Hírek, lapszemle
Hasonlít egymásra az őslakos ausztrál és a zsidó hagyomány – erre hivatkozva lépett az izraeli nagykövet.
Az izraeli miniszterelnök reményei szerint egy éven belül tető alá lehet hozni az izraeli-palesztin békemegállapodást, a két fél között feszülő mély ellentétek dacára is.Benjámin Netanjahu hétfő este amerikai törvényhozókkal találkozott Tel-Avivban, és Nir Hefec szóvivő szerint e megbeszélésen hangzott el a kormányfő bizakodó nyilatkozata.
A zsidó naptár szerint szeptember 9-én kezdődik a lelki számvetés, önvizsgálat, az ima időszaka, amikor a Talmud szerint minden élőlény elvonul Isten előtt, aki megítéli őket a következő esztendőre
Látogatottsági rekordot döntött idén a Zsidó Nyári Fesztivál: a tegnpap véget ért fővárosi programsorozatra több mint 120 ezer magyar és külföldi vendég volt kíváncsi.
Mintha évtizedes tabuk dőlnének össze. Hirtelen napirendre került a szociális állam radikális reformja, a lopakodó iszlamizációtól való félelem, és mindez új érveket szállíthat azoknak, akik nem a szociális államban, hanem a több egyéni felelősségben, több piacgazdaságban - nem utolsósorban: a kevesebb iszlámban - látják a megoldást,
tovább >
Programok
A fesztivál nyitó programja augusztus 26-án, csütörtökön este hét órától a világhírű Boban Markovic Orkestar koncertje.
Korcsolán Orsolya hegedűművész a New York-i Shir Ami Ensemble művésze, augusztus 29-én vasárnap este 7 órától a Zsidó Nyári Fesztivál keretében ismét csodálatos ritkaságokat, a klasszikus zeneirodalom legszebb és legizgalmasabb zsidó témájú kompozícióit tárja a fesztivál közönsége elé, az Otto Wagner tervei alapján épült Rumbach Sebestyén utcai lélegzet elállító atmoszférájú zsinagógájában
Európai Zsidó Kultúra Napja Baján: Történelem, judaizmus, zene, gasztronómia
A délután során az érdeklődők megismerkedhetnek a zsidó vallással, a zsinagógák berendezési tárgyaival és építészeti világával. Megismerkedhetünk az ünnepekkel, a zsidó közösségi élettel és kultúrával.
Egy igazi zenei csemegében lehet részünk szeptember 5-én vasárnap, este 7 órától a budapesti Syma Csarnokban. Az idei Zsidó Nyári Fesztivál keretében hazánkba látogat a haszid reggae „királya”, Matisyahu Miller és zenekara.
tovább >
Jizchak Katzenelson: Ének a kiirtott zsidó népről
Költőnk a huszadik századi menekültek számát növeli, és nem sokkal később (családjával együtt) a tömeggyilkosságok áldozatainak számát. A lengyel zsidó Jizchak Katzenelson 1943-44-ben, jiddis nyelven írt holokauszt-poémája Halasi Zoltán fordításában jelenik meg jövőre a Palatinusnál. A fordító tanulmányával közöljük.
2010. július 25 / Litera.hu
Költőnk a huszadik századi menekültek számát növeli, és nem sokkal később (családjával együtt) a tömeggyilkosságok áldozatainak számát. A lengyel zsidó Jizchak Katzenelson 1943-44-ben, jiddis nyelven írt holokauszt-poémája Halasi Zoltán fordításában jelenik meg jövőre a Palatinusnál. A fordító tanulmányával közöljük.
Halasi Zoltán: A lengyel terepasztal
Egy holokauszt-poéma részletéhez
Becslések szerint a huszadik században legalább 170 millió ember lett tömeggyilkosság áldozata és mintegy 250 millió embert űztek el lakóhelyéről. A népirtások sorában megkülönböztetett hely illeti meg a soát, hiszen ha Hitleren múlt volna, akkor ma egyetlen zsidó sem élne a földön. A lengyel zsidóság elpusztítását mondja és siratja el az 1943-44-ben íródott jiddis nyelvű poéma, szerzője Jizchak Katzenelson. A fentebb olvasható részlet Lengyelország 1939-es náci lerohanását idézi fel drámaian, a zsidók szemszögéből.
Festmények és sófárhangok
Kos szarvával jelezzük lelkünknek és testünknek nagyünnepeink közeledtét. Felteszem a kérdést: Milyen lehet egy kívülállónak a reggelenként megszólaló sófár hangja? Először egy, aztán három szaggatott, majd kilenc rövid, végül egy nagyon hosszan zengő hang. Mindegyiknek külön jelentősége van.
...»

Pesti (és budai) zsidó szemmel nézve nem rossz hónap ez a szeptember: alig egy hete nyílt meg a világelső új izraeli kulturális központ egy csinos belvárosi palotában, szeptember 5-én pedig az óbudai ...»

Környezettudatos-e a zsidó hagyomány? Nyilván igen, mint arra annyian rámutattak. Nyilván nem, mert egy néhány évtizedes fogalmat anakronizmus ráhúzni több évezredes forrásokra. Nyilván igen is, meg nem is, ...»

Szeptember 1-jén Budapesten, a Paulay Ede u. 1. alatt, Natan Saranszki, egykor bebörtönzött szovjet refuznyik, későbbi izraeli miniszter, ma a Szohnut (Jewish Agency) elnöke részvétele mellett nyitotta meg kapuit ...»

A zöldpártok hívei idegenkednek a tekintélyelvű konzervatív pártoktól... A szekularizáció és modernizáció gyermekei. Urbánusok. A zöldek haszonélvezői a jóléti társadalomnak, de egyúttal a fogyasztói ...»
tovább >
|