Szombat előfizetés 2017

„Rádiósnak születtem” – Interjú Szepesi Györggyel

Írta: Krausz Viktória - Rovat: Kultúra-Művészetek

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Az Aranycsapat 12. tagjaként emlegetik, sportrajongók családtagként szeretik, hiszen évtizedekig lakások állandó vendége volt – a hangja mindenképpen. Elmúlt kilencven éves, de még mindig sportosan vezet, mindennap több újságot olvas, feleségével moziba jár, s készül a londoni olimpiára, ahol újra mikrofont ragad. Május 25-én a FIFA egyik legrangosabb díját, a nemzetközi szövetség érdemrendjét kapta meg Budapesten.   „Tegeződjünk, ha nem probléma” – ajánlja mosolyogva a legendás rádiós sportriporter, így rögvest megtapasztaltam, milyen barátságos és közvetlen ember. – Hány interjút adtál életedben? – Több ezret, hazai és külföldi lapoknak is. – Nem unod? – Nem, szívesen mesélek. Emlékszem, először 1947 májusában az olasz-magyar meccs után nyilatkoztam, Torinóban. Nagy teher ám, hogy emlékszem minden dátumra és a fontosabb meccsek összeállítására, eredményére is – mondja nevetve. – Cikkeket, könyveket is írtál. – Az első cikkem 1942. január 19-én jelent meg a Népszavában, Ifjúság és a magyar jövő címmel. MSZDP szemináriumra jártam, Mónus Illés főszerkesztő választott a feladatra. Később a fociról 12 könyvet írtam. 4 Szepesi György maSzepesi György ma
– Friedländerként születtél, miért lettél Szepesi?
– A családom apai ága a felvidéki Szepesváraljáról származik, szép nyarakat töltöttem ott, ezért változtattam nevet 1945 júniusában. – Büszke vagy zsidó származásodra? – Sosem tagadtam. Apámat és kilenc rokonomat ölték meg a holokauszt idején. Édesapámat 1944. november 4-én vitték el Szőnyből, Buchenwaldban halt meg, én november 5-én értem Budapestre, merthogy munkaszolgálatos voltam. Ezt az „egy napot” sosem bocsátom meg. A húgom a holokauszttrauma miatt vándorolt ki Sydneybe. – Boldog gyerekkorod volt? – Igen. Angyalföldön nőttem fel, sokat fociztam, meccsre jártam, a pálya szélén állva kommentáltam a látottakat és hallgattam a rádióközvetítéseket. Már 8 évesen elhatároztam: sportriporter leszek. Ez volt az álmom, amiből – sok szerencsével – hivatás lett. Emlékszem, Székely Évával a csillaghegyi strandon hallgattuk a berlini olimpiai közvetítést. Nem tudtam olyan jól focizni, mint gyerekkori barátom, Szusza Ferenc, ezért fordultam a mikrofonhoz. Asszimilálódott zsidó család voltunk. A Berzsenyiben érettségiztem, aztán egy textilgyárban dolgoztam két hétig, voltam inas és esztergályos is, de apám is hamar rájött, hogy nem nekem való. – Hogy élted túl a holokausztot? – Szerencsével. 1943-ban vittek munkaszolgálatra Hódmezővásárhelyre, aztán Újvidék mellé, majd Ukrajnába, Delatynba, Kolomeába, onnan vissza Erdélybe, ahol köveket kellett törnünk. Miután a század szétoszlott, Budapestre menekültem. Bujkáltam. 1944. december 24-én kerültem a Munkácsy Mihály utcai zsidó házba, ahová a házmester család, a Kocsisék bujtatták – mások mellett – az édesanyámat és a húgomat is. A garázs zsúfolásig volt pakolva elhurcolt zsidók bútoraival, azok között laktam hónapokig egy barátommal. A Kocsisék Gábor nevű fia naponta egyszer becsúsztatott nekünk kenyeret és főzeléket, s elvitte az ürülékes edényt. Hetekig nem volt fűtés, villany. A családot felterjesztettem az izraeli Jad Vasem kitüntetésére, meg is kapták. A felszabaduláskor sírógörcsöt kaptam: tudtam, hogy apámmal baj történt. – Mikor ismerted meg a feleségedet? – 1947-ben. Az 5-ös buszon ült, nagyon megtetszett, megszólítottam és hazakísértem. Azt mondja, ha tudta volna, hogy ismert leszek, nem jön hozzám feleségül. – Honnan ered a fociimádat? – 1932-ben voltam először élvonalbeli meccsen, apai nagyapám vitt ki egy Hungária-Fradira, ő a zöldeknek drukkolt, én a kék-fehéreknek. Ma is a fejemben van. Amikor a Hungáriát megszüntették, Vasas drukker lettem, és a mai napig ennek a két csapatnak szurkolok. De közvetítéskor sosem voltam elfogult hazai meccseken, nemzetközin igen, imádtam a magyar válogatottat. – Kijársz most is meccsekre? – Persze, van, hogy hetente. – Bánt, hogy a régi színvonalnak nyoma sincs? – Most is hiszek a magyar fociban. Ellene vagyok a rengeteg külföldi játékosnak, sok a tehetség itthon is, de kevés lehetőséget kapnak. Szükség van új stadionokra, de előtte inkább jó foci kellene. – Hogyan kerültél a Magyar Rádióhoz? – Apám egyik régebbi kollégája, Schöpflin Gyula volt a felszabadulás utáni első műsorigazgató, 1945 áprilisában felkerestem, hogy a rádióban szeretnék dolgozni. Kaptam egy próbamikrofont és egy Rákóczi úti közért előtt el kellett mondanom, mit látok. Rábólintottak. Sportriporter elődöm és példaképem, Pluhár István betegsége miatt visszavonult, így kaptam lehetőséget. – És mit közvetítettél először élőben? – Egy, az USA, Anglia, Franciaország és a Szovjetunió tiszteletére szervezett ünnepi teniszversenyt. – Gondolom, tudod a dátumot is… – Természetesen: 1945. június 27. 