Szombat előfizetés 2017

„A zenész előtt kinyílik a világ”

Írta: Sziklai Éva - Rovat: Kultúra-Művészetek

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Interjú Fischer Ádámmal

fischeradam_12_02_05– Egy korábbi interjúban már elmondta, hogy traumatizált környezetben nőtt fel, mivel négy évvel a háború után született, de családi Holokauszt-érintettségére is utalt már…

– Zsidót a szélsőjobb csinál belőlem, öndefinícióként sem a neveltetésünkből nem adódik, sem a valláshoz nincs közöm, mint ahogy mindenféle eszmén alapuló csoporttól idegenkedem. Fiatalon inkább afféle anarchistának tekintettem magam. Csoporttudattól való idegenkedésem a „párton kívüli” – ugye ismerős? – (ön)meghatározást idézi, akár a zsidóságra vonatkoztatva is. A holokauszt-érintettség a családban nem volt tabu, anyai nagyszüleinket gyilkolták meg Auschwitzban. Apai nagyapánk is ’44-ben halt meg, már nagyon öregen, de halálában az izgalmak is valószínűleg szerepet játszottak, és nagyanyánk sem élt már születésemkor. A gyermekkor nagyon fontos eleme hiányzott így az életemből és a testvéreiméből. Ezt igazán most veszem észre, amikor nekem is unokáim vannak. Az, hogy minden felnőtt traumatizált volt, a folytonos és mindenre kiterjedő féltésükben jelentkezett: nem mertek egyedül az utcára engedni, akkor voltak nyugodtak, ha mindenki otthon volt. Nem tudom, ez utóbbi mennyire egyéni emlék, arra a korra jellemző volt, bár érzésem szerint nálunk sokkal erősebben volt jelen, mint máshol.

– Már négy évtizede él távol szülőhazájától. Családjából elsőként ment külföldre, testvérei sem itthon csináltak karriert, illetőleg alapítottak családot. Mennyire érzett honvágyat az Andrássy út iránt, ahol felnőttek?

– Nem volt olyan év, hogy ne látogattam volna haza. Azt hiszem, a leghosszabb idő, amit távol töltöttem, hat-hét hónap lehetett. De persze az első idő (amikor szeptemberben Bécsbe mentem, és csak karácsony előtt tértem haza) sokkal hosszabbnak tűnt, mint a későbbi időszakok. Gyerekkoromról, az Andrássy út környékéről voltak nyomasztó emlékeim is – anyám nagyon nem szeretett ott lakni, kertes házra vágyott, a szabad természetben érezte otthonosan magát, az Andrássy út számára a bezártságot jelentette. Ez kicsit rám is átragadt. Gyermekkorom állandó emléke, ahogy anyám az újságokat böngészi, és lakáscsere lehetőségeket keres. Talán emiatt sem éreztem túl nagy honvágyat a lakásunk és a környék után.

– A szüleik nem bánták, hogy mindhárman máshol leltek otthonra?

–Egyáltalán nem, sőt. Azért szántak mindannyiunkat zenészpályára, hogy a világ kinyíljon előttünk. Apám meglehetősen rossz néven vette, amikor kamaszként egy darabig komolyan dédelgettem az újságírás vagy írás „b-tervét”. Úgy ítélte meg, ha valamelyikünk letérne a nekünk kijelölt pályáról, akkor sem szabad, hogy a nyelv röghöz kösse. Eszter húgom nem hegedűművész lett, hanem pszichológus, ő később az orvosi egyetemet is elvégezte, és ezzel nem volt baj, mert a szakmájának Berlinben is élhet.

– Egy karmester – minél tekintélyesebb zenekarok élén állhat, annál inkább – hatalmi helyzetben van. Szemben néhány kollégájával (akik közül van, aki még a jegyszedőket is rettegésben tartja), Öntől meglehetősen idegen a hatalmi mámor.

– Karmesteri pályámon soha nem a hatalom érdekelt. Feladatomat abban láttam, hogy koordináljam zenészeim teljesítményét, és mindenkiből a maximumot hozzam ki. Csodálatos lehetőség, hogy a világ legnagyszerűbb zenekarainak élén állhatok, amelyeknél minden technikai adottság megvan, ami az együttmuzsikálás öröméhez és árnyaltságához szükséges. Ezt szeretném úgy kiaknázni, hogy ihletet merítsek belőle. Hogy az adottságokat megváltoztassam, (pl. hatalmammal élve “lecseréljek” muzsikusokat), az rám nem jellemző. E tekintetben nem hasonlítok a legtöbb karmesterre. Közhely, de igaz : a hatalommal élni kell, és e nem visszaélni – művészetben, politikában, bárhol.

