Zsidó iskolák az élen Franciaországban

Írta: zsido.com - Rovat: Hírek - lapszemle

Habár az elmúlt hónapokban legtöbbször veszélyezettségük miatt kerültek híradásba a francia zsidó oktatási intézmények, most két iskola számára igazán örömteli eredmény ad okot az ünneplésre.

.

Francia zsidó lányiskola (Fotó: JTA)

 

A múlt hét folyamán nyilvánosságra hozott eredmények alapján, két zsidó iskola olyan ranglisták élére került, amelyek közel 4 300 középiskola között állítanak rangsort évente Franciaországban – adta hírül a JTA.

A Beth Hanna középiskolának, amely része a Chábád Lubavics hálózatnak Franciaországban, sikerült megszereznie az első helyet azon a listán, amit a Le Parisien napilap készített – köszönhetően a 99 százalékban sikeres felvételi vizsgáknak, a magas tanulmányi átlagoknak, illetve a kevés hiányzásnak.

A France Televisions által összeállított másik lista élére szintén egy zsidó gimnázium, a Lycée Alliance került. Az intézmény igazgatónője, Dominique Dahan elmondta, hogy meglepetésként érte az elismerés, amihez hasonlóval korábban nem tüntették ki az iskolát – annak ellenére, hogy évek óta hasonló teljesítményt érnek el hallgatói. A Párizs külvárosában, Seine Saint-Denisben működő iskola végzős diákjainak közel 40 százaléka készül orvosi pályára Dahan elmondása szerint.

Az iskolai kiválóság és az iskola által megőrzött zsidó identitás kombinációjának azonban ára van – ismerte el az igazgató asszony. „Valójában létezik egy törésvonal a külső világgal: kulturálisan, társadalmilag és vallásilag” – válaszolta arra a kérdésre, hogy az Alliance gimnázium vajon elszigetelt-e a francia társdalomban. Az iskola karitatív munkával és kulturális kirándulásokkal próbálja csökkenteni a távolságot.

„A miénk egy toleráns és nyitott judaizmus, és mi igyekszünk ezt beágyazni a városi környezetbe” – hangsúlyozta Dahan.

Az eredeti cikk itt olvasható.

[popup][/popup]