Szombat előfizetés 2017

Egy levéltáros, egy tanár, egy folklorista

Írta: Czingel Szilvia - Rovat: Kultúra-Művészetek, Történelem

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

akik azt kérdezik, hogyan éltek a helyi zsidók…

 …és nem azt, hogy hogyan haltak meg.

Mindhárman a 19-20. századi Magyarország zsidó történelmének személyes vonulatát kutatják: bepillantást nyújtanak vidéki zsidó családok mindennapi életébe, ahová a hagyományos történetírás nem nyit ablakot. Kutatásaik egy-egy vidéki közösség értékrendjére, a hagyomány átadásának mintáira, a régi zsidó családok élet- és lakókörnyezetére, zsidók és nem zsidók egymás mellett élésére fókuszálnak. S noha a Vészkorszak is szóba kerül, mégis a második világháború előtti élet áll a középpontban.

Csekő Ernő levéltárost (Szekszárd), Heindl Péter történelemtanárt (Pécs) és Heller Zsolt folkloristát (Debrecen) kérdeztük.



Csekő Ernő

 Mutassák be az Önök által kutatott zsidó közösséget!

Cs. E.: A Tolna megyei zsidóság felső szegmensével foglalkoztam, amely a helyi közösségnek a mobilizációra nyitott, modernizációra fogékonyabb, döntő részben neológ részét jelenti. Velük kapcsolatban is elsősorban a polgárosodás, az asszimiláció kérdései, illetve a helyi társadalomban, gazdasági életben játszott szerepük tisztázása került előtérbe.

H. P.: Az ormánsági Magyarmecskén egy történelem szakkör keretén belül azt a módszert választottam a XX. század történelmének feldolgozására, hogy a gyerekekkel járjuk végig a falut, magnóval és fényképezőgéppel, és beszélgetünk a helyi öregekkel, keressük a történelmi és tárgyi emlékeket. Ezt a kutatást „nyomozásnak” hívtuk. A nyomozók a magyarmecskei általános iskola tanulói voltak. Nemcsak történelemtanár vagyok, hanem jogász, és előítélet-kezelő tréner is. Talán ezért is fontos volt számomra mindig, hogy a társadalmi együttélés körülményeit – értékeit és konfliktusait – tárjam fel. Izgalmas volt, hogy roma és nem roma gyerekek dolgoztak együtt ebben a kutatásban.

H. Zs.:Elsődleges kutatási területem a kelet-magyarországi zsidó hagyományok és emlékek jelenléte a „vidék” mai társadalmában. Folkloristaként arra vagyok kíváncsi, hogy a ma élők milyen személyes emlékeket hordoznak a korábban ott élő zsidókról, amelyek alapján a zsidó népszokásokat rekonstruálni tudom. Így a szokások jellemzői és egyedi ismérvei kerülhetnek felszínre. Foglalkoztat a zsidó hagyományok megélésének különbözősége, akkulturációs folyamata. Ezen túl gyűjtök anyagot a haszid közösségek „csodarabbijainak” életéről is. Debreceniként pedig a helyi közösség emlékeinek kutatása és gyűjtése személyes misszióm.

4 - Heindl Péter Fotó Kalmár Lajos

Heindl Péter Fotó Kalmár Lajos

Milyen személyes indíttatás vezette Önöket a kutatás során?

H. P.: Nagy kihívás számomra a szembenézés mindazzal, ami a XX. században történt. Izgat az antiszemitizmus és a rasszizmus kérdése. Az integráció, a társadalmi befogadás előmozdítása a napi munkámhoz tartozik. Fontosnak tartom azoknak az értékeknek a felmutatását, amelyeket a különféle közösségek képesek egymásnak adni együttélésük során, s amelyektől mi mind sokkal jobb, színesebb és gazdagabb világban élhetünk – vagy élhetnénk.

Cs. E.: Külön személyes indíttatást talán nem is tudnék felmutatni, hiszen alapvetően foglalkozásom (levéltáros) révén, illetve fő kutatási témám, Tolna megye és székhelye, Szekszárd dualizmus kori elitjének vizsgálata során jutottam el a zsidóság történetéhez. Igaz, abban, hogy zsidó témájú tanulmányokat publikálok folytatólagosan, már egy évtizede, jelentős szerepe van a korszak legbefolyásosabb helyi zsidó famíliájának, a Leopoldoknak. Történetük feltárása máig foglalkoztat. Szóval rabul ejtett a téma.

