Hírek, lapszemle
Sólyom László köztársasági elnök aláírta azt a sokat bírált törvénymódosítást, amely büntethetővé tette Magyarországon a holokauszt tagadását. Hibás döntés volt-e Sólyomé, vagy csupán részleges megoldás?
Áprilistól három év börtönbüntetésre ítélhetik azt, aki a holokauszt tényét tagadja, kétségbe vonja vagy jelentéktelen színben tünteti fel, rendelkezik a büntető törvénykönyv módosítása, amit a parlament február végén fogadott el, és amit Sólyom László köztársasági elnök szerdán aláírt.
Raj Tamás nyugalmazott főrabbi temetésére 2010. március 10-én, szerdán 13:00 órakor kerül sor a Kozma utcai zsidó temetőben. Utolsó útjára és búcsúztatójára, testvére, Raj Ferenc rabbi és Kardos Péter főrabbi várja az elhunyt híveit, hogy minél többen, kísérjék utolsó útjára hazánk legendás rabbiját, nagyon sokunk szellemi tanítóját, mesterét.
Az elmúlt húsz év során valaha kormányzati pozícióba került politikai erőkben rengetegen csalódtak: e csalódottak közül kerül ki a Jobbik számos támogatója. De vajon mit ígér a magát nemzeti radikálisnak nevező párt programja, retorikája és gondolatvilága?
A két világháború között zsidó származásuk miatt külföldre menekült festőművészek munkásságát bemutató kiállítást rendeznek Késői hazatérés címmel Budapesten a Holokauszt Emlékközpontban április 16-tól nyár végéig.
tovább >
Programok
Háromnapos programsorozatot szentel a Trafó a rasszizmus kérdésének március 8. és 10. között: a neves kortárs író, Elfriede Jelinek darabjai mellett a programban szerepel drámapedagógiai foglalkozás, beszélgetés, előadás a "kedélyes zsidózásról". A programok egy része ingyenes.
Két férfi, lépések és formációk vibráló csendekkel pontozott, hipnotikus füzére, a kar és a kéz Gatra igen jellemző rajza, két lélegzetelállító koreográfia, előbb Schubert, majd Gustav Mahler, Riad al Sunbati és a The Beatles zenéjére. A Franciaországban élő izraeli táncművész, a tiszta tánc műfajában alkotó koreográfus Emanuel Gat alig egy évvel nagy sikerű vendégjátéka után ismét Budapestre érkezik. Tavaly lendületes salsa egy perzsaszőnyegen, most két gyönyörű duett!
„Kisszínházi” estek ismert és kevésbé ismert írónők regényeiből. Nem csak hölgyeknek, élőzenével és gasztronómiával
Az Izraeli Kulturális Intézet és a Bálint Ház Könyvklubjában együtt olvassuk izraeli írók könyveit. A beszélgetést egy vállalkozó kedvű résztvevő moderálja.
Szabad Zsidó Tanház, előadássorozat a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület és a Szombat folyóirat szervezésében.
tovább >
Holtpontra jutottak a Gilád Salit elengedéséről szóló tárgyalások
A szíriai emigrációban élő Mesaal a Le Figaro című francia napilapban hétfőn megjelent interjúban beszélt erről. A tárgyalások az izraeli fél "megbízhatatlansága" miatt jutottak zsákutcába, mert "mindig visszakanyarodnak a már elfogadott pontokhoz" - jelentette ki.
2008. október 6.
A szíriai emigrációban élő Mesaal a Le Figaro című francia napilapban hétfőn megjelent interjúban beszélt erről. A tárgyalások az izraeli fél "megbízhatatlansága" miatt jutottak zsákutcába, mert "mindig visszakanyarodnak a már elfogadott pontokhoz" - jelentette ki.
A francia állampolgársággal is rendelkező izraeli katonát 2006 júniusában izraeli területről rabolták el három palesztin csoport - köztük egy Hamászhoz tartozó szervezet - fegyveresei.
