Szombat előfizetés 2017

Díjnyertes film után könyvfesztiváli kötet: 1945 és más történetek

Írta: Szántó T. Gábor - Rovat: Irodalom, Kultúra-Művészetek

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Szántó T. Gábor új könyve, az 1945 és más történetek a Berlinalén, Miamiban és a Titanic filmfesztiválon is közönségdíjjal jutalmazott film, az 1945 alapjául szolgáló elbeszéléssel a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra jelenik meg. A kötetet április 21-én, pénteken 16.00-kor mutatják be a Millenárison, az Osztovits Levente teremben a szerző, a film rendezője, Török Ferenc, valamint a főszereplő Rudolf Péter és Nagy-Kálózy Eszter közreműködésével, házigazda: Kőrössi P. József. A bemutatót 17.00-kor dedikálás követi a Noran Libro és a Kossuth Könyvkiadó közös standján.

A kötet a film alapjául szolgáló elbeszélés mellett hét másikat tartalmaz. Az alábbiakban részletet olvashatnak a könyvből:

 

 

Az igazság kedvéért

Ezt vegye be! tartotta András a nyugtatót az öreg elé, aki a karosszékben gubbasztott, és vegyen mély levegőt!

Dani az ajtófélfába kapaszkodott. A pánik kerülgette még mindig, erővel fegyelmezte magát. Nevetséges szilveszteri maszkot viseltek mindketten, hogy az öreg ne lássa arcukat.

Öccse tétova mozdulatai láttán András intett, hogy nyugodjon meg, és visszafordult foglyukhoz.

Ha együttműködik, nem esik baja. Semmi más dolga nem lesz, mint hogy tévézik. Addig tévézik, míg emlékezni és beszélni nem kezd. Az igazságot akarjuk hallani. Azt, amit a bíróság előtt letagadott. Csak emlékezzen, hol szolgált, és pontosan mit csinált.

Egy gombnyomással elindította a filmet. Néhány másodpercig ő is nézte a karokat, amint kétségbeesetten nyúlnak ki a bedrótozott ablakú deportáló vagonból, aztán újra megszólalt.

Ezek a felvételek két-három nappal azután készültek, hogy maguk elindították a szerelvényeket. Látni fog még más filmeket is. Hogy eszébe jussanak az indulást megelőző napok… Addig tartjuk itt, míg el nem mondja mindazt, amit tett. Míg be nem ismeri, hogy hazudott. Hogy halálra verte azt a fiút. Hogy meztelenre vetkőztetett nőket kínzott, hogy adják át az értékeiket… Egy ujjal se nyúlunk magához. Mi nem. Kap enni, inni. Ha orvosra volna szüksége, intézkedünk. Naponta egyszer megkérdezzük, hajlandó-e a vallomásra. Abban a pillanatban, hogy beszél, és elmondja az igazat, visszavisszük oda, ahonnan elhoztuk. Ha nem hajlandó bevallani, amit tett, marad. Az egykori áldozatainak képei előtt hal meg, mutatott András a tévéképernyőre. Amit egyébként meg is érdemelne. Megértett? nézett szigorúan az öregre.

Az nem felelt, csak mereven a szék karfájába kapaszkodott. Remegett a keze.

Nekünk van időnk. Eleget vártunk, nézett András Danira, majd visszafordult az öreg felé, aki úgy mozgatta beesett száját, mintha elcsúszott protézisét igazgatta volna.

Nem érdemli meg, mutatott András egy tányérra, melyen szendvicseket hoztak, de jobb kosztja lesz, mint azoknak, akiket a halálba küldött. Milyen gyógyszereket szed?

Az öreg nem válaszolt.

Ha nem, hát nem. Maga tudja.

Amikor kifelé indultak, az öreg megszólalt. Magas vérnyomás, szívelégtelenség, csontritkulás, prosztata-problémák és szemfenék-meszesedés kezelésére szolgáló gyógyszereket sorolt fel, és altatót is kért.

Altatót nem kap, mondta szárazon András. A többi még ma itt lesz.

Intett öccsének, kimentek. A szűk technikai helyiségben a vezérlőpultot vastag üvegfal választotta el a stúdiótól. Nem kapcsolták fel a villanyt. A sötétből figyelték az öreget, aki a karosszékben gubbasztva körülnézett. Még a ballonját se vetette le.

Ennyi elég egyelőre, jegyezte meg András.

Lehet, hogy sokkos állapotban van.

Nem úgy tűnik. Inkább meglepően higgadt. Katona, fogságban. Úgy is viselkedik.

Mi lesz most?

Keresni fogja a távkapcsolót. Azt hiszi, le tudja állítani a filmet.

Nem úgy értem. Itt hagysz vele? suttogta Dani.

