„Szabadíts meg engem a vérontástól…”

Ismét Szombathelyen járt az Élet Menete Alapítvány utazó vagonkiállítása. A megnyitón egyházi vezetők is felszólaltak, a tárlaton pedig több mint ezerötszáz látogató fordult meg a rá következő hét során.

 

2011 után idén május 28-án másodszor is a vasi megyeszékhelyre érkezett a magyar nyelvterületekről elhurcolt zsidóknak emléket állító mozgó tárlat. Az akkori megnyitón Radnóti Zoltán rabbi beszélt az „útjelzők”, a történelmi emlékezet fontosságáról. Felidézte a Szombathely környéki zsidók és magyarok együttélésének momentumait, a közös gondolkodásban látva a változás lehetőségét – a gárdamasírozások évei voltak ezek.

Azóta Szombathelyen létrejött a helyi zsidóság életét bemutató állandó kiállítás, és a hitközség is megnyitotta kapuit az érdeklődők előtt. A mostani kezdőnapi rendezvényen – a szervező alapítvány elnöke, Gordon Gábor és Forgács János gödöllői származású holokauszt-túlélő mellett – felszólalt a városvezetés részéről dr. Puskás Tivadar polgármester, a Mazsihisz részéről Heisler András elnök, a helyi egyházak részéről dr. Székely János megyés püspök és Czubor Ferenc, a Hit Gyülekezete lelkésze, valamint dr. Verő Tamás, a budapesti Frankel Zsinagóga rabbija.

Gordon Gábor köszöntötte a megjelenteket, külön kiemelve a vasútállomás munkatársainak segítőkészségét, az iskolák tanulóinak és tanárainak érdeklődését, valamint a diákok közül kikerült önkénteseket, akik a kiállítás előkészítésében is részt vettek, és egy héten át tartó bemutatására is nagy számban jelentkeztek.

Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere a felelősség felvállalását hangsúlyozta: az államét polgárai megvédésében, és a felnőtt generációét, akiknek a múlttal kell megismertetniük a fiatalokat – ezt szolgálja a kiállítás. Azt kérte, „tanuljunk belőle, […] hogy ilyen soha többé ne történjen Magyarországon”.

A Mazsihisz elnöke, Heisler András kérdést intézett a hallgatósághoz: hogyan lehetett hat hét alatt 430 ezer embert bezsúfolni a vagonokba ellenállás nélkül? Az okot az embereket megtörő, a társadalmi közeget meghatározó – és törvényekben is testet öltő – több évtizedes folyamatként írta le.

E folyamat eredményének rémtetteiről és felelőseiről is beszélt Székely János megyés püspök. Az egyházi vezető szerint utóbbiak közé tartozik nemcsak a náci ideológia és annak működtetői, valamint a német megszállás, hanem még maguk a szövetséges erők is, „amelyek semmilyen komoly kísérletet nem tettek arra, hogy legalább a vasúti csomópontokat szétbombázzák, s a gázkamrába küldhetők számát csökkentsék”.

„De van felelőssége – folytatta –, nem is kevés, az akkori magyar államvezetésnek. Ha Horthy július hatodikán meg tudta állítani a deportálást, akkor ezt meg tudta volna tenni előbb is. Volt mozgástere, a magyar államvezetés felelőssége letagadhatatlan.”

Végül hozzátette: „van felelőssége a társadalomnak is: a rendőrségnek, katonaságnak, csendőröknek, vasúti dolgozóknak. Legtöbben közönyösen, bambán teljesítették a parancsokat – nagyon kevesen voltak, akik az üldözöttek, halálra szántak mellé akartak állni.”

A tárlatról szólva fájdalmas adatokat idézett fel a Vas megyei áldozatok számával, sorsával kapcsolatban – utalva a Szemtől szemben kiállításra és az abból megismerhető életutakra is. A Szentföldet és annak történetét, kultúráját jól ismerő megyés püspök a talmudi mondást idézve arra hívta fel a fiatalokat, hogy lelkük mélyén szülessen meg a döntés: mindig odaállnak az igazság, a szenvedő mellé, akkor is, ha ez számukra hátránnyal jár vagy veszélyt jelent.

Czubor Ferenc, a szombathelyi Hit Gyülekezete vezetője, teológus és lelkész ez után az 51. zsoltárt, Dávid bűnbánó imáját olvasta fel. A „gőzmozdonyok, gázkamrák füstjénél feljebb ható” fohászokat hallgatva úgy érződött, valójában talán ez a válasz a mindannyiunkban ott feszülő kérdésre: mit tehetnénk? Mit tehetnénk, hogy a megkerülhetetlen és változhatatlan múlt mindenkit sebesítő valósága – az emlékezés örök és hű megtartása és az igazság kimondása mellett – végül utat engedjen az életnek?

A zsoltárt Verő Tamás főrabbi imája követte az áldozatokért, felvezetve az emlékkövek elhelyezését és a kiállítás megtekintését. A rabbi két héber szó – az önmagunk megerősítésére felszólító hazzak, illetve a salom – magyarázatával ösztönözte a fiatalokat a puszta, bár gyönyörű szavakon túl a kiállításon is bemutatott dolgok megérzésére, amely révén megerősödhetünk; és a teljesség, a valóság minden oldalának megismerése által hozott békesség keresésére.

Az emlékkövek elhelyezése után Gordon Gábor arra kérte Puskás Tivadar polgármestert, hogy tegye lehetővé minél több diákcsoport számára a kiállítás megtekintését – majd átadta a szót Forgács Jánosnak, aki kilencvenévesen is fiatalokat megszégyenítő állóképességgel vett részt a rendezvényen. Amíg a megjelentek kisebb-nagyobb csoportokban körbejárták a kiállítóteret, elmondta élettörténetét, és mintegy fél órán át válaszolt a kérdésekre – amelyekből lett volna még.

A megnyitón Tompa Ráhel, az idei Szép magyar beszéd verseny egyik különdíjasa előadásában elhangzott Tóth Ferenc Zyklon-B című verse. A helyi zsidó hitközség túlélői közül az idén 106. évében járó Spiegler Elemérről a vagonkiállítás megérkezése előtt kisfilmet forgatott az Élet Menete stábja, amely az alapítvány közösségi oldalán is megtekinthető.

A megnyitót követő egy hét alatt mintegy ezerhétszázan – számos iskola diákjai és egyéni látogatók – fordultak meg a tárlaton; sokan a vasútállomáson kihelyezett plakát vagy a helyi televízió előzetese nyomán tértek be, hogy megnézzék. Visszajelzéseik szerint „kell”, „jó”, „fontos”, amit itt láthattak – a bemutatott képek, információk azokat is megérintették, akik számára a téma koruknál fogva vagy egyéb okból új vagy szokatlan volt. Szombathelyről a vagonkiállítás visszatér a budapesti vasúttörténeti parkba, ahol bejelentkezés alapján látogatható.