizes homokban és a nap felé fordulva széttárta a karját, újraéledt.

1933

Június 27-én rövid kommüniké jelent meg az olasz lapokban. A Duce titkársága szükségesnek látta tudatni, hogy a Kormányfő ellátogatott signora Ghitta Carell, az ismert fényképész műtermébe, a Piazza del Popolo-ra.

A Duce üldögélt egy kicsit a szalonban. Megnézte az albumokat, melyekben a legvonzóbb fényképek voltak, ivott a teából, melyet a konyhában egy, Mussolinivel érkezett szakács főzött, az általuk hozott teából, elropogtatott egy gyömbéres süteményt, melyet a házban levő, Európa szerte híres cukrászdából, a Rosatitól hoztak föl, és mely sütemény párját a segédtisztje már előropogtatta. Váltott néhány szót Ghittával, akit signorának szólított, majd fölpattant és az ablakhoz állt, a függöny mögött maradva, csak az árnyéka vetült a nehéz csipkére. A szemközti ház tetején a mesterlövész belenézett a távcsövébe. Ghitta, megkérte, hogy lefényképezhesse a Ducet. Ahogy a segédtiszttel, egy órával ezelőtt elpróbálták.

– A kihallgatás végén a Duce fel fog állni. Akkor a signora kérje meg, egy rövid mondatban, hogy lefényképezhesse. Ha a Duce azt válaszolja, hogy jó, majd értesítem, akkor ne erőltesse tovább. Az azt jelenti, hogy a fényképek nem tetszettek. Ha a Duce ellentmond, akkor ne hagyja annyiba. Kérlelje addig, amíg a Duce igent mond.

A lovag vonakodott.

Mussolini– Bevallom nem szeretem a fényképeimet – mondta. – Mert nem vagyok szép, – tette hozzá durcásan, mint egy bakfis. És várta, hogy a fényképész, a nő ellentmondjon, de Ghitta csak nézte összehúzott szemmel, aztán a jobb fényviszonyok érdekében kérte, hogy amennyiben lehetséges reggel vagy koradélután fényképezhesse. Mussolini beleegyezett, megrántotta a vállát.

– Ha valaki lefotóz, az csak maga lehet, mert maga a leghíresebb.

Ghitta, Mussolinit először néhány nap múlva, július elején fényképezte, a Palazzo Veneziában.

2006

A képet, valamikor a kétezres évek elején kétezer euróért bocsátották árverésre. A kép paszpartuján a Duce kézírása: Roma 9 maggio 1936 Mussolini. Ez a fénykép megmentette egy ember életét. A képen ennek semmi nyoma.

1942

Ghitta 1942 karácsonyát Firenzében töltötte. A műtermében, ahonnan a pályája elindult és melyet fenntartott azután is, hogy Rómába költözött. Minden évben néhány hónapot Firenzében töltött. Itt dolgozott. A műterem lett a háborús évek alatta a menedéke. Biztonságban tudhatta magát, de a kérdést minden nap feltette magának. Meddig?

A razziázó németek megadott címekre mentek Firenzében. A szobalány nyitott ajtót. Ghitta, mint egy szobor ült a szalonban, a délutáni teához terített asztal mögött. A szobalány bevezette a német tisztet a szalonba.

– Foglaljon helyet –, mondta Ghitta. – Kér teát?

A német elhárítólag nemet intett.

– A papírjait kérem asszonyom – mondta németül.

– Francesca, a dobozt – mondta Ghitta és közben töltött magának a teából. Az oldalajtón Vigni jött be a szobájából, megállt az ajtófélfának támaszkodva. A német tiszt automatikusan felemelte a kezét.

– Heil Hitler.

Vigni szótlanul biccentett.

A szobalány visszajött a kis kazettával, amiben Ghitta az iratait tartotta. A dobozból először a Duce fényképét vette elő és az asztal közepére tette. A kép paszpartuján a Duce kézírása: Roma 9 maggio 1936 Mussolini. Csak ezután vette elő a palackzöld, karcsú téglalap alakú útlevelet, borítóján az arannyal nyomott címerrel és az arany betűkkel írt felirattal.

MAGYAR KIRÁLYSÁG.

Belső oldalán, Ghitta szigorú fényképe. Nem önarckép. Útlevélkép. Kereskedelmi értéke nulla.

A következő lap alján apró betűkkel állt: Állampolgársága: magyar. Nationalité: hongroise.