Minden nap jövök. Segítek. Csak annyit kell tenned, hogy időnként ránézel, jól van-e, és naponta egyszer megkérded, hajlandó-e beszélni. Hátha a te finomabb modorod bejön neki.

Meddig tartjuk itt?

András széttárta a kezét.

Amíg be nem ismeri a sarát egy kamerába nézve. Azt feltesszük a netre, utána mehet, ahova akar. Akkor nem hagyhatják futni.

De akkor kiderül az is, hogy mi… Hogy milyen körülmények között ismerte be. Vissza fogja vonni…    Minket pedig…

Olyan botrány lesz, hogy ez fel se merül. Vagy ha igen, megússzuk felfüggesztettel vagy pénzbüntetéssel.

És ha rosszul lesz?

Ha tényleg rosszul lenne, vette elő mobiltelefonját András, és keresgélt benne, ezt a számot kell hívnod, mutatta. Írd bele a magadéba. Téri doktor egy haverom, akit beavattam.

Te meg vagy őrülve… Le fogunk bukni.

Nyugi! Miért gondolod, hogy csak neked, meg nekem van tele a tökünk?

Dani aznap délután alig tudott koncentrálni a munkájára. Mielőtt dolgozni indult, András utasítása ellenére háromszor lement az öreghez, aki mereven nézte a képernyőt. Dani abban reménykedett, hogy a filmek megteszik hatásukat és rövidesen beszélni fog, bár hogy utána mi lesz, sejtése sem volt. András kamikaze módjára gondolkodott, Daniban pedig hullámzott a kétségbeesés és a remény, hogy bátyjának igaza lesz.

Amikor a rendelőbe ért, be kellett vennie egy nyugtatót. Félt, hogy a fúrásnál és a fogkő eltávolításnál megszalad a keze, de olyan erősen koncentrált, hogy le tudta győzni szorongását. Az anyjával érkezett ijedt fiú lyukas fogát hamar betömte, még egy műanyag katonát is adott neki. Volt egy doboza a szekrényben apró gyerekjátékokkal: katonákkal, kisautókkal, üveggolyókkal, színes pingponglabdákkal. Ahogy benyúlt, egy pillanatra a filmfelvételek jutottak az eszébe a hullákkal, az összegyűjtött ruhákkal, cipőkkel, szemüvegekkel. Korábban soha nem gondolt a hasonlóságra.

A szép mosolyú, középkorú ügyvédnő szabályos fogsora is ragyogott, mire végzett a fogfehérítéssel. Fel is tűnt neki, milyen jó nő. Csak arra emlékezett, hogy filmes cégeknek dolgozott, arra már nem, hogy ki küldte hozzá. Rövid, hullámos fekete haja volt, széles és vastag ajka. Daniban a lehangoltság elnyomta a vonzalmat. Tompa fejjel, rutinosan végezte munkáját. Jólesett neki, hogy elterelhette a figyelmét.

Egy implantátumot ültetett be néhány hete egy visszajáró páciensnek, azt kellett még ellenőriznie. Megcsörrent a mobilja.

Csak szólni akartam, hogy itt vagyok nálad, dörmögte András a telefonba. Minden rendben. A gyógyszereket a többihez tettem, egy külön zacskóban. Rajta van, miből mennyit. Este még felugorhatok.

Danit melegség öntötte el. Nem voltak rossz testvérek, de nem is álltak közel egymáshoz. Szüleiktől örökölték visszafogottságukat érzelmeik kifejezésében. Miközben sejtették, hogy apjuk és anyjuk mindent megtennének értük, a fiúk sosem érezhették a feltétlen szeretetet, eredményeikkel kellett érte megszolgálniuk. Sikereiket inkább a befektetett energia megtérülésének és az elvárt eredménynek a nyugtázásával, semmint igazi örömmel fogadták. Maguk is csak munkájukban leltek örömet. András ezért is komponált tovább, ha már nem koncertezett. Régebben rituálisan, kéthetente találkoztak, vasárnap, ebédkor. Volt valami merevség a családi együttlétekben, bár baj esetén, tudták, számíthatnak a másikra, sőt, leginkább baj esetén tudták kifejezni egymás iránti érzéseiket. Kevés rokonuk külföldön élt, András korábban vándorolt a koncertek miatt, Dani pedig hol dolgozott, hol újabb és újabb magánéleti bonyodalmak foglalták le idejét. Amikor gyors egymásutánban eltemették apjukat és anyjukat, az ebédek rituáléit nem tudták Andráséknál folytatni. Egyikük sem érezte pótolhatónak a régi családi együttléteket, így inkább nem is próbálkoztak vele. Unokaöccse és unokahúga, míg régebben néha vigyázott rájuk, moziba, színházba vitte őket, vagy együtt ebédeltek a nagyszülőknél, kielégítették gyerekek iránti vágyát. Mióta külföldön tanultak, legfeljebb egy-egy e-mailt váltottak. Ha Andrással találkozott, inkább házon kívül ültek be egy vendéglőbe vagy kávézóba, így az sem tűnt fel Áginak, hogy mostanság sűrűbben vannak együtt.

