Szombat előfizetés 2017

„17 évesen felvettek a mozdonygyárba”

Írta: Várnai Pál - Rovat: Kultúra-Művészetek, Történelem

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Beszélgetés Gergely Ágnessel  

O

Tóth Csilla felvételei

A múlt tégláiból építkezem” – mondja valahol, a nyolcvanadik születésnapjára megjelent memoárjában. A könyve megjelenését erre az alkalomra időzítette?

– Egyáltalán nem gondoltam arra, hogy évforduló lesz, az Európa kiadó viszont számon tartotta, s így került sor a könyv kiadására a születésnapomon.

– Miért éppen 29 éves életkoráig tartanak a visszaemlékezések?

– Ez adódott. A második rész fókuszában egy szerelem áll, ennek tragikus módon vége lett, s ehhez igazítottam a könyv végét is.

– Emlékezései visszanyúlnak a korai gyerekkorig. Fiatal életének első és igen meghatározó traumája apja elvesztése volt. Milyen ember volt az apja?

– Apám újságíró volt, főszerkesztő-helyettes a Zalai Hírlapnál, és azt tervezte, hogy elvégzi a jogot, és majd képviselő lesz. Becsületes ember volt, nagyon szerette a szakmáját és a családját. A zalaegerszegi futballcsapat bírója is volt. Én büszkén ültem a lelátón, s néztem őt. A háború után megtudtam, hogy éhen halt Mauthausenben.

– Édesapja ihlette számos versét. „Ajtófélfámon jel vagy”, „Apu”, „Őrizetlenül”.

– Sokáig haragudtam apámra, mert korábban mindig megtartotta ígéretét. Azt az egyet, hogy visszajön, sajnos, nem tudta megtartani.

10 - Gergely_Á_Két_szimpla a Kedvesben

– Gyakran használja a „jel” szót. Amikor szerelme arról beszél, hogy ő is mi mindent átélt, maga csendesen annyit mond: „de te nem voltál megjelölve”.

– Önmagában nem szégyen, ha az embert megjelölik, de a szégyen a sárga csillag alatt „odatetoválódott a bordáinkra”.

– 1944-ben Önt és édesanyját nem vitték el.

– Először egy csillagos házban, majd egy svájci védett házban, végül gettóban voltunk. A felszabadulás után gyalog mentünk haza szülőfalumba, Endrődre. 12 éves voltam. Térdig érő hóban, papírtalpú bakancsban gyalogoltunk száz kilométert, naponta húszat. Lefagyott a lábam, egy kedves parasztasszony hónapokig dörzsölte marhafaggyúval.

– A túlélő gyerekek többségéről zsidó szervezetek gondoskodtak, de cionista pártok is nyaraltatták, foglalkoztatták őket.

– Igen, velem is ez történt, bár nem voltam cionista. Több barátom, játszótársam alijázni készült. S amikor engem kérdeztek, hogy miért nem tartok velük, engem, aki március 15-én kokárdával szaladgáltam, azt válaszoltam: itt születtem, ez a hazám, itt mélyek a gyökereim.

– A kettős identitásról gyönyörűen vall a 137. zsoltárban. „Hát kihűlt jobbom legyen rá az ámen, / ha elfeledlek egyszer, Jeruzsálem….”  „És fájó orcám rángjon majd a számhoz, / ha elfeledlek egyszer, Arany János.”

O

 

– Számomra nem létezik kettős identitás, a kettő egy és ugyanaz. Ragaszkodom mindkét hagyományhoz. Nem érzem, hogy a kettő elválasztható, a kettő összeforrt bennem. A zsidó vallás és a magyar nyelv egyformán boldoggá tesz.

– A sors kegyetlen iróniája, hogy az egyetemi felvételnél újból előjön a származás kérdése. A színiakadémiára először felveszik, majd a politikai rostavizsgán kirúgják, mert megölt apja újságíró társainak szociáldemokrata nézetei nem felelnek meg a kor követelményeinek.

– Igen. Korábban tapintatból nem neveztem meg azt az embert, aki kirúgott. Most már megmondhatom: ő a színiakadémia káderese volt, a filmrendező Bacsó Péter.

– Mihez kezdett ezután?

– Akkoriban kordivat volt vasasnak menni, „bekerülni a munkásosztályba”. Én nem divatból mentem. Nem volt mit ennünk. 17 évesen felvettek a mozdonygyárba, ahol vas- és fémesztergályos lettem.

– Milyen volt 1950-ben egy gyárban egyszerre lenni nőnek, zsidónak és úrilánynak?