A német tiszt csak rápillantott a fényképre. A még érvényes olasz törvények értelmében, Olaszországban nem volt joga magyar zsidók fölött rendelkeznie.

Schade. Sajnos. Egyelőre.

A Birodalmi Biztonsági Főhivatal 1943. december 31-ig meghosszabbította a magyar és némely más állampolgárságú zsidóknak garantált mentességet a razzia alól.

Így a figyelmét a Mussolini fényképnek szentelte.

– Ön kapta a Ducétől?

– Én készítettem a Ducéről. Azután én kaptam a Ducétől.

– Eljött magához a Duce?

– Először eljött. Igen. Aztán én mentem el.

– Mint egy szerető…

– Magánál van a fegyver. Mond, amit akar.

– Az aláírás Ghitta Carell.

– Az a nevem.

– Akkor ön nem Klein Margit?

– De az vagyok.

– A Duce hogy szólította?

– Kérdezze meg tőle!

– Danke.

– Kérem –, mondta Ghitta magyarul.

– Heil Hitler! – Németül.

– Isten áldja. – Magyarul.

1944 januárjától azonban már a magyar, vagy más állampolgárságú zsidók sem élveztek védettséget, a begyűjtött embereket előbb Bergen-Belsenbe, majd Auschwitzba szállították.

A pápa, aki ekkor még nem fényképeztette le magát vele, minden év karácsonyán rádióbeszédet mondott. Az 1942 évi beszéd egy részlete azóta is viták tárgya. Ez a részlet összesen egy mondat. Ennyit szentelt a főpap a zsidóság kínszenvedésének.

„Szeretett gyermekeim az egész földkerekségen!

… Az emberiség nagy része és — nem habozunk kijelenteni — nem kevesen azok közül is, akik keresztényeknek vallják magukat, bizonyos mértékig osztoznak az együttes felelősségben a jelenlegi társadalom téves fejlődéséért, a bajokért és az erkölcsi emelkedettség hiányáért…

…Vajon a népek ölbe tett kézzel akarják nézni ezt a végzetes folyamatot? Nem kellene inkább annak a társadalmi berendezkedésnek a romjain, amelyről gyászos módon bebizonyosodott, hogy nem alkalmas a népek javának előmozdítására, összefogni minden nagylelkű és becsületes érzésű embernek és ünnepi fogadalmat tenni…

…Ezzel a fogadalommal tartozik az emberiség azoknak a százezreknek, akik a legcsekélyebb bűnük nélkül, olykor csupán nemzetiségi vagy faji okokból, halálra vagy lassú pusztulásra vannak ítélve.”

A gőgös olasz arisztokrata, a Megközelíthetetlen, az utolsó két és fél sort tudta kipréselni magából a második világháború folyamán a nácik zsidóüldözése, hatmillió ember meggyilkolása ellen. Hat év alatt ezt a mondatot. Ezzel a mondattal kivívta egyesek megvetését, megint mások háláját. Mai fasiszták, egyszerűen azt a következtetést vonják le belőle, hogy a pápa azért nem tiltakozott a gázkamrák ellen, mert nem voltak gázkamrák. Így okoskodnak; ha a pápa nem tiltakozott a gázkamrák ellen, akkor a gázkamrák nem is létezhettek.

A pápa nevében – életében és halálában megszólalók, úgy magyarázzák, hogy a pápa a nácik elszabaduló gyilkos reakciójától féltette a zsidókat, ezért nem lépett fel egyértelműbben. „Tragikus példának említhetjük, amikor Utrecht érsekét figyelmeztették, hogy ne tiltakozzon a holland zsidók deportálása ellen. Ő ennek ellenére felemelte a hangját, és ezért megtorlásul a holland katolikus zsidókat küldték a halálba. Egyikük volt a karmelita filozófusnő, Edith Stein.”

Vagy a pápa egyszerűen gyáva volt?

Pengére szorított vékony száját a félelem préselte össze? A pápa, évekkel előbb, Berlinben volt nuncius. Ismerte a nácikat. Személyesen. Nem akart ujjat húzni velük.

A völgyekben is vannak utak…

Istennél a kegyelem. (Van isten?)

Aki elfogadta, hogy koronás fők térdet hajtsanak előtte és megcsókolják a gyűrűjét, aki elfogadta, hogy Krisztus földi helytartójának nevezzék…

1943

Ugyanakkor van egy majdnem hihetetlen momentum (létezik a történelemben olyan, hogy hihetetlen?) A római főrabbi, aki személyesen ismerte XII. Piust, név szerint Israel Zolli, a háború után, feleségével együtt kikeresztelkedett.

