Lélek iskolája

Hírek, lapszemle

Izraeli támogatással bennszülött központot létesítenek Ausztráliában

Hasonlít egymásra az őslakos ausztrál és a zsidó hagyomány – erre hivatkozva lépett az izraeli nagykövet.
 

Netanjahu: Egy éven belül aláírható a béke

Az izraeli miniszterelnök reményei szerint egy éven belül tető alá lehet hozni az izraeli-palesztin békemegállapodást, a két fél között feszülő mély ellentétek dacára is.Benjámin Netanjahu hétfő este amerikai törvényhozókkal találkozott Tel-Avivban, és Nir Hefec szóvivő szerint e megbeszélésen hangzott el a kormányfő bizakodó nyilatkozata.
 

Beköszönt a zsidó újév

A zsidó naptár szerint szeptember 9-én kezdődik a lelki számvetés, önvizsgálat, az ima időszaka, amikor a Talmud szerint minden élőlény elvonul Isten előtt, aki megítéli őket a következő esztendőre
 

Rekordot döntött a Zsidó Nyári Fesztivál

Látogatottsági rekordot döntött idén a Zsidó Nyári Fesztivál: a tegnpap véget ért fővárosi programsorozatra több mint 120 ezer magyar és külföldi vendég volt kíváncsi.
 

A provokátor

Mintha évtizedes tabuk dőlnének össze. Hirtelen napirendre került a szociális állam radikális reformja, a lopakodó iszlamizációtól való félelem, és mindez új érveket szállíthat azoknak, akik nem a szociális államban, hanem a több egyéni felelősségben, több piacgazdaságban - nem utolsósorban: a kevesebb iszlámban - látják a megoldást,
 
tovább >

Programok

[2010-08-26]
Zsidó Nyári Fesztivál Budapest

A fesztivál nyitó programja augusztus 26-án, csütörtökön este hét órától a világhírű Boban Markovic Orkestar koncertje.

[2010-08-29]
Héber capriccio – Korcsolán Orsolya újra Budapesten koncertezik

Korcsolán Orsolya hegedűművész a New York-i Shir Ami Ensemble művésze, augusztus 29-én vasárnap este 7 órától a Zsidó Nyári Fesztivál keretében ismét csodálatos ritkaságokat, a klasszikus zeneirodalom legszebb és legizgalmasabb zsidó témájú kompozícióit tárja a fesztivál közönsége elé, az Otto Wagner tervei alapján épült Rumbach Sebestyén utcai lélegzet elállító atmoszférájú zsinagógájában

[2010-09-03]
Művészet és Judaizmus Baján

Európai Zsidó Kultúra Napja Baján: Történelem, judaizmus, zene, gasztronómia

[2010-09-05]
Nyitott Zsinagógák Délutánja a Józsefvárosban

A délután során az érdeklődők megismerkedhetnek a zsidó vallással, a zsinagógák berendezési tárgyaival és építészeti világával. Megismerkedhetünk az ünnepekkel, a zsidó közösségi élettel és kultúrával. 

[2010-09-05]
A haszid reggae királya Magyarországon

Egy igazi zenei csemegében lehet részünk szeptember 5-én vasárnap, este 7 órától a budapesti Syma Csarnokban. Az idei Zsidó Nyári Fesztivál keretében hazánkba látogat a haszid reggae „királya”, Matisyahu Miller és zenekara.
tovább >
MazsikeEmlékezésMetazin

Késői hazatérés

wittmannzsigmond_onarckep 120.jpg
Késői hazatérés címmel nyílt kiállítás a Holokauszt Emlékközpontban. A tárlat, a Száműzött művészet kiállítás-sorozat része, mely azt a feladatot tűzte ki célul, hogy a zsidóüldözés miatt menekülni kényszerült művészek munkáit bemutassa a magyar közönségnek. Három, Magyarországon méltatlanul elfeledett művész alkotásain keresztül egyúttal három, jellegzetesen kelet-európai zsidó életútba is betekinthetést nyerhetünk.


2010. július / Konkoly Ágnes

 

Késői hazatérés címmel nyílt kiállítás a Holokauszt Emlékközpontban. A tárlat, a Száműzött művészet kiállítás-sorozat része, mely azt a feladatot tűzte ki célul, hogy a zsidóüldözés miatt menekülni kényszerült művészek munkáit bemutassa a magyar közönségnek. Három, Magyarországon méltatlanul elfeledett művész, Bán Kiss Edit, Mészöly Munkás Béla és Wittmann Zsigmond alkotásain keresztül egyúttal három, jellegzetesen kelet-európai zsidó életútba is betekinthetést nyerhetünk. Az életművek párhuzamos bemutatásának külön érdekessége, hogy a három művészi karakter különböző módon élte meg és dolgozta fel munkáiban a háborús évek nyomasztó légkörét. A kiállítás anyaga főként francia és német múzeumokból, illetve magángyűjteményekből származik.

