Szombat előfizetés 2017

„Az nekem kínaiul van, hogy igyunk meg munka után egy sört”

Írta: Herner Máté - Rovat: Kultúra-Művészetek

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Jónás Verával a lemezről, zsidóságról, külföldről, származásról beszélgettünk.

jonas vera

Októberben jelent meg első lemezed, Experiment címmelMilyen érzés, hogy van egy igazi, színes-szagos, egész estés stúdióalbumotok?

– Nagy dolog. Határozott lépés a karrieremben és a felnőtté válásomban is. Ez az első nagylemezem, volt ezelőtt két kislemez, ami teljesen más történet. Ez egy egységes koncepció alapján lett összerakva, és sokkal nagyobb hangsúly került a részletekre. A hangzásvilág is részletesebb és teljesebb lett. Alapvetően elmozdultunk az eddigi hangzástól, ami intimebb, tompább, kerekebb volt. Kinyíltunk, élesebbek, karakteresebbek lettünk.

– Visszajelzéseket kapsz?

– Direkt szakmai visszajelzést szerencsére egyre többet, de folyamatosan nő a közönségünk is. Moldvai Márk volt a producer, aki nagyon tapasztalt. Kevés embernek adok annyira a véleményére, mint az övére. Mélyen érintett mindig, mikor nem tetszett neki valami, ami nekem igen. Azon kellett erősítenem, amit egyébként is folyamatosan próbálok csinálni: vállalni magam, megismerni magam, de közben folyamatosan nyitni. Eleinte akadály volt, hogy én nem értek annyira a technikához, amit a stúdiómunka alatt használnak. Olyanokat mondtam, hogy ez indulhatna delfinhanggal, az legyen kutyás. A Kiss and Tell vokáljáról például mindig az jut eszembe, hogy egy zöld füves dombon áll egy birkanyáj, minden birka egyszerre béget, és közben fújja a szél a szép, fodros-bodros szőrüket. Valahogy átment az információ.

– Zenéltél, tanultál külföldön is. Ez az album azt jelenti, hogy most hazajöttél?

–  Az elmúlt egy évben legalább tizenötször ültem repülőn. Gyerekkorom óta sokat utazom, a jövőmet is így képzelem el. Három évig Londonban tanultam, egy éve Amerikában turnéztunk egy nemzetközi zenei programmal, most is ingázom London és Budapest között. Másrészt viszont bosszantó is tud lenni, mikor mindig mindenki azt kérdezi, „Te most itthon vagy?”  „Hazajöttél?”. Mostanában meg, mikor azt válaszolom, hogy hazajöttem, csináltam egy lemezt, azt kapom:  „Ja, hazajöttél? Lemezt csinálsz itthon? Minek?” Nem jöttem haza, de soha nem is mentem el – életterünk Európa, európaiak vagyunk. Közben persze értem is ezeket a kérdéseket, és én is kérdezek ilyeneket másoktól. Szerintem jellemez minket, a generációnkat, hogy ezek releváns kérdések.

– Hány zenekarban játszol rendszeresen?

– Londonban vagy egy zenekarom, a Pyjama Sessions és zenélek még szólóban és duóban is a zenekar basszusgitárosával. Ezen kívül állandó vendég vagyok egy ottani zenekarnál, a Tonochrome-nál. Alapvetően énekesként, de sokszor azt kérik, hogy csak kísérletezzek az élő elektronikai cuccaimon, ami nekem szuper, ez nekem játszótér. Az itthoni zenekarom pedig a Jónás Vera Experiment, velük csináltuk a lemezt. Ez egy trió Csizmás Andrással és Dés Andrással.

– Milyen zene ez, amit a trióval csináltok?

– Én magamról azt szoktam mondani, hogy énekes-dalszerző vagyok, a zenét meg experimentális popnak hívjuk.

– Mitől experimentális?

– Attól, hogy nem tudjuk, mi lesz a vége, mikor elkezdjük. Ezért szeretem annyira az élő elektronikát. Olyan, mint egy játszótér. A Tonochrome lemezfelvételén például beeresztettek engem egy stúdióba egy csomó ketyerével, és azt mondták, akkor most benyomjuk a piros gombot, te meg őrjöngj. Mindenkin rajta volt a füles. Mikor egy idő után fölnéztem, azt láttam, hogy öt srác áll körülöttem lefagyott arccal, és azon gondolkodnak, „Honnan kerítettük ezt az elmebeteget?” Azt hiszem, akkor láttam meg, hogy van bennem ez a gitározgatós-popzenés vonal, de közben irtózatosan vonz ez a másik világ, amiben a hangom által kreálok valami nem evilági hangzást, amit nem tudok megfogni, még hasonlítani sem tudok semmi máshoz. Elvesztem a kontrollt, és ettől extázisba jövök. Elszabadul bennem ilyenkor valami, teljesen el tudom engedni magam, ami jó, mert nem használok tudatmódosítókat, alkoholt sem iszom. Az nekem kínaiul van, hogy igyunk meg munka után egy sört.