1943. szeptember 27-én, amikor Mussolini már a németek bábjaként volt másodszor Olaszország ura, amikor Rómában már németek voltak (az urak), az egyik náci parancsnok a római zsidó közösségtől azt követelte, hogy fizessenek 100 font (kb. 45,4 kg) aranyat 36 órán belül, különben 300 zsidót deportálnak. Amikor csak 70 font aranyat sikerült összegyűjteni, a zsidó tanács a Vatikánhoz fordult. És a főrabbi emlékirataiban – ha igaz – ez áll: a Szentatya maga adta oda a hiányzó összeget a kincstárból származó aranyedényekből.

Ha igaz.

Szeptember 27-én, 1943-ban Ghitta 44 éves volt, már öt napja. Anna 32 éves, már négy napja.

Rómában szinte nyári idő volt, de este feltámadt a szél és egyre feketébb felhőket kergetett a Tevere felől a Szent Péter tér felé. A Vatikán körül a Gestapo emberei őrködtek. A téren a hatalmas oszlopok között alacsony fekete kabátos, fekete kalapos szemüveges, bajuszos férfi közeledett előredőlve a székesegyházhoz. Jobb kezével fejére szorította a kalapját, hogy a szél el ne röpítse. Bal kezében nagy, borjúbőr aktatáskát szorongatott. Ahogy a téren a székesegyház elé lépett, a tekintetét nem tudta levenni a hatalmas épületről, mely, ahogy közeledett felé, mintha rá akart volna dőlni. Agyon akarta volna nyomni. A férfi, mielőtt megsemmisült volna, oldalt fordult, a templom főkapui különben is zárva voltak, a kihalt téren a Gestapo járőrözött. A férfi az oldalkapunál, ahol kint, Olaszországban a Gestapo állt őrt, bent a Vatikánban a svájci gárda, felmutatta az igazolványát. Anton Zoller névre szólt, foglalkozása mérnök, született 1881. szeptember 27-én. A férfi aznap volt ötvenkét éves. Az igazolvány mérsékelten hazudott. A férfi nem volt mérnök, viszont volt még egy előneve: Israel. Az Israelt nem kívánta közölni a Gestapo őrségével. A férfi, aki ekkor Róma főrabbija volt, Israel Anton Zoller néven született az Osztrák-Magyar Monarchiában, Galiciában. És amikor 1918-ban trieszti rabbiként, Trieszttel együtt Olaszországba került, a németes hangzású Zoller nevet Zollira változtatta. Mikor belépett a Vatikánba, már nagy cseppekben esni kezdett az eső és megdördült az ég.

A svájci gárdista mellett álló, civilruhás férfival olaszul üdvözölték egymást, minden ceremóniától mentesen. Kezet nem fogtak. Egyikük sem tudta eldönteni, melyikük nyújtson kezet. A civilruhás férfi a Vatikánban, tudta ki a vendég. A lehető leggyorsabban a legmagasabb személy elé kellett vezetnie. Egy oldallépcsőn mentek, lefelé. Senkivel nem találkoztak. Már a föld alatt jártak, amikor a férfi előresietett és feltárt egy ajtót. Nehéz, valószínűleg páncélozott ajtó volt. A teremben, amit az ajtó rejtett, ott állt a vékony, magas, szemüveges sápadt férfi, a legegyszerűbb fekete reverendát viselve, minden dísz nélkül. A vendég belépett a terembe, a két férfi állt egymással szemben. A világnak még sokáig kellett várnia egy ilyen találkozásra a nyilvánosság előtt. Végül a legegyszerűbb megoldást választották.

– Buona sera!

– Buona sera!

A pápa arcát villámfény szántotta föl a mennyezetbe vágott ablak felől, ahogy az asztalra mutatott, ahol aranytömbök feküdtek. A főrabbi az asztalra tette az aktatáskáját és beletette a majd tizenöt kilónyi aranyat. Gondosan bezárta a táskát, mielőtt leemelte volna az asztalról, szembefordult a pápával és hosszan a szemébe nézett. Nem készült beszéddel, de most úgy érezte, nem mehet el szó nélkül. A legkülönbözőbb elképzelhető és elképzelhetetlen helyzetekben kellett pályája során váratlanul beszédet rögtönöznie. Nem esett nehezére. A rabbi kitűnő szónok volt. Nem olasz létére, olaszok között nem is lehetett volna másképp a vezetőjük. Most egyetlen sor lüktetett az agyában, egy frivol operaária első sora: Eladó az egész világ! Rémülten hallgatta, Mefisztó fejében visszhangzó rondóját és csak ennyit mondott:

– Grazie!

