előfizetés 2009

Hírek, lapszemle

A TASZ és az ostobaság bűne

 „Nem lehet minden hülye mellé paragrafust állítani.” Valóban nem, paragrafusból csak egy van. A hülyék majd szépen felsorakoznak mögé.
 

Sólyom László és a holokauszt ügye

Sólyom László köztársasági elnök aláírta azt a sokat bírált törvénymódosítást, amely büntethetővé tette Magyarországon a holokauszt tagadását. Hibás döntés volt-e Sólyomé, vagy csupán részleges megoldás?
 

Büntethetővé vált a holokauszttagadás

Áprilistól három év börtönbüntetésre ítélhetik azt, aki a holokauszt tényét tagadja, kétségbe vonja vagy jelentéktelen színben tünteti fel, rendelkezik a büntető törvénykönyv módosítása, amit a parlament február végén fogadott el, és amit Sólyom László köztársasági elnök szerdán aláírt.
 

Raj Tamás főrabbi búcsúztatása

Raj Tamás nyugalmazott főrabbi temetésére 2010. március 10-én, szerdán 13:00 órakor kerül sor a Kozma utcai zsidó temetőben. Utolsó útjára és búcsúztatójára, testvére, Raj Ferenc rabbi és Kardos Péter főrabbi várja az elhunyt híveit, hogy minél többen, kísérjék utolsó útjára hazánk legendás rabbiját, nagyon sokunk szellemi tanítóját, mesterét.
 

A frusztráció népe

Az elmúlt húsz év során valaha kormányzati pozícióba került politikai erőkben rengetegen csalódtak: e csalódottak közül kerül ki a Jobbik számos támogatója. De vajon mit ígér a magát nemzeti radikálisnak nevező párt programja, retorikája és gondolatvilága?
 
tovább >

Programok

[2010-03-10]
Jelinek-napok a Trafóban

Háromnapos programsorozatot szentel a Trafó a rasszizmus kérdésének március 8. és 10. között: a neves kortárs író, Elfriede Jelinek darabjai mellett a programban szerepel drámapedagógiai foglalkozás, beszélgetés, előadás a "kedélyes zsidózásról". A programok egy része ingyenes.
 

[2010-03-12]
Emanuel Gat Dance: Téli utazás/Téli variációk

Két férfi, lépések és formációk vibráló csendekkel pontozott, hipnotikus füzére, a kar és a kéz Gatra igen jellemző rajza, két lélegzetelállító koreográfia, előbb Schubert, majd Gustav Mahler, Riad al Sunbati és a The Beatles zenéjére. A Franciaországban élő izraeli táncművész, a tiszta tánc műfajában alkotó koreográfus Emanuel Gat alig egy évvel nagy sikerű vendégjátéka után ismét Budapestre érkezik. Tavaly lendületes salsa egy perzsaszőnyegen, most két gyönyörű duett!
 

[2010-03-17]
„az életben maradt Anna Frank”

„Kisszínházi” estek ismert és kevésbé ismert írónők regényeiből. Nem csak hölgyeknek, élőzenével és gasztronómiával

[2010-03-21]
Olvas-suk a Bálint Ház és az izraeli Kulturális Intézet Könyvklubja

Az Izraeli Kulturális Intézet és a Bálint Ház Könyvklubjában együtt olvassuk izraeli írók könyveit. A beszélgetést egy vállalkozó kedvű résztvevő moderálja.
 

[2010-03-24]
„A cedaka a zsidóság kultúrájában”

Szabad Zsidó Tanház, előadássorozat a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület és a Szombat folyóirat szervezésében.
 
tovább >
MazsikeEmlékezésMetazin

Klasszikus és jazz improvizációk - Oláh Kálmán (zongora)

Oláh Kálmán elsősorban mainstream jazz-zongoristaként vált ismertté Magyarországon és Európában, ugyanakkor folyamatosan keresi annak lehetőségeit, hogyan lehetne - a számára három legfontosabb zenei világot - a klasszikus zenét, a jazzt és a magyar folkórt adekvát zenei formában összekötni. 


2008. augusztus 14. csütörtök, 16:00 óra

Oláh Kálmán elsősorban mainstream jazz-zongoristaként vált ismertté Magyarországon és Európában, ugyanakkor folyamatosan keresi annak lehetőségeit, hogyan lehetne - a számára három legfontosabb zenei világot - a klasszikus zenét, a jazzt és a magyar folkórt adekvát zenei formában összekötni.

Oláh Kálmán.jpg

Oláh Kálmán 
Ennek jegyében újrahangszerelte Bach, Bartók és Debussy műveit, a Stuttgart Chamber Orchestrával közösen készített dupla albumon pedig a Bach Goldberg-variációk és az e műre írott Oláh Kálmán variációk is hallhatók.

Számos külföldi és hazai lemez- és koncertsiker után 2006-ban a legrangosabb amerikai jazz-zeneszerzőverseny, a Thelonius Monk Jazz Composer's Competition fődíját vehette át a washingtoni a Kennedy Centerben.

Ezen a kellemesnek ígérkező délutánon Oláh Kálmán több oldaláról is bemutatkozik, klasszikus zongoristaként, zeneszerzőként és a több száz műből kiválasztott, nyertes dal, az Always is elhangzik majd.

Program:
Oláh: Meditation on a theme of Debussy's string quartet
Bartók: Sostenuto (from Suite op. 14)
Oláh: Reflection + Interlude
Bartók: Ostinato (from Mikrokozmosz)
Bach-Oláh: Menuet (from 2nd Cello suite)
Oláh: Always
J.Van Heusen: Like someone in love

Időpont: 2008. augusztus 14. csütörtök, 16:00 óra
Helyszín: Tolcsva – Oremus szalon
Pontos cím:Tolcsva
Jegyek ára: 2000Ft