András telefonja megnyugtatta: visszatért az életkedve. Megnézte az ügyvédnő telefonszámát a regiszterben, és beírta a mobiljába. Hirtelen arra gondolt, hogy a házassága óta nem volt tartós viszonya „hozzávaló” nővel, ahogy anyja emlegette valamikor. Csak azért volna „hozzávaló” egy nő, mert ugyanolyan a származása? Valamiért nem vonzották a sötét hajú nők, csak a szőkék, de most úgy érezte, Hédiben van valami mechanikus, műanyag, és megfordult a fejében, hogy érdemes volna megpróbálkoznia az ügyvédnővel. Megfigyelte, nem viselt gyűrűt az ujján, és volt a viselkedésében és a kézfogásában is valami, amiből úgy sejtette, nyitott volna a találkozásra.

A fogbeültetés jól sikerült, az állkapocs-csont nem lökte ki a titánt, a fog stabilan állt. A páciens elégedetten távozott. Sietve indult haza.

Első útja a pincébe vezetett. Az öreg hanyatt feküdt az ágyon, a plafont bámulta, miközben halkan szólt a tévé.

Felment a konyhába, kiolvasztott egy mirelit marhapörköltet csigatésztával, és egy tálcára téve levitte az esti gyógyszerekkel együtt. Szinte mentegetőzve mondta neki, hogy másnaptól délben kap meleget, este szendvicset.

Csúnyán meg fogják ütni a bokájukat, szólalt meg az öreg, ahogy elé tette a tálcát.

Megdöbbent, de a hang kijózanította. A vénember nem tiltakozott, nem háborodott fel, hogy tévedés történt, nem mentegetőzött a tettei miatt, nem káromolta és szidalmazta őket, hanem az erőszak magabiztosságával fenyegetett.

Dani ebben a pillanatban biztos volt benne, hogy megtette mindazt, amivel vádolták.

Este Andrással skype-olt. Elmesélte, mi történt, bátyja nyugtatta őt. Hosszasan vívódott, felhívja-e Juditot, az ügyvédnőt, vagy várjon vele. Nem tudta, mit kezdjen Hédivel, aki lelkes volt az ágyban, bennfentes dolgokat mondott a közösen megnézett filmekről, színházi előadásokról, csípős politikai megjegyzései is tetszettek neki, beszélgetéseik mégis, rendre elakadtak. Úgy gondolta, a lány előbb-utóbb otthagyja, és fiatalabb pasit, vagy szakmabeli pártfogót választ, bár tetszik neki, hogy kiállításokra és vacsorázni viszi. Nemcsak Hédi hibája, ha egyáltalán hibának lehetett nevezni, hogy nem tudtak egymásra hangolódni, így volt ez korábbi nőivel is. A mindig húsz-huszonöt év korkülönbség mellett az is nehezítette a viszonyt, hogy nem tudta beavatni a nőket bizalmasabb érzéseibe, családjáról se szívesen beszélt nekik, a napi események pedig rutinszerűek voltak és unalmasak. Szeretett keresztbe feküdni a franciaágyon, nem bánta, hogy nincs minden éjjel hálótársa, csak a hajnali felriadások idején esett volna jól, ha odahúzódhat egy másik testhez.

Aznap éjjel altatóval aludt. Aggódott, mielőtt bevette volna: mi lesz, ha az öreg netán éjszaka lesz rosszul. Mielőtt ledőlt volna, még egyszer, utoljára lement a pincébe, és az üvegen át benézett a stúdióba. Az öreg az ágyon feküdt, a falnak fordulva, és a fülére helyezte a párnát. A tévé képernyőjén csontra soványodott emberek vánszorogtak. Egyikük, kezében kondenzált tejet tartalmazó konzervdobozzal, mosolyogni próbált. Néhány foga maradt csak, mire felszabadították a lágert.

Teltek a hetek, az öreg nem beszélt. András hiába jelent meg minden nap, hiába kérdezte meg, hajlandó-e bevallani az igazságot (ez a szerep neki jobban állt, nem is erőltette, hogy Dani próbálkozzon vele), az öreg makacsul hallgatott, mint aki abban bízik, hogy a nyomára bukkannak, és kiszabadítják.

 

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Brit alattvalók náci fennhatóság alatt

A Nagy Britannia részét képező Csatorna-szigetek 1940-től 1944-ig álltak német megszállás alatt.

Júda (magyar) oroszlánja

70 éve akasztották fel Dov Grünert. Mikor John Denley nyomozót, a Petach Tikva-i brit rendőrőrs vezetőjét 1946. április 21-én telefonon...

Close