15 óra 30 perc. A második közvetítésem a magyar-osztrák futballmeccs volt, 1945. augusztus 20-án. – És az utolsó hivatalos? – Magyarország-Izrael focimeccs, 1995-ben, 2-0-ra kikaptunk. Életem első mikrofonos gólja pedig Puskás Öcsi pályafutásának első válogatott gólja volt. A BBC londoni stúdiójában. Szepesi jobbról a másodikA BBC londoni stúdiójában. Szepesi jobbról a második
– Hogyan viselte a család, hogy szinte többet voltál külföldön, mint otthon?
– Anyai nagyapám szobafestő volt, bejárta az egész világot, egy évben kilenc hónapot dolgozott külföldön. Talán tőle örökölhettem – mondja nevetve. – A viccet félretéve: a feleségem fantasztikus, erős asszony. Hagyta, hogy azt csináljam, ami az életem. Ez neki sokkal több lemondással járt. Nagyon hálás vagyok ezért. – Mire vagy a legbüszkébb? – Még ma is megismernek, szeretnek, ez jó érzés. Nagy öröm, hogy barátja lehettem Puskásnak vagy Papp Lacinak. A Guinness Rekordok oklevél mellett rengeteg hazai és külföldi kitüntetést kaptam. Én mehettem először a rádiótól külföldre közvetíteni egy Belgrád-Budapest focimeccset, 1946-ban. Büszke vagyok persze a fiamra és az unokámra is, akikért a feleségem nagyon sokat tett. – Hívtak a tévéhez, miért nem mentél? – Rádiósnak születtem. De a tévében is van legalább kétszáz felvételem. – Hetente egyszer van egy néhány perces műsorod a rádióban, amikor különlegességekről mesélsz. – Igen, a mai napig imádok bejárni. – Mit csinálsz szabadidődben? Olvasok, leginkább újságokat. Eljárunk moziba, szeretek ingeket vásárolni, rádiót hallgatni és persze sok focit nézek. – Hogyan készülsz a nyári, londoni olimpiai munkádra? – A terv szerint az 1948-as londoni játékok magyar győzelmeit és az akkori megnyitó érdekességeit idézem majd fel, ha minden jól megy, a helyszínen. Már válogatom a sportágakat, Papp Laciról például biztosan megemlékezem. NÉVJEGY Szepesi György 1922-ben született Budapesten. Minden idők legnagyobb sportbemondójának tartják. 1978-tól 1986-ig az MLSZ elnöke, 1982-től 12 évig a FIFA vezetőségi tagja volt, azóta örökös tagja. 15 olimpiáról, 14 világbajnokságról közvetített. 1945-be került a Magyar Rádióhoz, három évvel később már olimpiáról tudósított. 1995-ben megkapta a NOB Olimpiai Érdemrend ezüst fokozatát. Prima Primissima-díjas, Budapest és a XIII. kerület díszpolgára, megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét. A Bethlen téri zsinagógánál 2009-ben, a magyar munkaszolgálatosoknak állított emlékmű egyik felavatója. „Puskás fölemeli, Hidegkuti lő, gól! Gól! Tapsoljanak, hallgatóim, tapsoljanak, ilyen csodálatos gólt még nem hiszem, hogy láttak futballpályán!” (Hidegkuti Nándor harmadik gólja: London, 1953, az évszázad 6-3-as futballmérkőzésén) „Egy cseppet sem vagyok fáradt. Ami fáraszt, az a magyar csapat játéka. (…) Ellőttük a puskaporunkat. Itt nem volt igazi tűzijáték, most már csak az augusztus huszadikai tűzijátékban reménykedhetünk, hogy az valamivel szebb lesz, mint amit itt láttunk, ezen a szomorú siófoki estén. Mit mondhatok? Elbúcsúzom a mikrofontól, megválok a sportmikrofontól abban a reményben, hogy barátaimnak, kollégáimnak lesz még örömük ebben a mikrofonban, lesz még örömük a magyar futballban. Azt mondtam, búcsúzni csak nagyon szépen szabad. Én megpróbáltam mindent.” (Magyarország–Izrael 0-2, utolsó hivatalos közvetítésén, 1995) Krausz Viktória

Címkék:2012-06

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

„Mélységes aggodalommal és felháborodással” – Elie Wiesel levele Kövér Lászlóhoz

A Béke Nobel-díjas író levélben ítélte el a Magyar Országgyűlés elnökének részvételét Nyírő József temetésén, és élesen szólalt fel szélsőjobboldali...

Amerika – zsidó esküvők Istennel és anélkül

Amerikában a zsidó esküvő szinte minden mozzanatának jelentősége van. A házasságkötés: alkuk, személyre szabott rituálék szakértők által formált színtere.

Close