– A MÜPA szokásos évadzáró Wagner-ciklusán a Tannhäuser szünetében könyvbemutatót tartott: Michael Tanner Wagner-kalauzát (Európa kiadó) ismertette a közönséggel. A hátsó borítón az Ön ajánlása olvasható, amelyben erényként kiemeli, hogy a szerző „külön tudja választani az embert és a művészt”. Izrael a Wagner-operákra nem fogadóképes, bár Barenboim sokat tett már ennek a megváltoztatásáért.

– Barenboimnak igaza van. Nem lehet az Auschwitz előtti és az Auschwitz utáni antiszemitizmusok közé egyenlőségjelet tenni. Wagner lehetett ronda csirkefogó, de hát sok ilyen zeneszerző volt, ugye Chopin és Muszorgszkij is. Mi magunkkal tolnánk ki, ha nem játszanánk a műveiket. Wagnerhez, az emberhez ma semmi közünk sincs, ő 130 éve halott. A zenéje viszont ma okoz örömet, és nekünk. Erről eszembe jut egy oldalági mesüge nagynénénk, aki a háború után évekig nem vett be aszpirint, ha fájt a feje. Ami ráadásul nem is német gyártmány volt, csak német találmány; de ő úgy érezte, hogy az aszpirin bevétele a németek erkölcsi elismerését jelentené, tehát neki inkább fájjon a feje!  Egyébként azt gondolom, hogy Wagner „túléli” azt a generációt, akik – az általa keltett asszociációk miatt teljes joggal – képtelenek Wagnert élvezni. Az utánunk jövő generációk Izraelben is fognak, elfogulatlanul Wagnert hallgatni.

– Az utóbbi években magától értetődően áll ki az egyre riasztóbb hazai jelenségekkel szemben. Minden eszközt bevet, a levélírástól a sajtóértekezleten át, a többezres tömeg megénekeltetéséig a Szabadság téren. Hisz benne, hogy ennek lehet valódi hatása?

– Nem tudom, ezt nem lehet mérni. Azt éreztem, hogy az emberek örülnek, és ez nekem is örömöt jelentett. Ezért szeretném tovább csinálni, ha lehet, és nem valamiféle előre kiszámított hatásért. Az ember azért lép fel valami célért – a jelen esetben az alapvető európai demokratikus értékrend, így például a történelmi emlékezet tisztaságának megtartásáért –, mert meg van győződve, hogy tennie kell valamit. Garantált és elvárható siker nincs.

– Néhány nappal a nagy éneklés után jelent meg Schmidt Mária cikke a Heti Válaszban, melyben hosszan foglalkozik a lassan épülő emlékmű elleni tiltakozással.

– Nem olvastam a teljes cikket. A kommentárok alapján úgy gondolom, az emlékművet pártolók még mindig úgy tesznek, mintha nem értenék meg a botrány valódi jelentőségét, pedig pontosan tudják, miről van szó. A sokat idézett mondat az öröklődő bűnről persze vérlázító, szerintem vérlázító szándékkal is van mondva, nem meggyőződésből.

– Egy hónappal később meg az éjszakában egyszer csak mégis odanőtt a szoborféleség.

– A kormánynak sokkal jobb üzlet lett volna csendben kiszállni az egészből. A tüntetések minden bizonnyal folytatódni fognak, és sikerülni fog a tiltakozásokkal a Horthy-korszak további bűneivel is szembesíteni a magyar társadalmat, olyanokkal, amelyeket eddig megpróbáltak elkenni.

– Ön, ha aggódik is, szemlátomást alkatilag optimista és elképesztően energikus. Lehet ma valaki Magyarországgal kapcsolatosan derűlátó?

– Úgy érzem, Magyarországon a „helyzet fokozódik”, ahogy mondani szokták. A negatív fejlemények ellen minden erővel fel kell lépni, ez a mi generációnk feladata. De az életben mindig minden másképp alakul, mint elképzeljük, lehet, hogy ez a mai fenyegető helyzet megváltozik, újabb világszerte fellépő jelenségek relativizálják, vagy elmossák a mai érzéseinket. Európának is nagyon sok más gondja van, naivság lenne elvárni, hogy még erősebben avatkozzanak be az itthoni dolgokba, mint eddig. Tenni kell a dolgunkat és hinni abban, hogy hasznosat cselekszünk. Hogy nyugodtak lehetünk-e? A világ sok krízist élt már át, most nincs háború, ez a legfontosabb. Nyugodtak nem lehetünk, de kétségbeesni sem kell még.

 

Címkék:2014-09

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Petíció: nemzetközi bíróság elé a Hamasszal

A legutóbbi gázai harcok nyomán a "Take a pen" izraeli civil szervezet akciót kezdeményezett: állítsák nemzetközi bíróság elé a Hamasz vezetőit,...

Franciaország kettészakadt

"...a muzulmán diákok egy részének szemében a Kouachi fivérek az iszlám mártírjai" Florence La Bruyère több mint két évtizede tudósítja...

Close