Szombat előfizetés 2017

Ahasvér meg a zsidó titok

Írta: Földes Györgyi - Rovat: Kultúra-Művészetek

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

„Zsidónak lenni”, a magyar (és nemzetközi) társadalmi életre vonatkozólag legbonyolultabb, legmeghatározatlanabb, akár kívülről értik valakire, akár az illető önmeghatározásáról szól.

Magyarországon nem nemzetiség (szerencsére), mint valaha a Szovjetunióban volt, de nem is feltétlenül vallás (hiszen a zsidónak mondott személy lehet ateista vagy éppen hívő katolikus, mint Szerb Antal volt), továbbá a származás sem mindig jó hívószó (mert vegyes családból származik, mert csak az apja zsidó vagy egyetlen távolabbi felmenője csupán), sőt, az identitás nem mindig utal kulturális hovatartozásra, még csak érdeklődésre sem.

9 - Zsidó identitásképek_boritoÉpülhet pusztán traumatikus élményre, mint a zsidótörvényekkel szembesülő, majd a munkaszolgálatot megjáró, de teljesen asszimilálódott Szép Ernőnél, aki számára „zsidónak lenni” nem más, mint „az élet rossz vicce”, igazságtalanság, amit úgy lehetne orvosolni, ha szétosztanák, ha mindenki egy-két év alatt letudná, mint a sorkatonaságot. Az illetőre antiszemiták által ráaggatott, s többnyire a legkevésbé sem reflektált, legtöbbször saját félelmekből ellenségképet faragó, pejoratív „zsidó” jelzőből kiindulni végképp kudarcos vállalkozás – persze ezt már egy külső tekintet teremti meg, és csak áttételesen, nyomokban kerülhet vissza az önképbe. Ráadásul az identitás sokféle, olykor egymást kizáró, vagy legalábbis szinte feloldhatatlan feszültséget okozó elemekből áll, azaz csak megélni lehet, így vagy úgy, az adott történelmi körülmények között, illetve megírni, fikcióba átültetve vagy önéletrajzban.

Ennek megfelelően nem véletlen, hogy a Schein Gábor és Szűcs Teri által szerkesztett tanulmánykötet, amely a „Zsidó” identitásképek a huszadik századi magyar irodalomban címet viseli (a cím első szavának idézőjele éppen a fenti definíciós problémára utal), azt óhajtja megvizsgálni sokféle példán keresztül, hogy a 20-21. század magyar irodalmában „milyen identifikációs mintázatokba ágyazódnak és miként jelennek meg a különböző »zsidó« identitásképek, milyen retorikai, poétikai eljárások viszik őket színre”. Ahány író, sőt, voltaképpen szinte ahány mű, annyiféle „zsidó”, ami azért is jó, mert a szerkesztők óvakodnak mindenféle esszenciális meghatározástól; s ahány tanulmányszerző, szinte annyi megközelítés, így ráadásul más-más szempontok alapján esik fény a szövegekből kirajzolódó, azokon áttetsző identitásképekre, vagyis igen sokféle – s belsőleg összetett, belső feszültségekkel terhes – identitáskonstrukciót mutatnak be az olvasónak.

szep-erno-nyugatUgyan a kötet nyilván nem tud teljes képet nyújtani a teljes magyar „zsidó” irodalomról – részint terjedelmi okokból, részint személyes okokból (recenzens itt bevallja, hogy Lesznai Anna hiánya például az ő lelkén szárad más irányú elfoglaltsága, és ebből következő késlekedése miatt) –, de a megmutatott színes paletta már képet tud nyújtani a téma sokrétű voltáról. Nemcsak kanonizált szerzők tűnnek fel a kötetben, sőt, az egyes tanulmányok olykor éppen figyelemfelhívó szereppel bírnak az irodalmi köztudatban elsüllyedni látszó – olykor a magas, olykor a populáris regiszterbe tartozó – életművekre (például Sásdi Sándoréra, Körmendi Ferencére), vagy éppen nem is irodalmi érdekeltségű személyekre (Bálint Györgyre, a Mérei-házaspárra) vonatkozólag. A szerkesztők fontosnak is látják kiemelni előszavukban, hogy nem a tisztán esztétikai diskurzusokban megalapozott irodalomtörténeti kánont vették alapul, hagyva, hogy a szerzők kultúratudományos (azaz történeti, szociológiai, fenomenológiai, pszichológiai és esztétikai szempontok interdiszciplináris párbeszéde által megteremtődő) aspektust érvényesítsenek munkájuk során.

De éppen ez a sokszínűség teszi azt is, hogy szinte szórakoztatóvá válik a könyv olvasása, ami persze itt csak annyit tesz, hogy nélkülözi a monotóniát, pedig – és ez már igencsak messze visz a könnyedségtől és gondfeledéstől – huszadik századi zsidónak lenni, az embernek ebben a korban a zsidóságát valamilyen módon megélni nem habkönnyű lányregény: a kötetben megmutatkozó „valós” vagy fiktív élettörténeteket (és identitásokat) gyakran részben az antiszemita megnyilvánulások, a zsidótörvények, majd a holokauszt alakították olyanokká, amilyenekké.

