Zoltai Gusztáv mégsem perel, inkább megbocsát

Írta: Czene Gábor, nol.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

Zsidó közéleti embereknek, rabbiknak, újságíróknak is kész megbocsátani Zoltai Gusztáv. Azoknak is, akik árulónak nevezték, amiért tanácsadói megbízást vállalt Lázár János miniszter mellett.

Zoltai GusztávA minap, amikor még külföldön tartózkodott, Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz volt ügyvezető igazgatója azt írta a Népszabadság kérdésére, hogy jogi úton kíván reagálni a személyével kapcsolatos rágalmakra. Most, hogy hazatért, meggondolta magát. A kezdődő zsidó új évre tekintettel úgy döntött: hajlandó mindenkinek megbocsátani. A szerkesztőségnek azzal a feltétellel küldte el állásfoglalását, hogy a teljes szöveget változtatás nélkül közli. Íme:

„Shana tova! (Boldog új évet!)

Az elmúlt időszakban, amíg nem voltam itthon, rengeteg olyan írás, vélemény jelent meg rólam a szélesebb közvélemény előtt, mely minden normális, hétköznapi embernél „kivágja a biztosítékot” és azt mondja, elég, ne tovább, ez már megbocsáthatatlan! Azonban úgy látszik, hogy én se normális, se hétköznapi nem vagyok. Csak egy hitét, vallását gyakorló jó zsidó.

Most, hogy rövidesen beköszönt a zsidó új esztendő, amikor a Nagyünnepek megkezdődnek, minden zsidó ember számvetést készít és elnézést kér, valamint megbocsát. Megbocsát azoknak, akik megbántották. Minden nemtelen támadónak megbocsátok, akik vádaskodtak és árulónak próbáltak beállítani.Most akkor: megbocsátok azoknak a zsidó közéleti embereknek, akik éveken át jártak a nyakamra, hogy az általuk fontosnak gondolt ügyek és emberek mellé álljak. (Ami fontos volt a magyar zsidóság szempontjából, azt megtettem.)

Megbocsátok azoknak a rabbiknak, akiknek karrierjében, karrierjük elindításában szerepet vállaltam.

Megbocsátok azoknak is, akiknek az érdekében mint a hazai zsidóság egyik vezetője a mindenkori kormányzatnál kilincseltem, mert meggyőztek arról, hogy ez a hazai zsidóság érdeke is. (Nagyon sokszor megbántam, hogy ezt tettem.)

A teljes írás itt olvasható.

[popup][/popup]