– Mint nőt segített a „nőket a vasiparba” jelszó. De éreztették velem, hogy több szempontból is más vagyok. Az egyik oktatóm azt mondta, „te még overallban is úrilány vagy”. Zsidózás ott is volt. A jampecok például megkérdezték, milyen vallású vagyok, mire azt feleltem, félelemből, hogy „felekezeten kívüli”, amit aztán nagyon szégyelltem. De ha zsidót mondok, megvertek volna. A munkások becsületére legyen mondva, mindig volt a műhelyben, aki megvédett. 1952-ben a szakmából jelesre vizsgáztam, és jelentkeztem a műegyetem szakérettségis tanfolyamára, de a bizottság vezetője azzal utasított el, hogy „ne vedd el a helyet a munkásgyerekek elől”. Elküldtek az Állatorvosi Főiskolára, mert, ahogy mondták, a szocialista mezőgazdaságnak van rám szüksége. Szerencsére valaki felismerte, hogy „tipikus bölcsész” vagyok, és bejutottam a szakérettségire előkészítő tanfolyam angol osztályába, majd az egyetemre, magyar-angol szakra. Másodéves koromban, mint kitűnő rendű, Rákosi ösztöndíjat kaptam, amit rövidesen azzal vettek el tőlem, hogy befurakodtam a munkásosztályba, a kitüntetést nem érdemlem meg. Hát ennyit az én „egyetemeimről”.

– Jött 1956, amikor életében másodszor került szóba, hogy elhagyja az országot.

– Barátommal együtt készültünk, és anyám is biztatott bennünket. Becsomagoltam a hátizsákomba meleg holmit és két könyvet. De kiesett a kezemből a Vörösmarty-kötet, benne a Szózat: „Itt élned, halnod kell”. Itt maradtam.

– Memoárkötetének címe: „Két szimpla a Kedvesben”.

– Ez egy ismert Váci utcai eszpresszó volt, ahova bementem a barátommal, akivel évfolyamtársak voltunk. Akkoriban létezett szimpla és dupla kávé, s nekünk csak szimplára volt pénzünk. Szerelmem, Zoli az enyémtől nagyon eltérő társadalmi háttérből jött. Parasztfiú volt, az egyik legműveltebb ember, akit valaha ismertem. Kitűnő műfordító lett. Szerelmünk hét évig tartott. Az első öt évben az összetartozás érzése legyőzte a különbségeket, de az utolsó két évben ezek felerősödtek, s ezen egyikünk se tudott felülemelkedni.

O

– Első nagysikerű regényében, A tolmácsban írja, hogy a tragédiákat nem lehet egymás ellen kijátszani.

– Ez, sajnos, ma is nagyon időszerű. Az emberek nem értik, nem akarják megérteni a mások problémáit, holott ezt a megértést mindenki megérdemelné.

– Az 1973-ban megjelent regény egyike volt a legkorábbiaknak, amelyik érintette a „zsidókérdés” tabusított témáját.

– Gera György nagyszerű és igazságtalanul elfeledett regénye, a Terelőút egy évvel megelőzte az enyémet.

 – Talán legismertebb verse a Temető Pannóniában, melyben bátran ellentmond a „Kozma utca 6” kényelmes eufemizmusának: „Miféle információ a Kozma utca 6!… Itt éltél. Több vagy holtan is, / mint Kozma utca 6.

– A vers megjelenése után a villamoson összetalálkoztam volt kémiatanárnőmmel, aki azt mondta: – Én a férjem temetéséről azt írtam az újságba, hogy a zsidó temetőbe temetjük.

 – A feministák szeretnek a nőkről mint kisebbségről beszélni. Érezte valamikor is annak a hátrányát, hogy költőnő?

– Nem vagyok feminista, és ezen nem szoktam gondolkodni. Igazán nem éreztem ezt. Előfordult persze, korábban, hogy valamelyik kéziratomat kiröhögték és visszadobták, azzal, hogy nem elég „közéleti” vagy nem elég „közérthető”. Természetesen ez férfiakkal is megtörtént. Annyit mondhatok, hogy a háború utáni elismert költőnők, Nemes Nagy Ágnes, Károlyi Amy vagy Hajnal Anna nem törődtek azzal, hogy nők. S ez vonatkozik a későbbi korra, így Székely Magdára is, aki sok mindenben példaképem volt.

– Végezetül, memoárjával kapcsolatban azt írja: „Néha eszembe jut, hogy érdemes-e újra átélni ezeket a régmúlt időket.”

– Most, hogy letettem az asztalra ezt a memoárt, azt mondom, érdemes, de rettenetes volt a kínlódás, amellyel a könyvet megírtam. Nemcsak az emlékek feltépése miatt, hanem elsősorban azért, hogy végig igazságos tudjak maradni. Mert ebben a történetben mindenki hibás, és én szeretek mindenkit ebben a történetben, ma is. Ezért jó arányérzékkel kell ezekhez az érzékeny pontokhoz hozzányúlni. Megragadni, hogy kinek a vétke súlyos, és ki az, aki felmenthető.

Címkék:2014-02

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

„Elfelejtett Gyöngyösiek” – Holokauszt kiállítás Gyöngyös Fő terén

„Elfelejtett Gyöngyösiek” címmeljúnius 26-ig látható az a kiállítás a gyöngyösi Fő téren, amely szervesen illeszkedik a Holokauszt 70-ik évfordulójára rendezett megemlékezések...

A Vígszínházban látható Fischer Iván A Vörös Tehén című operája

Fischer Iván A Vörös Tehén című operáját a Vígszínházban láthatja a közönség június 23-án, hétfőn és 24-én, kedden.

Close