Az iszlám világ utolsó zsinagógái

Írta: Hyacinth Mascarenhas/aish.com - Rovat: Hagyomány, Kultúra-Művészetek

Ezek a zsinagógák valaha a Közel-Kelet és Észak Afrika virágzó zsidó közösségeinek szellemi otthonai voltak; néhányuk eredete egészen az ókorig nyúlik vissza.

Izrael Állam 1948-as létrejötte és az 1967-es Hatnapos háború óta azonban a zsidó lakosság számaránya az üldöztetés és az azt követő kivándorlás miatt egyre csökken – mára néhány ezer zsidó maradt csak az arab világban.  A néhány fönnmaradt zsinagóga még mindig emlékeztet bennünket a muzulmán többségű országok valaha virágzó zsidó lakosságára és segít megérteni a Közel-Keleten egyedülállónak számító arab-zsidó identitást is.

Az alábbiakban néhányat láthatunk a Közel-Kelet muzulmán országainak még megmaradt zsinagógáiból, Irántól Marokkóig.

 

 

  1. Az Eliahu HaNavi Szefárd Zsinagóga Egyiptomban

A 150 éves zsinagóga az egyiptomi Alexandriában egyike a Közel-Kelet legnagyobb zsinagógáinak, mely méltán lehet büszke magasba nyúló olasz márványoszlopaira és a több mint 700 embernek ülőhelyet biztosító belső terére. Bepillantást enged abba a gazdagságba, mely valaha a zsidó közösségi életet virágzása csúcsán jellemezte.

eliyahusyn

 

  1. Az Askenázi Zsinagóga Törökországban

A Gabriel Tedeschi olasz építész által tervezett Askenázi Zsinagóga a törökországi Isztambulban található. 1900-ban nyitotta meg kapuit főleg Lengyelországból és Macedóniából érkező zsidó bevándorlók számára. A fából készült fekete tóraszekrényt Kijevből hozták. Ez az ország egyetlen askenázi zsinagógája.

ashksyn

 

3. A Slat Alfassiyine Zsinagóga Marokkóban

A világ egyik legrégebbi középkori városában, a marokkói Fezben lévő 17. századi zsinagóga az elmúlt év elején egy kétéves felújítási programot követően nyílt meg újra. Ahogy a marokkói király, VI. Mohammed mondja, az épület „ékes tanúbizonysága a Marokkói Királyság szellemi gazdagságának, sokszínűségének és örökségének”.A királyt Abdelilah Benkirane miniszterelnök képviselte azon az ünnepségen, melyet a 17. századi zsinagóga felújításának tiszteletére tartottak december 4-én Fezben. Amikor az új alkotmányt 2001-ben elfogadták, a király azt nyilatkozta, hogy a zsidó istentisztelet összes szent helyét fel kell újítani egész Marokkóban, akkor is, ha éppen arab tavasz söpör végig Észak-Afrikán.

slatalf

 

 

  1. A Shar Hashamaim Zsinagóga Egyiptomban

Az egyiptomi zsinagógák egyik legnagyobbikaként, a Sar Hasamaim zsinagóga („A Menny Kapui”) 1905-ben épült. Az Adly utcai templomként vagy Ismailiya templomként is ismert zsinagóga szerkezete az ókori egyiptomi templomokéra emlékeztet, külső falait lótuszvirágok és növények vésetei díszítik.

shaarhash

 

 

  1. A Beth-El Templom Marokkóban

A marokkói Casablancában lévő Beth-El Templom az ország egyik legnagyobb zsinagógája, egyben a város zsidó közösségének vallási és társadalmi központja is.

templebethel

 

 

  1. A Neve Shalom Zsinagóga Törökországban

Az 1930-as években épült Neve Shalom Zsinagóga („A Béke Oázisa”) Isztambul legnagyobb zsinagógája. Tragikus módon, az utóbbi évtizedekben egyben zsidóellenes szélsőségesek által végrehajtott számos brutális támadás célpontja is.

neveshalom

 

  1. A Magen Abraham Zsinagóga Libanonban

Ez az épület az utolsó megmaradt zsinagóga a libanoni Bejrútban. Miután az utolsó rabbi is eltávozott 1975-ben, a zsinagóga épületszerkezete súlyos károkat szenvedett az 1975 és 1990 közt zajló libanoni polgárháborúban. 2009-ben azonban elkezdődtek a helyreállítás munkálatai, belső terét a gyönyörű égszínkék falaival és boltíves ablakaival eredeti állapotában varázsolták újjá. 

magenabraham

 

  1. Az El Ghibra Zsinagóga Tunéziában

A tunéziai El Ghibra, Tunisztól 500 kilométernyire, délre található, és azt tartják, eredete majdnem 1900 évre nyúlik vissza. Ez Afrika legrégebbi zsinagógája. Tavaly sok ezernyi, Európából, Izráelből és Afrikából érkezett zsidót látott vendégül a zsinagóga, akiket három napos itteni zarándokútjukon a tunéziai rendőrség védelmezett.

 

 

elbhriba

 

  1. A Zarzis Zsinagóga Tunéziában

A száz fős közösségnek otthont adó zsinagóga a tunéziai Zarzisban áll. A 20. század elején épült zsinagóga valaha egy körülbelül 1000 fős közösség központja volt. 1982-ben a zsinagógát, röviddel a Libanonba történt izraeli bevonulás után felgyújtották, a közösség Tóra-tekercsei pedig megsemmisültek. Azóta az épületet felújították.
Zarzis körülbelül 100 főnyi zsidó közössége a piac közelében lévő zsidónegyedben él. Sokuknak van ékszerboltja, de asztalosműhely is található itt, valamint a Shimon Haddad és fiai nevű áruház: a bolt természetes alapú gyógyszereket és számtalan más terméket is árul.
A közösség tagjai szombat délelőtt imádkoznak, a zsinagógában hét közben működik egy jesiva, valamint egy Tóra-iskola is. Az épületen jól felismerhető az andalúziai építészeti stílus.

zarzis

 

10. A Pol-e-Choubi Zsinagóga Iránban

A 75 milliós Iránban mintegy 20 ezer zsidó él. Ez a legnagyobb zsidó közösség az iszlám világban. A Pol-e-Choubi Zsinagóga Teheránban található.

polechoubi

 

10. A Ben Ezra Zsinagóga Egyiptomban

A Kairó Óvárosában fekvő épület a 10. századtól az egyiptomi zsidók vallásos életének fontos központja volt. A ma gyakran El-Geniza Zsinagógaként is emlegetett épület ama bizonyos kairói geniza 19. századbeli felfedezésének helyszíne is volt. Ez ma a legfontosabb forrás, melynek segítségével megérthetjük a középkori Mediterráneum zsidóságának mindennapi vallásos, közösségi és szellemi életét.

Egy helyi legenda úgy tartja, hogy a zsinagóga pontosan azon a helyen épült, ahol a folyópart közelében kitett Mózest annak idején megtalálták.

benezra

 

 Fordította: Kuroli László

Címkék:Egyiptom, Irán, Iszlám, Marokkó, Tunézia, zsinagóga

[popup][/popup]