Zsidó múzeum létesül Dunaszerdahelyen

Írta: ujsz.com - Rovat: Hírek - lapszemle

Közép-Európában ez volt az egyetlen város, amelyben többségben zsidók laktak.

uj-1022-004f-3xzsid-rw_

A 2014-ben felavatott Holokauszt-emlékmű

A múzeumot az önkormányzat és a Zachor Polgári Társulás alapítaná, egy zsidó család házában kapna helyet, az oktatási központtal együtt.

„A képviselő-testület a héten jóváhagyta a projekt önrészének finanszírozását” – tájékoztatta lapunkat Horváth Zoltán alpolgármester. Október végén adják be a pályázatot Kassával és több magyarországi várossal közösen. Kornfeld Tibor, a Dunaszerdahelyi Zsidó Hitközség tagja elmondta, két éve, a holokauszt 70. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen beszéltek először a múzeum megalapításáról.

„A zachor héberül azt jelenti, emlékezz. Dunaszerdahely volt Közép-Európa egyetlen olyan városa, ahol többségben zsidók laktak. Mára szinte teljesen eltűntek ennek nyomai. A múzeum felhívná a figyelmet a város történelmének e szakaszára” – nyilatkozta Kornfeld Tibor. 280 ezer euró támogatást kértek, a pénzből felújítanák és bővítenék azt a házat, amelyben egykor egy zsidó család élt, majd 1991 után a város tulajdonába került. A pincében és a földszinten berendeznék a múzeumot, az emeletre előadótermet és könyvtárat terveznek.

A társulás a tárlattal kapcsolatban már egyeztetett a galántai, a sároseperjesi és a pozsonyi hitközséggel. Több külföldön élő zsidó is jelezte, hozzájárulna a múzeum berendezéséhez.

„Minden feltétel adott ahhoz, hogy egy jól működő múzeumot alakítsunk ki” – folytatta Kornfeld Tibor. Ha megkapják a támogatást, 2018-ra, a zsidó népirtás 75. évfordulójára elkészülhet a létesítmény.

Új szó

 

[popup][/popup]