Hírek, lapszemle
Hasonlít egymásra az őslakos ausztrál és a zsidó hagyomány – erre hivatkozva lépett az izraeli nagykövet.
Az izraeli miniszterelnök reményei szerint egy éven belül tető alá lehet hozni az izraeli-palesztin békemegállapodást, a két fél között feszülő mély ellentétek dacára is.Benjámin Netanjahu hétfő este amerikai törvényhozókkal találkozott Tel-Avivban, és Nir Hefec szóvivő szerint e megbeszélésen hangzott el a kormányfő bizakodó nyilatkozata.
A zsidó naptár szerint szeptember 9-én kezdődik a lelki számvetés, önvizsgálat, az ima időszaka, amikor a Talmud szerint minden élőlény elvonul Isten előtt, aki megítéli őket a következő esztendőre
Látogatottsági rekordot döntött idén a Zsidó Nyári Fesztivál: a tegnpap véget ért fővárosi programsorozatra több mint 120 ezer magyar és külföldi vendég volt kíváncsi.
Mintha évtizedes tabuk dőlnének össze. Hirtelen napirendre került a szociális állam radikális reformja, a lopakodó iszlamizációtól való félelem, és mindez új érveket szállíthat azoknak, akik nem a szociális államban, hanem a több egyéni felelősségben, több piacgazdaságban - nem utolsósorban: a kevesebb iszlámban - látják a megoldást,
tovább >
Programok
A fesztivál nyitó programja augusztus 26-án, csütörtökön este hét órától a világhírű Boban Markovic Orkestar koncertje.
Korcsolán Orsolya hegedűművész a New York-i Shir Ami Ensemble művésze, augusztus 29-én vasárnap este 7 órától a Zsidó Nyári Fesztivál keretében ismét csodálatos ritkaságokat, a klasszikus zeneirodalom legszebb és legizgalmasabb zsidó témájú kompozícióit tárja a fesztivál közönsége elé, az Otto Wagner tervei alapján épült Rumbach Sebestyén utcai lélegzet elállító atmoszférájú zsinagógájában
Európai Zsidó Kultúra Napja Baján: Történelem, judaizmus, zene, gasztronómia
A délután során az érdeklődők megismerkedhetnek a zsidó vallással, a zsinagógák berendezési tárgyaival és építészeti világával. Megismerkedhetünk az ünnepekkel, a zsidó közösségi élettel és kultúrával.
Egy igazi zenei csemegében lehet részünk szeptember 5-én vasárnap, este 7 órától a budapesti Syma Csarnokban. Az idei Zsidó Nyári Fesztivál keretében hazánkba látogat a haszid reggae „királya”, Matisyahu Miller és zenekara.
tovább >
Jeruzsálem napja az Amerikai alapítványi Iskolában
Az Amerikai alapítványi Iskola sok szeretettel meghív minden kedves barátját és az érdeklődőket a 2010.május 12-én (szerda) 16 órakor kezdődő Jeruzsálem napi rendezvényére.
2010. május 12. szerda, 16:00 órától
Hagyomány és megújulás
Az Amerikai alapítványi Iskola sok szeretettel meghív minden kedves barátját és az érdeklődőket a 2010.május 12-én (szerda) 16 órakor kezdődő Jeruzsálem napi rendezvényére.
A Maszoret Avot - Amerikai Alapítványi Iskola, a Bálint Ház, a Bne Akíva, a Maccabi Sport Klub, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület, a Szarvasi Tábor, a Szochnut és az Izraeli Kulturális Intézet szervezésében
Meghívott vendégek:
Aliza Bin-Noun, Balázs Gábor, Dov Levy, Engländer Tibor, Eran El Bar, Fritz Zsuzsa, Gadó János, Harkányi Endre, Kovács András, Novák Attila, Szántó T. Gábor, Székely Gábor
Gyerek és felnőtt programok:
-
Krav maga bemutató
- A zsidóság rendszerváltás után 20 évvel – beszélgetés a magyar zsidó közélet prominens képviselőivel – résztvevők: Balázs Gábor, Engländer Tibor, Fritz Zsuzsa, Gadó János, Székely Gábor, Kovács András – moderátor Breuer Péter
- Akadályverseny és vetélkedő felnőtteknek és gyerekeknek térben és időben (bálintházi és szarvasi madrichokkal)
- Filmvetítés és kerekasztal beszélgetés Jeruzsálemről
Művészet- vallás-politika:
- Kézműves foglakozások: selyemfestés, mozaik, dombormű, mágnes készítés
- Irodalmi est a Szépírók Társasága a Könyv Utóélete Program Támogatásával
- Gasztronómiai bemutató és kóstoló: a magyar zsidó konyha és Izrael ízei·
- Kvíz játék és bemutató Jeruzsálemről az Izraeli Kulturális Intézet önkénteseinek vezetésével
- Maccabi sportfoglalkozás a tornateremben
Zsidó szervezetek, könyvkiadók, éttermek, művészek és cégek bemutatkozása és vásár
Időpont: 2010. május 12. szerda, 16:00 órától
Helyszín: Amerikai Alapítványi Iskola
Pontos cím: Budapest, Wesselényi u. 44.
Információ: +36-70-7789-401
E-mail: menedzser@aai.co.hu
Honlap: www.aai.co.hu
Festmények és sófárhangok
Kos szarvával jelezzük lelkünknek és testünknek nagyünnepeink közeledtét. Felteszem a kérdést: Milyen lehet egy kívülállónak a reggelenként megszólaló sófár hangja? Először egy, aztán három szaggatott, majd kilenc rövid, végül egy nagyon hosszan zengő hang. Mindegyiknek külön jelentősége van.
...»

Pesti (és budai) zsidó szemmel nézve nem rossz hónap ez a szeptember: alig egy hete nyílt meg a világelső új izraeli kulturális központ egy csinos belvárosi palotában, szeptember 5-én pedig az óbudai ...»

Környezettudatos-e a zsidó hagyomány? Nyilván igen, mint arra annyian rámutattak. Nyilván nem, mert egy néhány évtizedes fogalmat anakronizmus ráhúzni több évezredes forrásokra. Nyilván igen is, meg nem is, ...»

Szeptember 1-jén Budapesten, a Paulay Ede u. 1. alatt, Natan Saranszki, egykor bebörtönzött szovjet refuznyik, későbbi izraeli miniszter, ma a Szohnut (Jewish Agency) elnöke részvétele mellett nyitotta meg kapuit ...»

A zöldpártok hívei idegenkednek a tekintélyelvű konzervatív pártoktól... A szekularizáció és modernizáció gyermekei. Urbánusok. A zöldek haszonélvezői a jóléti társadalomnak, de egyúttal a fogyasztói ...»
tovább >
|