A Gázai övezetet 2007 júniusa óta ellenőrző Hamász több száz bebörtönzött palesztin elengedését követeli a katonáért cserébe. Az iszlamista szervezet Egyiptom közvetítésével próbál egyezségre jutni Izraellel. Egy magas rangú izraeli tisztségviselő szeptember végén úgy nyilatkozott, hogy a Hamász listáján 450 palesztin fogoly szerepel, akiket Izrael kész lenne szabadon engedni Gilád Salitért.
Az interjúban Mesaal bevallotta, hogy nem fűz nagy reményeket a leendő izraeli kormányhoz, amelynek megalakítására a Kadima párt új elnöke, Cipi Livni külügyminiszter kapott megbízást.
"A palesztinok tudják, hogy Izraelben a vezetőváltás ritkán hoz módosulást az ország alapvető stratégiájában" - jelentette ki.
Hónapok óta Livni irányítja az izraeli küldöttséget a palesztinokkal folytatott béketárgyalásokon, de annak ellenére nem sikerült áttörést elérni a 2007 novemberében Washington védnöksége alatt újraindított megbeszéléseken, hogy az eredeti tervek szerint az év végéig eredményre kellett volna jutni.
"Semmi hasznos nem jöhet ki ezekből a találkozókból, amelyek csak Izrael PR-jának javítását szolgálják anélkül, hogy akár a legcsekélyebb engedményt elérnénk" - vélekedett Mesaal.
A palesztinok régóta várnak egy európai és különösen egy francia, kezdeményezésre - fűzte hozzá, nem sokkal azután, hogy Bernard Kouchner francia külügyminiszter kétnapos látogatást tett a Közel-Keleten.
"A várakozás azért is olyan nagy, mert az amerikaiak közvetítőként diszkvalifikálták magukat amiatt, hogy elfogultak Izraellel szemben" - mondta a Hamász vezetője.
Kouchner szombaton Ciszjordániában járva közölte, hogy az Európai Unió, amelynek soros elnöke Franciaország, kész nagyobb politikai szerepet játszani az izraeli-palesztin megbékélési folyamatban. A francia külügyminiszter vasárnap Jeruzsálemben nem cáfolta, hogy Párizs félhivatalosan érintkezésbe lépett a Hamásszal.
Kávéházak Budán
A zsidósnak minősített pesti és a kereszténynek elkönyvelt budai városfél mitológiája már a polgári korszak századfordulós önképében is tartalmazta a több irányú kiterjesztést. Eszerint egyik oldalon áll(t) a polgárosult, nagyvárosias, zsidós és kávéházas Pest, a másikon a múltba tapadt, kivárosias, keresztény, vendéglős és kocsmás Buda. Érdekes és fontos kávéházak – húzódik máig az ítélet –, csak a pesti oldalon voltak... ...»

A lányom születését követő sabbatkor az ő zsinagógájába mentem, ő hívott fel a Tórához, ő írta be Ráhel nevét a nagykönyvbe. Nem is mentem volna máshoz. 1991-ben, az (akkor talán még szépnek hitt) ...»

Teljesen asszimiláns családban nőttem föl az I. kerületben. A Naphegy és a Krisztinaváros volt szűkebb pátriám, ahol minden utcát és minden lépcsőt ismertem. Gyerek- és ifjúkorom egy hajdan jobb napokat ...»

2010. február 21 és 28 között nyílt hetet tartott Európa első Izraeli Kulturális Intézete (IKI), a Paulay Ede utca 1 szám alatt. Az intézet, mely a tervek szerint 2010 őszén nyitja meg kapuit a ...»

Gyomorszorító asszociációink támadhatnak mindkét előadás bírósági tárgyalásjelenetét látva, ahol a tanút megmérgezik, a bírót megfélemlítik. A társadalomkritika a városi képviselőtestület ...»
tovább >
|