H. Zs.: Néprajzi terepmunkán először Pácinban voltam, ahol az egyik csoporttársam kutatta a periférián élő csoportok sorsát. „Zsolt, miért nem te kutatod az itt élt zsidók szokásait?” – kérdezte tőlem. Akkor villant belém, hogy a legkevesebb, amit tehetek a zsidóságomért, hogy az általam kutatott településeken a zsidó vonatkozású témákra fókuszálok. És Pácin után jött a többi település Kelet-Magyarországon. Időközben a hegyaljai térség a szívemhez nőtt, a maga misztikus „csodarabbis” világával. Zsidó szinte már nem él a Hegyalján, de az ott élőkben elevenen élnek a legendák. Azokat gyűjtöm, és azokból próbálom rekonstruálni a háború előtti világot.

Milyen speciális vonásai voltak az Önök által kutatott zsidó közösségnek?

Cs. E.: A megyében Bonyhádon, illetve Pakson volt e korszakban is a legnépesebb zsidó közösség. Már a 18. században sok száz fős közösségek voltak, mint az Schweitzer József-Szilágyi Mihály munkájából ismeretes. 1868/69 után Bonyhádon már népes ortodox hitközség élt. A közeli megyeszékhely, Szekszárd zsidósága viszont egyértelműen a neológ irányzat mellett foglalt állást. Talán azért, mert fiatal közösségről volt szó, amely csak 1840, a szabad költözés lehetővé válása után települhetett le itt. Az ebből is fakadó alkalmazkodási készség, illetve a vállalkozóbb szellem vezethette a Szekszárdra betelepült zsidókat – akiket a város, mint adminisztrációs központ, ill. az itteni jó bor kereskedelme vonzott elsősorban. Így ők a modern, polgári viszonyokhoz, s ennél fogva a reformirányzathoz alkalmazkodtak. Szekszárdon az átlagosnál toleránsabb volt a közhangulat, nem voltak éles, elmérgesedett felekezeti ellenségesedések. Ez a dualizmus időszakára egyértelműen igaz, de a két világháború közti időszak nagy részére is. Persze ez nem jelenti azt, hogy a dualizmus korában minden ideális lett volna: a társadalom finom szöveteiben az elkülönülésnek is számos megnyilvánulása volt, amint ezt Babits Halálfiai című regénye nemcsak bemutatja, hanem átérezhetővé is teszi.”

H. Zs.: Néhány évvel ezelőtt egy izraeli fiatalokból álló csoport érkezett hozzánk, hogy Nagykálló, Újfehértó, Nyíregyháza, Mád, Debrecen térségéből gyűjtsenek emlékeket. Nyíregyházát és Debrecent kivéve nagyon nehéz dolguk volt. Alig találtak mást, mint az egykor zsidó tulajdonban volt épületeket. Így nehéz elképzelni, hogy az általam kutatott területen élő nem zsidók arról számolnak be, hogy a falvak társadalmában szorosan együtt éltek zsidók és nem zsidók. A kereskedés folytán esetenként függőség is kialakult, hiszen a két háború között – bár rapszodikusan – az elszegényedés is jelen volt. Ráadásul a határ menti részeken az el- és visszacsatolás traumájával is szembe kellett nézniük.

H. P.: Szerintem az, hogy ilyen távoli kis falvakban is voltak zsidó közösségek, amelyek hatást gyakoroltak a helyi nagyobb közösség életére, önmagában speciális vonás. Magyarmecskén hat zsidó család élt. Dr. Ney Aladár a Vészkorszak előtt közel negyven éven át volt a község állatorvosa. A falu központi figurája volt Léderer Samu – „Samu bácsi”. Személye jelentős volt messze a község határain túl is: az első világháború előtt törvényhatósági képviselő volt a vármegyében. Kulturálisan is fontos személyisége volt a falunak, hiszen pl. olvasókört is szervezett helybelieknek. Csak a kutatáskor derült fény arra, hogy a mostani iskola régi épületszárnya a Léderer család lakhelye volt valamikor. Egyébként ott gyűltek össze istentiszteletre is a környék zsidó lakói az őszi nagyünnepeken. A falu mai lakói erről már semmit se tudtak.

4 - Heller Zsolt fotó Molnár Péter Hajdú Online

Heller Zsolt (fotó: Molnár Péter Hajdú Online)

A vidék zsidósága teljesen eltűnt a Vészkorszakban. Önök szerint mit adott jelenlétük a helyi közösségnek a háború előtt, és mi az, ami végleg elveszett?