– Sokat mozogsz nemzetközi társaságokban. Szerinted hogy lát téged valaki, aki először találkozik veled?

– Mindig azt mondják, hogy nagyon energikus, nagyon lendületes, nagyon tudja, mit akar. Én úgy érzem, sok bizonytalanság van még bennem, de van egy nagyjából kiforrott személyiségem, aminek az egyik alapvető mottója a kíváncsiság – más emberekre, kultúrákra. Fontos, hogy tudjuk, kik vagyunk, de közben mindig hagyjunk nyitva egy ajtót az újnak. Nehéz és körülményes dolog a megértés, az együttérzés, de valahol itt rejtőzik a béke kulcsa.

–  Mit mondasz magadról, mikor bemutatkozol?

– Magyar vagyok Budapestről, Londonban tanultam. Sokat utazom.

– Azt nem mondod, hogy zsidó vagy?

– Nem, azt nem.

– Nem fontos?

– Nem meghatározó. És talán előbb vagyok magyar, mint zsidó.

– Fontos neked a vallás valamilyen szempontból?

– Ez összetett kérdés. Évekig jártam Szarvasra és dolgoztam a Haver alapítványnál is, de hogy ezek az élmények mennyiben köthetőek magához a valláshoz, és mennyiben a közösséghez, ez számomra is talány. Sokat tanultam a zsidó közösségben, de valamiért mégsem a vallás szó ugrik be elsőre. A magam rendje szerint vallásos vagyok, hiszek Istenben. Hiszek abban, hogy nem mi egyedül teremtjük a közegünket, hanem van fölöttünk valami, vagy valaki, aki vigyáz ránk. Próbálok a jóra törekedni. Azért nem akarom megmondani, hogy miben hiszek, vagy minek vagyok a tagja, mert a spiritualitás középpontja számomra a szeretet, a tisztelet, a megbecsülés, a jóság, a tisztaság, az együttérzés. Jézus is ezt mondta, Mohamed is, Buddha is, és természetesen a zsidó tanítások is erre ösztönöznek. Megpróbálok annyi szeretetet, annyi elfogadást, annyi jóságot közvetíteni, amennyit tudok. Ez nem mindig megy, de ezért nem lököm le magam a lépcsőről bűntudatomban. Nem mindig tudjuk, mivel teszünk jót. A lényeg az, hogy fontosabbnak tartom az üzenetet, mint a köré szerveződő intézményt. Persze tény, hogy tinédzser koromban szinte csak a Bálint Ház és környéke volt a szabadidőm helyszíne, ragadt rám ez-az, sose tagadom, sőt büszke vagyok a gyökereimre.

– A zsidóság mit jelent neked?

– Egyfajta láthatatlan kötelék, ami érdekes módon mindig megjelent, akárhol jártam a világban. Kapcsolódási pont, közös téma. Tíz éve mindig böjtölök Jom Kippurkor, bárhol is vagyok. Tavaly Amerikában turnéztam éppen a OneBeat programmal, ahol másokkal együtt vészeltük át ezt a napot, nagy élmény volt. Mindemellett zsinagógába nem járok, bár tinédzserkoromban viszonylag rendszeresen jártam sabatolni. Apukám oldaláról vagyok zsidó. Ő semmilyen szokást nem tart, az identitásában viszont fontos szerepet játszik, hogy zsidó, hogy a szülei, nagyszülei hogy éltek, milyen szokásokat tartottak, és persze, hogy miket éltek át. Mesél néha a gyerekkori élményeiről, például, hogy a családban hogyan tartották az ünnepeket. Zsidó temetőben vannak a rokonaink, köveket rakunk a sírokra. Meg szokta jegyezni, hogy ez az ismerős zsidó, meg az a szomszéd is az. Nem jelent semmit, se pro, se kontra, csak mint egy közös társaság.

– Szeretnéd továbbadni mindezt a gyerekeidnek?

– Igen. Nem lesz titkolózás, ami nálunk volt gyerekkoromban. Mikor megkérdeztem, hogy „Mi az a nyakadban, kutya?” azt felelte, „Igen, az”, holott egy „chai” volt az. El fogom vinni zsinagógába a gyerekeimet, elmondom nekik, hogy miért böjtölök, de közben szeretném nyitva hagyni nekik az utakat, hogy lássák, az lesz belőlük, amik akarnak lenni.

Címkék:2014-02

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Szédereste őseimmel

  Ezen az estén megérkeznek őseim. Hívatlanul, mégis várva megszokott szavaik. Körülülik az asztalt, de elhárítják kínálatom. Kikapcsolom a tévét,...

Bálint gazda: Még mindig érzem a krematórium szagát

„Emlékszik az ember a krematórium szagára.” Bálint György (95) szerint ezzel minden ember így van, aki túlélte a koncentrációs tábor...

Close