Vona Gábor: “történelmi győzelmet arattunk”

Írta: MTI - Rovat: Hírek - lapszemle

Történelmi győzelmet aratott a Jobbik, először tudott ugyanis olyan politikai párt országgyűlési egyéni mandátumot szerezni, amely “nem volt részese az elhazudott, elsikkasztott rendszerváltozásnak” – jelentette ki Vona Gábor vasárnap este Tapolcán, a veszprémi hármas számú választási körzet eredményeinek csaknem teljes feldolgozottságát követő sajtótájékoztatóján.

Rig Lajos; Vona Gábor

Vona Gábor és Rig Lajos (fotó: Varga György, MTI)

A Jobbik elnöke úgy fogalmazott: pártja megszerezte története első egyéni mandátumát, ráadásul a Dunántúlon, ezért “érdemes elgondolkodni azon, mi lehet Kelet-Magyarországon”.

Vona Gábor azt mondta: “elbukott az arrogancia, a tisztességtelenség, a fenyegetés és a korrupció”. Eddig működött egy rendszer, ami a félelemkeltésre, a zsarolásra, a megfélemlítésre, a magyar emberek tűrőképességének határtalanságára épített”, de a mostani választás azt bizonyította be, hogy az embereknek elege lett a fenyegető, mindent megkaparintani akaró hatalomból, és azt mondták: “elég volt, nix Orbán Viktor, nix Fidesz”.

Rig Lajosra, a Jobbik győztesnek tekintett jelöltjére utalva azt mondta: köszönet annak a több mint 10 ezer embernek, aki arra szavazott, hogy mától egy “tisztességes, becsületes, igaz magyar ember legyen a térség országgyűlési képviselője”, miközben mondatait többször is hangos éljenzéssel és tapssal nyugtázta a sajtótájékoztatón is jelenlévő mintegy száz szimpatizáns.

A pártelnök szerint ennek a választásnak nemcsak a térség, de az egész ország szempontjából megvolt a tétje. Most bebizonyosodott, hogy kormányváltó hangulat és a Jobbik részéről kormányváltó erő is van ma Magyarországon.

Kifejtette, hogy a mostani győzelem legitimálta és megerősítette a “Jobbik azon néppárti politikáját” is, amit az elmúlt másfél évben tanúsított, s amelynek lényege, hogy a párt alapvető értékrendjének megőrzése mellett “higgadt, nyugodt, szakmai hangnemet” tanúsítva a társadalom legszélesebb rétegeit szólítja meg. “Tapolcán bebizonyítottuk, hogy képesek vagyunk megverni a Fideszt Kubatovostul, Orbánostul” – hangoztatta a pártelnök.

Dobó Zoltán; Rig Lajos; Vona Gábor

Rig Lajos, a Jobbik tapolcai országgyűlési képviselőjelöltje, Vona Gábor pártelnök és Dobó Zoltán, Tapolca jobbikos polgármestere (b-j) (fotó: Varga György, MTI)

A nyertes Rig Lajost bemutatva Vona Gábor azt mondta: a térségben élők számára “a legjobb választás volt” a személye, s mostantól az egészségügyi dolgozóknak is lesz egy “igazi harcosuk” az Országgyűlésben.

Rig Lajos a köszönet szavai mellett arra is kitért, hogy “óriási negatív kampány” zajlott, még vasárnap délután, a pihenőnapon is zavarták a fideszesek telefonhívásokkal a választókat. Azt hangsúlyozta, hogy ő maga “becsületes, tisztességes munkát” kíván végezni a Parlamentben.

“Megpróbálok mindent megtenni azért, hogy az itt élő 72 ezer ember akaratát, kívánságát teljesítsem”, mert ez a régió leszakadt Veszprém megyén belül és országos összehasonlításban is. Szeretné ezért a régiót arra a szintre emelni, amit a Balaton közelsége miatt megérdemel – tette hozzá.

Dobó Zoltán, Tapolca jobbikos polgármestere kijelentette: sok év után elérték, hogy a város közösséggé vált, hiszen minden választókerületben a Jobbik jelöltje nyert. Mint hozzátette: “bizalommal és szeretettel” várja a kormánypárt képviselőit, hogy “betartsák azokat az ígérethegyeket, amiket idetoltak Tapolcára”.

A Jobbik vasárnap estére egy tapolcai sörözőben foglalt magának eredményváró helyszínt, ahová háromnegyed nyolc körül érkezett meg Vona Gábor pártelnök. A vendéglátó-helyiségben és előtte az utcán már kora estétől sokan gyűltek össze érdeklődőként, de legnagyobb számban az újságírók képviseltették magukat. Nem sokkal nyolc óra után futott szét az első izgalmat kiváltó hír a Jobbik szimpatizánsai között, hogy a szavazatok közel 46 százalékos feldolgozottságánál jelöltjük vette át a vezetést a Fidesztől. 96 százaléknál már bent és kint is kiabálták, hogy “megvan” az eredmény, “Szép volt, Lajos!”.

A Nemzeti Választási Iroda internetes oldalán vasárnap este olvasható adatok szerint a 99,13 százalékos feldolgozottságnál Rig Lajos a szavazatok 35,27 százalékát szerezte meg, Fenyvesi Zoltánra a választópolgárok 34,38 százaléka, Pad Ferencre, az MSZP és a DK közös jelöltjére 26,27 százaléka szavazott. Az eredmény azonban nem végleges, mert a különbség kisebb az első két helyen álló jelölt között, mint abban a szavazókörben leadott és később megszámlálandó voksok száma, ahová a külképviseleti voksokat várják. Veszprém megye 3-as számú országgyűlési egyéni választókerületében azért kellett időközi választást tartani, mert a térség tavaly áprilisban megválasztott fideszes országgyűlési képviselője, Lasztovicza Jenő januárban elhunyt.

[popup][/popup]