Cs. E.: Rettentő sokat adott! Csak egy dolgot emelnék ki: az említett Leopoldok és rokonságuk az I. világháborúban kiemelt szerepet játszottak több helyi vöröskeresztes kórház felszerelésében. Közülük is kiemelkedett ifj. Leopold Lajos, aki egyébként szociológusként ismert, de 1914-1921 között életét, s azon túl jövedelmének egy jelentős részét is a háború borzalmainak enyhítésére áldozta. 1918-1919-ben még az országos Vöröskereszt első embere is volt. Elmondható, hogy Leopold, így szerzett nemzetközi kapcsolatrendszerét mozgósítva, döntő szerepet játszott abban, hogy a tolnai megyeszékhelyen és környékén nem alakult ki 1919-et követően humanitárius válsághelyzet. 1919 szeptembere és 1921 vége között személyes közreműködésének hála, rendszeresen érkeztek a városba a svájci, holland, svéd, amerikai, vagy épp angol vöröskereszt-szervezetektől küldött segélyszállítmányok. Ezek kíséretét rendre Leopold szállásolta el.

H. P.: Nagyon sokat segítettek az ormánsági kis falvak polgárosodásában. Jelenlétükkel és gondolkodásmódjukkal virágzó falvak létrejöttéhez járultak hozzá. Mára nagyon elszegényedett ez a vidék, nyoma sincs a „polgári” világnak. Régóta nem lakik már például állatorvos a faluban, de a környéken másutt sem.

H. Zs.: A csodarabbik kultusza és egyáltalán a kelet-magyarországi haszidizmus speciális jelensége a magyar folklórhagyománynak, ami teljesen eltűnt. Viszont sok kis településen megesik, hogy ha az utcán megkérdezek egy idősebb embert, emlékszik-e, hol laktak zsidók a faluban, akkor megtorpan és kis idő múlva négy-öt hasonló korú ember egymás szavába vágva magyaráz, és valósággal benépesítik a falu utcáját zsidókkal. Az utódgenerációk azonban már a zsidó sírokat sem tudják megmutatni. Nagyon erős kontraszt a visszaemlékezők és a későbbi generációk között.

Szekszárd

Szekszárd – az egykori zsinagóga, ma Művészetek háza

Hogyan őrzi az adott közösség a háború előtti zsidó családok emlékezetét?

H. Zs.: Jelenleg egy nagy felújítási projekt fut a debreceni hitközségnél. Mind a két zsinagóga megújul, létrehozzuk a Pásti Utcai Zsinagógában a Közép- és Kelet-Európai Zsidó Kulturális és Oktatási Központot. Azt személyes sikernek könyvelem el, hogy sikerült az ország egyetlen 120 éves kóser vágodáját megmenteni a lebontástól és a vele egykorú mikvét is most tárjuk fel és hozzuk látogatható állapotba.

H. P.: Amikor elkezdődött a kutatás, csak két idős asszony tudott mesélni a helyi zsidóságról. Azóta viszont emléktábla van az iskola falán. Felavatásakor egy kiállítást is rendeztünk a közösség egykori életéről és sorsáról az iskolában. Még a táblaavatásra készülve a Léderer család egyik korán elhunyt gyermekének sírját is megtaláltuk: a temetőben nyomok után kutatva az egyik kislány egyszer csak fölkiáltott, hogy itt van egy sír, amin héber betűk vannak. Egy évvel később, amikor a kuláksorsot kezdtük kutatni, az egyik idős asszony mesélte el, hogy amikor őket vitték el a falujukból, odajött hozzájuk egy titokzatos néni és enni vitt nekik. A segítségükre siető néni aztán azt is elmesélte a kitelepített mecskei családnak, hogy ő maga deportált volt, és pontosan átérzi a helyzetüket.

Cs. E.: E téren Szekszárdon még nagy adósságunk van. Maradva a Leopold családnál, működésüknek csak az előbb említett aspektusa is megörökítésre lenne érdemes – azon túl, hogy magam egy hosszabb tanulmányban és egy kismonográfia fejezetében ennek részleteit feltártam. Jellemző, hogy ifj. Leopold Lajos közbenjárására Szekszárd városa 1921. szeptember 10-én – tehát már a trianoni békeszerződés megkötését követően – nagy ünnepség keretében díszpolgársággal tűntette ki az amerikai Vöröskereszt főmegbízottját, J. G. Pedlowt, de magának ifj. Leopold Lajosnak az emberfeletti fáradozásait, tevékenységét mai napig nem tartja számon szinte senki a városban.”

Címkék:2014-05

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

A belső ellenség

Zoltai Gusztáv ezúttal elszámította magát. Zoltai Gusztáv a Mazsihisz nemrégiben távozott ügyvezetője – legyen bármekkora mestere is a kremlinizmusnak, a...

A bohózattól a Holokausztig

Zsidó témák a Torontói Filmfesztiválon

Close