2008. október 2. csütörtök, 18:00 óra
Szeretnénk meghívni Önöket a Kommentár folyóirat legutóbbi tematikus számának bemutatójára, a Holokauszt Emlékközpontba.
A lapban megjelenő fontos vitacikk adja az apropóját a bemutatón sorra kerülő gyik beszélgetésnek, amelyet Gyáni Gábor jegyez. A történelemelmélet újabb iskoláinak hazai népszerűsítésére is vállalkozó kutató a nyugati nyelvek irodalmában történő tájékozódás hiányát, illetve a történelemelmélet újabb iskoláinak, eredményeinek elmaradó recepcióját veti a magyar holokausztot kutató, honi történészek szemére.
Szintén kiemelten szeretnénk foglalkozni Novák Attila és Ablonczy Balázs közösen jegyzett írásával is, mely nem szakmunka, hanem inkább kiáltvány: két eltérő világnézetű szaktudós kolléga elvi nyilatkozata, deklarációja, mely a konszenzus lehetőségét és szükségét példázza szépen, a morális alapkérdések tekintetében. Velük beszélgetünk arról, miért, miért itt és most tartották fontosnak ezt a demonstratív lépést, kiknek szól a gesztusuk, mi volt a célja. A számnak a témában publikáló minden szerzőjét szeretnénk megszólaltatni.
A beszélgetést Vári György irodalomtörténész moderálja.
A Kommentár szerzőit, szerkesztőit és Mindnyájukat szeretettel várjuk.
Időpont: 2008. október 2. csütörtök, 18 óra
Helyszín: Holokauszt Dokumentációs Központ
Budapest IX. ker. Páva utca 39. (A Ferenc körút metrómegálló közelében)

















A Goldmark-terem kicsinek bizonyult, így a Mazsihisz a Dohány utcai zsinagógában tartotta szolidaritási rendezvényét Székhelyi Józseffel, akit az egri önkormányzatról kiszivárgott hangfelvétel szerint
"a zsidózás vádja nyomán országos botrány támadt, amit a – ki tudja milyen hosszadalmas – vizsgálat nem fog csillapítani. Mindennek alighanem visszhangja támad majd a nyugati médiában, tovább rongálva a
François Hollande, a győztes szocialisták vezére a második legjobb alternatíva a francia zsidók számára. A legjobb az lett volna, ha Nicolas Sarkozy marad az elnök. Ezt maga Richard Prasquier, a CRIF (a francia
Szolidaritási akciót rendez a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) Székhelyi József színművész mellett vasárnap este Budapesten, a Dohány utcai