„A Saul fia egy hosszú folyamat eredménye”

Írta: Szentgyörgyi Rita - Rovat: Film, Irodalom, Kultúra-Művészetek

 Clara Royer-val beszélget Szentgyörgyi Rita

A Budapest–Varsó–Pozsony–Prága útvonalon „halad” kulturális vonzalmai, irodalmi kutatásai nyomán. A cannes-i nagydíjas Saul fia társ-forgatókönyvírója irodalmár, történész, szépíró, a két világháború közötti magyar zsidó írókról írta a doktori disszertációját. Jelenleg Prágában él, és a második forgatókönyvén dolgozik Nemes Jeles Lászlóval.

3 - Clara Royer fotó Hermann Ildi

Clara Royer (fotó Hermann Ildi)

– Az elismerések mellett milyen meglepő észrevételeket tapasztaltál a Saul fia kapcsán? Generált vitákat Franciaországban?

– A filmet 2015. novemberben 4-én fogják bemutatni Franciaországban, ahol nemzeti hagyomány a vita. A cannes-i vetítés után a francia sajtó egy része Claude Lanzmannra hivatkozva vitát akart indítani, ami vicces, mert Lanzmann-nak igazán tetszett a film. A Saul fia egy fikció, ami lehetővé teszi az azonosulást a főhőssel azáltal, hogy az ő tapasztalatait helyezi a középpontba. Mellesleg gyakran tapasztaltam, hogy az emberek, miután megnézték, több napig a hatása alatt voltak. Erős érzelmi sokkot vált ki, nehezen emészthető.

– Cannes után, az Oscar-jelölés előtt miben változtatta meg az életedet, hogy Nemes Jeles László társ-forgatókönyvírójává „szegődtél”?

– A Saul fia egy hosszú folyamat eredménye, ami nagyjából akkor kezdődött, amikor megismertem Lászlót és magyar leckéket vettem tőle. A magyar nyelv megtanulása teljesen megváltoztatta az életemet. 2001-ben a francia–magyar kulturális évben sok magyar könyv jelent meg francia fordításban. Így bukkantam Kosztolányira és Kertész Imrére. A Sorstalanságot olvastam először, utána a Kaddist, ami annyira felzaklatott, hogy lekéstem a Gare de l’Est-en a Nancy-ba tartó vonatot, ami mellesleg akkoriban Budapestig közlekedett. Miközben olvastam a Kaddist, dühös voltam, rosszul éreztem magam, úgy éreztem, a szöveg kizárja az én nemzedékemet. A meg nem született gyermekben magamra ismertem.

– A saját magyar gyökereid nem vittek volna a magyar irodalom felé?

– Kiskoromban a Magyarországgal kapcsolatos gondolataim kissé kísértetiesek voltak, szófoszlányokra támaszkodtak. A nagyanyám soha nem ült le velem szembe, hogy elmesélje nekem, mit jelentett a családunk számára Magyarország. Egy gigantikus táborként, rendkívül sötét szürkeségként jelent meg a képzeletemben. Huszonkét évesen megrázó volt megérkezni Budapestre és felfedezni egy kék- és aranyszínű várost. A magyar szókincsemet a versek fordításának köszönhetem. Az első szöveg, amit Lászlóval fordítottunk, Arany János gyönyörű költeménye, „Az örök zsidó” volt, azután Faludy György „Testamentum”-a következett.

– Csillag című első regényedben, amit a nagymamádnak ajánlottál, felsejlenek a zsidó anyai ág emlékei…

– A déd-dédnagyanyám zsidó volt, aki a gyerekeivel kivándorolt Franciaországba. A nagymamám a háború alatt kitért. Tipikus asszimilált zsidó nő volt, aki élete vége felé egy francia katolikus báróval élt. Amit a „Csillag”-ban elmesélek a gyerekkorából, amikor 1944-ben, nyolc évesen, egy franciaországi panzióban szemtanúja volt a két tulajdonosnő meggyilkolásának, az igaz történet. A magyarországi családom sorsát nem ismerem. A nagyanyámat kivételes alkalmazkodási készség jellemezte. Frusztráló lehetett a számára látni, hogy az unokája lebontotta mindazt, amit ő felépített. Vagyis azt, hogy mi franciák vagyunk. A kedvemért egyszer mégis eljött Magyarországra. Három napot töltött velem Budapesten, akkor vitatkoztam vele életemben először és utoljára.

– A magyarsággal együtt került a feledés homályába a zsidóságod? Otthon milyen nevelést kaptál?

– Antiklerikális, ateista légkörben nevelkedtem, ugyanakkor kierőltették a szüleim, hogy katolikus gimnáziumba menjek, mert azt gondolták, hogy ott kapok „rendes” polgári nevelést! Persze anyám sem kapott zsidó nevelést, időről-időre mégis felmerül benne az igény, hogy ezt pótolja. Például azzal, hogy szeretne rabbikkal beszélgetni… Olykor előáll azzal, hogy fontos lenne megtalálni az iratokat, amivel bizonyíthatná a zsidó származását. Ezt is elég viccesnek érzem. Tizenhárom évesen egzisztenciális válságba kerültem. Addig ugyanis a kis Jézusban hittem. Aztán szembesültem azzal, hogy anyai ágon zsidó vagyok. Egy lengyel katolikus pap az iskolában azt mondta nekem, hogy hagyjak fel a hatmillió zsidó emlegetésével. Ez az antiszemita megjegyzés véget vetett az én katolicizmusomnak, a katolikus egyházba vetett bizalmamnak. Szomjaztam a spiritualitást, az élet értelmének a kutatását. Oldalakat másoltam ki a Bibliából, pl. Ezékiel prófétától. Aztán tizenhat évesen egy szefárd zsidó barátomnak köszönhetően elkezdtem szövegeket olvasni a zsidóságról. Találkoztam egy katolikus nővérrel, akivel szenvedélyes vitákat folytattam Jób könyvéről. Lényegében ő bátorított a zsidóságom kifejezésére, amit nem a vallásban, hanem a kultúrában találtam meg, leginkább a zsidó magyar írókról folytatott kutatásaimban.

