2010. augusztus 18., szerda, 20:30 óra
A húsz éves együttes előadásai rendkívüli élményt nyújtanak a tradicionális zsidó zenét kedvelő közönségnek.
Zenei átiratokat játszanak, melyeknek szerzője az együttes alapítója és vezetője, a munkácsi származású Jávori Ferenc. Ezek a dallamok Közép-Európa azon területeiről származnak, ahol a zsidó zenei kultúra egykor virágzó volt. Az együttes nemzetközi sikereit bizonyítja, hogy számtalan európai és amerikai turnén vettek részt. Művészeti tevékenységük, hagyományőrző szerepük megbecsüléseként számos díjat, elismerést kaptak

















A Goldmark-terem kicsinek bizonyult, így a Mazsihisz a Dohány utcai zsinagógában tartotta szolidaritási rendezvényét Székhelyi Józseffel, akit az egri önkormányzatról kiszivárgott hangfelvétel szerint
"a zsidózás vádja nyomán országos botrány támadt, amit a – ki tudja milyen hosszadalmas – vizsgálat nem fog csillapítani. Mindennek alighanem visszhangja támad majd a nyugati médiában, tovább rongálva a
François Hollande, a győztes szocialisták vezére a második legjobb alternatíva a francia zsidók számára. A legjobb az lett volna, ha Nicolas Sarkozy marad az elnök. Ezt maga Richard Prasquier, a CRIF (a francia
Szolidaritási akciót rendez a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) Székhelyi József színművész mellett vasárnap este Budapesten, a Dohány utcai