Szombat előfizetés 2017

Hiányjelek – kamarakiállítás

Írta: Magyar Zsidó Múzeum - Rovat: Közösség

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

A MAZSIHISZ- Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár sok szeretettel meghív minden érdeklődőt a Hiányjelek Ország Lili és Fábián Noémi alkotásait bemutató kamarakiállítására, 2018. január 10. (szerda), 18:00 órára a Síp12 Galériába. A kiállítást Csanádi Judit díszlettervező, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora nyitja meg.

A Síp12 Galéria és Közösségi Tér 2017-ben nyílt azzal a céllal, hogy szélesebb körben ismertesse meg a kortárs zsidó művészetet és kultúrát, valamint találkozóhelyül szolgáljon az érdeklődők számára.

A galéria emeletén lévő kiállítótérben a Magyar Zsidó Múzeum gyűjteményének egy-egy művét szeretnénk bemutatni – a kortárs művészethez való lehetséges kapcsolódási pontjaikkal. A 2018. január 10. (szerdán), 18:00 órakor nyíló kiállításunkon Ország Lili Jelek című műve és Fábián Noémi alkotásai között kezdeményezünk párbeszédet. A kiállítás kurátora Farkas Zsófia művészettörténész.

Ország Lili és Fábián Noémi egyaránt a zsidó kultúra írásos hagyománya felől közelít a zsidó identitáshoz, kultúrához, emlékezethez. Mindkét művész alkotásaiban fontos szerepet kap az írás és a kép kapcsolata – a zsidó kultúra írásos jel- és nyomhagyása. Az írásjelek szakrális tartalom helyett mindkettejüknél inkább az írott kultúra jeleként, a múlt roncsoltságának, rétegzettségének szimbólumaként jelennek meg, gesztusszerű elemként. Míg Ország Lili művei a kollektív emlékezet „mementói”, addig Fábián Noémi a személyes múlt feldolgozására helyezi a hangsúlyt. A Zsidó Levéltár Héber betűk című kiadványa a gyűjteményünkben található művek és tárgyak héber felirataival foglalkozik, kiállításunk tehát egy, már megkezdett kutatáshoz is kapcsolódik, ezúttal a képzőművészet eszközeivel.

Ország Lili (1926–1978) Ungváron született Oesterreicher Lívia néven. A második világháború alatt, a deportálásból megmenekülve, Budapesten bujkált hamis papírokkal. A külföldi utazásai során felfedezett történelmi és művészeti emlékek alapvetően határozták meg műveinek motívumvilágát: így például az 1959-ben megismert prágai zsidó temető, illetve az 1966-os izraeli út, ahol először találkozott a Siratófallal. Útjai során a különböző korok és kultúrák egymásra rakódott köveiben és rétegeiben találta meg azokat az elemeket, amelyeket később a saját maga alkotta falakra festett. A hatvanas évek elején jelentek meg művein a héber írásjelek, betűtöredékek.

Fábián Noémi 1968-ban született Egerben, 1994-ben végzett az Iparművészeti Főiskola textilszakán. 1994-óta tanít a Budai Rajz- és Szakközépiskolában, 1998-óta pedig a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen. Több budapesti kiállítóhelyen volt önálló kiállítása (Fiatal Művészek Klubja, Stúdió galéria, Mű-Terem Kiállító, Vigadó Galéria, Bartók 32 Galéria, Vízivárosi Galéria, Nyitott Műhely Galéria, Óbudai Társaskör Galéria, Raiffeisen Galéria), de kiállított Németországban, Izraelben és Olaszországban is. Többnyire viasztáblákra ír, így „hagyja hátra” a „múltból átmentett”, olvashatatlanná tett – szent szövegként, naplóbejegyzésként, fohászként is felfogható – üzeneteket, gondolatokat.

A kiállítás kurátora Farkas Zsófia művészettörténész
Megnyitó időpontja 2018. január 10. szerda, 18:00 óra
Helyszín Síp 12. Galéria. (Budapest VII. ker., Síp u. 12.)

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

A püspök madarai

Egy könyv, amely egyszerre állít emléket a szovjetek által meggyilkolt Apor Vilmos püspöknek és az 1956 után kivégzett Angyal Istvánnak,...

Ötmilliárdos állami támogatás a Mazsihisz Szeretetkórházának

Összesen 4,8 milliárd forint állami támogatást kap a Mazsihisz kórháza, Közép-Európa egyetlen zsidó kórháza, amelyből gerontológiai régiós központ alakítható ki...

Close