A pápa hangtalanul bólintott és jobb kezével a kereszt jelét rajzolta a levegőbe a táska fölé. Azután már nem nézett föl, összekulcsolta a kezét, a szája hangtalanul mozgott. Imádkozott.

A főrabbi leemelte a táskát az asztalról. Igyekezett úgy tartani, hogy ne húzza le a karját a földig. Hogy ne legyen nagyon feltűnő, ahogy a nehéz táskát a sarkon túl várakozó autóig viszi. A visszaút sima volt, a Getaposok nem törődtek vele, beült az autóba, maga mellé tette a táskáját, a Hitközség egyik vezetője, aki az autót vezette megkérdezte:

– Simán ment?

– Simán.

– Legyen hála az Örökkévalónak.

– Et Satan conduit le bal! – dúdolta a főrabbi, Mefiszto rondójának utolsó sorát, Gounod Faustjából. Az eredeti nyelven. A főrabbi nagy operabarát volt.

A Hitközség és egyben az autó vezetője kicsit megrettenve hallgatta.

A rabbit megviselte a nagy izgalom, gondolta.

De ha nem igaz, ez akkor sem változtat azon, hogy a főrabbi, Róma főrabbija, kitért a háború befejeztével és keresztnevének az Eugenio nevet vette fel. Az Israel helyett az Eugeniot, Eugenio Pacelli keresztnevét.

Nem tudom, miért keresztelkedett meg a zsidó rabbi, a katolikus kommentárok szerint XII. Pius iránti hálája és tisztelete jeléül, maga a rabbi, teológiai okokra hivatkozott. Akárhogy is volt, a főrabbi a háború után a pápa megárvult keresztnevén szólíttatta magát.

Eugenio Maria Zolli 1956-ig élt. A pápa két évvel élte túl, nem tudjuk, hogy az egykori rabbi, a katolikus Eugenio Maria Zolli halálhíréről értesült-e…

1947

Ghitta csak a háború után készített portrésorozatot XII. Piusról, amikor levetette vele a szemüvegét. A pápa meztelennek érezte magát. Évtizedek után ráébredt, hogy férfi. Pedig Ghittának nem. Neki mindegy volt. De valami történt Pacelli pápa és Klein Ghitta között. Ahogy Ghitta elsütötte a gépet, exponált, a férfi rögtön magára rángatta a szemüvegét, mint egy alsógatyát. Csakhogy eltakarja magát. Csakhogy eltakarja az erekcióját.

Ghitta hazament és levetkőztette Maria Antoniettát és aktokat készített róla.

1958

Még egyszer fényképezett pápát. Még egy pápát lefényképezett. Az igen jó pápát, a derék öreg olasz parasztpapot, parasztpápát, Roncalli bíborost, aki XXIII. János néven ült a pápai trónon. A derék öreg pápa ül a trónszékben, elnéz a néző, a fényképész mellett, két keze rálóg a combján a díszes reverendára, kézfejét még megsimítja a hermelinszegély, a feltehetően vörös bársonykepp szélén. A kép fekete fehér, a pápa mosolyog, de nincs ott, a fején kicsit a fülére csúszva Mikulás sapka, amit aztán a Ratzinger pápa évtizedek múlva újra előhozott, már szinte bohócot csinálva magából. A képen Ghitta már nincs ott, és így a pápa sincs. Egy híres fénykép, amelyik nincs is. De visszaad valamit abból a nimbuszból, ami ezt a hontalan, akkor már nem fiatal nőt övezhetett. Ahogy meghalt Pacelli, az új pápa még abban az évben lefényképeztette magát Ghitta Carellel.

 

Részlet a Noran Libro kiadónál előkészületben lévő regényből.

 

Címkék:2015-05

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Az izraeli legfelsőbb bíróság palesztin házak bontását állíttatta le

Több tucat palesztin ház bontásának látott neki kedd reggel egy katonai területté nyilvánított ciszjordániai övezetben az izraeli hadsereg, ám a legfelsőbb bíróság...

Lassan olyan lesz a helyzet Görögországban, mint szeptemberben volt a Keletinél

Hiába a téli időjárás, és a több európai ország által bevezetett szigorító rendelkezések, továbbra is egyre nő a görög szigetekre érkező...

Close