 

wittmannzsigmond_onarckep.jpg

Wittmann Zsigmond : Önarckép

Mészöly Munkás Béla Nagybányán tanult. 1920-tól kezdődően, járja a világot, Budapesten kívül, Amszterdamban, Barcelonában, Londonban, Nizzában is kiállít. 1930-ban Schall Lászlóval közösen megalapítják a Képzőművészeti Szalont. 1942-ben Auschwitzba deportálják, ahol életét veszti. Mészöly Munkás a magyar posztimpresszionizmus talajáról, a  fauveizmus irányába fejlődik, de képein érződik a francia art noveau hatása is. A fauveokra jellemző élénk színek Mészöly Munkás képein azonban borongós, sötétebb árnyalatúak,  képei kontemplatív hangulatúak. Néptelen tájak, utcák (Öreg kapu), kikötő (Hága), az elhagyatottság és magány csendjébe burkolódznak. A Falak (toronyóra) a külvilág és a belső világ egymástól való elszigeteltségét fejezi ki: az objektív időben létező külvilág és a belső, a szubjektív világ időtlenségét.

Wittmann Zsigmond a Képzőművészeti Főiskola növendékeként, Réti tanítványként kezdi, majd Berlinben, az expresszionista Karl Hofernél, folytatja tanulmányait. A berlini évekből származó Önarcképből mély szomorúság és a világ iránti bizalmatlanság árad, de a szemekből ugyanakkor félénk bizalom is sugárzik: a művész keresi a néző tekintetét, hogy kapcsolatot teremtsen vele, hogy reményt, együttérzést adjon és találjon. Az 1930-as években számos kiállítása van külföldön, Dániában, Berlinben antifasiszta plakátokat készít. 1933-ban elhagyja Berlint, Párizsban telepszik le és beleveti magát a Montparnasse bohém művészvilágába. Skicceiben kitűnő jellemábrázoló képességgel, könnyedséggel örökíti meg a bohémvilág alakjait (Tihanyi Lajos a Dȏme-ban). A Férfi portré híd előtt kubizáló alakja baljós hangulatú: a férfi Hitler arcvonásait viseli. 1936-ban, önkéntesként bevonul a francia hadseregbe, leszerelése után internálótáborba kerül. Szabadulása után kiállít Marseille-ben. 1942-ben, ismét önkéntesként vonul a szabad francia erőkkel Casablancába. Csapatát 1944-ben Olaszországba, a Vogézekbe küldik, ahol az egyik utolsó harc során súlyosan megsebesül és belehal sérüléseibe. 

 

meszoly miklos taban.jpg

Mészöly Munkás Béla: Tabán


 

ban kiss edit.jpg

Bán Kiss Edit: Angyal


Bán Kiss Edit a Képzőművészeti Főiskolán, szintén Réti tanítványaként kezdi tanulmányait, később, a düsseldorfi Művészeti Akadémia növendéke lesz. 1944-ben, gyalogmenetben Ostmarkba viszik, onnan Ravensbrückbe deportálják. A gyalogmenet és a deportálás élményei inspirálták Deportáció című gouache sorozatot. Bán Kiss megrendítően expresszív képekben ábrázolja a kényszermunka mindennapjait, a kínzásokat, válogatott kegyetlenkedéseket. Bán Kiss intuitív művész, kifejezésmódja ösztönös, szinte gyermekien őszinte, formái keresetlenek, nyersek, színei az expresszionizmust idézik. Letisztultságában is megrendítő alkotás az 1946-ban készült, Búcsú című szobor, az ölelkező pár alakjában egyszerre fejeződik az összetartozás és az elválás. A nőalak lába lelóg a szobor talapzatáról: ebbe az apró mozdulatba bámulatos erővel sűríti bele a művész a bizonytalanság és a jövőtől való félelem érzését. Bán Kiss, a felszabadulás után visszatér Budapestre. 1947-48-ban négy részes dombormű sorozatot készít az újpesti zsinagóga falára. Később, külföldön telepszik le, Marokkóban, Franciaországban, Angliában is él. Élete utolsó éveiben súlyos depresszióban szenved, 1966-ban önkezével vet véget életének. Élete utolsó szakaszában készült képei, az Angyal sarokban kuporgó nőlakja és a sűrű erdőt ábrázoló festmény (Cím nélkül) a szorongás és a magány portréi. Forma-, és színviláguk kevésbé erőteljes, mint a gouache-sorozat „segélykiáltásai”, de hasonló erejű, mert áthatolhatatlan magány és mély, csendes belső szenvedés váltja fel őket.

 

A kiállítás augusztus 15-ig tekinthető meg.