Csak néhány érdekes téma, a teljesség igénye nélkül, és enyhén szubjektív választás eredményeképpen, megmutatva a széles módszertani skálát: Pap Károly munkássága két hosszabb tanulmánynak is tárgya; Gintli Tibor nagyrészt narratológiai és tematikus aspektusból, illetve a motívumhasználat felől elemzi az Azarel- illetve Jordán-novellákat; Clara Royer pedig ennél szélesebben kontextualizálva, az előbbi szempontokat is figyelembe véve, de (irodalom)történelmi keretbe helyezve és lélektani meggondolásokat is mérlegelve, az átváltozást mint a megmerevedett zsidó tradíció megváltoztatásának motívumát tárgyalja az egész életműben.

A fasizálódó Magyarországon a kulturális-etnikai hasadás kiéleződéséből és test-identitás-idegenség problematika előtérbe kerüléséből származó szemiotikai és retorikai jelenségekre, elsősorban a faji differencia jelöltségére helyezi a hangsúlyt Jablonczay Tímea Zsolt Bélának Kínos ügy című regényében. Tverdota György, aki korábban egy egész monográfiát szentelt Németh Andornak, e cikkben annak Franz Kafkáról írt könyvét mutatja be, s többek között arra jut, hogy a szenvedő, üldözött zsidóság melletti elkötelezettség ügye többször is előkerül annak érvelésében. A kötet címe pedig – Kafka vagy a zsidó titok – pedig egy belső ellentmondásra utal rá, Németh értelmező pozíciójának kettősségére: hogy bár Németh a prágai író regényeit a camus-i, sartre-i filozófia hatása és a pszichoanalízis felől közelíti meg (ezen interpretáció kulcsszavai az egzisztenciális szorongás illetve az álomtechnika), de állítja, hogy a szereplőkön nem fog a létszorongásból adódó reménytelenség állapota, a zsidók Messiás-hite mindig talpra állítja őket.

Szilágyi Zsófia az idegenség és a kiközösítés témáját boncolgatja néhány iskolaregényben: szerinte Szabó Magda közkedvelt Abigéljében túlidealizált, szinte hamis képet mutat be egy kisváros lakosságának hősiességéről, szemben Moldova György Szent Imre-indulójával; továbbá a zsidó kamaszfiúk iskolai szocializációja tekintetében hasonlítja össze Kosztolányi Aranysárkányát Móricz Forr a borával. Lengyel Imre Zsolt egy olyan pályaképet rajzol meg (a népiek árnyékában alkotó Sásdi Sándorról), amely megdönti a szokásos (és különösen az antiszemiták által hangoztatott) zsidó egyenlő urbánus azonosítást, s annak elismerését teszi láthatóvá, hogy létezhet olyan személyiség, akiben szétszálazhatatlanul összefonódik a paraszti és a zsidó identitásrész: vidéken, a földből élve Ahasvérus találkozhat Tiborccal.

Turi Tímea Szép Ernő Emberszag című regényéről szóló tanulmányában a kulcsszó az esetlegesség, amely szerinte az író munkáiban rendre meghatározza az embert identikusan: ennek fényében nem csoda, hogy a zsidóságát is csak mint véletlen körülményt kénytelen megélni – s így éreznek regényalakjai is; mindennek a kudarcát erősíti, hogy Szépnél az önalkotás amúgy is csak múlt időben lehetséges, amint azt a szövegek retorikai és narratív megoldásai is sejtetik. Kertész Imre 2000-es években keletkezett szövegeiben (a kötet után megjelent A végső kocsma kivételével) Kisantal Tamás azt vizsgálja, hogy a Nobel-díjjal megteremtődő presztízshelyzet milyen válaszokat szül az erősen átpolitizált magyarországi recepcióban, s erre milyen identitásválaszai vannak az írónak.

Bármikor folytatni lehetne persze ezt a listát; sőt, véleményem szerint magát a könyvet is, már csak azért is, mert a magyar irodalomtörténeti modernség története egyszerűen nem érthető meg a zsidóság asszimilációs törekvései, majd az erre következő – olykor meglehetősen szomorú – történelmi válaszok, illetve az ezek mentén (is) kirajzolódó újabb (szerzői és szövegbe íródó) identitáskonstrukciók nélkül.

Schein Gábor – Szűcs Teri (szerk.): „Zsidó” identitásképek a huszadik századi magyar irodalomban, Bp., ELTE Eötvös Kiadó, 2014.

 

Címkék:2014-12

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Sellőfarkú kullancsok a Bánki-tónál

Volt egy zárt, szubkulturális világ a Kádár-rendszerben, amiről 40 év után is legendákat mesélnek azok a lassan öregedő gyerekek, akik...

Az Iszlám Állam elfoglalt egy palesztin menekülttábort

A Damaszkusz külvárosában található Yarmouk menekülttábort, ahol mintegy 18 ezer ember élt, 90 százalékban elfoglalták a brutalitásukról hírhedt Iszlám Állam...

Close