– A két háború közti magyar zsidó írónemzedék – többek között Zsolt Béla, Komlós Aladár, Pap Károly, Gelléri Andor Endre – identitás-keresése képezte a több mint hétszáz oldalas doktori disszertációd alapját.

– A kutatási területem eredetileg a két háború közötti magyar írók munkássága és politikai szerepvállalása volt. A párizsi École Normale Supérieure és az Eötvös Collegium közös csereprogramjának köszönhetően fél évre Budapestre jöttem, és ekkor kezdtem foglalkozni először a témával, főként Pap Károllyal. Az irodalmon keresztül sok mindent megtudtam a zsidó vallásról. Pl. mivel Pap egy rabbi fia volt, meg kellett értenem, miből származik a Gonosz allegóriája az Azarel című regényében. A több kötetes „Encyclopaedia Judaica” is segítségemre volt, és a Saul fia idején mindent elolvastam a kaddisról, a temetési szertartásról.

– A holokauszt harmadik nemzedékéhez tartozol. Hogy látod, a történelmi tanulmányaidon túl a családi „mitológia” segített is a hitelességre való törekvésben?

– Egyrészt fontosnak tartom, hogy a Saul fiát a mi nemzedékünk készítette, amelyik ki akar lépni az epikus ábrázolás csapdájából, a holokauszt narrációjához tapadó filmművészeti kánonokból. Mitizált kódok tapadnak a holokauszthoz, és ha mitizálunk, akkor könnyen beleesünk a tévhitek hibájába. A holokauszt-filmek többsége hősök történetét meséli el, az igazakét, de ez még egy százalékát sem teszi ki Auschwitz és a haláltáborok valóságának. Csupán megnyugtatásra szolgál. A Saul fia nem dokumentumfilm, de rengeteget olvastunk hozzá, Nyiszli Miklós: Mengele boncolóorvosa voltam Auschwitzban című könyvétől kezdve a volt sonderkommandósok visszaemlékezéseiig, mint amilyen pl. Gideon Greif „Könnyek nélkül sírtunk” vagy a „Hangok a hamvak alatt” c. könyve. Greiffel személyesen is találkoztunk, rengeteg részletes információt kaptunk tőle arra vonatkozóan, hogy mit viseltek, mit ettek, hogyan mozogtak, hány katona volt a táborban. A Saul fia éppúgy a valóságon alapuló fikció, mint a Sorstalanság.

Saul_Fia_Mozinet_01

Röhrig Géza a filmben

– Kertész Imre mit szólt a filmhez?

– Bevallom, féltem Kertész Imre véleményétől. Azt mondta róla, hogy csodálatos, nagyon hiteles. Meghívtam őt a premierre, bemutattam Röhrig Gézának. Nagyon megható pillanat volt, amikor átölelte Gézát.

– Rendhagyó kapcsolat fűz Kertész Imréhez, akinek az irodalmi életrajzán dolgozol. Egyfajta nemzedékek közötti hidat töltesz be az életében?

– Évekbe telt, amíg vettem a bátorságot, hogy felkeressem. Nagylelkűen és humorral viszonyul hozzám. Sokórányi beszélgetést rögzítettem vele. Zseniális, kivételes ajándéka az életnek, hogy egy ilyen nagy író elfogadott beszélgetőtársának. Egy fiatal francia lány vagyok a szemében, aki gyakran megnevetteti hibás magyarságával. Kertész a patetikus stílus minden formáját elutasítja. Amikor egyszer arról mesélt, hogy 1944-ben, a deportálása előtt nem mehetett a parkba, mert kutyáknak és zsidóknak tilos volt odamenni, könnyek jelentek meg a szememben, de ő mérgesen rám szólt: „Ne sírj, ha sírsz, akkor nem mesélek tovább!”

– A második forgatókönyvön dolgoztok Nemes Jeles Lászlóval. Azáltal, hogy magasra tettétek a lécet a Saul fiával, nagyobb nyomás nehezedik rátok?

– Szerencsére még Cannes előtt megírtuk az új forgatókönyv vázlatát. Most a forgatókönyvön dolgozunk. Ez egy thriller lesz; egy fiatal nő fejlődéstörténete, ami mögött felsejlik az európai civilizáció hanyatlása.

– Válaszút elé állított az élet a saját írói munkád, illetve a filmes pálya között?

– Nyolc éves korom óta regényírónak készültem. 2014-ig a Sorbonne-on dolgoztam a közép-európai történelem és magyar irodalom tanáraként, jelenleg Prágában egy tudományos kutatóközpontot vezetek a francia állam és a visegrádi országok együttműködésének keretében. Még nem döntöttem el, hogy teljesen belevetem-e magamat az írás világába.

Címkék:2015-11

[popup][/popup]